fl Közgazdaságtan történelmi gyökerei
II. fl gazdaság mozgatórugói
1. Ualláserkölcsi életszem lélet
E rk ö lc si (isten i) é r té k e k e n alapu ló életv itel
Az ókor és a középkor gazdálkodásának jellegzetességei kettős gyökérből táp
lálkoznak: egy világi és egy vallási ideológiából. E kettősségben sajátos ellent
mondás összegeződik. Hiszen a valláserkölcsi életszemlélet nemcsak lehetsé
gesnek, de egyben alapkövetelménynek is tekintette a rabszolgatartáson alapuló társadalmi rendet.
Az ókorban és a középkorban, amikor a valláserkölcsi életfelfogás valóban meghatározó szerepet játszott, az egyház nemcsak lehetségesnek, hanem szin
te természetesnek tekintette a rabszolgaság intézményét. A korai rabszolga
tartó társadalmakban (Egyiptom) a rabszolgák hatalmas tömegeit foglalkoztat
ták a világi és az egyházi birtokokon egyaránt. Nemcsak a polgári, de a nagyszabású kultikus építkezések kivitelezése során is nélkülözhetetlennek tekintették őket. A későbbi rabszolgatartó társadalmakban (Görögország, Róma) már szinte valamennyi termelési ág kiépítését a rabszolgamunkára ala
pozták. A rabszolgaszerzés volt a háborúk fő indítéka, és a rabszolga-kereske
delem az egyik legvirágzóbb tevékenység.
Mindez megfelelt annak az életszemléletnek, amely az állami szolgálatot és a politikai tevékenységet m inősítette a szabad ember számára még elfogadható foglalkozásnak. Tegyük mindehhez hozzá: még a 20. században is működtek olyan politikai-hatalmi erők, amelyek ragaszkodtak a rabszol
gaság intézményének fenntartásához. Portugáliában a 13., Spanyolország
ban pedig a 15. században szűnt meg a rabszolgaság. De Angliában és Ame
rikában a rabszolgák felszabadítását először a quakerek követelték 1722-ben. A brit gyarmatokon 1807-ben rendelték el a rabszolga-kereske
delem tilalmát, de az angol korona alá tartozó birodalomban a rabszolgák felszabadítására csak 1838-ban került sor. Ugyanez a francia gyarmatokon 1848-ban történt meg.
A rabszolgák felszabadítása a legtöbb nehézséget az USA-ban okozta.
Amerika felfedezésével és Afrika nyugati partjainak birtokbavételével új rab
szolgaság születését figyelhetjük meg. Ez négy évig tartó polgárháborúban (1861-65), a déli rabszolgatartó államok leverésével szűnt meg. Kubában 1880-ban, Brazíliában 1885-ben szabadították fel a rabszolgákat. A Nemzet
közi Munkaügyi Hivatalnak még 1929-ben is foglalkoznia kellett a különösen
a mohamedán világban burkolt módon létező rabszolgasággal és ezzel szoros összefüggésben a kényszermunka ügyével.
Majd még látni fogjuk, hogy az életszemléletben mennyire gyökeres válto
zások mentek végbe az újkorban. A folyamatosság egyedül a rabszolgatartás
ban mutatkozik. Erre már csak azért is érdemes felfigyelni, mert az emberi természet sajátos vonását jelzi. Különösen éles módon mutatkozik ez meg, ha a jobbágytartás intézményét közeli rokonságban állónak tekintjük a rabszol
gatartással. Ez szinte egyértelműen utal a tulajdonosi helyzetből levezethető emberi habitusra, a más emberek leigázására irányuló hajlamra, ami nem szű
nik meg pusztán azáltal, hogyjogi rendelkezések vetnek annak véget, vagy leg
alábbis állítanak elé korlátot.
