9. Tudományos tevékenységek
9.1. Kezdeti lépések
Mint az eddigiekből is kitűnt, szakmai munkám két egyetemhez, valamint nyugdíjas éveimhez kötődik. 1957. márciustól szeptemberig a Gödöllői Agrártudományi Egye-temen voltam tudományos gyakornok. 1957. szeptembertől 1973. szeptemberig a Debreceni Agrártudományi Egyetemen tanársegéd, adjunktus, majd docens, 1973.
szeptembertől - 1976. szeptemberig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a Sta-tisztikai Tanszéken, tanszékvezető egyetemi tanár, 1976. szeptembertől - 1992.
áprilisig (nyugdíjba vonulásomig) ismét a Debreceni Agrártudományi Egyetemen egyetemi tanár, intézetigazgató, tanszékvezető, és 6 éven keresztül az egyetem rek-tora. 1992. áprilistól nyugdíjas. Aztán Kft-t és alapítványt (ETOT, Egészségügyet, Tudományt és Oktatást Támogató Alapítványt), majd részvénytársaságot „Őrhegy 2001" hoztam létre. Természetesen, mint azt a későbbiekben olvashatjuk, egy pil-lanatra sem hagytam abba a tudományos munkát.
Egyetemi oktatóként, talán először oktatói tevékenységemről kellene beszámolni.
Egyrészt azonban mindig elválaszthatatlannak tartottam egymástól az oktatói, a tu-dományos kutatói, valamint a gyakorlati szaktanácsadói munkát. Az elvem az volt, hogy az oktatói munka elválaszthatatlan a tudományos munkától és a gyakorlati szaktanácsadástól. A tudományos munka megalapozza a korszerű, saját tudományos eredményeket és a gyakorlati tapasztalatokat is magába foglaló oktatást. Márpedig, mint erről később is szó lesz, a tudományos és a gyakorlati munkám tette lehetővé új, jelentős részben saját munkámra alapozott tantárgyak létrehozását, az oktatásba történő bevezetését és állandó fejlesztését, tehát az oktatói munkámról nehéz lenne írni a tudományos és a gyakorlati munkám előzetes ismertetése nélkül.
Az egyetem elvégzése után, mint erről már szó volt tanszéki gyakornokként másod-magammal, a tanszékvezető által kijelölt témaként, a cukorrépa termesztés és a cukorgyártás gazdasági kérdéseivel foglalkoztam. Meglátogattunk cukorrépa ter-mesztésével foglalkozó mezőgazdasági vállalatokat, valamint cukorgyárakat. Meg-látogattuk a sopronhorpácsi, cukorrépa nemesítésével foglalkozó kutatóintézetet.
(Kutatókat nem találtunk ott, mint mondták „a nemesítési anyagokkal együtt disz-szidáltak".)
Összegyűjtöttünk statisztikai adatokat és tapasztalatokat. Aztán egy tanulmányban foglaltuk tevékenységünk eredményeit. Munkánk során ismerkedtem meg a cukor-gyártással, a melléktermék felhasználásával, s akkor tudtam meg, hogy a cukorrépa-gyártás melléktermékéből, a melaszból, milyen értéket, abszolút szeszt állítanak elő, ami aztán igen jövedelmező.
68
Debreceni éveimben, az első időkben a mezőgazdasági vállalatok gazdasági elemzé-sével foglalkoztam. Eleinte, mint a statisztika tantárgy oktatója, csak a korreláció-számítást és a regressziós analízist, valamint a trendanalízist, átlag és szóródás elemzést, mint matematikai eljárást használtam fel tudományos munkám során. Már ekkor jellemző volt munkámra, az egzaktságra, a matematika alkalmazására való tö-rekvés. Vizsgáltam a szerves trágya, az élőmunka és a tárgyiasult munka felhasználá-sának a hatását a termelőszövetkezetek gazdálkodására, gazdálkodásuk eredményes-ségére. Elemeztem az élő és a tárgyiasult munka ráfordítások hatékonyságát, stb.
Már ezen egyszerűbb vizsgálatok során is eljutottam elméleti megállapítások, ha úgy tetszik gazdasági törvényszerűségek meghatározásához34- 3 5>3 7.
Megállapítottam, hogy a szervestrágyázás igen alacsony szinten van a vizsgált gaz-daságokban, s a termelési érték 23%-kal, a jövedelem pedig 28%-kal lenne emel-hető, ha a termőterületnek legalább a 25%-át szerves trágyázásban részesítenék35 (Ha csak ezt az egy tényezőt tekintem, szerintem akkor is igen nagy kár származik abból, hogy a rendszerváltást követően hozott törvények kettéválasztották a mező-gazdaság összetartozó, egymást kiegészítő ágazatát, a növénytermesztést, s benne a takarmánytermesztést és az állattenyésztést.).
