Raturálgazdaság

É r ték te rm e lé s

Az atlétikát tekintik a sportágak királynőjének. Ha ilyenféle rangsor felállít­

ható, akkor talán a közgazdaságtan lehet a tudományok királynője. Gondol­

junk csak a következőkre! A világegyetem öt nagy kategóriát mutat. Ezek az idő, a tér, az erő, az anyag és az érték. Idő, tér, erő és anyag a külső természet­

re vonatkozik. Az érték viszont az ember belső természetére utal.

Az ember szükségletekkel lép az életbe. Ezek kettős hiányérzetet szülnek.

Azt, amely megérezteti velünk, hogy bizonyos javak nélkül létünk veszélyeztet­

ve van. Továbbá azt, amely figyelmeztet bennünket, hogy e javak vagy éppen nem találhatók a külső természetben, vagy többnyire csak munkával állíthatók elő (szerezhetők be). Kevés az a tárgy, ami ez alól kivételt jelent. A kettős hiány­

érzet tevékenységre serkenti az embert. A cél egyértelmű: a létfenntartás. A te­

vékenység rugója az élvezetek megszerzése. Eszköze az áldozathozatal. Itt már­

is eljutottunk a gazdálkodó ember jellemzéséhez: áldozatokat hoz, hogy élvezetekhez jusson. Ebben mutatkozik meg a gazdálkodó ember tevékenysé­

gének értéke.

Az értékben érintkezik a gazdasági élet két sarkpontja - olvashatjuk O.

M orgensternnél.1 Érték csak ott létezik, ahol a szükségletek kielégítése áldo­

zatokat követel. Az áldozat és élvezet ellentétén alapszik a gazdasági élet ket­

tőssége. A gazdaságtan az élvezet és áldozat dialektikája. A gazdaságtan lényegében értéktan. Minden termelés érték-előállításra irányul, és minden jövedelem és fogyasztás attól az aránytól függ, amelyben ki-ki az érték előállí­

tásához hozzájárult. 2 A napjaink tapasztalataival felvértezett kutatónak ez leegyszerűsített formulának tűnhet - amit a valósággal nehezen tud harmoni­

zálni -, az olvasót azonban kérni kell, gondolja át azt a történelmi környezetet, amelyben az emberi faj a gazdálkodás útjára lépett. Mert itt és most erről van szó. Ne akarjon tízezer évet átugrani. Ne akarja a ma szemüvegén átlátni a tá­

voli múltat.

1 Morgenstern, O.: Der Begriff der ökonomischen Mengeneinheit. Zeitschrift f. Nat. Első kötet, 1930. - Külön felhívjuk a figyelmet a szerző tanulmányára, amit „Érték" címen a Közgazdasági enciklopédia részére írt, Budapest, 1929. Ez szolgált idevágó fejtegetéseink alapjául is.

2 Ezzel zárjuk Morgenstern gondolatfűzéseit, 5

Ha átgondoljuk az érték hátterében meghúzódó folyamatokat, két követ­

keztetés adódik. Az egyik az, hogy az emberi élet csak a földteke olyan helyein keletkezhetett, és az emberi faj csak ott szaporodhatott el, ahol az életfenntar­

tás eszközeit kielégítő mennyiségben és megfelelő módon nyújtotta a termé­

szet, vagyis ahol a megélhetés minden különleges gazdasági szervezkedés nél­

kül is biztosítva volt. A másik pedig az, hogy a létfenntartásra irányuló céltudatos tevékenység mesterséges úton teremtette meg az emberiség szá­

mára a társadalmi-gazdasági berendezkedés feltételeit. Erre az alkotó gazda­

ságmegalapító tevékenységre csak úgy volt képes az emberiség, hogy a szelle­

mi fejlettség viszonylag magas fokát érte el.

A két lábon járó, felegyenesedni képes ember négymillió évvel ezelőtt Afri­

kában alakult ki. Európa benépesedése valószínűleg 1,7 millió évvel ezelőttre tehető, de az emberi tevékenység legrégebb nyomai 500 ezer évesek. Bár a mai ember származásának és elterjedésének terén sok minden vár még tisztázás­

ra, az bizonyosnak tűnik, hogy az ember kb. 30 ezer éve vette birtokába az egész lakott világot^{. 3}

Az emberi faj eredete óta három olyan fejlődési szakaszt jelölhetünk meg, amely a gazdálkodás szempontjából jelentőséggel bír. Az első a h o m o habilis, a szerszámkészítő ember megjelenése. Kézzelfogható példák jelezték az intel­

ligenciát, az előrelátást és a természetformálást mint kizárólag emberi képes­

ségeket, amelyek által az ember kiemelkedett az állatvilágból. A második a h o ­ m o sapiens, a bölcs ember kialakulása, aki egyre gazdagabb ismeretekre tett szert. Céltudatosan vadászott, halászott és a gyűjtögetett, míg végül megjelent a h o m o sapiens sapiens, a modern ember.