De azok a mozgatóerők, amelyekre a rabszolgaság intézménye támaszko
dott, mások voltak az ókorban és a középkorban, mint az ezt követő évszáza
dokban. Az egyház elvetette a munka méltóságát, és általa megvetetté tette a gazdálkodást. Az egyház gazdálkodásellenes szempontjai azon a felfogáson alapultak, miszerint minden Istentől való, és így minden csakis Istenért kép
zelhető el. Az a munka tehát, amely nem az isteni érdekkeretben találja a ma
ga célját, elvetendő. A földi javakról való lemondás ezzel a gondolkodással ma
gyarázható. Ez adott alapot az aszketikus szemlélet merően gazdaságellenes szempontjaihoz is. A gazdálkodás céljában az eszközgyarapító tevékenység emelkedik jelentőségre, hogy ezáltal a szükségletek minél nagyobb köre le
gyen kielégíthető. A nemzet kulturális fejlődésének viszonylagos fokát is e szerint méri. Az aszkézis jelentősége viszont éppen az anyagi szükségletekről való lemondásban van. Ez olyan állapotra irányuló törekvés, amelyben nincs szükség gazdálkodásra, mert a rendelkezésünkre álló eszközök elegendők lesznek mindama földi igényeink kielégítésére, melyeket az élettel szemben támaszthatunk.
Tegyük még világosabbá: az erkölcsi (isteni) értékeken alapuló életvitel nem a bőség társadalmának fejlődési útján vélte lehetségesnek a gazdálkodás kényszere alóli felszabadulást. Ellenkezőleg. Azzal az életvitellel, amelyet álta
lánossá kívánt tenni: az anyagi javak iránti igény minimalizálásával, annak az életfenntartás alapvető javaira való korlátozásával. Minél teljesebben valósul ez meg, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy amivel az emberiség rendelkezik, elégséges a földi igények kielégítésére, mindazokra a követelményekre, ame
lyeket az anyagi élettel szemben támaszthatunk.
Az erkölcsi (isteni) értékeken alapuló életvitel talaján mozogva hatványozot- tabb mértékben emelkedik ki a lelki szükségletekben való gazdagság. Az aszke- tizmusnak is van tehát eszközgyarapító tevékenysége. Csakis olyan eszközökről lehet azonban szó, amelyek alkalmasak az ember vallásos meggyőződését, hitét elmélyíteni. Ezek azonban többé-kevésbé mentesek az anyagi vonatkozásoktól.
Es mert az isteni cél az emberi élet összes megnyilvánulási területére kihat, minden emberi cselekvésnek - így nem csak a gazdálkodásnak - bele kell
illeszkednie az isteni ideális cél keretébe. Termelékeny tehát az emberiségnek - mint univerzumnak - csakis olyan állapota lehet, amelyben valamennyi em
beri cselekvés hatásösszefüggésének eredője összhangban van az isteni céllal.
A nemzetgazdasági összefüggések ebben az értelemben való magyarázata az ún. augustinizmus formájában nyert határozottabb keretet. Augustinus a gaz
dálkodást a transzcendens - és egyedül transzcendens - vallási értékek szol
gálatába állította. De tartsunk sorrendet.
Platón é s k ö v e tő i
A bölcseleti gondolkozás az ógörög kultúrtörténet (kb. Kr. e. 1500-100) nagy vívmánya. A nagy gondolkodó pedig Platón (Kr. e. 428-348) volt. Platón számos korábbi neves filozófus szellemi hagyatékára támaszkodva képes volt egy átfogó rendszer keretei közé illeszteni a bölcseletet. Nagymértékben neki köszönhető, hogy a kereken 2 0 0 0 évet átfogó szellemi áramlatok valláserkölcsi alapokon nyugodtak. De talán pontosabbak vagyunk, ha a következőképp fogalmazunk:
Platón azzal a képességgel rendelkezett, hogy kifejtse azokat a mozgatóerőket, amelyek történelmileg hosszú időn át az emberiség társadalmi-gazdasági fejlő
désének menetét motiválták.
