Thichon ~ Tychon

Tihany település és félsziget neve az 1211. évi birtokösszeírásban kétszer szere-pel az 1055-ös alapítólevélbeli alakhoz („in loco qui uulgo dicitur tichon”, SZENTGYÖRGYI 2010a: 23) nagyon hasonló formában: „in monte Thichon” 1.,

„in loco, qui vulgo dicitur Tychon” 2., sőt ez utóbbi említés — mint láthatjuk

— ugyanabban a szövegkörnyezetben található, mint az alapítólevélben.

A helynév etimológiájával kapcsolatban többféle elképzelés merült fel a szakirodalomban. Kutatóink véleménye ugyanis eltér abban a tekintetben, hogy az elnevezés magyar vagy szláv névadóktól származik-e. Az egyik elképzelés szerint (BÁRCZI 1951: 13, FNESZ. Tihany, ZELLIGER 2005: 22, HOFFMANN

2010: 45–46) a Tihany név magyar névadással keletkezett, azaz egy köznévi eredetű szláv személynévből (a szláv tichъ + -on struktúrájú névből) a magyar

nyelvben lett metonimikus névátvitel eredményeként helynévvé; egy másik el-gondolás szerint (KRISTÓ 2000:23, FEHÉRTÓI 2006a:168–169) viszont szlávok által adott, szláv közszóból alakult helynévként értelmezhető. HOFFMANN I ST-VÁN névtipológiai érvek alapján arra a következtetésre jutott, hogy „e helynevet közelebbről meg nem határozható időben magyarok adták és használták a 11.

század közepén. ” (2007c: 65, vö. még 2010: 43–46). A szláv eredetű személy-névből történő magyar helynévadás gondolatát a következő érvek támogathat-ják. A Tihany helynév személynévi alapszavát magyarországi oklevelekből is adatolni tudjuk, ami a személynév korai használatát feltétlenül megerősíti: ép-pen az itt vizsgált 1211. évi birtokösszeírásban a Tihannyal szomszédos Aszófő faluban említenek egy Tichon nevű földművest („filii Tichon”, PRT. 10: 505). A magyar névadókra utaló másik fontos érvként pedig azt a körülményt említhet-jük meg, hogy a kérdéses korban a Kárpát-medencében formáns (képző és ösz-szetételi utótag) nélküli személynévi helynevek csupán a magyar, illetve a tö-rökségi népek névadásában voltak jelen, ezt a névadási szokást tehát a szlá-voknál nem lehet kimutatni (vö. MELICH 1925–1929: 399–401, KISS L. 1996:

444–445, BENKŐ 1998: 117). Mindezek mellett az sem elhanyagolható tényező továbbá, hogy az -(o)n ~ -(o)nъ képző a szláv nyelvekben nem használatos helynevek alkotására, azt a szláv helynévképzők között nem találhatjuk meg (vö. ŠMILAUER 1970: 27–32). Így pedig az sem meglepő, hogy a tichъ ’csendes’

melléknévnek — noha számos helynév alapszavaként szerepel a szláv nyelvek-ben — ezzel a formánssal ellátott alakja egyetlen létező szláv nyelvnyelvek-ben sem ismeretes (vö. ŠMILAUER i. m. 181, HOFFMANN 2010: 45). Mindezek a körül-mények pedig amellett szólnak, hogy a névadás időszakában a település környé-kén magyar nyelvű népességgel kell számolnunk, s a helynév szláv eredete — forrásbeli adatok híján is — viszonylag nagy bizonyossággal kizárható.