Gazdasági szempontból nézve talán a 1 0 ezer évvel ezelőtt végbement for­

dulatnak volt jelentősége. Akkor ért végett a 2 millió évig tartó utolsó jégkor­

szak, és kialakultak a napjainkra jellemző kontinensek és klimatikai viszo­

nyok. Ekkor hagyott fel az emberiség az ősember gazdaságára jellemző vadászattal és gyűjtögető tevékenységgel, és vált a mezőgazdaság a gazdálko­

dás alapjává. Az ember a természetben előforduló növények és állatok hasz­

nosítását tudatos változtatásokkal kezdte elősegíteni. Az állattenyésztésben a háziasítás, a növénytermesztésben a nemesítés révén a gazdaság a korábbinál szilárdabb bázist kapott. E tekintetben különösen a gabonatermesztés elter­

jedésének volt nagy jelentősége. Ez tette lehetővé a korábbinál nagyobb nép­

3 The Times Atlasz: Világtörténelem. Szerk.: Barraclough, G. és Stone, N. Magyar kiadás. Buda­

pest, 1992, Akadémiai Kiadó.

A Times Atlasz: Világtörténelem, angolul először 1978-ban jelent meg. Azóta többször átdol­

gozták, figyelembe véve a történelemtudomány és a régészet legújabb kutatási eredményeit.

E nagyszabású mű mintegy 600 színes térképet, ill. az azokhoz kapcsolódó és a téma kiváló szak­

értői által írott magyarázó szövegeket tartalmaz. A közgazdaságtan történelmi gyökereinek fel­

tárásánál is értékes kútforrás.

csoportok együttélését: a nyolc-tízezer évvel ezelőtti időszakban a falvak, a hat-nyolcezer évek közötti időszakban pedig a városok keletkezését.

Talán nem követünk el hibát, amikor a tudatos gazdálkodás meghonosítá­

sát a 1 0 ezer évvel ezelőtti időszakra tesszük.

G azdaság é s tech n ika

A gazdaság fogalmát a görögök alkották meg. Eredetileg háztartást értettek rajta, amelynek élén a ház ura, a gazda állt. A mai szóhasználattól eltérően ház­

tartás alatt olyan gazdálkodóegységet kell érteni, amely a földművelést, az ál­

lattenyésztést is magában foglalja, sőt némi iparral is rendelkezik. A háztar­

táshoz a gazdán, a modern értelemben vett családon és a többi szabad munkaerőn kívül bizonyos mértékű vagyon is tartozik (föld, épületek, beren­

dezés, szerszámok, állatok, pénz és rabszolgák). Ezek fölött a gazda jogi hely­

zeténél fogva, vagy szerződés alapján, intézkedési joggal rendelkezik. A gaz­

dának pedig az a feladata, hogy a tőle függők munkája által annyit szerezzen, hogy az fedezze a háztartás szükségleteit; szerzeményét pedig ésszerűen szét­

ossza a szükségletek különféle kategóriáira.4 Ez valójában a gazdaság fogal­

mának ókori értelmezése, ami azonban megfelelő alapot ad ahhoz, hogy a köz- gazdaságtan fő keretét körülírhassuk. E tekintetben az első és a legfontosabb a gazdaság elhatárolása a technikától. Célunk megragadni azt, amit gazdasági mozzanatnak tekinthetünk. Bár ez első pillanatban magától értetődőnek tű­

nik, hamar ki fog derülni: a feladat nem egyszerű.

Valóban, mit tekintsünk gazdasági mozzanatnak, ha a gazdaság használati értékek formájában van jelen: a gazdálkodás technikai folyamatok képét ölti?

