Basilius István

1568-ban Gyulafehérvárott megjelent egy másik unitárius, Basilius István Az apostoli credonac rövid Magyarazattya a szent irasnac folyasa szerént című műve.²⁹³ Basilius István kolozsvári származású, Wittenbergben is tanult, 1555-ben előbb tanár, később igazgatója a kolozsvári iskolának. 1566-ban már ugyanitt lelkész volt. Az unitárius tanait védte a gyulafe-hérvári és a váradi vitán. 1570-ben több társával ország szerte az unitárius hit terjesztésébe kezdett. 1572-ben Belényesen lelkész. 1592-ben halt meg.²⁹⁴

Az apostoli credonac rövid című műve szintén más felekezetekkel való vita. E művé-ben Czeglédi György és Károlyi Gáspár támadására adott feleletet. Azonban A Poganoknac huti es vallas című fejezetben röviden kitért a török vallására is. „Masod rendbe a Poganoc

292 DÁVID Ferenc: Az Egy ő magatol valo Felséges Istenről, es az ő igaz Fiarol. Kolozsvár 1571. 4/v–5/a. A mű az OSZK Régi Nyomtatványok Tárában tekinthető meg (RMK I. 85).

293 Basilius István műve csonka példányban maradt fenn (RMK I. 66).

294 HORVÁTH: i. m. 1957. 399–400.

vadnac kic az Istent igazan nem esmeric, nem hiszic es nem valliac. Nem szolok pedig mostan a regi Poganoknrol kic niluan ualo baluanyozásba eltec, hanem a mi üduönkbeliekről a kiket Törököcnek hiuunc auagy Mahumet hutin valoknac… De ezek felet hannyac vetic azt, hogy a Moises törvenyet öc tartyac meg igazan es öc az Istennec választott nepe… Sőt az ö Papiok is ezt kialtya a Toronyból: Az igaz Isten egy.”²⁹⁵ Tehát Basilius bár pogánynak nevezte a törö-köt, tudta, hogy egy Istenben hisznek. Azonban megítélésük mindennek ellenére nem pozitív, hiszen a fejezet végén a következőket írta: „Veghezetre a mit ök a Mahumetről hisznec es vallanac hogy eszt a Christus gyanant tatiac Istennec előtte ki altal hozza mehessenec, ez szinte oly baluany imadas mint az Antichristusse a Papasagba.”²⁹⁶

Művében még a mennyországi boldogság kapcsán ejtett szót a Koránnal kapcsolatban.

„Ötödzer, A menyorszag helyen is, mely az hiueknec mennyei paradiczomok, mellyet az Isten a masodic Adamba az az, a Menyből adatott Úr Christusba szerze ő nekic, nem egyebet ertenec a papas Doctoroc a földi es testi gyöniörüsegre rendelt paradiczommal, mikeppen a Törökök is az ő Alkoranomokban.”²⁹⁷

Basilius szintén nem azért írta meg művét, hogy a törökök vallását ismertesse. Azon vádakra reagált, melyek a török vallásával mosták egybe az unitáriusok nézeteit. Tisztában volt vele, hogy a török is tagadja – Mohamed tanítása nyomán – a Szentháromságot, de mű-vében elhatárolódott a töröktől. Iszlámmal kapcsolatos ismeretei szintén csekélyek, így sajnos az ő forrásaira is csak következtetni lehet. Ám megemlítette, hogy a törökök papja egy to-ronyból azt kiáltja, hogy az igaz Isten egy. Ezt a leírás Georgius de Hungaria és Georgievics Bertalan és Ozorai művében is megtalálható. Azonban Basilius is csak kevés dolgot írt az iszlám vallásról, így az ő forrásai sem beazonosíthatóak.

A protestáns szerzők fentebbi műveinek áttekintése után megállapíthatjuk, hogy hiába keresünk ezekben részletes leírást a törökkel vagy annak vallásával kapcsolatban. Hiszen mű-veikben szinte alig olvashatunk e témáról. Még a törökök hétköznapi szokásait is csak néha-néha említették, vallásuk részletes bemutatására és cáfolatára nem is vállalkoztak. Ezért jog-gal vetődhetnek fel a következő kérdések. Mennyire ismerhették a Hódoltság területén vagy az Erdélyi Fejedelemség területén élő és működő lelkészek az iszlámot? Műveik alapján valós

295 BASILIUS István: Az apostoli credonac rövid Magyarazattya a szent irasnac folyasa szerént. Gyulafehérvár 1568. 23–25.