E kétféle megközelítés mellett ugyanakkor nemrégiben egy harmadik elkép-zelés is napvilágot látott: felmerült ugyanis a Thichon ~ Tychon helynév görög etimonra való visszavezethetősége is. SZENTGYÖRGYI RUDOLF úgy véli, hogy

„a Tichon névnek etimológiailag nincs köze a szláv tichъ tőhöz, végső etimonja is, és eredeti személynévi változata is a görög nyelvben leli magyarázatát”

(2010b: 389). Anév megítélése szerint eredetileg a bazilita monostor védőszent-jére, Ciprusi Szent Tükhónra utalt, és a Tichon név denotatív jelentése metoni-mikusan terjedt át a szigetre (i. h.). Azt az elképzelését, hogy e helynév — a Petra (lásd 1.3.) helynévvel együtt — az egykori tihanyi szigeten élő görögkele-ti szerzetesek névadása nyomán keletkezett (i. m. 391), régészegörögkele-ti kutatások is alátámasztani látszanak. Az I. András királlyal Magyarországra érkezett görög-keleti szerzetesek ugyan elsősorban görög-keleti szlávok voltak, SZENTGYÖRGYI meg-ítélése szerint azonban „lehetett közöttük kifejezetten görög származású is”

(2010b: 302).

Tihany sziget nevének szentnévi eredete és a görög névadás lehetősége a SZENTGYÖRGYI által említett nyelvi érvek és művelődéstörténeti bizonyítékok alapján elképzelhető ugyan, a történelmi Magyarország területén előforduló to-vábbi Tihany helyneveket figyelembe véve azonban a görög névadás kétséges-nek látszik. Az Abaúj megyei Kassától északra fekvő Hernádtihany ([1263]/

1264: Tehan, 1293: Thehan, 1351: Thyhan, 1491: Thehan, Gy. 1: 151, Cs. 1:

219, 313, FNESz. Hernádtihany, KMHsz. 1. Tihany), a Gömör vármegyei Ri-maszombat mellett fekvő Tihany-puszta (1430: Thehan, Cs. 1: 148), valamint Szerém vármegyében a Duna jobb partján található Tehany (1477–1478: The-han, Cs. 2: 254) helyek szláv–magyar vegyes lakosságú területen találhatók, ahol semmi nyomát nem találjuk a görögségnek, és maga SZENTGYÖRGYI is az említett helynévi adatok alapján úgy véli, hogy „e késői (e-s) helyneveknek nyilvánvalóan semmi közük a feltételezett görög helynévadáshoz, ezek szláv személynévből alakultak” (2010b: 391). A történelmi Magyarország területén található további három Tihany ~ Tehany helynév tehát minden bizonnyal szláv személynévből keletkezett magyar névadással. Annak a lehetőségét ugyanak-kor, hogy e szláv személynévi etimonra visszavezethetó Tihany helynevek mel-lett a Balaton melmel-lett fekvő település esetlegesen görög névadás eredménye le-het, nem vethetjük el, sőt az említett érvek alapján feltétlenül mint figyelembe veendő magyarázatot kell számon tartanunk.

E helyütt fontos kitérnünk arra a körülményre, hogy a többféle helynévként is előforduló Tihany névformák személynévi alapszava kapcsán esetleg gondot okozhat az, hogy csupán egyetlen olyan személynévi adatot ismerünk az Árpád-korból, ráadásul éppen a Tihany melletti Aszófő településről. Ezt is mérlegelve vethetjük fel talán a fordított névalakulási irány lehetőségét, azaz helynév >

személynév változással szintén számolhatunk (vö. még FNESz. Nógrád). Azt, hogy a személynévi alapszóval kapcsolatos efféle nehézségek (pl. az adathiány) valamelyest kétségeket is ébreszthet az etimológia megbízhatóságával szemben, többen is jelezték a szakirodalomban (vö. FEHÉRTÓI 1969: 147, 154, 2006b:

327, BENKŐ 2003: 170–172).

