Jessica kivételesen szigorúan betartotta az orvosi előírást, amire Kelly és Lucas gondosan felügyelt. Kedden az előadások után, mivel kicsivel korábban végeztek a tanár elfoglaltságára hivatkozva, beültek a már törzshelyüknek számító egyetemhez közeli kávézóba egy kis csapattal. Kb. fél óra múlva már csak a Kelly és Jessica kettősre fogyatkozott a csapat. A lányok üdítőt, kávét iszogatva beszélgettek, mikor Christopher jelent meg mellettük az asztalnál:
- Sziasztok, ide ülhetek hozzátok?
- Szia, igen, foglalj helyet köreinkben - mondta Kelly, miután gyors pillantást vetett Jessica felé, azt tudakolva, hogyan érintette a lányt a férfi érkezése.
- Szerinted is? - kérdezte bátortalanul a férfi Jessicától.
- Szabad országban élünk - válaszolta Jessica.
- Ha nem szeretnéd, akkor... - kezdte a férfi.
- Ülj már le! - vágott a szavába a lány, ekkor csörögni kezdett Kelly mobilja:
- Bocsássatok meg, de ezt fel kell vennem - mondta és telefonjával elvonult az asztaltól.
- Látom, még mindig haragszol? - kérdezte a férfi, ami már megállapításnak hangzott.
- Nem hiszem, hogy a harag az ideillő szó.
- Nem beszélhetnénk meg?
- Szerintem nincs miről beszélni. Kértelek, hogy pihentessük ezt a témát!
- De én szeretném megbeszélni és... - megfogta a lány jobb kezét, amivel az asztalon játszott a telefonjával. - ... és szeretném helyrehozni, mert szeretlek - fejezte be a mondatot némi habozás után a férfi, mire a lány ráemelte tekintetét és elhúzta a kezét.
- Sajnálom, de, mint korábban mondtam, ez a vonat elment!
- Miért? Mert Lucas vette át a helyem?
- Erre, ha megengeded, nem válaszolok. A miértre pedig, ha magadba nézel és átgondolod a történteket, magad is megleled a választ - felelte a lány higgadtan, pedig a kérdés igencsak felbosszantotta.
A férfi újabb kísérletet tett a lány kezének megfogása terén, de a korábbihoz hasonló sikerrel.
- Jártok? Most hogyan tovább? Egyáltalán nem akarsz velem még találkozni sem?
- Nézd, a történteket leszámítva, nincs veled semmi bajom. Tehát, ha találkozunk, nem látom akadályát, hogy ismerősként váltsunk néhány szót, de semmi több. Ezzel, azt hiszem, mindenre válaszoltam.
- Arra, hogy jártok-e, nem - firtatta tovább a kérdést a férfi.
- Óóóh, dehogynem, burkoltan, de igen - vágott vissza a lány és Kelly irányába nézett, aki már jött is vissza hozzájuk Lucas kíséretében.
- Sziasztok - köszöntötte őket Lucas és kezet fogott Christopherrel.
- Szia - fogadta Jessica még mindig kimérten.
- Miről maradtam le? - faggatta Kelly a lány feszült arcát látva.
- Ne aggódj, semmiről - válaszolta amaz békésebben.
- Hogy vannak ma, hölgyeim? - kapcsolódott be végre a beszélgetésbe Lucas is, aki eddig egy SMS-t írt.
- Köszönjük, megvagyunk és te? - kérdezett vissza Jessica.
- Köszönöm, most, hogy már megtaláltalak titeket, remekül - válaszolta mosolyogva Lucas, mire Jessica megrázta a fejét.
- Lucas, meghódítottad már a hölgyeket? - kérdezte Christopher féltékenyen.
- Christopher... - kezdte Kelly, mert Jessica ismét csak a fejét rázta, de Lucas félbeszakította:
- Megengeded, mivel úgyis nekem szegezték a kellemetlen kérdést? - Kelly némán bólintott. - Ha úgy is lenne, ahogy nincs, ahhoz sem lenne semmi közöd, már megbocsáss. Volt egy lehetőséged, elpuskáztad, dolgozd fel és lépj tovább!
- Mindenkinek jár egy második esély?! - váltott taktikát Christopher.
- Bizonyos esetekben meglehet, de... - gondolkodott hangosan Jessica.
- Tehát? - puhatolta reménykedve Christopher.
- Ez a vonat elment, mint már mondottam korábban, attól függetlenül, hogy elfoglalták-e már a helyed, ahogy te fogalmaztál, vagy sem - közölte határozottan Jessica.
- Ha így áll a helyzet, akkor bocsássatok meg, de nem futom itt a tiszteletköröket és megyek a dolgom után - állt fel Christopher és távozott.
