Hazamentem a diplomámmal, amelynek akkor nem sok értéke volt. Aztán beutaztam a Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetőjéhez Nyíregyházára. Jelentkez-tem, hogy szeretnék elhelyezkedni.
„Megmondom magának őszintén, ellenforradalmár egyetemi hallgatókkal nem szíve-sen dolgozunk együtt", volt a választ.
Mit tegyek? Kezdjek el magyarázkodni, hogy én október 23-án nem is voltam az egyetemen, hanem gyakorlaton voltam egy állami gazdaságban?
Na, nem!
Én nem magyarázkodok senkinek, aki ilyen kategorikusan ítéli Sarkon fordultam, s hazautaztam.
Nem voltam vidám hangulatban, hiszen teljesen kilátástalan volt a jövőm. Szüleim is nagyon bánkódtak! Ezért kellett olyan sokat tanulnod? Mit érsz vele? Ezért kellett éveket elvesztegetni? De tudomásul vették az adott helyzetet.
Pár nap múlva táviratot kaptam a Gödöllői Agrártudományi Egyetemről, Berend |ó-zsef tanszékvezető professzor, dékán úrtól.
„Szívesen fogadnám tanszékemre tudományos gyakornoknak, ha elfogadja, sürgősen keressen meg."
Ennél szebb napom nem volt eddigi életemben!
Tudományos gyakornoknak? Méghozzá az általam igen nagyra becsült dékán tan-székén? Most amikor olyan bizonytalan volt a jövőm? Még az is kérdésessé vált, el tudok-e helyezkedni egyáltalán a megszerzett mezőgazdasági mérnöki, agrárköz-gazdászi diplomámmal?
Alig jutottam szóhoz, pedig ujjongani szerettem volna! Lábaimból kiszállt az erő pedig futni, táncolni szerettem volna!
Milyen jó a mezei állatoknak. Ha stresszhatás éri őket, idegfeszültségüket gyors futással vezetik le, s megkönnyebbülnek! Az ember meg ilyenkor szégyellne futni, táncolni, ujjongani, bár szeretne. Ha nem szégyellném, akkor sem tudnék. Elhagyott az erőm, nehézkessé váltam, mintha földbe gyökerezne a lábam. Legalábbis én ezt éreztem.
Percekre volt szükségem, amíg úgy, ahogy összeszedtem magam. A táviratot letet-tem anyám elé. Nem szóltam semmit, csak letetletet-tem. Nem tudtam volna szólni, pedig szerettem volna.
46
Nem szólni, ujjongani!
így sutára sikeredett!
Életem eddigi legnagyobb öröme sutára sikerült. Nem így szerettem volnál Édesanyám, mint egyszerű asszony nem is értette az egészet. Fel sem tudta fogni talán, csak azt érezte, hogy fia ismét távol lesz, pedig Ő valamikor már azt hitte, hogy az egyetem elvégzése után valahol a közelben, a környéken fogok dolgozni, gyakran hazajárok, talán otthon is fogok lakni. Reggel megyek, este jövök. Milyen szépen el-tervezte. Most aztán kútba estek a szép remények, fia ismét a távoli városba költözik, csak néhányszor látogat haza évente ezután is.
Rosszul esett Neki ez a helyzet, de elfogadta. Természetes gondolkodású volt, tud-ta, hogy ha a gyerekei felnőnek, keresniük kell a további boldogulásukat, s nem lehet tudni melyiket hova sodorja az élet, bele kell nyugodni, nem lehet önző.
Mikor kell utaznod? - kérdezte.
Ma táviratozok, hogy holnapután jelentkezem.
Édesanyám nem szólt, de hozzálátott, ruháim rendbe szedéséhez, majd útravaló készítéséhez. Néha elfordult, megrándult a válla, nehezen tudta könnyeit palástolni.
Aztán Gödöllőre utaztam, s jelentkeztem a Dékán úrnál. Kijelölte helyem, szobámat, íróasztalomat. Ketten voltunk gyakornokok egy évfolyamtársammal. Aztán megkap-tuk a feladatot, hogy a cukorrépa termesztés és a cukorgyártás gazdasági kérdései-vel kell foglalkoznunk. Munkánk végül egy írásbeli dolgozattal zárult.
Először ideiglenesen kollégiumi szobát, majd hamarosan, újonnan épült ház első emeletén, egy szoba, konyhás, fürdőszobás lakást kaptam. Ilyen megbecsülésre nem számítottam, hiszen a tudományos gyakornoki állás egy évre szólt, amit tulajdon-képpen a minisztérium azért létesített, mert tudták, hogy az akkor végzett hallgatók-nak bizonytalan az elhelyezkedési lehetősége, hiszen a termelőszövetkezetek egy része feloszlott, más része meggyengült, s a gyakornoki állásokkal segíteni kívánták, hogy legalább néhány kitűnő tanulónak ideiglenesen állást biztosítsanak. Aztán ki tudja mi lesz a jövő.
Mindössze fél évig gyakornokoskodtam a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Agrár-gazdasági Tanszékén. Felkeresett ugyanis Dr. Zsarnóczai Sándor a Debreceni Ag-rártudományi Egyetem Marxizmus Leninizmus Tanszékének vezetője, s meghívott Debrecenbe tanszékére tanársegédnek.
0 még régebbről ismert, hiszen együtt voltunk tanársegédek a Nagy Imre tanszékén.
Ismerte tehát képességeimet, oktatói vénámat. Sürgősen szüksége volt
tanársegéd-re, aki képes a politikai gazdaságtant oktatni, önállóan szemináriumokat vezetni, s ha szükséges előadást is tartani.
Megmondtam Neki, hogy nem megyek Debrecenbe, mert én nem kívánok politikai gazdaságtan oktató lenni, a szakmában szeretnék dolgozni, hiszen azért végeztem szakegyetemet.
Azt felelte, hogy legalább egy évre vállaljam el a politikai gazdaságtan oktatását, aztán átmehetek az Üzemtani Tanszékre, s ott a szakmában leszek.
Hittem Neki, mert olyan embernek ismertem, aki betartja ígéretét.
Lakást is kapok, csak menjek, mondta! De még így sem könnyen vállaltam Debre-cent. Először megnéztem a helyet, de a lakás nem tetszett, így nem fogadtam el.
Különben is szerettem a gyakornoki munkahelyem, szerettem a főnököm, a volt tanáraimat, akiknek most kollégája lehettem, jól éreztem itt magam. Egyébként is olyan természetem volt, hogy hamar megszerettem a munkahelyem és nem szívesen váltam meg a megszokott környezetemtől.
Zsarnóczai professzor pár hét múlva ismét felkeresett. Unszolt, még jobb feltétele-ket, rendesebb lakást ajánlott. Most már nem tudtam ellenállni, elfogadtam a fel-ajánlott állást.
Szerepet játszott ebben az is, hogy a gyakornoki álláshely mégiscsak ideiglenes, s abban az időben nem lehetett tudni, hogy ha letelik az egy év, azaz most már csak fél év, lesz-e majd státusza a dékán úrnak arra, hogy tanársegédnek felvegyen. Itt is a felsőbb szervek döntöttek. Vagy adtak státuszt, vagy nem adtak. Hiába szeretett volna a dékán úr kinevezni tanársegédnek, ha nem kap státuszt, nem tehet semmit.
Még egy indoka volt annak, hogy a vidéki egyetemen felkínált tanársegédi állást elfo-gadtam. Közelebb kerültem a szüléimhez. Ez pedig nálam, mint a szüléimet nagyon szerető embernél, sokat nyomott a latba.