Ukránok

nemzetiségi politikájának alakítói, különösen a sztálini korszakban ezt a folyamatot megszakították és a nemzetközi joggyakorlatot, az ilyenkor szokásos népszavazást is mellőzték, a ruszinokat önkényesen, megkérdezésük nélkül máról-holnapra „átkeresztelték” kárpátaljai ukránoknak. A kommunista korszakban elindított folyamat a rendszerváltás után kissé más szinezetet kapott. A független Ukrajnában engedélyezték a ruszin szervezetek hivatalos bejegyzését, azóta minden ruszin formáció nemzetközi hátszéllel emeli fel hangját és napirenden tartja saját nemzetiségének országos szintű rehabilitálását, követelve a ruszin nép korábban szerzett jogainak visszaállítását. 2010-ben a megyei tanácsnak köszönhetően ez a rehabilitáció már megtörtént, viszont országos szinten az egymással szövetkező nacionalista-nemzeti politikai erők akadályozzák elismertetésüket. Míg ez a harc el nem dől, marad a felemás helyzet: a ruszin-ukrán identitástudat. Közülük sokan a lakhelyükön, a családban őseik nyelvén beszélnek, a városi, hatósági, hivatalos közegekben ukránul kommunikálnak. Ez a magatartásforma majdnem minden kárpátaljai őslakóra, nemzetiségre jellemző, hiszen valamennyien a magunk módján bilingvisek vagyunk.

2.5.1. UKRÁNOK¹⁴

Az 1910-es osztrák-magyar, az 1921-es és 1930-as csehszlovák, végül az 1941-es magyar népszámlálási biztosoknak kiosztott kérdőíven nem tüntettek fel olyan rovatot, amelyben az ukránt külön nemzetiségként jelölték volna meg. Csak a ruthén, ruszin nemzetiséget megjelölő rovatban szerepelt pótlólag az ukrán, illetve az orosz megnevezés. Ezekből a táblázatokból egyértelműen kiolvasható, hogy a négy vármegyényi Kárpátaljának „ukrán őslakossága”

nem volt. A XX. század tizes éveiben, különösen a Kárpátok keleti és nyugati részén népkavarodást, menekülést, vándorlást előidéző első világháború, majd a bolsevikok 1917-es forradalma után a Kárpátok felé előrenyomuló Vörös Hadsereg egységei, később a lengyel hadsereg nyugat-ukrajnai vonulásai elől menekülő galicíai zsidók, ukránok és oroszok fokozatosan jelentek meg a mostani Kárpátalja területén, miután a bolsevikok Lenin parancsára vérbe fojtották a Petljura hetman által deklarált „önálló ukrán köztársaságot”. A vörös terror által kiszorított ukrán szabadságharcosok között akadtak olyan agitátorok, akik az

„ukrán önálló államiság gondolatának” híveiként „a kárpátukrán” mozgalom kibontakozásán fáradoztak. „Ténylegesen a kárpátaljai ukránizmusnak sem

14 Az ukránok kárpátaljai felbukkanását, politikai mozgalmait stb. itt csupán vázlatosan tárg-yaljuk, ennek a tárgykörnek is könyvtárnyi irodalma van.

politikai, sem szellemi előzményei nincsenek, mert ilyenek még az engedékeny magyar valláspolitika mellett sem szivárogtak le Kárpátaljára. A görögkeleti egyházi propaganda pedig kimondottan nagyorosz jellegű volt. Ezért megállapítható, hogy a huszti tanács az 1918. év őszén hozott emlékezetes ukrán határozata előtt semmilyen ukrán irányzat és szellemi csoport nem működött Kárpátalja földjén.”¹⁵ Az amerikai ukránság is fenntartások nélkül támogatta az 1918. október 19-ei lembergi nagygyűlés határozatát, hogy Kárpátalját a nyugat-ukrán területekhez kell kapcsolni. A későbbiek folyamán pedig Augusztin Volosin (1874–1945) államteremtő kísérletét kísérték rendkívüli fi gyelmmel.