Vannak, akik a gazdaságosságot minősítik a cselekvés gazdasági mozzanatá­

nak. így azonban a gazdaság és a technika viszonya nem írható le. Hiszen ebből az következnék, hogy ésszerűnek csak a gazdasági döntés tekinthető. Ez pedig képtelenség. A lex m inim i az emberi cselekvés általános elve. Következéskép­

pen van gazdasági és technikai racionalitás. Persze a lex minimit helyesen kell értelmezni. Találkozhatunk a következő megfogalmazással: a legkisebb erő­

feszítéssel a legnagyobb eredmény elérése. Ez így tautológia. Értelmesen csak a következő két alternatíva adódik: a) Adott erőforrással a legnagyobb ered­

mény elérése, b) Adott eredménynek a legkisebb erőforrással való megvalósí­

tása. A racionalitás útján tehát nem juthatunk el a gazdasági mozzanat meg­

ismeréséhez. A gazdaság és a technika viszonyának tisztázása e mű egésze szempontjából annyira fontos, hogy nem mellőzhetjük behatóbb vizsgálatát.

A gazdasági folyamat technikai aspektusából nézve a műszaki-anyagi információknak van jelentősége. Ezek az információk a gazdasági reálfolya­

4 Singer, K.: Gazdaság, gazdálkodás. In Közgazdasági enciklopédia. Budapest, 1929.

matok mennyiségi és minőségi oldalához kapcsolódnak, és a gazdasági döntés a technikai interdependenciák rendszerében teremt velük kapcsolatot. Meny- nyiségi vonatkozásban a termékmérleg egyensúlya, minőségi vonatkozásban a technológiai szint megfelelősége az a módszer, amellyel a gazdasági döntés operál. Amikor gazdasági döntéseket hoznak, nem képesek minden elemében megragadni a gazdaságban végbemenő termékmozgást és technológiai folya­

matot. Ez eleve a struktúrameghatározó folyamatokra, a stratégiai pontokra korlátozza a figyelmet. De a technikai interdependenciák, a továbbgyűrűző hatások útján ezekkel a gazdasági mozgás alapjaiban meghatározódik. Nyitva marad viszont a lényeges kérdés: az ily módon teremtett egyensúly a gazdasá­

gi hatékonyság milyen szintjén alakul ki.

Nézzük előbb a reálfolyamatok mennyiségi oldalát! Ha a gazdasági döntések révén egyensúly van, akkor minden rendben lévőnek látszik. De ilyenkor is felvetődik a kérdés, miért éppen az a struktúra határozza meg a gazdasági opti­

mumot, amit a gazdasági döntések révén egyensúlyállapotban lévőnek tekint­

hetünk. Vegyük például közelebbről szemügyre az ipari struktúrát! A különbö­

ző iparágak között - különösen azonban az egyes iparágak különböző fokozatai között - technikai interdependenciák állnak fenn. így végső soron a korlátozot­

tan rendelkezésre álló erőforrások szerves kapcsolatban állnak egymással.

A gazdasági erőforrások a nemzetgazdaság zárt rendszerében szemlélve is különböző arányban oszthatók fel az ágazatok között. Ha pedig a nemzetgazda­

ság nyitott, akkor a struktúraátalakítás az importhelyettesítés és az export-elő- mozdítás különböző kombinációival határozható meg. Ilyenkor már arra is választ kell adni, vajon a fejlesztéssel meghatározódó külkereskedelmi áruszer­

kezet egybeesik-e a gyakorlatilag még lehetséges és a külkereskedelmi haté­

konyság szempontjából legjobb variánssal. Mindezekre a kérdésekre pusztán a mennyiségi interdependenciák rendszerében nem adható válasz.

Van olyan vélekedés, hogy ez a probléma a reálfolyamatok minőségi oldalá­

nak bekapcsolásával válik megoldhatóvá. A következőképpen lehet gondol­

kodni: valamely ország gazdaságának fogyatékosságai a tudományos-műszaki lemaradásból adódnak. A feladat tehát egyértelmű: gyártástechnológiában és termékszínvonalban fel kell zárkózni a világszinthez. Vagy másképp kifejezve:

minden olyan lépés, amely csökkenti a technológiai űrt, a gazdasági hatékony­

ság javítására irányuló lépés. Ezért elégséges - az ilyen vélekedés szerint - a gazdasági döntésekben a műszaki információkra támaszkodni.