- Hatással lesz ez a barátságotokra? - tudakolta Jessica aggódva.
- Szerintem nem, de majd kiderül. Később megkeresem - válaszolta Lucas.
- Ha már így rákérdezett Christopher, tisztázhatnátok végre a kapcsolatotok társadalmi aspek-tusát... - kezdte Kelly kaján mosollyal.
- Kelly! - szólt rá barátnőjére szemlesütve Jessica.
- Miért, jó lenne végre tisztában lenni a dolgokkal, nem? - folytatta a kíváncsiskodást Kelly.
- Igazad van, Kelly, de szerintem sem az idő, sem a hely nem alkalmas ennek tisztázására - tért ki Lucas a konkrét válasz elől.
- Köszönöm - mondta halkan nagy sóhajjal Jessica, majd mindenki ment a dolgára.
*
A Szemfényvesztés programsorozat záró fordulóját, amelynek témaköre a vakok és látás-sérültek populációjának sportolási, szórakozási, kikapcsolódási szokásait hivatott bemutatni, az április 15-16-i hétvégén rendezték meg. Ismételten a többi előadástól eltérő szpícseket ter-veztek. Most is Kellyé volt a team döntése alapján a „nyitó tánc”. Ahogy korábban is, most is két részre osztotta előadását. Először a lehető legalaposabban kivesézték a kategorikus témákat. Sorba vették a vakon és gyengénlátóként, valamint egészséges emberként űzhető sportokat, majd mivel nem sok különbséget állapítottak meg, így a kikapcsolódási, szóra-kozási lehetőségeket is összeszedték közösen. A sportok összegyűjtését a bemutathatóság felé haladva végezték el, az úszástól a lovagláson át a futásig. Bemutatásra kerültek a látás-sérültként is könnyen kezelhető otthoni kondigépek is, a teljesség igénye nélkül. Gondolok itt olyanokra, mint szobabicikli, csuklóra/bokára erősíthető súlyzók és futópad, valamint egyéb erőgépek. Az óra második felében szintén a gyakorlatnak engedtek teret. Bemutatták és
kipróbálhatták az érdeklődők a csörgőlabdát, a vak pingpongot. Belehallgathattak egy-egy hangoskönyvbe, valamint kipróbálhatták a számítógépezést bekötött szemmel, a teljes képer-nyőolvasó programmal. Nyertek némi bebocsátást a hangszerek vakon használatának világába is.
Kelly ismételten nagy sikert aratott a gyakorlati tapasztalatszerzés sokszínűségével, de mivel az óra mozgalmasra sikerült, hamar véget is ért.
Vasárnap a projekt sikeres lezárásaként a kis csapat egy levezető bulit tartott a konferencia-teremben, ami a demográfiai mutatók és a tanulságok, valamint a hiányosságok összegzésével indult. Nagysikerű programot tudhatnak maguk mögött, s mindezt önerőből érték el, mert a teendők végzése közben valahogy elmaradt a szponzorok, támogatók keresgélése. Nem is gondolták, hogy közel 13000 ember fogja meglátogatni előadásaikat. A széles kör is 100 százalékig megvalósult, hisz közel 1600 volt óvodáskorú, s az összlátogatók közül a 20 éves korosztálytól a 60 éves korosztályig közel 70 százalékban képviseltették magukat. Számos, a program hétvégéken megjelenő érdeklődőt tudtak a helyi látássérültek egyesülete felé irányítani segítő szándékukkal. Kapcsolatok épültek és emberi gondolkodások formálódtak, érzékenyültek. Tény, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket, s voltak hiányosságok, nem mindig telt meg a nézőtér, sok volt a kapkodás, nem mindig voltak összeszedettek és pörgősek az előadások, számos hely- és alkalomadta lehetőséget nem használtak ki, de megmutatták, hogyan segíthetnek az egészséges emberek a szorult, kiszolgáltatott helyzetbe kerülő látás-sérült személynek. Betekintést engedtek a látáslátás-sérültek korlátozott, de kiteljesíthető, élhető világába. Megmutatták, hogy ha egy látó ember kényszerül ilyen helyzetbe, igen, ez egy nagy csapás, érvágás, de van segítség. A programnak köszönhetően többen tudják, hova fordulhat-nak, s így is lehet teljes életet élni.
A száraz számvetés lassan zenés, táncos, beszélgetős vidám összejövetelbe csapott át, ahol Lucas alkalmasnak találta végre az időt, hogy pár perc erejéig elvonuljon Jessicával privát beszélgetésre az irodájába.