Beígért támogatásuk 1939-ben tettekben is megnyilvánult. Az amerikai és kanadai ukránok a Vöröskereszt útján 400 000 darab ruhát küldtek és 5 000 000 dollár kölcsönt biztosítottak Volosin Kárpátukrajnájának. Ugyanebben az időszakban az észak-amerikai kárpátorosz unió a világ ruszinságához intézett emlékiratában, 1938. december elején kijelentette, hogy Volosin kinevezését a világ ruszinsága nem ismeri el, „titkoznak, hogy a kárpátaljai területet ukrán célokra felhasználják”¹⁶. Nem támogatták a „Potyomkin-állam” létrehozatalát, rámutattak a „kárpátaljai kísérlet gyökértelenségére”. Nagy felháborodást váltott ki az 1939 februárjában közzé tett statisztika, amit a prágai állami statisztikai hivatal nyomán a helyi ukrán sajtó tett közzé, mert ez a közlemény példátlan meghamisítása volt a területi erőviszonyoknak, nemzetiségi arányszámoknak, amely szerint Ruszinföldön csak ukránok élnek, a ruszinok felszívódtak. Az 1939 februárjában közzétett táblázatban¹⁷ a nemzetiségi megoszlás Karpatszka Ukrajina területén így fest az ukránok szerint:

Nemzetiség Összlakosság Százalékarány

ukrán 413.481 75,9

zsidó 65.828 12,1

magyar 25.894 4,8

cseh és szlovák 17.945 3,2

német 8.715 1,6

román 13.268 2,44

Nyilvánvalóvá vált az is, hogy „Volosin és kis tábora olyan Kárpát-Ukrajnáról álmodik, amely mint föderatív vagy független állam meg tudna

15 Kemény Gábor: Verhovina feltámad. A ruszin sors könyve. Mefhosz Könyvkiaadó, Budapest, 1939., 239. o.

16 Ugyanott, 206. o.

17 Ugyanott, 211. o. A szerző erre a forrásra utal: Ukrainen Bureau, London, 1938.dec.24.

állni az európai politika sodrában. A volt kárpátukrán miniszterelnök tehát nem fogadja el teljes mértékben Konovalec¹⁸ nagyukrán szemléletét, hanem ezt a kárpátaljai ruszinságon belül képzeli el, annak ellenére, hogy pártja a négy parlamenti választáson egy alkalommal sem kap nyolcezer szavazatnál többet. A volosini kárpátukrán állameszme ezért volt életképtelen már születése pillanatában…” A „II. Ukrajnáról”, Volosin „kárpátaljai ukrán gondolatáról, államkísérletéről”, a „nagy ukrán álmok hajszolóiról” kegyetlen véleményt mond Kemény Gábor, amikor kijelenti, hogy „A III. Ukrajnának nem itt és nem így kellett kísérleteznie, hanem az ukrán szabadság atyjának, Petljurának politikai végrendelete értelmében a vörös elnyomatás alatt szenvedő ukrán területeken, ahol bizton hisszük mi is, hogy kisarjad egyszer az ukrán szabadság virága”.¹⁹ Az idő a jövőbe látó történészt igazolta.

A ruszinofi l magyarbarát parlamenti képviselők, pártvezérek, köztük az Iván Kurtyák (1888–1933), majd a Bródy András (1895–946) által vezetett Autonóm Földműves Szövetség pártelnökeinek meglátása szerint a cseh korszakban a ruszin öntudat szabad kibontakozását, autonómiai törekvéseinek megvalósítását két erő is fékezte, a Kárpátalját Moszkva felől ellepő „kommunizmus második hulláma” és a Prága által támogatott „mesterséges kárpátaljai ukránizmus”.

Mindkét kártyát saját érdekei szerint Eduárd Benes cseh nemzeti szocialista pártja keverte, azzal a leplezetlen politikai szándékkal, hogy a „kárpátaljai vörös front hidat fog képezni” egy esetleges „cseh-orosz korridor” kialakításához, amely a későbbiekben garantálná Csehszlovákia területi egységének megőrzését, ennek érdekében készen állt Kárpátalját Sztálinéknak felajánlani.

