fl klasszikus közgazdaságtan uálsága
I. népességrobbanás a fejlődő uilágban
Vissza kell utalnunk S. Kuznets fejtegetéseire, pontosabban arra a fordulatra, amely a népességszaporulat terén egyfelől Európa, másfelől a világ többi
része között az 1930 előtti és utáni időszakban következett be (lásd az 1.
táblázatot)}
A népesség alakulásáról és a 2054-ig terjedő előrejelzésről az ENSZ adott tájékoztatást (lásd a 2. táblázatót).
Napjainkban a naponta megszülető 240 000 csemete 97%-a a fejlődő világ
ban él. Földünkre a fejlődő világ népességének túlsúlya jellemző.
Főként az alapvető orvosi eszközök - például az oltások - és a fejlett mező- gazdasági technológia nemzetközi hozzáférhetősége vezetett számos fejlődő országban a halálozási arányok közel egyidejű csökkenéséhez. A népesség így gyors növekedésnek indult. Amikor a fejlődő országok elindultak a fellendülés útján, a két demográfiai út valamelyikén haladtak. Az egyik, amelyet Dél- Korea, Tajvan és Thaiföld választott, abban jelölhető meg, hogy lépéseket tet
tek a kisebb családok érdekében, és beindították a nagyobb takarékosság - magasabb életszínvonal kisebb termékenység önmagát erősítő körét. Ezek az országok közel vannak ahhoz, hogy népességük egy szinten megállapodjék.
1. táblázat
A népesség évi átlagos növekedése
Megnevezés 1 8 5 0 -1 9 3 0 1 9 3 0 -1 9 6 0
Európa 9,6 4,7
A világ többi része 4,8 14,3
2. táblázat
Áttekintés a népesség alakulásáról
Földünk népessége Időpont
1 milliárd 1804
2 milliárd 1927 (123 év múlva)
3 milliárd 1960 (33 év múlva)
4 milliárd 1974 (14 év múlva)
5 milliárd 1987 (13 év múlva)
6 milliárd 1999 (12 év múlva)
7 milliárd 2013 (14 év múlva)
8 milliárd 2028 (15 év múlva)
9 milliárd 2054 (26 év múlva)
Forrás: ENSZ.
1 Kuznets, S.: Population, Capital and Growth. New York, 1973.
3. táblázat
Az előrejelzett népesség néhány kiválasztott fejlődő országban
Ország 1999 2050 Növekedés 1999 és 2050 között
(millió) (millió) (millió) (százalék)
A népesség növekedésének megállapodásához !■.özelítő fejlődő országok
Dél-Korea 46 51 5 + 11
Tajvan 22 25 3 + 14
Thaiföld 61 74 13 + 21
A népesség további gyors növekedésével jellemezhető' fejlődő őrs zágok
Etiópia 61 169 108 + 177
Nigéria 109 244 135 + 124
Pakisztán 152 345 193 + 127
Forrás: UN, W orld Population Prospects: The 1998 Revision. New York, 1998. decem ber.
A másik demográfiai út Afrika Szaharától délre eső részére és az indiai szubkontinensre jellemző. Ebben a régióban a termékenység viszonylag ma
gas maradt, ami előkészítette a talajt egy olyan, valószínűleg veszélyes, lefelé ívelő spirálmozgásnak, amelyben a népesség gyors növekedése erősíti a sze
génységet. Mivel a népesség több évtizeden át folytonosan növekedik, néhány országot egyszerűen elárasztanak az emberek. A kormányok erejét kimeríti az a harc, amit egyszerre kell folytatniuk annak érdekében, hogy az iskoláskorba lépő egyre több gyermek számára az oktatást, és a fiatal álláskeresők hömpöly
gő sorai számára a munkahelyek teremtését is megoldják, s hogy megküzdje- nek a népesség növekedésének környezeti kihatásaival is.
A demográfusok jelzése szerint a népességszaporulat az ezredfordulón csökkenni kezdett: a Föld lakossága 150-200 év múlva 10-12 milliárdos szin
ten megállapodik. Ezt azokra az erőfeszítésekre alapozzák, amelyeket az ENSZ tett a népességszabályozás terén. Az ENSZ 1984. évi bukaresti konferenciája e téren még nem számolhatott sikerrel. De az 1994. évi kairói konferencián az ENSZ új, átfogó koncepcióval lépett elő. Ezúttal a vallási dogmákra hivatkozó iszlám és keresztény delegációk tiltakozása ellenére olyan cselekvési progra
mot fogadtak el (biztonságos művi terhességmegszakítás lehetősége stb.), amelynek hatása szinte egyik napról a másikra a népességszaporulat csökke
néséhez vezetett. Persze e téren leginkább meghatározó Kína „egy gyermek"
politikája volt, és amit Peking - a jelek szerint - más kormányokhoz hasonló
an felvállalt az egészségügyi ellátás és felvilágosítás liberalizálásával. (Tegyük ehhez hozzá: a kairói fordulat hátterében a fejlett világ által 2000-ig vállalt 17 milliárd dolláros támogatása állt. ) 2