E tekintetben az nem tűnik fontosnak, mennyiben tükrözték Platón tézisei a valóságot. Platón morálfilozófus volt. Tanítása nem vonatkoztatható el a tár
sadalom nevelő szándékától. A lényeget az a társadalmi-gazdasági bázis jelen
tette, amely lehetővé tette Platón fellépését, kivívott tekintélyét, s az általa hir
detett tanok széles alapokon nyugvó elterjedését. Gondoljuk csak meg! Platón nélkül nem érthetjük meg:
- Arisztotelész (Kr. e. 384-322), - Szent Ágoston (354-430), valamint
- Aquinói Szent Tamás (1224-1274) filozófiáját sem.29
Közülük Arisztotelész, aki Platón tanítványa volt, az ógörög kultúrtörténet másik vezető személyisége. De Szent Á goston és Aquinói Szent Tamás már a középkori keresztény bölcselet legjelentősebb művelői. Az időhorizont pedig kereken 17 évszázad. Minden okunk megvan ezért arra, hogy Platón nyomán az általunk vizsgált 3500 évből közel 3000 évet felölelő időszakot úgy fogjuk fel, mint az emberiség életvitelének az erkölcsi (isteni) értékeken alapuló rendjét.
De milyen vélemény formálható Platón nézetei alapján a gazdálkodásról?
A következőket olvashatjuk: a boldogság csak a morál és az erény útján érhető el. Ennek a szolgálatába kell állítani az államvezetést. Nála a gazdaság a ház
tartások naturálgazdálkodáson alapuló tevékenységeként jelenik meg. Ebben
29 Jó áttekintést nyerhetünk mindenről Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése c. művé
ből. Budapest, 1973.
látja az életfenntartás természetes rendjét. Mihelyst átlépi a gazdálkodás ezt a keretet, a közgazdaság - a maga pénzgazdaságával együtt - inkább ártalmára, semmint hasznára van a társadalomnak.30
Mai szemmel vizsgálódva különösnek tűnhet Platón vélekedése. Hiszen az ő korában Athén világkereskedelmi hatalomnak számított. A város pezsgő élete a messze nyúló tőke- és hitelügyleteken alapult. Még a mezőgazdaság egyes szektorait is a nemzetközi kereskedelem szervezte. Platón mindezzel szembefordult. Az uralkodó folyamattal szemben az etikai-idealisztikus világ
nézet talaján állva tudatos támadást indított, azzal is számolva, hogy eszméinek megvalósulása még kulturális áldozatokat követel, mindenekelőtt azonban gazdasági veszteségeket okoz. Azt persze elismerte, hogy a külkereskedelmet nem lehet megszüntetni. Ez a tevékenység pedig a pénzgazdasági funkciót is megköveteli. Úgy vélte azonban, hogy a külkereskedelmet a közszükségleti ter
mékek importjának szintjén kellene meghatározni.
Ez volt az a szellemi hagyaték, amire a valláserkölcsi értékeken alapuló gaz
dálkodás minősítése a Platónt követő évszázadokban támaszkodott. A köz- gazdasági rendszer és annak keretei között működő kategóriák minősítése a termelőerők fejlődésével változott, noha változatlan maradt az a valláserkölcsi bázis, amelyen a gazdálkodás minősítése történt. E tekintetben leginkább azok az eltérések érdemelnek figyelmet, amelyek Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás nézetei között mutathatók ki.
Arisztotelész a Kr. e. 4. század, Aquinói Szent Tamás pedig a Kr. u. 13. szá
zad viszonyait alapul véve fogalmazta meg téziseit. A pénz mindkét időszak
ban létezett. De amíg Arisztotelész idején az önellátó háztartások talaján mo
zogva a naturálgazdálkodás jellemezte leginkább a viszonyokat, addig Aquinói Szent Tamás idején kibontakozóban volt a városgazdaság, az ehhez kapcsoló
dó munkamegosztással. Az életvitelhez a pénzt Arisztotelész idejében sem lehetett teljesen nélkülözni. Ez magyarázza, hogy Arisztotelész élesen meg
különböztette a pénz kettős funkcióját. Az egyik, amely szervesen kapcsoló
dik az árutermeléshez, és a másik, amely a kereskedelmi spekulációt szolgálja, illetőleg a különböző pénzpiacokon a pénzt szaporítás célzatával használják fel. Miután pedig Arisztotelész idejében a pénz, döntően ebben a második mi
nőségében volt jelen, az egész pénzgazdasággal szemben elutasító magatar
tásra helyezkedett.31
Aquinói Szent Tamás a városi gazdaság virágzásának idején lépett fel. A házi gazdaság korát a kiépülőben lévő ipari munkamegosztás váltotta fel. A keresz
tes háborúk fellendítették a kereskedelmet. A kor viszonyainak megfelelően ő már nem a háztartást, hanem a városgazdaságot tekintette a vizsgálódás tárgyá