Az nyilvánvaló lehet, hogy egy ország nem építheti be a világszintet általá­

nos érvénnyel a nemzetgazdaságba. Úgy tűnhet azonban, hogy a szelekciót műszaki alapon is el lehet végezni. A világ műszaki fejlettsége és a várható fej­

lődés áttekintése alapján meghatározhatók azok a tudományos kutatások, mű­

szaki irányzatok, amelyek meghaladják valamely ország szellemi-gazdasági le­

hetőségeit, és amelyekről így feltételezhető, hogy nem játszhatnak nagyobb szerepet az ország gazdasági fejlődésében. De az a szelekció, amelyet a

tudó-mányos-műszaki meggondolás ilyen módon hajt végre, még mindig olyan ke­

retbe foglalja a világszinthez való alkalmazkodást, amelynek megvalósítása a nemzetgazdaságot irreális feladatok elé állíthatja. A működő és a fejlődő termelési ágak irányítói ismerik, és rendszeresen egybevetik a termelőerők állapotát a fejlettség magasabb fokát képviselő országokban uralkodó állapo­

tokkal. Teljesen érthető vágyódásuk a világszint elérésére. Ez azonban nem­

egyszer irracionális gondolkodásmódra vezet. Hányszor hallani: „csak pénz kérdése". A pénzproblémát mintegy elszakítják a nemzetgazdaság teherviselő képességétől, az ágazatot pedig, amit képviselnek, attól a társadalmi-gazdasá­

gi infrastruktúrától, amelyben létezik és fejlődnie kell.

Ilyen körülmények között a gazdaság akarva, nem akarva technokrata irányzatok hatása alá kerül. A gazdasági döntések menetében a viták, a komp­

romisszumok sok vonatkozásban a technokrata irányzatok harcát mutatják, mégpedig abból a szempontból, hogy mely termelői ágak emelkedjenek a progresszív ágazatok rangjára, és mi legyen a műszaki fejlesztés fő követel­

ményrendszere. Ne becsüljük le a különböző technokrata irányzatok hatását a társadalmi-gazdasági fejlődési folyamatokra, még akkor sem, ha a konkrét mikrogazdasági döntéseket a befektetők hozzák, az állam pedig a szabadpiac szem előtt tartásával hozza döntéseit. Ezek a döntések ugyanis olykor megha­

tározóak a beruházói döntések számára.

Ahhoz a ponthoz érkeztünk, amikor a gazdaság és a technika viszonyának értelmezése konkrétabban írható le. A nemzetgazdaságnak van 1. politikai­

intézményi, 2. monetáris-árugazdasági és 3. technológiai-anyagi kerete. Az el­

ső a társadalmi-gazdasági rendszerben, a második a gazdaságirányítási mecha­

nizmusban, a harmadik a termelőerők szerkezetében tükröződik. így nézve a gazdaságpolitikában politikai, gazdasági és műszaki döntések összegződnek.

Ami mindebből a gazdaság és technika viszonyára tartozik, az nem a „vagy­

vagy" és nem is az „ugyanaz", hanem az „is-is" problémája. Egyik sem helyette­

sítheti a másikat. Egyik sem préselhető a másikba. Az erre irányuló tendencia viszont lehetséges, mert a gazdasági folyamatszabályozást mind a gazdasági, mind a műszaki mérlegelés a maga komplexitásában ragadja meg. Mindig is fontos követelménynek tekintették, hogy a közgazdasági megítélés széles mű­

szaki horizonton, ugyanígy a műszaki döntés reális gazdasági bázison alapul­

jon. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a gazdasági életben hozott dönté­

seknek más a közgazdasági és más a műszaki kritériumrendszere.

A műszaki mérlegelés homogén folyamatokat vet egybe. Az üzemméretet, a gyártási eljárást stb. a korszerűségi (gazdaságossági) fok szerint ítéli meg, s rendszerint a világszintből indul ki. De amikor ezt „egy" ország körülményei­

re alkalmazzák, legott szembetűnővé válik a különbség a lehetőség és a köve­

telmény között. Az ellentmondást csak a közgazdasági mérlegelés oldhatja fel, mert itt a mérlegelés eleve a lehetőségekből indul ki és a gazdasági adottságok alapján szelektálja a műszaki fejlesztéseket.

9

Az árutermelésben a gazdasági mozzanat az értéktörvényhez tapad. Ennek puszta leszögezésével azonban a kérdés még nem tekinthető tisztázottnak.