2 Az egész folyamatról jó eligazodást ad Pogár Demeter írása. Népszabadság, 1999. július 10.
Egyébként felvetődött: hol van Földünk népességeltartó képességének határa? Erről csak az életminőség függvényében adható válasz. Ha a fizioló
giai túlélésre alkalmas színvonalat vesszük alapul - úgy tűnik - Földünk akár még 12 milliárdot meghaladó népességnek is képes életteret biztosítani. De a tudomány jelenlegi állása szerint már a 6 milliárdos népesség számára sem biztosít elfogadható életminőséget. Számításokat végeztek arra nézve, mek
kora 1 főre jutó megművelhető területre volna szükség, ha az észak-amerikai ökológiai színvonalat vesszük alapul. Ez 4,5 hektár. így adódott - még ko
rábbi évekre számolva - 26 milliárd hektár területigény. Ezzel szemben a Föld szárazföldi kiterjedése 13 milliárd hektár. Ebből azonban csak 8 , 8 milliárd hektár a megművelhető terület, legelő és erdő. Ez egy főre számolva 1,5 hek
tárt ad. 3 Az általanos gazdasági felzárkózás így egyszerűen objektív akadá
lyokba ütközik.
3. Gazdag-szegény probléma - nyugati megközelítésben
A világgazdaságban végbemenő mozgásfolyamatok olyan erőket hoztak fel
színre, amelyek felléptek a fejlett országok hegemonikus törekvéseivel szem
ben. Mind erőteljesebben hangot kapott az a vélekedés, hogy az „angolszász típusú" kapitalizmus fő haszonélvezői a nyugati vezető ipari hatalmak. Két
ségtelenül minden jel arra utal: ezeknek az országoknak ahhoz fűződik alap
vető érdekük, hogy a nemzetközi munkamegosztást a változóban lévő helyzet
ben is a piacgazdaság hagyományos rendszerében tartsák fenn.
Ezt a hagyományos mechanizmust vette alapul az ENSZ 1948. évi első világkereskedelmi konferenciája is, amikor megszületett a havannai charta.
A nemzetközi gazdasági együttműködés e rendszere, amelyet a második világháború után az iparilag fejlett kapitalista országok alakítottak ki, a követ
kező alapelvekre épül:
- Minden ország érdekelt a termelőerők általános fejlesztésében. Valamely ország gazdasági megtorpanása a nemzetközi munkamegosztás révén kedvezőtlenül érinti a többi ország gazdaságát.
- Minden ország érdekelt a nemzeti valuták konvertibilitásában. Ha vala
mennyi nemzeti valuta átváltható, ez előmozdítja a nemzetközi kapcsola
tok sokirányú kibontakozását.
- Minden ország érdekelt a nemzetközi fizetési mérlegek kiegyensúlyo
zottságában. Ha valamely ország fizetésképtelenné válik, és ezért deviza- kényszergazdálkodásra és importkorlátozásra kényszerül, ez csökkenti a többi ország exportlehetőségeit.
3 Rees, W . E.-Wackermangel, M. (Hivatkozás Pogár Demeternél.)
- Minden ország érdekelt az olyan valutáris együttműködésben, amely a fize
tési mérlegek egyensúlyát nemzetközileg egyeztetett árfolyampolitika, ka
matpolitika, továbbá arany- és hitelpolitika érvényesítésével biztosítja. Ha ezeket a nemzeti gazdaságpolitikák autonóm ügyének tekintenék, kevésbé lehetne elérni a nemzetközi tőkés monetáris rendszer egyensúlyát.
Ily módon a nemzetközi gazdasági kapcsolatok két fő alapelve a tőkés világ- gazdaságban a valutáris együttműködés és a szabad kereskedelem. Az előbbit az ENSZ 1944. évi Bretton Woods-i konferenciája szentesítette. Ennek megfe
lelően létrehozta a Nemzetközi Valuta Alapot. Az utóbbit az ENSZ 1947. évi havannai világkereskedelmi konferenciája alapozta meg, kidolgozva azokat az elveket, amelyeket azután az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyez
ményben (GATT) foglaltak egységes rendszerbe. A GATT (a későbbi WTO) működésének alapjául szolgáló elvek azokat az akadályokat kívánták megszüntetni, amelyek a gazdasági erők szabad játékát korlátozzák.
Mind a Bretton Woods-i egyezményen alapuló valutáris együtműködés, mind a GATT-konvenciók az iparilag fejlett kapitalista országok érdekeiből indultak ki; az ő gazdasági rendszerüket, illetve az ezen a struktúrán alapuló gazdasági fölényüket védelmezték. Egy idejétmúlt politikai status quo számá
ra kívántak gazdaságpolitikai modellt alkotni.
A Szovjetunió a hatvanas évek elején kezdeményezőként lépett fel olyan világkereskedelmi konferencia összehívása érdekében, amely a havannai konferenciával szemben korunk új nagy kérdéseire adhatna választ. Ennek megfelelően a szocialista országok azt tekintették volna természetesnek, ha az ENSZ által Genfbe 1964-ben összehívott I. Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD) a különböző társadalmi-gazdasági berendezkedésű országok közötti kereskedelem kérdéseit állítja a figyelem középpontjába, és mintegy ehhez kapcsolódva közelíti meg a fejlődő országok specifikus prob
lémáit. Ezzel szemben a konferencia a kelet-nyugati kereskedelmet csak mint a kereskedelempolitika sajátos kérdését vitatta meg, és ezt is inkább úgy, mint a fejlődő országok közös nemzetközi gazdaságpolitikájával össze
függő kérdést.