Korábban, az 1919. február 5-ei párizsi békekonferencián a Tízek Tanácsa előtt elhangzott külügyminiszteri beszédében még a „csehszlovák-délszláv korridor” létrehozását szorgalmazta. Kárpátalja hovatartozásával kapcsolatosan

„Ravasz taktikai huzással azt is megpendítette, hogy ezek a területek elvileg akár Lengyelországhoz vagy Ukrajnához is odacsatolhatók volnának, de mivel egyik állam sem tart rájuk igényt, az egyedüli lehetséges megoldás a Csehszlovákiához való csatolás. Egytől azonban mindenképpen őrizkedni kell:

a rutén népet (és nem ukrán népet!) semmiképpen nem szabad otthagyni a magyar faj hallatlan elnyomásának áldozatául”.²⁰ A benesi kocka el volt vetve, az eddigi kutatások anyagai egyértelművé tették, hogy az „összefüggő szláv

18 Konovalec ezredes az ukrán mozgaalom kimagasló alakja, aki az „egységes és oszthatatlan Uk-rajna” függetlenségéért küzdött, 1938-ban Rotterdamban ismeretlen merénylő áldozata lett. Lásd.

u.o. a 200-211. o.

19 Ugyanott, 215. o.

20 Popély Gyula: Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945), Írók Szakszervezete, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1991. 34. o.

etnikumból” Kárpátalja Magyarországhoz vissza nem kerülhet, ezt a kódolt üzenetet felfogták a nagy ukrán állam függetlenségének kivívását felvállaló patrióták és a „kommunizmus európai terjeszkedését” elősegítő NKVD kárpátaljai ügynökei is. A Benes által korábban megálmodott „csehszlovák-szovjet korridor” létrehozása a második világháború befejeztével megvalósult és Kárpátalja, mint felajánlott „benesi-ajándék” a Szovjetunióhoz került, amelynek technikai részleteit (főleg a magyarok és németek etnikai tisztogatása) Moszkva utasítása alapján a kárpátaljai születésű ukrainofi l kommunista vezér, az NKVD ügynöke, Ivan Turjanica (1901–1955) hajtotta végre.²¹ Kegyetlenül leszámolt a ruszofi lek vezéreivel, köztük Bródy András parlamenti képviselővel, aki a Podkarpatszka Rusz első elnöke volt. A népszerű ruszin vezér társaival együtt a vádlottak padjára került és a „népi ítélőszék” döntése alapján kivégezték.

Az ukrán nemzeti mozgalom, az ukrainofi lek elfogott vezetőit is likvidáltatta, köztük támogatta Augusztin Volosin, volt parlamenti képviselőt, a Karpatszka Ukrajina elnökének letartóztatását, akit a moszkvai NKVD lefortovi börtönében halálra kínoztak. Benes sem tudta és nem akarta megmenteni Volosint, mert érdekeit már Moszkvához kötötte, pedig Volosin azért nem menekült tovább, nem csatlakozott Szkoropadszkij hetman mozgalmához és maradt Prágában, hogy meggyőzze Beneséket arról, Karpatszka Ukrajna autonóm formációként Csehszlovákia kötelékében maradjon.

1945-től a betelepült kommunista-ukránok folytatták Kárpátalja ruszinsá-gának ukránosítását. A helyi lakosok életviteléhez és szokásaihoz nem kívántak alkalmazkodni, hanem agresszív kommunista ideológiával igyekeztek a pártfeladatok alapján a szovjet életmódra formálni Kárpátalja politikai, gazda-sági, etnikai és kulturális beállítottságát. Döntő szerepet játszottak abban, hogy

„likvidálták a ruszinságot mint önálló nemzetiséget és a ruszin lakosságot ukránná nyilvánították. Ez a minden logikát és emberiességet nélkülöző politikai magatartás”²² a rendszerváltást követően, mindmáig tart.