1.2. Bolotin (háromszor) ~ Balatin ~ Bolotun ~ Bolotyn (négyszer) ~ Bolatin [bal™tin ~ b™l™tin ~ balatun ~ balaton] ’Balaton’

A Balaton tó neve az 1211-es birtokösszeírás hitelesített példányában nyolc eset-ben szerepel: „Tychon super Bolotin” 3., „Zeuleus iuxta Balatin” 26., „de lacu, quod vulgo dicitur Bolotun (Bolotin)” 146., „ad prefatum Bolotin” 151., Bolotyn (Bolatin), de quo egreditur fluvius, qui vocatur Foc” 159., „iuxta Bolotyn” 162., „ad basillicam Sancti Petri iuxta Bolotyn” 165., „ad Bolotyn”

169.. Amint az a felsorolásból is világosan kiderül, a megpecsételt oklevélben csupán kétszer találhatunk a fogalmazványbeli említésektől eltérő alakokat („de

lacu, quod vulgo dicitur Bolotun (Bolotin)” 146., „Bolotyn (Bolatin), de quo egreditur fluvius, qui vocatur Foc” 159.). Míg az összeírásban a mindössze egyszer előforduló Balatin alak az eredeti ™ meglétét bizonyítja, addig a gyako-ri, általánosabbá váló Bolatin ~ Bolotin lejegyzés első s majd a második szótag-jában is feltűnő o betű (a labiális [a] hang jeleként) a labializáció hatását s a két-féle variáns (labiális ~ illabiális) párhuzamos, egyidejű használatát mutatja (vö.

BÁRCZI 1951: 101, E. ABAFFY 2003: 325, HOFFMANN 2010: 47).

A Balaton tó nevének szláv eredete régóta elfogadott etimológiának látszik a névkutatásban, az viszont kérdéses, hogy a szláv átadó alakként rekonstruált

*Blatьnъ forma mögött egy *Blatьnъ gradъ ’Mocsárvár’ vagy pedig egy *Blatьnъ jezerъ ’mocsaras, sáros tó’ szerkezet rejlik-e. A névszerkezet feltételezését az magyarázza a korábbi szakirodalomban, hogy a szláv -ьnъ képzőelemet mint melléknévképzőt azonosította a kutatás, amely helynévi (főnévi) státusú elemet önmagában ezért nem hozhat létre. Újabban azonban e képző ügyét is másként ítéli meg a kutatás, s annak a helynévképzői szerepét is jó esélyekkel veti fel (HOFFMANN 2010: 46), ahhoz hasonlóan, ahogyan a magyar -s melléknévképző is funkcionál helynévalkotó morfémaként; vö. Füzes, Bálványos stb.

A Tihanyi összeírásban, de már az alapítólevélben is megtalálható Balatin ~ Bolatin ~ Bolotin formákból világosan magyar nyelvhasználókra következtethe-tünk, ugyanis az eredeti szláv alakban meglévő szókezdő bl- mássalhangzó-kapcsolat a következő szótagbeli magánhangzó jellegének megfelelő bontóhang-gal feloldva szerepel (vö. KESZLER 1969: 23, NYIRKOS 1993:39, E. ABAFFY

2003: 309). Az 1055-ös oklevélben háromszor, az 1211-es összeírás hitelesített példányában pedig hétszer szerepel a harmadik szótagban i magánhangzó, amely bizonytalanná teszi a névforma nyelvi helyzetének pontos megítélését.

HOFFMANN ISTVÁNnalegyetértve magam is úgy gondolom, hogy ezek esetében a magyarrá vált névből alakított, de még nem végleges formában rögzült latinos változattal számolhatunk (vö. 2007a: 11–12, 2010: 48). E tó megjelöléseként ugyanis az oklevelekben többnyire latinosított Balatinum-féle alakokat használ-nak. A Tihanyi alapítólevélben és az összeírásban azonban a megfelelő esetrag nélkül (Bolotin ~ Balatin) szerepelnek ezen formák, s ebben különböznek a minden kétséget kizáróan latinnak tekinthető „szabályos” változatoktól: 1121/

1420: a Balatino, ultra Balatinum (DHA. 1: 412). Egyetlen alkalommal — Ga-más birtok leírásában — a Tihanyi összeírás hitelesített példányában előfordul egy Bolotun forma is, amely a fogalmazványban Bolotin alakban szerepel. Ez a Bolotun alak a valós nyelvhasználatbeli (vulgáris) formát mutathatja, amit az is megerősít, hogy a latin szövegkörnyezetben egyedül itt történik utalás erre: „de lacu, quod vulgo dicitur Bolotun” 146..