296 U.o.

297 BASILIUS:i. m.1568.84.

képet kaphatunk-e erről a tudásról? Ha jól ismerték a török vallását, miért csak pár sorban írtak erről? Saját megfigyelésükre hagyatkoztak, vagy más szerzők tekintélyét fogadták el?

A kérdésekre már részben választ kaphattunk. A protestáns szerzők, véleményem sze-rint, ismerték a törökök szokását és vallását is. Ez különösen igaz lehet a Hódoltság területén munkálkodó térítőkre, hiszen ők nap, mint nap találkozhattak ezen vallás képviselőivel, sze-mélyes megfigyeléseket tehettek vagy akár az általuk megtérítettektől is hallhattak törökkel kapcsolatos elbeszéléseket. Az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság területén élő pro-testánsok pedig szintén halhattak az országot dúló törökkel kapcsolatos híreszteléseket. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy éppen a magyar lelkészek által Wittenbergbe küldött le-velekben gyakran írtak a török szokásairól, tetteiről egykori tanáraiknak. Műveikben azonban ez a tudás nem jelent meg. Ennek több oka volt. Elsőként – ahogy azt fentebb is leírtam – a protestáns szerzők veszélyesnek ítélték a török vallásáról való megnyilatkozásokat. Thuri Pál javaslatát idéztem ezzel kapcsolatban. Ő ugyanis azt tanácsolta, hogy a török vallásáról való megnyilatkozásokat kerülni, illetve a török vallásának ismeretét tagadni kell, mert ha valaki nem ezt teszi, akkor az csak a körülmetélés vagy a máglyahalál között választhat. Ez a félelem már önmagában elég lehetett ahhoz, hogy a protestáns szerzőket visszatartsa az iszlám bírála-tától. Ezenkívül lehetséges, hogy a szerzők maguk sem akarták magukra haragítani a törököt az iszlám vallás megcáfolásával, hiszen a protestáns térítők éppen a török hatóságok engedé-lyével működhettek a hódoltsági területen. Ez a munkájuk igen fontos volt, nem is szabad lebecsülni, hiszen hozzájárultak ahhoz, hogy nem történt jelentősebb számú áttérés a török által megszállt területen, valamint gondoskodtak az emberek vallási életéről. Olyan esetekről is tudunk, amikor protestáns lelkész katolikus személyeknek szolgáltatott ki szentségeket.²⁹⁸

Második oka annak, hogy e művekben nem találunk sok utalást a török vallására, az, hogy e művek célja és témája nem is az iszlám bemutatása volt. Batizi András és Benczédi Székely István műve a világ eseményeit a melanchtoni kettős Antikrisztus elmélet segítségé-vel mutatta be, míg Melius Juhász Péter, Károlyi Péter, Dávid Ferenc és Basilius István műve-ikben az őt ért támadásokra reagáltak. Azaz műveik célja a saját felekezetüket és tanításait bemutatása és megvédése volt, valamint a más felekezetek megcáfolása.

A törökről általuk szóba hozott leírások csekély volta azonban megnehezíti annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy személyes tapasztalat útján szerezték meg ezt, vagy más szerzőkre hagyatkoztak. Ebben a kérdésben csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Minden idézett szerzőnél feltüntettem, hogy hol végezték tanulmányaikat, kik voltak rájuk hatással. A

298 MOLNÁR: i. m. 2003. 20.

fent említett szerzők közül egyedül Székely István nem járt Wittenbergben, de krónikájának forrásaként használta a Chronicon Carionis-t, és Sebastian Münster műveit is. Azaz mind-egyik szerző kapcsolatban volt a wittenbergi eszmékkel. Így ismerhették Luther, Melanchton, Bullinger és a többi külföldi protestáns tekintély iszlámmal kapcsolatos álláspontjait, de for-gathatták akár a középkorban, akár a saját korukban keletkezett iszlámellenes műveket is.

Köztük olyanokat is, melyek Bibliander gyűjteményének részei voltak, de akár magát a gyűj-teményt is. Ám a források megállapításán túl csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk, hogy egy-egy szerző mennyire ismerhette az iszlámot.