E
gy óra múlva befejeztük a munkát és taxiért telefonáltam. Mariska összeszedte szerszámait, bezárta a házat és kiálltunk a ház elé várni.A sárga jármű két percen belül megérkezett és bekászálódtunk a hátsó ülésre.
– A Wolcott hotelhez, – hajoltam előre és utasítottam a taxist, aki szemét sem rebbentve bólintott.
– Ernő, maga nagyon célratörő. – Mariska kacagott, ma már másodszor és ez felettébb szokatlan volt tőle. Ő is éppen annyira akarhat engem, mint én őt, gondoltam és majd, ahogy a történet alakul, elszenvedjük a következményeket.
A hotelnél kifizettem a taxist. A taxis elhajtott és mi ketten bementünk a hotel lobbijába.
Mariska vállán ott lógott terjedelmes sporttáskája, és fiatal turistáknak is kinézhettünk, akik szállást keresnek New York nagy metropoliszában.
– Ki a nő? – a vén szemétláda szobakiadó kérdezte a portánál és szemével felmérte Mariskát.
– A nagymamám, – feleltem éles hangon, – és csak egy napra kell a szoba.
– Tizenhat dollár, – morogta a szobakiadó és elébem tartotta tenyerét.
Odaadtam a pénzt és elvettem a kulcsot a rajta lógó szobaszámmal.
– Hatodik emelet, utcai rész, – morogta a vénember utánunk– kellemes kéjelgést.
A szoba ára kissé magasabb volt, mint gondoltam, de szebb is volt, mint az átlagos tranzithotel, annak a lecsúszott hetvenes évtizednek a legközepén. Amerikai tartózkodásom első négy hetében itt laktam, de a szobám rozsdás tűzlépcsőre nézett ki hátul és a szeméttel teli sikátorra két hasonló épület között. Itt dupla ágyunk volt és egy kis kerek asztal, két fotellel, és ablakunk az aránylag tisztára sepert utcára nézett.
Mariska leült a tiszta ágyneművel bevetett ágy szélére. Farmerba bújtatott erős combjai kívánatosan domborodtak, ahogy kissé széjjeltéve lábait, tenyerét rányomta az ágyra és kissé hátradőlve tartotta magát és kacéran nézett rám.
– Megihatnánk a pertut, – mondtam és bátortalan lépést tettem az ajtó felé. – Az utca túloldalán láttam egy angol tavernát. Hozok egy italt, amíg lezuhanyozik.
– Nem kell, hogy leitasson, – Mariska mosolygott. – Az ital pénz és időpazarlás, és már délután óta tegeződünk. A fürdőszoba meg a folyosón van és közös.
– Akkor, szervusz, hivatalosan is, – mondtam.
– Szervusz, – Mariska felelte és várakozóan mosolygott rám.
– Akarsz egy kávét? – kérdeztem és bámultam a melleit, ahogy, mint két kerek sárgadinnye gördültek előre, és rugalmasnak látszottak és keménynek, és a gondolat, hogy nemsokára kezemben fogom tartani őket, teljesen elernyesztette lábaimat és reszketni kezdtek.
– Van egy termosz meleg kávé a táskámban. – Mariska megveregette az ágyat maga mellett. – Ülj le ide mellém és hagyd abba a kifogásokat. Nem vagyok harapós.
– Nem keresek kifogásokat, – feleltem. – Csak nem akartalak siettetni.
– Ugyan már, – Mariska felállt. – Meg kell, hogy csókoljuk egymást, ha tudni akarjuk, hogy van-e bennük tűz, mert tűz nélkül nincs meleg. Nem lesz meleg otthon, és nem lesz erő, ami összetart minket. Lássam, Ernő, hogy milyen fából faragtak.
Megcsókoltuk egymást és ágyékomat lágyékára nyomtam. Ajkait rászorította az enyémre és elernyedten beleolvadt ölelésembe. Lenyomtam az ágyra és nagy huppanással egymásra zuhantunk.
A völgyzárógát, ami idáig tiltotta és visszatartotta vágyainkat áttört, és szám szinte elnyelte száját, és őrjöngve őrölte húsát, ahogy a nyakán hátul a mezítelen bőrt simogattam és kezem becsúszott blúza alá.
