1991 novemberében a Legfelsőbb Tanács nyilatkozatot fogadott el a nemzeti kisebbségekről, amely minden népnek, nemzetiségi csoportnak szavatolja az egyenlő politikai, gazdasági, szociális és kulturális fejlődés, valamint az anyanyelv használatának jogát a társadalmi élet minden területén.
Az 1992 júniusában elfogadott nemzeti kisebbségi törvény biztosítja az anyanyelv használatát, az anyanyelvi oktatáshoz, a saját kulturális intézményrendszerhez és a nemzeti–kulturális autonómiához való jogot. A törvény lehetővé teszi a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek működését, a nemzeti szimbólumok használatát, az anyanyelvi szabályoknak megfelelő névhasználatot, valamint a határokon átnyúló szabad kapcsolattartást az anyanemzettel. (A törvény nagyrészt megerősíti mindazokat az elveket, amelyeket az 1991-ben aláírt magyar–ukrán kisebbségvédelmi nyilatkozat megfogalmaz, de nem teszi lehetővé a kisebbségek számára területi autonómia létrehozását.)
Ukrajna elnökének kárpátaljai megbízottja 1992. december 17-én rendeletet adott ki az ukrajnai nyelvtörvény és a nemzeti kisebbségi törvény gyakorlati végrehajtásáról. Az okmány előírja: ahol valamely nemzeti kisebbség alkotja a lakosság zömét, az ukrán államnyelv mellett az adott nemzetiség nyelvét is használják az állami és a társadalmi szerveknél, a vállalatoknál és intézményeknél. E rendelet értelmében lehetőség van a kétnyelvű feliratok használatára, s a nemzetiségek az állami mellett saját nemzeti jelképeiket is használhatják.
Az 1996. június 28-án elfogadott ukrán alkotmány 10. cikkelye értelmében
„Ukrajnában szavatolt a nemzeti kisebbségi nyelvek szabad fejlődése, használata és védelme”, 11. cikkelye pedig kimondja, hogy „az állam elősegíti (...) Ukrajna minden őslakos népe és nemzeti kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási sajátosságainak fejlődését”. A nemzeti kisebbségek jogaival ezen kívül még három törvény foglalkozik: az 1989-ben elfogadott nyelvtörvény, az 1999-ben elfogadott oktatási törvény és az 1992-ben elfogadott egyesületi törvény.
2003 decemberében az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta a határon túli ukránokról rendelkező törvényt.
1991. május 31-én Magyarország és Ukrajna külügyminisztere nyilatkozatot írt alá a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról. A nyilatkozathoz csatolt jegyzőkönyv 1. pontja alapján a felek a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával foglalkozó kormányközi vegyes bizottságot hoztak létre, amelynek eddig tizennégy ülésére került sor. A vegyes bizottság – munkájában részt vesznek a két országban
147 Vázlatos összeállítás a hatályos törvények, rendeletek alapján.
élő kisebbségek képviselői is – ajánlásokat fogalmaz meg a két ország kormányai számára a Magyarországon élő ukrán és az Ukrajnában élő magyar kisebbség számára nagy fontossággal bíró ügyek, így a nemzeti identitás megőrzése, az oktatás, a kultúra fejlesztése és a kisebbségi problémák megoldása érdekében.
Magyarország és Ukrajna kapcsolatait alapszerződés szabályozza, amelyet 1991 decemberében Kijevben írt alá a két fél, s amelyet az ukrán parlament 1992-ben, Magyarország pedig 1993-ban ratifi kált. A dokumentum 17. cikkelye rendelkezik a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának kölcsönös védelméről.
Ukrajna 1995-ben lett az Európa Tanács tagja. A szervezetbe való felvételekor vállalta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifi kálás céljával történő tanulmányozását, valamint ígéretet tett arra, hogy az ET-be való felvételétől számított egy éven belül aláírja és ratifi kálja a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt és kisebbségpolitikáját az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201. sz. ajánlásában lefektetett elvek alapján folytatja.
Az ukrán parlament 1999 decemberében ratifi kálta a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, mégpedig a kárpátaljai magyarságra nézve kedvezőbb változatában, amely a nemzetiségek nyelvhasználati jogát 20 %-os arányhoz köti a településeken. Az Ukrán Legfelsőbb Tanács által a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifi kációjáról újonnan elfogadott törvényből azonban teljesen kikerült a kisebbségi nyelvnek az állami adminisztrációban történő használata, minden téren szűkült a nemzetiségi nyelvhasználat biztosítására vállalt garanciák köre, továbbá kikerült a nemzetiségi intézményhálózat szűkítésének tilalma.