Az értéktörvény működése ugyanis sokak számára csak a piaci mechanizmus kategóriáinak (a pénznek, az árnak, a kereskedelemnek stb.) a technikai fel- használását jelenti. Gazdálkodni annyit jelent, mint az egészet szem előtt tar­

tani, hogy az egyes tekintetében úgy határozhassunk, hogy ez a döntés az egész javát szolgálja. 5 Az gazdálkodik, aki

- át tudja tekinteni a jelen és a jövő szükségleteit;

- meg tudja ítélni az egyes szükségletek jelentőségét az általános szükség­

letkielégítés szempontjából;

- tisztában van azzal, milyen eszközök állnak rendelkezésre az össz-szük- ségletekkel szemben.

A közgazdaságtan alapítói „láthatatlan kéznek" tekintették azt a rendezői elvet, amely az ár piactisztító szerepére támaszkodva egyensúlyban tartja a ke­

resletet a kínálattal. Ez gazdasági döntések révén valósul meg. A fogyasztó ar­

ról határoz, mire költi a pénzét. A termelő arról, milyen összetételben visz árut a piacra. Akinek tőkéje van, arról, mibe fekteti a pénzt. A közgazdaságtan vizsgálódásának középpontjában az egyensúly, a termelési tényezők és a fo­

gyasztási cikkek hatékony elosztása áll. Mindabban, ami a technikai folyamat képében jelenik meg, az általános egyensúly és az ehhez kapcsolódó hatékony elosztás a gazdasági mozzanat.

A gazdaság és technika viszonya szempontjából létrejöhet a gazdasági és a műszaki racionalitás összhangja. A gazdaság törvényeit, az adottságokat, lehetőségeket figyelembe vevő döntésektől, azok végrehajtásától függ, jól gazdálkodnak-e a megtermelt nemzeti jövedelemmel, optimális-e az arány a felhalmozás és a fogyasztás között, a fejlesztésre rendelkezésre álló erőforrá­

sokat helyesen osztják-e fel a gazdasági szektorok között, megfelelően illesz- kedik-e a lakosság fogyasztása a társadalom rendelkezésére álló erőforrások nyújtotta lehetőségekhez.

A termelési szerkezet alakítása szempontjából - ha az árat tekintjük a fő tényezőnek - nem a jelen, hanem a jövő árai a meghatározók. A jelenben léte­

ző árviszonyok csak azért fontosak, mert a jövőben lehetséges árviszonyok bázisául szolgálnak Ezért az árnak a gazdasági döntésekben lehetséges szere­

pe szorosan kapcsolódik az árprognosztizáláshoz. De van olyan vélekedés, miszerint az árak nem jelezhetők előre. Ebből kiindulva tarthatják elkerülhe­

tetlennek, hogy a gazdasági döntéseket műszaki feltételrendszer megalkotá­

sával alapozzák meg. De ez képtelenség. Az árprognosztizálás bizonytalansá­

ga - a hosszú távú döntésekben rejlő kockázat. Nincs és nem is lehet teljes információ arról, hogy a világgazdaságban hol és milyen új technológiákat ve­

zetnek be, következésképpen arról sem, milyen új tendenciák jutnak érvényre

5 Gottl-Ottlilienfeld, Fr.: Wirtschaft und Technik. Tübingen, 1923.

a kereslet-kínálati viszonyokban. Az árprognózis bizonytalanságai egyebek mellett azoknak a műszaki ismérveknek fogyatékos tervezhetőségében gyöke­

reznek, amelyeknek helyettesíteniük kellene az árkategóriát.

H aszn álati é r té k é s fog y asztói p r e fe r e n c ia

A gazdaság és a technika viszonyának tárgyalásakor a gazdaság ókori fogalom­

meghatározásából indultunk ki. Onnan jutottunk el a gazdasági mozzanat jellemzéséhez, amely már a korszerű nemzetgazdaság viszonyait veszi figye­

lembe. Most a szemléletmód némileg változik. Kiindulásul a 18. században megalkotott közgazdaságtan szolgál, de a vizsgálódást olyan keretek közé he­

lyezzük, amikor még pénz nem létezett és így az érték pénzformája, az ár sem adhatott a fogyasztó számára eligazodást.

A klasszikus közgazdaságtanban a munkaérték a gazdálkodás központi ka­

tegóriája. Az árnak munkaértéken alapuló magyarázata a termelést a szükség­

letekhez igazodó állapotában szemléli. A fogyasztói preferencia a gazdasági folyamatok fő szabályozója. A klasszikus tanítás ezt arra az egyszerű tényre alapozza, miszerint a termelés célja az emberi szükségletek kielégítése. Ilyen helyzetben a ráfordítás (áldozat) egybeesik azzal a haszonnal (élvezettel), ame­

lyet a termék elfogyasztása jelent. Ráfordítás és haszon: ezek jelzik a termelés és a fogyasztás kapcsolatát. Ez fejeződik ki az áruk kettős tulajdonságában is, mely szerint:

- egyfelől emberi munka termékei (értékek),

- másfelől emberi szükségletek kielégítésére alkalmas dolgok (használati értékek).