1946-tól a lakosság 75–80 százalékát kitevő ruszinokat ukránokká nyilvání-tották. Az állami szervek közreműködésével személyi nyilvántartásukban ukrán nemzetiségűeknek neveztették őket. Felszámolták a görög katolikus egyházat és megmérgezték Romzsa Tódor püspököt, az egyházi vagyont elkobozták, az elvett

21 Kárpátalja hovatartozásával kapcsolatosan az 1918-1946-os években született eredeti levéltári forrás-anyagokat tartalmaz a nemrég megjelent két dokumentumgyűjtemény: Тернистий шліх до України. Збірник архівних документів і матеріалів. Закарпаття в європейській політиці 1918 – 1919, 1938-1939, 1944- 1946 рр. ХХ століття. Упорядкування Довганич О.Д., Корсун О.М., Ужгород. ВАТ «Видавництво Закарпаття» - 2007. 749 old. A másik: Карпатська Україна. До-кументи і матеріали, хроніка подій, персоналії. Упорядники: Довганич О.Д., Корсун О.М., Пагіря О.М. Ужгород 2009. 753.o.

22 Dr. Szabó László. Kárpátaljai demográfi ai adatok, Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1993., 28.

templomokban 70 százalékban az ortodox vallás jelent meg, az áttérést megtagadó papokat Szibériába hurcolták, akiknek egy része a különböző láge-rekben pusztult el.

Az 1946-1989 között kiadott szovjet statisztikai kiadványok Kárpátaljára vonatkozó táblázataiban a ruszinok helyett csak ukránok szerepelnek.

Év Összlakosság Ukránok száma²³ Százalékarány

1946 755900 527032 68

1959 920 173 686464 74,6

1970 1 056 799 808131 76,5

1979 1 155 759 898606 77,8

1989 1 245 618 976749 78,4

2001 1 254 614 1 010 100 80,5

Az összes ukrán száma

Ukrajnában (2001)

48 457 000 37 541 700 77,8

Az ukrán etnikum száma és aránya Kárpátalja közigazgatási egységeiben, 2001.²⁴

Közigazgatási egység Összlakosság Ukránok száma Százalékarány

Técsői j. 171 850 142 951 83,2

Ilosvai j. 100 905 99 498 98,6

Huszti j. 96 960 92 146 95,0

Ungvár 115 568 89 942 77,8

Munkácsi j. 101 443 85 168 84,0

Nagyszőlősi j. 117 957 84 263 71,4

Rahói j. 90 945 76 184 83,8

Munkács 81 637 62 965 77,1

Szolyvai j. 54 869 51 868 94,5

Ökörmezői j. 49 890 49 453 99,1

Ungvári j. 74 399 43 489 58,4

Perecsenyi j. 32 026 30 857 96,3

Huszt 31 864 28 446 89,3

Nagybereznai j. 28 211 27 182 96,3

Volóci j. 25474 25 182 98,8

Beregszászi j. 54 062 10 185 18,8

23Saját szerkesztés a 2001. évi népszámlálási adatok alapján.

24 Saját szerkesztés a 2001. évi népszámlálási adatok alapján.

Beregszász 26 554 10 321 38,9

Összesen: 1 254 614 1 010 100 80,51

Az ukránok száma 2001-ben 1 010 100 (80,5 %), 1989-ben 976 479 fő (78,4 %), tizenkét év alatt a növekedés 103,4 %-ot tesz ki. Jelenlegi számuk tehát nyolcvan százalék fölött van. Hogy mennyi közülük a ruszin és mennyi a valódi ukrán, erre pontos választ adni nem lehet az „objektív népszámlálás híján”. Elhangzottak a helyi konferenciákon, a sajtóban és más fórumokon olyan adatok, becslések, melyek szerint az 1946-tól betelepült ukránok száma 350 000 – 400 000 között van. Az is érdekes, hogy közülük sokan „kárpátaljainak”

(zakarpatyecnek) vallják magukat, ezáltal burkolt elkülönülésüket jelzik a Kárpátokon túli ukránoktól, ez rejtett ruszin identitástudatot is takar. Egyet értek dr. Szabó László felvetésével, hogy a több évtizedes megpróbáltatások folytán ez „mai létünk legnagyobb kérdése”²⁵.

In document Fogyó, gyarapodó nemzetiségek, érdekképviseletek Kárpátalján (Pldal 26-31)