A latinizálási szokások kezdetleges volta mellett ugyanakkor ezt az írásmó-dot az is befolyásolhatta — ami oly sokszor jelentkezik az oklevélben (lásd az

összeírás filológiai kérdéseiről szóló részt) —, hogy tudniillik az 1211. évi ösz-szeírás lejegyzője sok tekintetben igazodik az alapítólevél lejegyzéséhez, szö-vegéhez. Megengedhetőnek gondolom ugyanakkor SZENTGYÖRGYI RUDOLF el-képzelését (2011a) is a vegyes hangrendű, utolsó szótagjukban i-t tartalmazó szavakat érintő változással kapcsolatban. Véleménye szerint ezek esetében (vö.

még az 1055-ből való mortis, sumig) nemigen latinosított, hanem sokkal inkább élőnyelvi névalakokról lehet szó, az utolsó szótagban ugyanis i > u > o szabály-szerűnek tűnő változást feltételezhetünk (vö. 1231: Moris > 1289: Morus >

1324: Maros, SZENTGYÖRGYI 2011a: 193).

1.3. Petra [pëtr™ ~ pëtrá]

Az összeírás egyszer említ egy Petra nevű helyet a tihanyi birtoktest leírásában:

„Est in eodem lacu locus, qui vocatur Petra” 4., amelyet tulajdonképpen az 1055. évi alapítólevélből szövegkörnyezetével együtt szó szerint vesz át (lásd DHA. 1: 149).

E név azonosítása nehéz, s magyarázata is vitatott kutatóink körében. Az egyik elképzelés szerint (ERDÉLYI, PRT.10:11,127,133,BÁRCZI 1951:14) a Petra egy Kő-féle név latin fordítása lehet. ERDÉLYI a történettudomány jeles képviselőjeként e helyet ugyanis a monostor közelében lévő kőbe vájt remetela-kásokkal azonosítja, amely később a forrásokban Oroszkő néven fordul elő (PRT. 10: 11, 127, 133). Az 1211. évi összeírás megfogalmazója szintén említ az egyik Szőlős faluban egy Oroszkő (36.2.) nevű helyet. ERDÉLYI és BÁRCZI

valószínűnek tartotta, hogy az oklevél szövegezője fordította le a magyar Orosz-kő nevet latinra. Ezzel kapcsolatban azonban felvetődhet az a nehezen megvála-szolható kérdés, hogy a fordítás alapjául ez esetben miért nem ez az Oroszkő névforma szolgált.

Az összeírásban a latin petra közszói szerepben többször is előfordul: venit ad petram, ad aliam petram és venit ad metam, que dicitur petra (PRT. 10:

516). Noha ez a latin földrajzi köznév általában ritka jelenség az oklevelekben,¹ az 1211. évi diplomában azonban kimondottan gyakran használatos elemnek mutatkozik. Az említett példák közül az utóbbi, megnevezőszót tartalmazó mel-lékmondatos szerkezetben álló petra közszói értelmezése gyanúra adhat okot, ez a szerkezet ugyanis jellemző módon egy-egy magyar helynév latin szövegbe való könnyebb beilleszthetőségét szolgálja (vö. HOFFMANN 2010: 52). SZENT

-GYÖRGYI RUDOLF e szerkezettel (valamint a meta, que vocatur fossa limi adat-tal, PRT. 10: 516) kapcsolatban megjegyezte, hogy a különböző funkciók (pél-dául a latintól idegen, népnyelvi forma jelzése, ragozhatatlanságból adódó

1 Az oklevelekben a helynevek mellett leginkább a lapis és a rupis szavak állnak ’kő’ jelentésben helyfajtát megjelölő latin közszói elemként (vö. HOFFMANN 2010: 52–53).

hézségek feloldása, meglévő latin homonimától való elkülönítés stb., vö. 2008:

257–258) kontaminálódása eredményezhette a latin földrajzi nevet (fordítást) tartalmazó szerkezeteket. Hangsúlyozta továbbá, hogy e két példától eltekintve az 1211. évi oklevélben ehhez hasonló szerkezetekben csupán magyar toponi-mák fordulnak elő (2008: 258).