1991-ben az ukrán függetlenségről tartott népszavazással együtt Kárpátalján helyi népszavazást tartottak a terület különleges önkormányzatáról, illetve a beregszászi járásban a járás bázisán létrehozandó Magyar Autonóm Körzetről. Mindkét esetben a lakosság döntő többsége támogatta az elképzeléseket. Ugyanakkor a népszavazásokat követően Kárpátalja különleges önkormányzati státusáról, illetve a Beregszászi Magyar Nemzetiségi Körzetről kidolgozott törvénytervezetek mindmáig nem kerültek magasabb szinten elfogadásra.
Általános problémának tekinthető, hogy a politikai bizonytalanság, a gyakori jogszabály-módosítások miatt áttekinthetetlenek a jogérvényesítés intézményes keretei, hiányos a jogi kompetenciák kijelölése. Az érvényes törvények, rendeletek a kisebbségek vonatkozásában megengedő jellegűek ugyan, ám ezek végrehajtása némely esetben helyi szinten elakad.
A készülő nyelvtörvény kapcsán
Ukrajnában nagy vita bontakozhat ki a készülő nyelvtörvény kapcsán, miután Viktor Janukovics elnök kilátásba helyezte, hogy az új jogszabály elfogadásával rangjának megfelelő státust kap az orosz nyelv, s regionális rangra emelkedhet tucatnyi nemzetiségi nyelv, közte a magyar is.
Nem tétlenkedtek a nyelvreform ukrán nacionalista ellenzői sem, akik az ukrán nyelv funkciójának szűkítését tiltó törvényjavaslatot terjesztett be a kijevi parlamentnek. Egy vezető ellenzéki politikus pedig olyan törvénytervezettel rukkolt elő, amely moratóriumot rendelne el a nyelvvel kapcsolatos törvénykezésre, mert szerinte a nyelvtörvény elkapkodott módosítása felerősítené az Ukrajnán belüli széthúzást. Úgy véli, a nyelvtörvény módosításáról az ország lakosságának népszavazáson kellene dönteni.
Az orosz második államnyelvi státusának bevezetéséről
Ukrajnában egyelőre nem időszerű az orosz második államnyelvi státusának bevezetése. Ennek egyik oka az, hogy ehhez nincs meg az alkotmány módosításához szükséges 300+1 szavazat. Másrészt a nyelvi kérdés, illetve az orosz nyelv státusa megosztó tényező a mai Ukrajnában. Az országban két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép körvonalai rajzolódnak ki. Az egyik tábor mögött Juscsenko és Timosenko hívei állnak, a másikat Janukovics követői alkotják. Mindkét politikai csoport mögött nagyjából azonos erőforrásokkal rendelkező szavazótábor áll. Az egyiknek a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten.
A magát nemzetinek tekintő tábor szerint az ukrán nyelv az alakulóban lévő ukrán politikai nemzet legfontosabb szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok egyszersmind az új ukrán állameszme ellen s az állami integritással szemben foglalnak állást.
Az ellentétes tábor hívei úgy vélik, az oroszt mielőbb a második államnyelv státusába kell emelni, mert a narancsos erők uralma idején folytatott erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, háttérbe szorítja az orosz nyelvet.
Az elemzők szerint a probléma érdemi meg oldására csak akkor kerülhet sor, ha a két, nagyjából azonos erőket moz gó sítani képes politikai tábor kompromisszumot keres és talál. Ez a kompromisszum az lehet, ha Ukrajnának egyetlen államnyelve marad: az ukrán, ám az orosz nyelv regionális hivatalos
nyelvi státust kap azokban a régiókban, ahol erre az orosz ajkú lakosság igényt tart. Ezzel kapcsolatosan szociológiai felmérések, törvény-tervezetek születtek, amelyekben többek között olyan ajánlások is olvashatók, miszerint azon közigazgatási egységeken belül, ahol egy adott nyelv anyanyelvi beszélői elérik a 10%-os arányt, biztosítani kellene a jogot ennek a nyelvnek a használatára az államnyelv mellett; ahol ez az arány 50% fölötti, kötelezővé kellene tenni a kisebbségi nyelv használatát a helyi államigazgatási szervek munkájában, s ehhez az államnak kell megteremtenie a szükséges feltételeket.
Kárpátalja számos településén és a Beregszászi járásban abszolút többséget alkotó magyarok számára ez a megoldás előrelépést jelenthet(ne).Egyelőre marad a hatályos nyelvtörvény, mely szerint azon közigazgatási egységeken belül, ahol egy adott nemzeti kisebbség képviselői 50%-nál nagyobb arányban élnek, a kisebbség nyelve az államnyelv mellett használható a hivatali ügyvitelben is.