Fontosabb szinonimák
— Turriliteszes márga (a tatabányai-medencei és a Vértessomló környéki fúrási dokumen
tációkban),
— alsóalbai sötétszürke aleurolitos kőzetek (JUHASZ M. - GÓCZÁN F. 1976).
A név eredete
A TAEGER H. által leírt „barrémi” cephalopoda előfordulásra való hivatkozással a képződményt FÜLÖP J. (1975) a közeli Vértessomlóról,, Vértessomlyói rétegekének ne
vezte. Mai formájában nyomtatásban először egy szelvényben jelent meg (CSÁSZÁR G.
1978).
Definíció
Vértessomlói Aleurolit Formációnak nevezzük a középső-kréta üledékciklusnak a Ta
tai Mészkő képződését követő, vagy azt helyettesítő tagját, melynek a névadó képződ
ménye mellett hasonló gyakoriságú tagja az agyagmárga, márga, ritkábban mészmárga, mészkő és homokkő is. A márga és mészkő kőzetváltozatok is többnyire kőzetlisztesek, nem ritkán homokosak és glaukonitosak. A kőzet jellemző színe a sötétebb tónusú szürke, kisérő ásványa a másodlagos pirít, vagy markazit, melynek géles változata rendszeresen megtalálható a feltűnően aprótermetű ammoniteszekben is.
Jelleg és elterjedés
A képződmény Oroszlány-Tata vonalától K-re a Vértessomlói-medencében, a Tata
bányai-medencében és a Gerecse Ny-i előterében ismert, de valószínűsíthető előfordulása a Nyugati Gerecsében is.
A Vértessomlói-medencében vastagsága meghaladja a 120 m-t. A bázis közelében ale- uritos, kissé homokos és glaukonitos kifejlődésű, magasabb szintben a márga, mészmárga és mészkő rendszeresen visszatérő jelleggel gumós szerkezetű, rendszerint bioklasztos, néhol orbitolinás közbetelepüléseket tartalmaz. A makrofaunát a formáció bázisa köze
lében a süntöredékek és néhány apróbb hydrozoa telep, míg magasabb szintben a márga- rétegekben aprótermetű, gélpirites kitöltésű ammoniteszek adják. Néhány kivételes eset
ben elteljedésének Ny-i határa mentén vékony tarkaagyag- és márgarétegek is előfordul
nak (ezek alapján vetődött fel a gondolat, hogy a „turriliteszes márgával” azonosított kép
ződményt önálló egységként értelmezzük).
A Vértessoinlói-medence Ny-i részén a karbonáttartalom erőteljes megnövekedésével nagyvastagságú aleuritos-hoinokos (egyebek mellett extramészhomokos) mészkő alakult ki, amely már a Kömyei Mészkő Formáció alsó tagozata felé mutat átmenetet.
A képződmény a Tatabányai-medence mélybe zökkent középső szerkezeti egysége É-i részének több fúrásából ismert. Közülük is legrészletesebb adatok a Ta-1462 sz. fúrásból állnak rendelkezésre, melyben a formáció vastagsága eléri a 140 m-t. Itt is jellemző a szürke, sőt sötétszürke szín, a domináns márga, agyagmárga, mészmárga összetétel, a- melyben főként a szelvény középső szakaszán rétegződik közbe a homokos mészkő és ho
mokkő, amely lehet krinoideás és glaukonitos is. Az apró gélpirites ammoniteszek mellett kevesebb csigaházat, kagylóteknőt, belemniteszt és elvétve brachiopodát is tartalmaz.
Fontos jelleg az orbitolinák hiánya és az apró szenesedett növényi törmelék viszonylagos gyakorisága. Egyaránt gazdag a plankton és a bentosz foraininifera-együttes.
A Tatabányai-medencétől Ny-ra, Kömyénél a formáció bázisának 20 cm vastag kri
noideás mészkő-konglomerátuma fölött homokos glaukonitos márga, majd aleuritos márga települ.
Tata szűkebb körzetében, egymástól elszigetelt blokkokban 50,9 m (Tata T-4 sz. fúrás) maximális vastagságban fordul elő a formáció. A rétegsor túlnyomó része egyveretű, szerkezet nélküli, szürke-sötétszürke márga, amely lefelé növekvő karbonát tartalommal rendelkezik. Alsó 10 m-ében lefelé fokozatosan megnövekszik a homoktartalom, mely az alsó 1 m-ben kőzetalkotó. A glaukonitos jelleg csak a bázisrétegekben, a gyenge intra- breccsás jelleg viszont kissé magasabb szintekben lép fel. Gazdag ősmaradvány-tartal
máról FÜLÖP J. 1975 számolt be.
A Gerecse Ny-i előtéri kifejlődés legfőbb jellegzetessége a dominánsan márga rétegsor
ban a lefelé növekvő gyakoriságú intrabreccsás szerkezet, a formáció alsó felén a számot
tevő gyakoriságú, agyagos szerkezetű echinodermatás mészkőbreccsa, valamint a ho
mokkő rétegeknek a formáció alsó negyedében történő koncentrálódása.
Figyelembe véve az É-i, ÉK-i irányú vastagságnövekedést, a képződménynek az ilyen irányban elmélyülő lejtőmenti képződését, joggal tételezhetjük fel, hogy a Vértessomlói Aleurolit a Nyugati Gerecsében is előfordul.