HOFFMANN ISTVÁN (2010:50–56) a Petra helynév puszta személynévi szár-maztatása mellett teszi le a voksát. Eszerint a helynévhez alapul szolgáló sze-mélynév pedig a bibliai latin eredetű Petrus -us végződés nélküli alakjának magyar -a/-e képzővel ellátott származéka lehet, de bekerülhetett a magyar nyelvbe átvétellel is. HOFFMANN ISTVÁN az 1055-ös alapítólevél helynévhasz-nálatának sajátosságaira, a befoglaló latin szerkezetek jellegére és az oklevelek megszövegezési gyakorlatára építve vélekedett úgy, hogy az alapítólevél (és nyilvánvalóan az összeírás) Petra szórványa nem lehet egy Kő-féle név latin fordítása. Az oklevél megfelelő szövegrészét vizsgálva felmerült benne az a gyanú, hogy „a Petra talán nem is a tihanyi szigeten adományozott birtok ré-szeként értendő, hanem esetleg önálló birtokrészt jelölt”, mivel a birtok leírása igazából a Petra-t tartalmazó mondat nélkül tűnik egységesnek. Minden itt em-lített, de meg nem nevezett hely ugyanis a szigethez viszonyított területként van felsorolva, a Petra ellenben — ugyanúgy, mint maga a sziget is — a tóhoz, a Balatonhoz képest meghatározva jelentkezik (2007a: 15–16, 2010: 54–55).

Legutóbb SZENTGYÖRGYI RUDOLF — a Tihany név társaként — a Petra helynév görög etimonra való visszavezethetőségének lehetőségét fogalmazta meg (2010b: 295–307). E helynevet KOMJÁTHY MIKLÓSsal egyetértve (1955:

35–42) a ’sziklába vájt barlang’ görög megfelelőjének tekintette, s — ahogyan korábban mások is — a keleti szerzetesek által lakott (és általuk megnevezett), sziklába vájt cellaegyüttessel azonosította, amely a későbbi Oroszkő-nek neve-zett barlanglakásokkal azonos (i. m. 299).

Ebben a kérdésben azt az óvatos véleményt vallom én magam is, amivel HOFFMANN ISTVÁN zárta le munkájában a petra problematikáját: „A petra-ról összegzésképpen megállapítható, hogy teljes bizonyossággal nem tudjuk eldön-teni a szövegbeli státuszát.” (2010: 56). Úgy látom ugyanis, hogy mindegyik felmerült és fent bemutatott elképzelést támogathatják érvek, de velük kapcso-latban a kételyek ugyancsak nem hallgathatók el.

2. Eurmenes [Èrmén(y)ës ~ őrmén(y)ës] ’Örvényes’

A tihanyi apátság második birtokaként a volt Zala, ma Veszprém megyei Örvé-nyes település neve szerepel: „in villa Eurmenes” 5.. A település első eredeti oklevélből származó említése a Tihanyi összeírásból való, másolati, illetve nem hiteles forrásokból azonban szintén adatolható: szerepel a Tihanyi alapítólevél interpolált változatában (+1055/1324 u.: Eurmenis, DHA. 1: 154) és a Szent

László korára hamisított oklevélben (+1092/+1274/1399: Ermenes, DHA. 1:

282). Hasonló, tehát m-es alakban — többféle írásváltozatban és a magánhang-zókat érintő variánsokban — később többször is előfordul az oklevelekben:

1255: Eurmenus, 1337: Ewrmenus, 1410: Ewrmenes, 1427: Wrmenes (Cs. 3:

