Ilagy-Britannia uezeíd erEje

A világ leigázásán alapu ló an g ol h eg em ó n ia

A 18-19. századokban a gazdasági viszonyokra Európa világuralmi helyzete nyomta rá a bélyegét. Ezt a fölényt Európa a valamennyi kontinensre kiterjedő gyarmati rendszer fokozatos kiépítésével érte el. Az egész folyamat pedig az angol hegemónián alapult. A Föld 133 millió km2 szárazföldi területének 1900-ban 55%-a - vagyis 73 millió km2 - gyarmat volt. E területen élt a világ lakóinak 35%-a, 530 millió ember. A gyarmati területek arányáról az egyes kontinenseken az 1. táblázat tájékoztat.

Ki vitathatná, hogy gazdasági tevékenység révén a legnagyobb nyereségre az az ország tesz szert, amely képes uralma alá vonni a világgazdaságot.

A mögöttünk hagyott évszázadok tapasztalatai ezt egyértelműen igazolták.

Nagy-Britannia volt a legnagyobb hatalom. Uralta a gyarmati területek 44% -át és lakossága 69,4% -át. Franciaország állt a második helyen, a terület 15,1 és a lakosság 9,5%-ával. Majd Hollandia következett a terület 2,7 és a lakosság 7,1%-ával. A többi állam közül egyik részaránya sem haladta meg a terület 3,5 és a lakosság 2,5%-át. Ez voltaképpen Belgiumra is vonatkozott, miután Kongó nem a belga állam gyarmata, hanem a belga korona magán- tulajdona volt.

1. táblázat

Gyarmatok 1900-ban

Földrészek Terület

(millió km2)

A gyarmatok részaránya (%)

Lakosság (millió fó')

Gyarmati lakosság részaránya (%)

Ázsia 44,2 56,6 819,6 47,6

Afrika 29,8 90,4 140,7 87,6

Amerika 38,6 27,2 144,2 6,2

Ausztrália 7,7 100,0 4,0 100,0

Polinézia 1.3 98,9 2,5 98,0

Forrás: Siger, A. G.: Polityicseszkaja karta mira (1900-1960). Moszkva, 1 9 6 1 .1 1 . oldal.

2. táblázat

A gyarmatterület nagysága az anyaország területe viszonyában

Gyarmattartók Gyarmatterület

1000 km2

Területi arány az anyaterülethez

Nagy-Britannia 29 343 93 :1

Franciaország 1 1 3 1 9 2 1 : 1

Hollandia 2 046 5 9 : 1

Forrás: Illyefalvi v. Géza: Magyarország statisztikája. Nemzetközi összehasonlításban tekintettel Ausztriára. Budapest, 1913.

Az is érdekelhet bennünket, milyen arányban haladta meg a gyarmatok (protektorátusok) területe az anyaország területét. Erről ad áttekintést a 2. táblázat.

A gyarmatosítási folyamatban Nagy-Britannia játszotta a döntő szerepet.

Voltaképpen Nagy-Britannia alapozta meg a világgazdaságot azzal, hogy ki­

építette a valamennyi kontinensre kiterjedő tenger alatti kábelhálózatot, vala­

mint a jól felszerelt kikötői rendszerre támaszkodó kereskedelmi hajóhadat, amely egyre nagyobb mennyiségben volt képes tömegárukat mozgatni a ten­

gereken.

A tengerentúli területek leigázásával Nagy-Britannia a többi európai or­

szághoz képest is kiváltságokra tett szert, és vált ezáltal a 19. század forduló­

ján a világgazdaságban érvényesülő progresszív irányzatok központjává.

A fejlődést az anyagi termelést meghatározó folyamatokra vonatkoztatjuk, illetőleg arra, ahogyan a tengerentúli természeti erőforrásokat fokozatosan bevonták a gazdaság vérkeringésébe, és váltak ezek ily módon az iparosítás erőforrásaivá.