- Gyere bátran! Vagy szeretnél inkább máshol beszélgetni? - kérdezte Lucas, mikor becsukó-dott mögöttük az ajtó.
A lány óvatosan lépkedett be az irodába, s arra lett figyelmes, hogy szíve hevesebben ver, s a gyomorbokszolós érzés ugyan megvan, de most valahogy más.
- Az a témától függ - mondta halkan a lány és az ablakhoz lépett, mire a férfi csatlakozott hozzá és szó nélkül átkarolta és megcsókolta. A lány nem tiltakozott, sőt szenvedélyesen fonta a férfi nyaka köré karját és hozzásimult.
- Fizikai vagy érzelmi? - puhatolta halkan a lány, mikor ajkuk elvált egymástól.
- Mindkettő - felelte a férfi és kissé eltávolodott a lánytól, majd hirtelen elengedte a lányt és a kb. három méterre lévő íróasztala mögé lépett.
- A francba - mondta alig érthetően a lány és ismét hátat fordítva a férfinak a késő esti utca forgalmát/fényeit nézte.
- Jackkel mi a helyzet? - váltott hirtelen témát a férfi.
- Ezt most nem... - kezdte a lány a férfira nézve, de félbeszakította az irodába berontó, buján nevetgélő Christopher és barátnője.
- Elnézést, azt hittem, nincs itt senki - hebegte Christopher zavartan és kissé meglepve.
- Mondtam már korábban is, hogy borzasztóan hazudsz - figyelmeztette Lucas.
- Szia, Lucas. Helló, Sheryl vagyok - fordult Jessicához a kicsit becsípett lány, majd így folytatta: - Megzavartunk valamit?
- Szia, tudom ki vagy. Már indultam, úgyhogy nem zavartatok meg semmit - közölte kimérten Jessica és távozott a szobából.
A többiek is követték, miután Lucas bezárta az irodát, megóva annak minden értelemben vett tisztaságát.
Éjfél után nem sokkal fáradni kezdett a társaság és komótosan szétszéledt a társulat.
- Hazavihetlek? - ajánlotta Lucas Jessicának, miközben mindent bezártak, és Kelly és barátja is búcsúzott tőlük.
- Ne fáradj, menj és pihenj, holnap, azaz ma, neked már munkanap! - emlékeztette barát-ságosan a lány.
- Igazad van, de egy fuvar még belefér, amúgy sem fáradság. Vagy...?
- Kérlek, ne, fáradt vagyok már ehhez! - szögezte le a lány és a telefonjáért nyúlt a zsebébe.
- Tényleg nem fáradtság és ígérem, mellőzöm, jobban mondva, egyelőre félreteszem kíváncsi-ságom és...
- Jól van, nagyon szépen köszönöm - szakította félbe a szóáradatot és a férfi autójához mentek. Beültek és bekötötték magukat.
Lucas bámulattal nézte a gyönyörű, de kissé fáradt lányt, s felidézte szenvedélyes csókjukat, s azt, ahogy megfagyott Christopherék felbukkanása után. Furdalta a kíváncsiság az oldalát, így megtörte a kínosba hajló csendet:
- Egy dolgot kérdezhetek azért?
- Nem venném a szívemre, ha miattam, jobban mondva, azért, mert megrekedt egy kérdés, álmatlanság gyötörne.
- Szerencsére nem szokott ilyen jellegű problémám lenni.
- Ennek örülök. Szóval?
- Jól érzékeltem, hogy felbosszantott az, ahogy ránk rontott Chris?
- Őszintén szólva nem tudom, milyen választ vársz tőlem.
- Őszintét.
- Csakhogy van egy olyan érzésem... mint jeleztem korábban, fáradt vagyok most a mélyen-szántó beszélgetésekhez, vitákhoz...
- Nem akarok vitázni.
- Feltételeztem, de azt sem szeretném, hogy téves következtetéseket vonjunk le, így csupán csak annyit mondok, hogy a lány, hu, nem is találom a szavakat, talán közönségessége és Christopher arcátlansága miatt bosszankodtam egy kicsit, de...
- Szereted még? - szakította félbe fürkészőn Lucas, miközben leparkolt a lány lakása előtt.
- Ez már két kérdés. Úgy folytattam volna, hogy: de nem azért, mert érzelmi szálak kötnek még hozzá.
- Ennek örülök.
- Bejössz?
- Milyen választ vársz?
- Hogy is mondtad az imént: őszintét?
- Napestig ölelnélek és csókolnálak, de...
- De?
- Úgy folytattam volna, hogy: de, mint korábban rámutattál, mindketten fáradtak vagyunk és siettetni sem szeretnék semmit.
- Bölcs meglátás, köszönöm.