30 Platón összes művei. Budapest, 1943.
31 Arisztotelész: Metafizika. Budapest, 1936.; Politika. Budapest, 1969.; Nikomakhoszi etika. Bu
dapest, 1971.
nak. Itt a kereskedelem a munkamegosztás nélkülözhetetlen tényezője. Viszont a kereskedelemnek a valóságos szükséglet kielégítésére kell irányulnia, és mint ilyet, élesen meg kell különböztetni a nyerészkedésre irányuló tevékenységtől.
A pénzfunkció vonatkozásában más tekintetben is árnyaltabban fogalmazott, mint Arisztotelész. Igazságosnak tartotta például a pénzváltók jövedelmét, mert ez a közre hasznos tevékenység eredménye. De elvetette a kamatos kölcsönt, mert ez - vélekedése szerint - mások munkája gyümölcsének elvétele. 32
De nem feledkezhetünk meg a keresztény középkornak Aquinói Szent Tamás fellépése előtti korszakáról sem. Az 5. századtól a 13. századig tartó időszakban ment végbe az európai népek áttérése a kereszténységre, az egy
ház és a pápaság egyházi és világi hatalmának megalapozása és megszilárdulá
sa. Kiépült a hűbéri társadalom és a birtoklási rendszer. A gazdasági élet még megőrizte naturálgazdálkodási alapjait. A gazdasági élet jelenségeiről vallott felfogás pedig a 3-5. században tevékenykedő egyházi írók véleményét tük
rözte, akik a testamentum valláserkölcsi elvei alapján a tulajdon, a kereskede
lem és a kamat jelenségeiről is kifejtették nézeteiket. Köztük a legjelentősebb Szent Ágoston volt, aki korára a legnagyobb hatást gyakorolta. Közgazdasági gondolkodásában a pénz helyett az ár került a figyelem középpontjába. Ha a közvetlen termékcserét az árutermelés váltja fel, akkor a pénz funkciója álta
lánossá válik, és a kérdés inkább az, milyen áron bonyolódik az árucsere. Ezzel a kérdéssel elsőként Szent Ágoston foglalkozott. 33
Ezt a gondolatot vette át Aquinói Szent Tamás. Tudatosan különböztette meg az igazságos árat az egyensúlyi ártól. Ezalatt olyan árat értett, amely fede
zi a kereskedelmi szolgáltatással arányban álló árréssel növelt termelési költ
séget. Ha a kereskedelemben a kereslet-kínálat alakulásának függvényében ennél magasabb árat érvényesítenek, különösképpen pedig, ha ezt a magasabb árat a kínálati mennyiség spekulatív alakításával érik el, már tisztességes ma
gatartással össze nem egyeztethető magatartásnak és így áruzsorának minő
sítette. Leginkább ebben mutatkozik meg az igazságosságról alkotott közép
kori felfogás eltérése az egyensúlyi árra vonatkozó tantételektől.
H ellen isz tik u s k o h é z ió
Az ókor és a középkor valláserkölcsi világnézete regionális kultúrövezetekben öltött testet. Indiában a Kr. e. 6. században alakult ki a buddhizmus. Az élet szenvedéseitől való megváltást, a lélekvándorlások körforgásától való meg
szabadulást, a nirvanába (kialvás, megsemmisülés) való eljutást tekintette a fő
32 Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről. Budapest, 1990.