A 19. század többé-kevésbé szabad nemzetközi munkamegosztása eszerint az angol világbirodalmon nyugodott. Még az idő tájt érvényesülhetett legin­

kább az az angol törekvés, hogy a világ politikai rendjének ura, gazdasági éle­

tének pedig irányítója legyen. Az angol birodalmi politika elvben világpoliti­

kát, a birodalomban követett gazdaságpolitika pedig elvben világgazdasági politikát jelentett. Hiszen ellenőrzése alatt tarthatta a legfontosabb nyers­

anyagforrásokat és a világkereskedelem fontos átmenő állomásait. Az angol világbirodalom éppen ezek figyelembevételével szerveződött. Térbeli kiterje­

dése, területi tagozódása, változatos termelési rendje, erős kereskedelmi és hadiflottája, a világ fontosabb stratégiai pontjainak, kereskedelmi kikötőinek birtoklása alkalmassá tették a vezető szerep betöltésére.

így tehát minden lépés, amely a szabad világgazdaság eszményét hozta közelebb, kedvezett az angol birodalmi politikának is. Valóban azt jelen ­ tette, hogy az idegen hatalom alatt élő népek gazdaságilag m indjobban be­

kapcsolódtak az angol gazdaságpolitika által szabályozott világgazdasági

rendbe. Mindez árutőkében és pénztőkében egyaránt Anglia uralmát bizto­

sította.

A monokultúrák kialakítása az angol birodalmon belül az angliai gyarmato­

sító társaságok működéséhez fűződik. A különböző tőkecsoportok a gyarma­

tok kihasználásában üzleti lehetőségeket láttak. Éppen ezért nem is voltak tekintettel egyik-másik terület évszázadok folyamán kialakult gazdasági szer­

kezetére. Amit a helyi célszerűség, a kultúra és a tradíció organikus egységgé formált, most a világgazdasági összehangolás kényszere bont meg. így válik In­

dia túlnyomóan a pamutot, a jutát, az olajos magvakat, a rizst és a bőrt termelő vidékké. Kanada a búza, a fa, a nikkel és a papiros hazájává. A Dél-afrikai Unió egyoldalúan aranyat és gyapjút termelő állammá. Ausztrália a búza, a gyapjú, az arany, a vaj és a hús országává. Ennek a következménye, hogy Űj-Zéland kivite­

lében magasra szökken a gyapjú, a tejtermékek és a fagyasztott hús részesedé­

se. Cukrot a Brit-Guyana, a Mauritius-, a Barbados-, a Leeward- és a Fidzsi-szi- getek szolgáltatnak. A kakaó fontos termelői központjává az Aranypart, Jamaika, Nigéria és a Windward-szigetek válnak. A korpát a Seychelles- szigetek, Nyugat-Samoa és Zanzibar szállítják. Kávét, gumit és teát a Bahrein- szigetek, Ceylon, a Maláj Államszövetség, Kenya, Uganda, Angol-Egyiptomi Szudán és Tanganyika exportál.29

Az angol világbirodalmon kívül eső területek közül az egyoldalú világ- gazdasági beilleszkedés különösen az amerikai államoknál figyelhető meg.

Brazília, Salvador, Guatemala, Columbia, Costa-Rica, Haiti és Nicaragua kávé­

termelő vidék. Argentína a gabona hazája. Bolívia az ónérc beszerzési piaca.

Kuba és a Dominikai Köztársaság cukrot és melaszt termelnek. Honduras és Panama banánkivitelével kapcsolódik a világgazdaság vérkeringésébe. Peru és főleg Venezuela ásványolaj-kitermelésükkel jutnak szerephez^{. 30}

Anglia g y arm ati gazdaság p olitikája

Nem árt külön is hangsúlyozni: a regionális integrációban részt vevő tagállam és a gyarmat gazdasági státusa közötti különbséget. Az integrációs munka- megosztásban élő tagállam a gazdálkodásban mint gazdasági egység működik közre. Az integráció által követett gazdasági rendszerhez való alkalmazkodás éppen úgy jelent kötelezettséget, mint jogot is. Jogot formálhat nevezetesen arra, hogy azokat az elveket, amelyeket a tagállamok nemzetgazdaságuk vite­

lénél alkalmaznak, saját nemzetgazdaságában is engedi érvényre juttatni.

Lényegesen más a helyzet a gyarmatnál. A gyarmat az anyaország kisegítő területe. Mint ilyen, az anyaország nemzetgazdaságának betagolt része,

ame-29 Teleki P.: A gazdasági élet földrajzi alapjai. Budapest, 1936.