Bőre izzadtnak érződött, forrónak, selymesen puhának, és habos vállai gömbölydeden ragyogtak, és éreztem, hogy lenyúl és megérint. – Igen, – Mariska nyögött kéjesen, – látom, hogy van benned, ami szükségeltetik.
Forogtunk és csókolództunk az ágyon legalább fél óráig. Nadrágomba lőttem, de keménységem egy jottányit sem csökkent.
– Megnézhetnélek meztelenen? – kérdeztem hosszú idő után és Mariska kacagott.
– Nincs ok, hogy miért ne, – mondta, – de lassan vegyünk le ruháinkat. Nem szeretném, ha az enyém eltépődne.
Mariska magas nő volt és karcsú, de bőségesen ki volt párnázva az alkalmatos helyeken.
Kicsi hasa kívánatosan kerekedett elől, és köldökgombja mélyen lesüllyedt, mezítelen isteniségének kútkávájába. Imádtam ezt és megcsókoltam.
Mariska kacagott.
– Ez a legtisztátalanabb részem, – mondta, – és pont azt kell megcsókolnod.
– Nincs tisztátalan részed, – feleltem és tenyerem lába közé szorítottam és éreztem szemé-remcsontját a puha domb alatt, ami úgy őrizte szemérmét, mintha egy delejes erővel rendel-kező erőd őrizné a paradicsom bejáratát. Minden rózsaszínű volt rajta és tiszta, a szőrzete hirtelenszőke, veresbe árnyalódó, és ritkás, mintha soha nem lett volna sűrű bozótja, és a szálak egyenként göndörödtek és selymesen, és száraznak és makulátlanak látszottak.
– Van nálad gumi? – Mariska kérdezte.
– Nincs, – csóváltam fejem. Meglepetten, és félve, hogy meg akar állni, és abba akarja hagyni, és kifogást keres. Azonban, igaza volt, bizonyára nem szeretett volna terhes lenni első randevúnkon.
– Ne félj, – simogatta arcomat. – Nálam van. Ott van a ridikülömben. Hadd nyúljak érte és viselkedj, amíg háttal vagyok.
– Oh, – nyögtem, – te mindenre gondolsz. Igaz?
Hasára fordult, és amíg táskájában keresgélt ámulva csodáltam formás fenekét. Rövidesen elő húzott egy kis négyszögletes csomagot és felém fordult.
– Ha nincs ellenvetésed, – mondta puhán. – Majd én rád teszem. Nem nézel ki valami szakértőnek.
Szakértő, gondoltam, az Isten szerelmére, mi teszi ennyire gyakorlottá ezen a téren? Igaz, férjes asszony volt, amikor először találkoztunk, de soha el nem tudtam volna képzelni, hogy más férfiakkal is szexezik, és most ez az Ádám? A fogamzásgátló neki lett előkészítve?
A széles ágy közepére tornázta magát. Mindez idő alatt a szobában lévő összes lámpa teljes fénnyel égett, és lábait szélesre tárva, szégyentelenül magára húzott.
Nyomtam, de nem ment. Lenyúlt, és éreztem, hogy valamit rám pacsmagol.
– Kenés, – nézett a szemembe egy centiméterre az arcomtól. – Ezek a gumik könnyen szakadnak, ha nincsenek bekenve. Bocsáss meg, de éppen termékeny napjaimban vagyok, és ha nem haragszol, nem szeretnék teherbe esni. Legalább is egyelőre nem. Technikailag még mindig Karcsi felesége vagyok, és követelhetné, hogy a gyerek az övé, – magyarázta, mialatt ügyesen bejáratához irányított.
– Na, most, – kacagott, – most nyomj és businessben vagyunk.
Nem tudhattam, hogy szándékosan akar-e megszégyeníteni, vagy ez gyakorlatias családi öröksége volt, de rettenetesen tiszteletlenek hangzott. Már volt nőkkel dolgom régebben, de mind ellenkezett, nyavalygott, és frigiden viselkedett, mintha a szerelem művészete valami elkerülhetetlen és kellemetlen kötelesség lett volna.
Mariska tökéletes páromnak látszott. Pontosan az a nő, akit akartam. Vajon meg tudom e magamnak tartani ezzel a nimfa mániákus hozzáállásával.