88), 1505: Ermynesth (VeMHtL. 2: 314). Az Örvényes forma majd csupán a 16.

század közepétől tűnik fel: 1542: Erwenes, 1548: Ewrwenyes, 1564: Ervenyes (VeMHtL. 2: 314), és ezt a változatot találjuk aztán a 18–19. századi térképeken is: 1773–1808, 1782–1785, 1802–1811, 1806, 1819–1869, 1869–1887: Örvé-nyes (MTHt. ZM., EKFT., GÖRÖG, LIPSZKY,Mappa, MKFT., HKFT.). Az ada-tok tehát amellett szólnak, hogy az elsődleges helynévi forma az (Őrményes >) Örményes lehetett (vö. még FNESz. Örvényes), amelyet a 16. század folyamán váltott fel az Örvényes változat.

Az Örményes ~ Örvényes településnévben -s helynévképzőt találunk, amely-nek a névformánsi szerepe az elsődleges ellátottságot kifejező és a gyűjtőnév-képző funkcióból fejlődhetett ki másodlagosan (vö. SZEGFŰ 1991: 255, BÉNYEI

2012: 94), s a hangalakváltozatokként élő örmény ~ örvény közszóhoz kapcso-lódva hozta létre a település nevét. Az örmény ~ örvény szavaknak a környék (Veszprém és Somogy megye) mai helynévanyagában való előfordulását vizs-gálva azt állapíthatjuk meg, hogy közülük az örvény gyakrabban szerepel (VeMFN. 4: 664, SMFN. 1065) névalkotó elemként, s ez a körülmény is az ör-mény variáns perifériára kerülését jelzi.

Örvényes település nevét a helyi névhasználó közösség kétféleképpen ma-gyarázza. Arra az ismeretre alapozva, hogy négy malom őrölte itt a környék gabonáját, a helynévnek ’malmos’ jelentést tulajdonítanak egyrészről a helybe-liek. Ez a magyarázat a név alapjául szolgáló közszónak a ’malom’-ként való értelmezésén persze aligha alapulhat, mivel a tájszótárak tanúsága alapján az örvény szó efféle jelentése nem ismeretes. E névmagyarázatban ezért talán va-lamiféle népi hagyomány továbbélésére gondolhatunk, de nem zárhatjuk ki az újabb kori ismeretterjesztés hatását sem. A helyi nyelvhasználat más oldalról pedig a ’vízforgás, forgó’ értelmezést adja az Örvényes településnévhez azzal összefüggésben, hogy az Aszófő és Örvényes közötti kis öbölben a nyári viha-rok után örvénylik a víz (VeMFN. 4: 472).

Mint alább látni fogjuk, a tudományos magyarázatok lényegében véve ugyancsak e két lehetőség köré csoportosulnak. A TESz. többféle jelentést tu-lajdonít az őr- igei tő² és a -vény/-mény deverbális névszóképző³

2 BENKŐ LORÁND az őröl ige tövének lehetőségét az Örös > Örs név lehetséges etimológiájaként szintén felveti (2003: 154). Az őr ~ őröl igei tővel való kapcsolat a korai ómagyar kori adatok első szótagi hosszú magánhangzós alakjára is magyarázatot szolgáltathatnak.

3 D.BARTHA KATALIN hívja fel a figyelmet arra, hogy a -vány/-vény képző alakulásának módja, alkotóelemeinek mibenléte erősen vitatott (1958: 85–86). BUDENZ a -mány/-mény képzővel

azo-sával létrejött örmény ~ örvény szónak: ’vízforgás, forgó’, ’egyfajta növény, örménygyökér’, ’malom’, ’forgószél’.