Kiszálltak az autóból és az ajtóig kísérte a lányt, ahol egy hosszú szenvedélyes csók után elbúcsúztak egymástól.
Fáradtan hánykolódott az ágyában Jess, de nem jött álom a szemére. Mennyire jólesik itt heverészni. Milyen jó, hogy lezárult végre a program. Az ősök is mennyire megváltoztak a programnak vagy a helyzetembe való betekintésnek köszönhetően. Végre látom az esélyt, hogy újra normális családi kapcsolatunk legyen. Sok minden történt és bizony elfáradtam.
Észre se vettem, hogy elfelejtettem a Chrisszel való folytatáson gondolkodni. Lezártam volna a dolgot, s ezért tudott észrevétlenül Lucas felé irányulni figyelmem, érzéseim, gondolataim?
Milyen jó és biztonságos érzés volt a karjaiban. Csak ezeket a nyitott, félbehagyott kérdéseket hagyná már a csudába! De hisz ezekből nekem is van rengeteg. Mennyi félelem és bizonyta-lanság gyötört, mikor Chris került a képbe, most ez nincs. Ne, ne, Jess! Nem szabad és lehet összehasonlítani a két pasit. Chris egy komolytalan, nőcsábász, míg Lucas komoly, erős, határozott. Igen, szeretem Lucast és vele nem félek belevágni egy kapcsolatba. Majd ez a merészség és elővigyázatlanság lesz a vesztem. Dehogy, hülyeség. Vele minden más lesz.
*
Pár órával később, azaz nyolc óra körül, megszomjazva Jessica a konyhába ment és készített magának egy teát.
- Jó reggelt! - lépett be Jack.
- Jössz vagy mész?
- Mindkettő, te is iszol kávét?
- Most nem, köszönöm, mert szeretnék még aludni egy kicsit, amíg tudok - mondta a lány és már indult is vissza a szobájába, mikor Altia lépett a helyiségbe.
- Nekem is jut egy kis koffein?
- Természetesen - felelte Jack és Jessica gyanús méregetését nézve, hozzátette: - Igen, az a te ruhád és tisztán adom vissza.
- Helyes - dörmögte Jessica és további kommentár nélkül távozott, Jack követte:
- Megbeszélhetnénk?
- Nincs miről beszélni.
- Az a méregető pillantás nem erről árulkodik.
- Ha szeretnél beszélni róla, attól tartok, várnod kell, mert, mint mondottam, még aludnék egy kicsit.
- Oké, már itt sem vagyok - fújt visszavonulót Jack és becsukva maga mögött az ajtót, visszament Altiához a konyhába.
Jessica épp a másik oldalára fordult volna, mikor Jack és Christopher rontott be a szobába:
- Én mondtam neki, hogy most nem alkalmas - magyarázkodott Jack, Jessica dühös pillantását látva.
- Jessica beszélnünk kell! - kezdte Christopher, mit sem törődve Jackkel és a lány meg-csörrenő telefonjával. A lány a telefonért nyúlt és intett, hogy hallgassanak el.
- Szia, tartod fél percig vagy visszahívjalak? - a válasz után: - Mint mondottam Jack, veled később, te pedig menj haza és majd talán, ha más állapotban leszel, beszélünk!
- De ez nem tűr halasztást! - erősködött Christopher tovább.
- Már megbocsáss, de az állapotod nem hiszem, hogy alátámasztja az SOS helyzetet, úgyhogy kérlek, távozz, és majd talán később megbeszélhetjük! - mondta ellentmondást nem tűrően a lány és intett Jacknek, aki kiterelte a lakásból Christophert és Altiát is. Ekkor a lány visszatért a várakozó telefonálóhoz, aki Lucas volt: - Köszönöm a türelmed...
- Christopher van ott és részeg? Odamenjek?
- Kedves vagy, de megoldottam.
- Mérges vagy? Mit akart ott?
- Igen, egy kicsit bosszankodom, de lesz ez még így se...
- Akarsz róla beszélni?
- Bocsi, de ha esetleg a lényegre térnél, talán még aludhatnék egy kicsit, ahogy terveztem és szerettem volna.
- Értem. Azért hívtalak, hogy nem lenne-e gond, ha egy kicsit korábban találkoznánk, mint ahogy megbeszéltük?
- Nem, dehogy. Mikor és hova menjek?
- Dél körül érted megyek és akkor máshova is mehetünk, nemcsak a kávézóba.
- Megbeszéltük. Ha esetleg nem lennék itthon, mire ideérsz, a parkban vagyunk Jennyvel, mást mára nem terveztem - lassan elbúcsúztak és a lány aludt még egy órácskát.