A mennyországban éreztem magam és ő is. Nem volt jogomban kérdezni, hogy hol tanulta a tornagyakorlatokat hozzá. El kellett, hogy fogadjam, amilyen volt.
Tíz perccel később egyidejűleg értük el klimaxunkat. Lihegve és kimerülten, és kielégülten legurultam róla.
– Van egy jobb ötletem, – mondtam és meredten bámultam a mennyezet fehér vakolatát.
– Jobb, mint ez? – Mariska kuncogott, – kétlem.
– Nem, mint ez, – feleltem, és képzeletbeli cigarettát tartva ujjaim között hosszú slukkot szívtam belőle. – De jobbat, mint egy takarítónői panamát futtatni, és nem fizetni utána jöve-delemadót.
– Hallgatlak, – felelte és könyökére nehezedve feltámaszkodott.
– Megvesszük a csemegét, ahol dolgozol és hivatalosan bejegyeztetjük.
– Lehetetlen. A tulajdonosok nem akarják eladni, és ha el is adnák, hat teljes állású alkal-mazott van, és a fenntartási költségek csillagászatiak. Túlságosan nagyot akarnánk markolni egy Upper East Side adresszel. Könnyebb lenne, valahol a Bronxban, közel egy metró föld-alatti végállomáshoz, ahol az emberek zacskós ebédet vesznek, és rohannak tovább munkába.
De akárhogyan is, miből finanszíroznál egy ilyen kalandot?
– Igazad van, – feleltem néhány perces tűnődés után. – Nagyot buknánk, ha a kezdetben túlságosan magasra akarnánk kapaszkodni. Jobb lesz, ha valahol az alapoknál kezdjük. Nem messze az albérlős háztól, ahol lakom van egy üres üzlethelyiség, a Bainbridge Avenue-en, a földalatti lejáró mellett, néhány sarokra a Montefiore kórháztól. Hosszúlejáratú szerződést kötünk az üzletre és használt csemegeüzlet gépeket és berendezést bérelünk. Néhány ezer dollárból be tudnánk indítani. Kár, hogy a Manhattanen laksz, és túl sok idő elvesztegetődne az ellentétes ingázással.
– Nem sokáig. – Mariska legurult rólam és csókolgatni kezdte arcomat. – Ádám költözik vissza németbe és nekem hagyja minden bútorát. Már beszéltünk a házigazdával, hogy át fogom venni bérszabályozott lakását.
– Ádám? – döbbentem rá a valóságra és önkéntelenül eltoltam magamtól Mariskát.
– Igen, – felelte és szájon csókolt, – ha nincs ellenedre, hogy egy rövid ideig a szent cél érdekében átfedésben leszek.
– Nincs, – feleltem túlságosan is sietve. – Feltéve, ha Ádám elmegy, az enyém leszel és csak az enyém.
– Miért? – kérdezte és furcsa tekintettel nézett rám, azzal a kihívóan nőies, méztől csöpögő, édes gödröcskékkel az arcán.
– Mert szeretlek Mariska, és el akarlak venni feleségül, – feleltem és karjaimat vállai köré fonva keblemhez szorítottam.
– Házassági ajánlatot teszel? – kuncogott.
– Minden bizonnyal igen, – mondtam. – Te vagy az én végzetasszonyom, akit örökké akartam és egymásnak lettünk teremtve. Te vagy az ok, amiért Amerikába jöttem.
– Rendben, – Mariska elgurult mellőlem és felült az ágy szélén. – Hozzád megyek, de még van egy pár fenntartás, amit teljesíteni kell. Először, el kell válnom Karcsitól, másodszor levelet kell, hogy írj apámhoz és meg kell kérned a kezemet. Igaz, apám az óceán túloldalán van, és még azt sem tudja, hogy otthagytam Karcsit, de nagyon tisztességes dolog lenne, ha te magyaráznád meg neki a helyzetet és áldását kérnéd frigyünkre. Apám egyszerű ember és nagyon nagyra tartana, ha úriemberként viselkednél vele szemben. Mindig valaki diplomást akart a családban.
– Semmi probléma, – én is felültem és mellé csúsztam az ágy szélén. – Ügyvéden kerítünk és segítek a válást elintézni. Apádtól megkérem a kezedet, de van még egy fontosabb döntés is. Hogyan fogjuk nevezni a delit?