30 Hickmann, E.: Statistisches Taschenjahrbuch d e r Weltwirtschaft 1 9 40-41. Berlin, 1940.

lyen az anyaország belátása szerint közvetlenül gazdálkodik anélkül, hogy a gyarmatot, mint gazdasági egységet figyelembe venné.

Teljesen közömbös, hogy az anyaország gazdaságpolitikája milyen alap­

elvek és módszerek szerint rendezi a gyarmattal kiépített gazdasági kapcsola­

tait, az a befolyás, amelyet az anyaország gyakorol a gazdasági imperializmus jegyeit viseli, amivel szemben áll a gyarmat egyoldalú kiszolgáltatottsága.

Éppen ezért a gyarmat sohasem juthat abba a helyzetbe, hogy az anyaország olyan tárgyalófélként kezelje, mint amilyenre jogot formálhat - népessége vagy területe alapján - akár a világ legkisebb, de független állama. Ellenkező esetben már nem gyarmatról, hanem többé-kevésbé az állami függetlenség jegyeit felvett közületről van szó. A gyarmatnak nincs és nem is lehet gazda­

ságpolitikai önállósága, ezzel szemben az anyaországnak van vagy lehet gyar­

mati gazdaságpolitikája. És távolról sem bizonyos, hogy ez a gyarmati gazda­

ságpolitika ugyanazokra a szempontokra épít, amiket az anyaország életében kötelezőknek ismer el.

Ilyen messzemenő gazdasági gyámkodás azonban természetszerűleg csak­

is olyan területeken képzelhető el, amelyek főleg az anyaország lakosságának letelepedése útján létesültek - és itt is csak átmenetileg -, vagy pedig ahol a lakosság viszonylagosan alacsony kultúrfokon él és a gazdálkodás kezdetleges formáit űzi. Éppen az a kívánalom hozta felszínre az önálló országok közötti gazdasági integráció gondolatát, hogy viszonylagosan magasabb kultúrnívón élő civilizált államok közötti gazdasági kapcsolatok belterjesebbé váljanak és ésszerű munkamegosztás útján emelni lehessen az általános jóléti szintet.

Lehetséges az, hogy az integráció olyan térségre vonatkozik, amelyben a tagállamok egyike-másika kisegítő, ún. gyarmati területtel rendelkezik. A ki­

fejtettek alapján azonban ezek a gyarmatok nem kapcsolódnak külön az integ­

rációs munkamegosztáshoz, hanem a tekintetbe jövő anyaország nemzet- gazdaságának szerves részei.

A z an g ol d o m ín iu m o k státu sa

A tőkés piacgazdaságon felépülő regionális integráció történelmi háttere jól érzékelhető az angol világbirodalom gazdaságpolitikai felépítésében. Az angol világbirodalom gazdaságpolitikai kialakulásának évszázadokra nyúló fejlődé­

sében döntő fordulat akkor következett be, amikor a fehérek, főleg az angolok településeivel benépesített ún. mérsékelt övi gyarmatterületek kivívták politi­

kai és gazdasági egyenjogúságukat. Ezek a gyarmatokból lett domíniumok az 1926. évi londoni birodalmi konferencián már mint Angliával egyenjogúsított tagállamok vettek részt. A kiadott közös nyilatkozat szerint egyik sincs a másiknak a belügyek vagy a külügyek terén alárendelve, noha a közös hűség és a korona egybeforrasztja őket; valamennyien szabad elhatározással tagjai a brit

államok közösségének. 31 Az angol világbirodalomban észlelhető integrációs törekvések is természetszerűleg ettől az időponttól érvényesültek.

A demokratikus társadalmi berendezkedés, amelyre a tőkés szabadpiac épített, szükségképpen hozta magával, hogy a domíniumok egyenjogúságával ezek gazdaságpolitikai szuverenitást nyertek. Az angol világbirodalom integ­

rációs törekvéseinek fóruma a birodalmi gazdasági konferencia volt. A konfe­

rencia azonban semmiféle joghatályú rendelkezést nem hozhatott. Csupán ta­

nácsadói funkciót tölthetett be. A megkötött egyezmények és szerződések szankcionálása végett szükség volt az érdekelt államok alkotmányszerű közre­