33 Aurelius Augustinus: Vallomások. Budapest, 1982.; A boldog életről. A szabad akaratról. Buda
pest, 1980.
célnak. Emellett a fennálló társadalmi rendből folyó igazságtalanságokat (egyes kasztok kiváltságait) elfogadta, és az ebbe történő belenyugvást hirdet
te. Rohamosan elterjedt egész Felső- és Kelet-Azsiában, a Kr. e. 1 1. században Kínában és Japánban. Ebből fakadt a lámaizmus is (Tibetben, Mongóliában).
Európában a kereszténység vált általánosan elfogadottá. Más kontinensek
re történő teijeszkedése nem volt jellemző, hiszen Arábiábán a Kr. u. 7. század
ban a Mohamed által alapított iszlám vált uralkodóvá. Olyan kultúrövezetek alakultak ki, ahol Ábrahám, Mózes, Jézus, Mohamed úgy jelentek meg, mint próféták, akik által az Isten (Allah) kinyilatkoztatja örök határozatát. Erre a korszakra a vallás és az egyház uralma jellemző, ahol is a valláserkölcsi felfogás volt az uralkodó életszemlélet.
A különböző vallási irányzatok az általuk megteremtett és egymástól gyö
keresen különböző rítusaikkal olykor háborúkban oldottak fel konfliktusokat, alapjában véve azonban ezek a vallások a békés egymás mellett élés jegyében működtek.
Arról a sajátos szerepről sem feledkezhetünk meg, amit a hellenisztikus kultúra (és vallás) játszott az emberiség fejlődéstörténetében. Arisztotelész volt Nagy Sándor tanítómestere. Nagy Sándor pedig a mai szemmel hihetet
lennek tűnő birodalmat mondhatott magáénak. Ehhez tartozott Európa nagy része, a Földközi-tenger vidéke, a Közel-Kelet, Afrika, Perzsia és India nyugati partvidéke. A hellenisztikus kor Nagy Sándor halálától az Egyiptom római meghódításáig terjedő időszakot (Kr. e. 323-30) ölelte fel. Ekkor terebélyese
dett ki a hellenisztikus vallás, a Földközi-tenger keleti partvidékein élt népek vallása, aminek az első keresztény római császár Konstantin vetett véget. Jel
lemzője a dualisztikus kozmológia volt. Eszerint az e világi irodalom gonosz börtön a lélek számára. Ez sajátos megfogalmazása annak, amit a buddhizmus is vallott, s amelynek egyes elemei a keresztény hittétellel is összeegyeztethető- nek tűntek. Mindez azonban mit sem változtatott azon a tényen, hogy a helle
nisztikus vallás hanyatlásának fő oka a kereszténység gyors térhódítása a Római Birodalomban. Ez a folyamat azzal ért véget, hogy Konstantin császár Kr. u. 313- ban egyenjogúsította a kereszténységet.
De a hellenisztikus vallás minden üldözés ellenére tovább élt a keresztény
ségben és a kereszténység, a zsidó és az iszlám gondolkodás a 18. századig sok elemet kölcsönzött a hellenisztikus filozófiából. Talán nem túlzás az a véleke
dés, miszerint a hellenisztikus életszemlélet úgy jelent meg, mint a keleti és a nyugati vallások kohéziója. A szónak legalábbis azon értelmében, hogy társa
dalmilag elfogadhatóvá tette az osztálytagozódást és azokat a különbségeket, amelyek a jövedelem, az életmód tekintetében olykor kirívóan nagyok voltak.
Mindezt nem úgy kell érteni, hogy nem voltak vallási háborúk. Közülük a 11-13. században folytatott keresztes háborúk voltak a legjelentősebbek. Eze
ket pápai kezdeményezésre a Szentföldnek ( J e r u z s á l e m vidékeinek, Paleszti
nának) a muzulmánok (mohamedánok) uralma alóli felszabadítása érdekében
folytatták. Ezek a háborúk céljukat nem érték el. A keresztes lovagok nem tud
ták tartósan megvetni lábukat a Közel-Keleten.