– Metró Szendvicsek, – Mariska lóbálta a lábát és lábujjait lábfejemre nyomta. – A Barna Ebédzacskó Hazája.
– Végtelenül fülbemászó, – mondtam és megcsókoltam. – Tiszta lángész vagy. Védjegyet veszünk ki ezekre a nevekre és US szabadalmat, hogy védelmezzük ötletünket.
– Milyen ötletet?
– Szimpla szendvicsüzlet, előre lemért felvágottakkal, körítésekkel, előre megmosott és felszeletelt zöldségekkel, többféle kenyérrel, mind kéznél, hogy gyors legyen a kiszolgálás.
Minden egy étvágygerjesztő üvegkirakat alatt és üvegajtós hűtőszekrények a behűtött üdítő-italoknak. Az egyszerűség kedvéért hamburgert vagy húsgombócokat nem árulunk, tűzhely nincs, és nem forralunk főtt tésztát.
– Látod, – veregette meg a kezemet. – Mi bevándorlók ebben különbözünk ezektől a fennhéjázó helybeliektől. Szex után cigarettára gyújtanak, televíziót néznek vagy alszanak.
Mi pedig businesst tárgyalunk és bejegyeztetünk.
Negyven év távlatából visszanézve első szerelmi légyottunkra, és ahogy megkértem a kezét, még mindig azt tartom, hogy bármi körülmények között racionális döntés volt részemről. Mariska egyenértékem volt, nem is egy szempontból, és az egyetlen, aki felismerte a bennem rejlő lehetőséget. Nők, különösen fiatal nők nagyon szegényes bírái a potenciális karakternek. Ha választhatnak, mindig a jóképű vagányokat, és a csaló hamisakat szemelik ki, ami én semmiképpen sem voltam. Túlságosan komoly voltam, talán néha unalmas, és alkalmakkor semmitmondó, de Mariskának már túl sok rossz tapasztalata volt rossz férfiakkal, és engem választott. Engem választott ki, hosszú idővel azelőtt, mielőtt magam is rájöttem, és Mariska tudta, hogyan tekerje fel a horgára akadt aranyhalat.
Ami az Ádámmal való átfedést illeti, ez legalább annyira az én hibám volt, mint az övé.
Langyos és bizonytalan közeledésem, és cicatáncom a házasságtörési kérdés körül, amikor Mariska otthagyta Karcsit, és egyedül élt, vezetett egy másik férfihez. Nem várhattam el egyetlen nőtől sem, hogy szüzességet fogadjon, amíg én határozatlanul tétovázok, és a semmi tevést választom.
–
K
ét héttel első találkánk után, nekiálltunk, hogy találjunk egy válóperes ügyvédet. Az egyik magyar újságból kiválasztottunk egy Mendel Martin nevűt, aki válóper specialistának hirdette magát.Egy évvel azt követően, hogy Mariska otthagyta Karcsit, Mariska kapott egy levelet, hogy válóperét besorolták a Bronx Megyei Bíróság rövidesen tárgyalandó ügyei közé.
Mendel a válást kegyetlen és embertelen bánásmóddal indokolta. Mariska kijelentette, hogy semmiféle anyagi és tartásdíjbeli követelése nincs volt férjével szemben. Természetesen Karcsi nem jelent meg a tárgyaláson, talán nem is tudta, hogy felesége válik tőle, és az eset el lett halasztva, amíg Karcsit hivatalból ki nem tudják értesíteni. Én vállalkoztam az idézés kikézbesítésére, és a bíró új dátumot jelölt ki az ügy folytatására.
A következő szombat reggel becsöngettem Karcsihoz. Alsógatyában nyitott ajtót és értetlen arccal bámult rám.
– Szabó Károly, ez a magáé. – Mondtam és a kezébe nyomva az idézést faképnél hagytam, minden magyarázat nélkül.
A tárgyalás folytatásán tanúskodtam, hogy átadtam az idézést Karcsinak. Mivel erre az alkalomra sem jött le és nem vitatta a válást, a bíró meghozta a végzést, és két héttel később Mariska címére megérkezett a válási irat, ami Mariskát ismét szabaddá tette.
Ilyen egyszerű volt az egész.