működésére. Ez nem jelentett puszta formalitást. Mutatja az is, hogy pl. az 1932. évi ottawai konferencián az ír Szabad Állam politikai megfontolásokból nem kötött Angliával kereskedelmi egyezményt, ugyanakkor szerződést írt alá Kanadával és a Dél-afrikai Unióval. Az ottawai konferenciával kapcsolatban az is megfigyelhető, hogy Anglia és a domíniumok, illetve India között létrejött szerződések lényegbevágó különbségeket mutattak attól függően, hogy a szer­

ződések ratifikálásakor a párt, amely a kormányt adta, milyen érzületi kapcso­

latokat tartott fenn Londonnal. 32

A nemzetgazdasági szuverenitás elnyerésével az egyes domíniumok belá­

tásától függött, hogy az integrációs munkamegosztás mellett milyen mérték­

ben építették ki az idegen területekkel folytatott munkamegosztást. Kanada példája jól szemléltette e szabadelvűség hatásait. Kanada az angol világbiroda­

lom tagállamaként a valutáris megegyezés aláírói között szerepelt, röviddel azután nemzeti valutáját mégis az Észak-amerikai Egyesült Államok valutájá­

hoz igazította. Kanada gazdasági helyzetére ugyanis döntően az USA-val foly­

tatott munkamegosztás hatott. Az USA kanadai térnyerése viszont részben arra az időre esik, amikor az angol integrációs törekvések még leginkább az előtérben álltak. De általánosságban is megfigyelhető volt, hogy azok a szálak, amelyek az angol világbirodalomban az integrációs törekvéseket jelezték (áru­

forgalmi preferenciák, fontsterling-blokk, oícsó pénz politikája stb.) egyik tag­

állam részére sem jelentettek olyan kötöttségeket, amelyek kizárták volna az idegen területekkel kívánatosnak látszó munkamegosztást.

Az integrációs munkamegosztás egyedül arra épített, hogy az angol világ­

birodalom, amelyet a jogi konvenció is úgy határozott meg, hogy Nagy-Britan- niából és a domíniumokból áll, gazdasági munkamegosztásában következete­

sen az egyenjogú tagállamok gazdasági szolidaritását és az ezzel kapcsolatos

31 Report oflnter-im perial Relations Commitee. (Status of Great Britain and the Dominions. Lon­

don, 1926. Cmd. 2768); Apelt, Fr.: Das Britische Reich als völkerrechtverbundene Staaten­

gemeinschaft. Leipziger rechtswissenschaftliche Studien, Heft 90. Leipzig, 1934.

32 Schlie, H.: Die britische Handelspolitik seit Ottawa ind ihre weltwirtschaftlichen Auswirkun­

gen. Probleme der Weltwirtschaft. Schriften des Instituts für Weltwirtschaft an d e r Unversität K ei, Jena, 1937.

kölcsönös kötelezettségeket hangsúlyozta. Az integrációs politika a szuverén nemzetgazdaságok összhangjában jutott kifejezésre. Ezt az összhangot a poli­

tikai érzületi közösség (Commonwealth of British Nations) egyengette. 33 így azután az integrációs törekvések is csupán addig és csakis olyan értelemben juthattak érvényre, amíg és amilyen értelemben a tagállamok készek voltak gazdasági érdekeiket a birodalom egyetemes érdekeivel összhangba hozni.

Ezzel függött össze, hogy nem alakult ki, de nem is alakulhatott ki olyan gazdaságpolitika, amely - mintegy a nemzeti gazdaságpolitikák felett állva - önálló és egyetemes gazdaságpolitikai hatáskört jelentett. Az integrációs gaz­

daságpolitika mintegy automatikusan, az egyes tagállamok szuverén nemzet- gazdasági politikájában, külön-külön valósult meg. Ezzel szemben az az integ­

ráció, amely az organikus szempontokra épít, olyan politikát feltételez, amely a közösség egyetemes érdekeit következetesen és tervszerűen keresztülviszi, és gyakorlatilag alkalmazza.

Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy az angol világbirodalom a tag­

országok nemzetgazdasági szuverenitására épített. Nagy-Britannia részére nem biztosított gazdaságpolitikai hatalmi túlsúlyt. Az angol világbirodalom­

ban Anglia hatalmi súlyát kizárólag gyarmatainak, ezen keresztül nyersanyag­

uralmának, valamint az angol vállalkozók, kereskedők és bankárok pénztőké­

ben mutatkozó viszonylagos gazdagságának köszönhette.