De ha az árkategória nem létezik, akkor valami más módon kell a fogyasz­

tónak a különböző termékek hasznosságát megítélnie. Aki tanulmányozta H. H. G ossen szükségletkielégítési törvényeit, az jól tudja, hogy a létfenntar­

tás magával hozza a szükségletek rangsorát. Minél sivárabbak az ember élet­

körülményei, annál egyértelműbb a létfenntartási szükséglet szerkezete és an­

nál inkább szűkül az a kör, ahol a fogyasztói preferencia választási lehetőségeket kínál, ahol valóságos döntési szabadság adódik. A fejletlen ház­

tartási gazdaságban mindez természetesen nem fejeződik ki tudományosan is elfogadható magatartási sémákban. Igazából Gossen volt az első, aki a szinte általánosan elfogadott törvényszerűségeket megfogalmazta. 5

De a használatiérték-kategória a modern gazdálkodás viszonyai között sem egyszerűsödik le annak puszta kifejezésére, miszerint az adott termék emberi szükségletek kielégítését szolgálhatja. A használati érték révén a

fo-6 Gossen, H. HL: En twicklung der Gesetze des m enschlichen Verkehrs und der daraus fliessenden Regeln für m enschliches Handeln. Braunschweig, 1854.

gyasztói preferencia a termékek hasznosságáról - meghatározott körülmé­

nyek között - olyan mércét jelent, amelyet egyedül az árakból nem lehet leve­

zetni. A hipotézis továbbra is érvényben marad: azt termelik, amire a kereslet irányul. Felvetődik a kérdés: ha a termelés igazodik a kereslethez, miképpen adódhatnak a fogyasztói preferencia révén olyan elemek, amelyeket a munka­

érték alapján nem magyarázhatunk meg? Ez nyilván csak akkor képzelhető el, ha a termelő bizonyos esetekben kényszer hatása alatt cselekszik; termel ak­

kor is, ha nem értékesít értékáron. De hát mi kényszerítheti erre a termelőt, ha egyébként szabadon döntheti el, mit, miből, mennyit termeljen és rendelkezik a szükségletek felismerésének képességével is? Ilyen körülmények között ezt a kényszert csak termékszerkezeti sajátosságok magyarázhatják. A termelés­

ben összekapcsolt, valamint a felhasználásban egymást kiegészítő és helyette­

sítő termékek ezek a fő területei. A termékszerkezeti törvényszerűségek a használati értékek minősíthetőségén és így egybevethetőségén alapulnak.

Ezért kell a használati értéket mint ártényezőt elismerni.

A gazdasági kalkulációban járatos szakember nem tekintheti a használati értéket „üres" kategóriának, hiszen jó néhány esetben csak ennek figyelembe­

vételével képes ár- és költségszámítást végezni. Ez szembetűnően a termelési folyamatban összekapcsolt termékeknél mutatkozik meg. A termelési folya­

matnak egyik jellemzője, hogy párhuzamosan több termék is keletkezhet.

Az ezzel összefüggő kalkulációs problémák megoldása végett az üzemgazda­

ságtan a munkatermékeket főtermék, melléktermék és hulladék szerint osz­

tályozza, a párhuzamosan keletkező főtermékeket pedig ikertermékekként kezeli.

A melléktermék és a hulladék kifejezés már önmagában is utalni kíván ar­

ra, hogy használati értéke elenyésző azon főtermékhez képest, amellyel együtt keletkezik. A szőlőtermelésben a szőlő a főtermék, a venyige és a törköly a melléktermék. Az állattenyésztésben a súlynövekedés a főtermék és a trágya a melléktermék. Hulladék (vas, textil, fa stb.) majdnem valamennyi termelési fo­

lyamatban keletkezik. A termelést a főtermék előállítása érdekében folytatják,

lyamatban keletkezik. A termelést a főtermék előállítása érdekében folytatják,

In document Közgazdaságtan a globalizáció uilágában I. kötet: Klasszikus közgazdaságtan (Pldal 27-62)