Megállapítottam például, hogy a gazdálkodás eredményessége, mind az élőmunka, mind a beruházott vagyon, mind pedig a fel nem osztható szövetkezeti vagyon méretével pozitív lineáris korrelációban van. A legszorosabb kapcsolatot az élő-munka felhasználásával találtam, vagyis megfogalmaztam, hogy a termelőszövet-kezeti gazdálkodás akkori színvonalán, a gazdálkodás jövedelmezőségében az élő-munka ráfordítás játszotta a legnagyobb szerepet. Megállapítottam, hogy ez, az akkori árrendszerből és az akkori alacsony technikai ellátottságból és színvonalból fokozottan következett. Kimutattam, hogy a termelőszövetkezetekben állóeszköz
„éhség" miatt az eszközök hatékonysága magas, de ez nem olyan egyértelmű, mint a munkaerő felhasználás hatékonysága.
Az volt a megállapításom, (s ez a fejlődés során igazolódott is), hogy a gépesítés a jövőben jelentős mértékben növekedni fog a termelőszövetkezetekben, illetve álta-lában a magyar mezőgazdaságban, s ennek folytán változás következik be az élő és a holtmunka ráfordítás arányaiban, s a sok élőmunkát felhasználó termelőszövetke-zetekben fel kell készülni arra, hogy probléma lehet a munkaerő foglalkoztatása, stb.
Ez tehát már akkor megállapítható volt, a rendszerváltást követően viszont különö-sen felerősödött34'37. A gépbeszerzések és a géphasználat állami támogatása ugyan-is túlgépesítéshez vezetett, a földtulajdonosok, illetve a termőföld használói e mel-lett általában három, esetleg négy jól gépesíthető növény termesztésére rendez-kedtek be, s nem lévén szükség munkaerőre (illetve csak igen kevésre), a falu lakos-sága munkanélkülivé vált. Elősegítette ennek az áldatlan helyzetnek a kialakulását, illetve súlyosbodását, hogy a még megmaradt és állattenyésztéssel foglalkozó
na-gyobb üzemek nem rendelkezhettek földbirtokkal, így a takarmányt vásárlásból voltak kénytelenek biztosítani, ami oda vezetett, hogy az állattartás a magas állati termékárak ellenére nem volt jövedelmező és sorvadásnak indult.
Csupán megjegyezném, hogy jóval a rendszerváltás előtt meglátogattam francia és angliai parasztgazdaságokat.
Az egyik francia gazdánál találkoztam azzal, hogy egyetlen állatot sem tartott, mint mondta, még egy csirke sincs az udvarán. 480 ha termőterületen gazdálkodott, s három növényt, búzát, kukoricát és burgonyát termelt. Jól gépesített gazdaság volt, s mint a tulajdonos mondta, Ő nem dolgozik, csak irányít, gazdaszövetkezetekben tevékenykedik. Két munkása van, a kettő is sok, ezért egyiket kölcsön adja időnkint más gazdáknak.
Egy másik, 10 ha-os francia gazdaságban már vegyes gazdálkodást találtam. Egy hosszú épületben (istállóban), százával tartották a baromfit, igaz, nagyrészt vásárolt tápokkal etették. A baromfit az asszony látta el, a 10 ha növénytermesztést a férfi.
Panaszkodtak, hogy a baromfitáp egyre drágább, a baromfit viszont egyre olcsóbban vásárolják fel tőlük.
Hasonló helyzetet találtam egy 10 ha területtel és legelővel rendelkező angliai gaz-dánál, ahol a növénytermesztés mellett 40 fejőstehenet és 400 pulykát tartottak.
Magyarországon a rendszerváltást követően a 480 ha termőterületen gazdálkodó francia gazda nyomdokait követik, s a sok falusi munkaerőt az államnak kell eltartani, munkanélküli, vagy/és szociális segélyből.
Mindenképpen felvetődik a kérdés, hogy valóban megéri-e az országnak, hogy az adófizetők pénzén támogassa a mezőgazdasági gépek vásárlását és üzemelését, s ennek következtében hatalmas falusi munkanélküli sereget tartson el munkanélküli segélyből? Természetesen nem arról van szó, hogy vissza a fogaterővel és kézerő-vel történő munkavégzéshez, hanem arról, hogy a mezőgazdaságban nem csak jól gépesíthető, de kevés hozzáadott értéket képviselő termékeket kellene előállítani, hanem munkaigényes, magas hozzáadott értéket képviselő termékeket, többek között zöldségféléket, illetve általában kertészeti növényeket is. Miért kell ezeket importálni, ha idehaza jobb minőségben meg tudnánk termelni? Behozzuk a gyengébb minőségű, import termékeket, s fizetjük a munkanélküli, vagy a szociális segélyt, mert nem tudunk az embereknek munkát adni. Duplán fizetjük meg ezeket a termékeket!