A tagállamokat csak azáltal tudta integrációs törekvésekkel befolyásolni, hogy a korábbi évszázadokban a domíniumokká vált gyarmatok pénzügyi és részben gazdaságszerkezeti függőségbe jutottak Angliával. A domíniumok függősége nem jelentett azonban egyoldalú kiszolgáltatottságot. Különösen attól az időtől kezdve, amikor Anglia mellett az USA, Németország, részben pedigjapán és Franciaország gazdasági megerősödésükkel párhuzamosan be­

kapcsolódtak a domíniumok gazdasági vérkeringésébe. A nagyhatalmi ver­

sengésben a domíniumok kétségtelenül gazdasági előnyökhöz jutottak: a nagyhatalmi versengés tette egyáltalában lehetővé, hogy ezek az államok nem­

zeti gazdaságpolitikát folytassanak és így gazdaságilag is kiemelkedjenek a gyarmati státusból.

V ilággazdasági r e n d k ié p ü lé s e

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok a népek közötti érintkezés kezdeti szaka­

szára nyúlnak vissza. Léteztek már a naturálgazdálkodás viszonyai között is, amikor a pénz és az ár - mint a korszerű gazdálkodás elemi kategóriái - még nem működtek. Vonatkozik ez mindenekelőtt az árukereskedelemre. A kül­

kereskedelem életre hívásához csak kereskedőkre volt szükség, akik átlépték

33 Martin, C.: Empire and Commonwealth. London, 1929.

az állam számukra szűkre szabott határait. De ez önmagában nem bontakoz­

tatta ki a világgazdaságot. A világgazdaságnak mint közgazdasági kategóriá­

nak megjelenéséhez különböző feltételeknek kellett megfelelni. Közülük öt tényezőnek volt nagyobb jelentősége. Ezek:

1. Biztosítani kellett a jogi rendezettséget. El kellett érni, hogy a világforga­

lom, és abban különösen a külföldiek helyzete egységes jogi normákon alapuljon. Mindebben nagy szerepet játszott Európában a francia forra­

dalmat követően elterjedt polgári jogrend.

2. Szerves kapcsolatot kellett létrehozni a nemzeti fizetési eszközök kö­

zött. Ezt az aranyvaluta-mechanizmus biztosította, amely a 19. század második felében épült ki.

3. Ki kellett építeni a bankrendszert és a bankműveletekre támaszkodó nemzetközi üzleti kapcsolatokat.

4. Meg kellett oldani az áruk tömegméretű távolsági szállítását tengeren és a szárazföldön egyaránt.

5. Jogi úton biztosítani kellett a földbirtok mobilitását.

Csak ezek alapján jöhetett létre az a nemzetek felett álló intézményi rend, amely a kötelező magatartási normák útján kikényszerítette az azokhoz való alkalmazkodást. Ugyanis az egyes országok be kívántak kapcsolódni a nem­

zetközi munkamegosztásba és élvezni kívánták azokat az előnyöket, amelye­

ket csak a nemzetközi kereskedelem volt képes biztosítani. 34

Ezek a feltételek fokozatosan teremtődtek meg, és a folyamat a 19. század fordulóján zárult le. A 20. század elején jöttek létre azok a viszonyok, amelyek a világgazdaságot az országok közötti gazdasági érintkezés piacává fejlesztet­

ték. A társadalmak gazdasági fejlődésében talán ennek az intézményi rendnek a megteremtése volt a legjelentősebb emberi tett.

Az országok között kibontakozó kölcsönös gazdasági függések vezettek a 18-20. században fokozatosan a világgazdaság megteremtéséhez. Ezek egyre inkább olyan társadalmi-gazdasági viszonyokat jeleztek, ahol szerves kapcso­

lat alakul ki országok belső és külső gazdasági folyamatai között. E kapcsola­

tok révén mind a gazdaságnövekedés, mind pedig a termelési (gazdasági) szer­

kezet a világgazdaság függvényében határozódtak meg. E tekintetben persze jelentős eltérések mutatkoztak országonként. A kapcsolat erősségét külön­

böző tényezők befolyásolták. Közöttük a hatalmi viszonyoknak, valamint a gazdaság külkereskedelem-érzékenységének van nagyobb szerepe. De a

2 0. században már alig találunk olyan országot, amelynek gazdasága kívül áll a világgazdaságon, amelyre a világgazdasági folyamatoknak nincs hatása.