Határok
A Vértessomló Vst-8 sz. fúrásban a típusos Tatai Mészkőből az echinodermata tartalom fokozatos csökkenésével és a pelittartalom növekedésével, flázeres rétegzésű szakaszon keresztül fokozatosan fejlődik ki a Vértessomlói Aleurolit. Más esetben azonban az átme
net a sajátos jellegek ismétlődése következtében bonyolultabb, de éles is lehet (Vst-2 sz.
fúrás).
Idősebb (triász vagy jura) képződményre való település esetén a határ rendszerint éles, de a sztratotípus szelvényben (Agt-2 sz. fúrás) is bizonytalan a lehatárolás: a szürke, kő
zetlisztes, vagy homokos, glaukonitos márga finom repedések mentén a Dachsteini Mész
kőtől alig határolható le. A Kömyei Mészkőhöz DNy-i irányban kapcsolódik, olymódon, hogy az aleurolit tartalom azonossága mellett erőteljesen megnő a karbonáttartalom és a bioklaszt gyakorisága is. A formációnak nincs kréta, csupán eocén, vagy fiatalabb harmad
rendszerbeli fedője.
Típusszelvények
A név számlázási helyével szemben, ahol csupán néhányszor 10 m vastag a formáció, sztratotípusként a legteljesebbnek látszó Agostyán Agt-2 sz. fúrást választottuk. A Dach- steini Mészkő Formáció fölött 421,9 m Vértessomlói Aleurolit vált ismeretessé.
A litológiai jellegek alapján a fonnáció három egységre tagolható. Az alsó 50 m-t az ex
tra-, majd intraformácionális breccsa változatok, a további 70m-t a homokkő és márga rétegek váltakozása míg a fonnáció nagyobbik hányadát a márga- és agyagmárga rétegek túlsúlya jellemzi. Az intra- és extrabreccsa az alsó egységben végig általános, de fölfelé egyre erőteljesebb jelleget ölt, kötőanyagként szürke márgával és agyagmárgával. Az ex- traklasztok között szürkésfehér mészkő-, világosvörös, szögletes jura mészkő-, illetve tűz- kőtömielék is található. Az intrabreccsa anyagában felfelé növekszik a bamáslila, vagy szürkészöld színű, gyakran erősen glaukonitos mészkőtörmelék. Nem ritkák a krinoideás mészkőpadok, amelyekben ugyancsak szinszediment breccsásodás ismerhető fel.
A fonnáció második, talán tagozatrendű egysége homokkő és kőzetlisztes, esetleg né
hol homokos márgarétegek váltakozásából áll.
A Vértessomlói Aleurolit típuskőzetét jelentő (aleuritos) márga és agyagmárga anyagú hamiadik, legnagyobb vastagságú kőzettestben a homokkő lemezek ritkák, esetlegesek. E szakasz breccsája 0,5-10 cm átmérőjű és aleurolit, vagy márga anyagú.
A típusterületről szánnazó hivatkozási szelvény a Vértessoinló Vst-8 sz. fúrás, amely egyúttal a fonnáció alsó határsztratotípusaként is szerepel. A Tatabánya Ta-1462 sz. fúrás a transzgresszíven, de bázistönnelék nélkül települő kifejlődést képviseli.
Kor
A különböző szelvényekből előkerült L e y m e r ie lla r e v i l i, L. r o m a n i és K o s s m a te lla j a -c o b i ainmonitesz társaság a fonnáció korát egyértelműen az albai korszak legidősebb L e y m e r ie lla ta r d e f u r c a ta zónájában jelöli ki. A plankton foraminifera-, a nannoplankton- és a sporomorpha-együttesek alapján ennél tágabb kor kora-albai alkorszak jelölhető csupán, de a tágabb keret valószínűleg ennél jobban is tükrözi a valós helyzetet.
Elkülönítés
Ki fejlődési jellegei alapján a Vértessomlói Aleurolitot a 70-es évek elejéig a mai Pén
zeskúti Márga Fonnációval azonosították. A mai bőségesebb adatok birtokában, ismerve a Pénzeskúti Márga feküjét alkotó Zirci Mészkőnek É-i irányban Oroszlányig nyúló elterje
dését, így ettől K-re a Pénzeskúti Márga előfordulása is kizárt. Emellett nagyobb vastag
ságú szelvény átfúrása esetén a litológiai különbség alapján is elkülöníthető (vesd össze a két leírást). Az egyik legfontosabb bélyeg, hogy a Pénzeskúti Márgából hiányoznak az in
tra formácionális breccsák és a vértes-előtéri előfordulásokból a több dm-es vastagságú (gyakran krinoideás) mészkő, illetve homokkő rétegek is. Bár mindkét fomiáció bázisa glaukonitos, de a Pénzeskúti Márgáé sokkal erősebben és ez mindig Zirci Mészkőre települ, míg a Vértessomlói Aleurolit soha. Végső esetben bármely mikrofosszília együt
tes alkalmas az elkülönítésre.
Fontosabb irodalom
CSÁSZÁR, G. - HAAS, J. 1984; FÜLÖP J. 1975; JUHÁSZ M. - GÓCZÁN F. 1976.
CSÁSZÁR GÉZA