34 A világgazdasági rend kiépüléséről és az atlanti (nyugati) centrikus világgazdaságról szóló részeket a szerző A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszö­

bén c. könyvében (Budapest, 1996.) már publikálta.

A népek közötti fejlett partneri kapcsolatok vizsgálatakor ezért a világgaz­

daság 18-19. századi jellemzőit kell alapul vennünk. De mik is voltak ez idő tájt a világgazdasági rend fő jellemzői? Közülük hármat érdemes kiemelni. 1.

Az atlanti (nyugati) kultúrövezet uralkodó jellege. 2. Az ipari forradalmakban formát öltő humán tőke meghatározó szerepe. 3. A piacgazdaság eszméjének térhódítása.

Mindenekelőtt tehát azt a társadalmat kell közelebbről körülírnunk, amelynek szerepe meghatározó volt a világgazdasági rend formálásában.

Az önálló tudománnyá fejlesztett közgazdaságtan megközelítésében úgy kell jellemezni a társadalmat, mint az alkotó emberek, emberi csoportok kultúrá­

ját, különösen pedig gazdasági kultúráját, az emberi csoportoknak, ha nem is egyenlően fejlett, de mindenesetre azonos jellegű, azonos elvekre épülő kultú­

ráját. Ilyen értelemben beszéltek az európai népek és Észak-Amerika, vala­

mint az Európán kívüli vidékek gazdasági kultúrájáról. A világgazdaságot for­

máló társadalom határai közgazdaságtani szempontból addig terjednek, ameddig az emberek közötti rendszeres gazdasági érintkezés terjed. Ily mó­

don az államhatárok nem tekinthetők gazdasági választóvonalaknak. Viszont meg kell különböztetni Európa és Észak-Amerika társadalmát az összes többi társadalomtól.

Ez a társadalomfelfogás a történelmileg kialakult és az első világháború be­

fejezéséig létező hatalmi struktúra kifejezője volt. Ez volt az a társadalmi ke­

ret, amely meghatározta a gazdasági racionalitást. Ez a régi oligocentrikus vi­

lággazdaság volt, amely a gyarmati rendszerre támaszkodott, a szabad világkereskedelmen alapult, és feltételezte a multinacionális vállalatok ellen­

őrző szerepét, végső megoldásként a katonai erőszakot.

A 18. századtól a 20. század kezdetéig a világgazdaság középpontjában Eu­

rópa állt, és abban az Egyesült Államok kiegészítő szerepet játszott. Az Euró­

pán kívüli területek itt jórészt úgy jelentek meg, mint az egyes európai orszá­

gokhoz tartozó gyarmatok. A Waterlooi ütközet idején (1815) még hatalmas földterületek maradtak felfedezetlenül az európaiak számára. Egy évszázaddal később viszont az európaiak már a legtöbb területre behatoltak. A gyarmato­

sítás befejező szakasza a 19. század utolsó negyedében zajlott le, amikor az eu­

rópai hatalmak Afrikát osztották fel egymás között, és tették ezzel hozzáférhe­

tővé az Európa centrikus világgazdaság kiterjesztése számára.

Az atlanti (nyugati) centrikus világgazdaságot tehát úgy kell felfognunk, mint az atlanti kultúra határain végződő, régión belüli munkamegosztást, amihez szervesen kapcsolódtak a kiterjedt gyarmatbirodalmak. Aki tehát a 19. század fordulóján kiépített világgazdasági rendet kívánja jellemezni, annak élesen meg kell különböztetnie az országok autonóm gazdaságpolitikáját és a gyarmati gaz­

daságpolitikát, amit a gyarmatokkal rendelkező európai országok az uralmuk alá vont területeken folytattak. Az előbbi a nemzeti érdek által diktált állami beavat­

kozásokat foglalja egységes rendszerbe. Az utóbbi pedig az anyaország

minden-nemű beavatkozását fogja át a gyarmatterületeken abból a célból, hogy gazdasá­

gukat az anyaország érdekeinek rendelje alá. Az állami politika ilyen rendszeré­

ben jöttek létre azok a földünk egészére kiterjedő függőségi rendszerek, amelyek meghatározták a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat.

In document Közgazdaságtan a globalizáció uilágában I. kötet: Klasszikus közgazdaságtan (Pldal 100-108)