A TESz. és az EWUng. is kérdőjellel veszi fel az 1211-es adatot az örvény címszó alá, és ’vízforgás, forgó’ jelentésűnek tartja.⁴ ERDÉLYI LÁSZLÓ vélemé-nye szerint az Örmévélemé-nyes ~ Örvévélemé-nyes név a Balaton-parti erős kanyarulattal függ össze (PRT. 10: 272). A név alapjául szolgáló közszó vonatkozásában a 2014-ben napvilágot látott „Magyar földrajzi köznevek tára” rámutatott arra, hogy az örvény ’folyószakasz, ahol a víz lefelé szívó hatást kifejtve gyorsan mozog’

földrajzi köznév igen gyakran előfordul örmény-ként a mai nyelvjárásokban (FKnT. 258). Ennek megfelelően a nyelvterület hasonló neveit is célszerű be-vonni a vizsgálatba. RÁCZ ANITA a Bihar megyei Örvényes településnevekkel kapcsolatban csupán a ’vízforgás, forgó’ jelentést vette számításba, s az így megnevezett falvak folyó menti elhelyezkedésére utalás motívumát látta bennük (2007a: 213).

BÁTKY ZSIGMOND az Örményes helyneveket vizsgálva megállapította, hogy

„e helyneveink mint falunevek csak egyes esetekben kapcsolatosak a víziör-vénnyel, ill. halászóhellyel, legtöbbször pedig az őrléssel, őrlőkővel, örmény-malommal” (1927: 217). A balatoni Örményes név véleménye szerint a ’ma-lom’ jelentésből származtatható, ugyanis a Balatonnak ezen az oldalán mindig vágtak követ malomnak, épületnek. Munkájában idézte az 1090 tájáról a tihanyi Valk birtokról származó legrégibb malomra vonatkozó adatot, amellyel össze-függésben a szomszédos Örményes település is említve van (1927:216). BÁTKY

— KARÁCSONYI véleményét is felidézve — úgy vélte, hogy az örményes nem

nos alakulásúnak tartja, a különbség viszont az, hogy az első eleme a mozzanatos -m helyett mozzanatos -v, vagyis -m > -v képzőváltozást feltételez. D.BARTHA véleménye szerint ez az elképzelés tarthatatlan. SZINNYEI elgondolása nagyjából megegyezik a BUDENZével, csak ő a -v-t nem mozzanatos, hanem visszaható képzőnek tekintette. Teljesen új felfogást képviselt ez ügy-ben MÉSZÖLY GEDEON, aki a képzőt a -ván/-vén határozói igenévből keletkezettnek tartotta n >

ny palatalizációval, amelyben hiátustöltő v, igenévképző -á/-é és lokatívuszi -n kapcsolódik ösz-sze. BEKE és PAIS felfogása szerint a -vány/-vény -v-je igenévképző, amelyhez denominális no-menképző -ny járul. Így a -vány/-vény hosszú magánhangzója másodlagos nyúlás eredménye (a forrásokat lásd D.BARTHA 1958: 85–86). BÁRCZI ez utóbbi véleményt tartotta a legvalószínűbb-nek (1951: 175), és D.BARTHA megítélése szerint is tarthatónak látszik ez a magyarázat. Az el-képzelés ugyanakkor nem veszi figyelembe a -mány/-mény és -vány/-vény képző alaki és funk-cionális rokonságát. Megjegyzem továbbá, hogy e képzőalternációra az örmény ~ örvény lexé-mán kívül további példákat is találunk a közszók körében, vö. a ’rossz minőségű, köves föld’

jelentésű égemény(föld) ~ égevény(föld), égeményes ~ égevényes (ÚMTsz.).

4 A dolgozatomban említett közszavak (elsősorban földrajzi köznevek) jelentését a TESz., az EWUng. és a FNESz. segítségével állapítottam meg, ezért az e munkákra való hivatkozást az elem-zésben csupán néhány hangsúlyozni kívánt esetben tüntetem fel, egyébként a források megjelölé-sétől eltekintek.

malmos helyet, hanem örményköveket tartalmazó, ilyenek fejtésére alkalmas helyet jelöl. A Balaton melletti Örményes-hez hasonlóan a Bihar megyei Kö-vesd szomszédságában lévő Örvénd települést szintén malomkőtermelő-helynek tekintette, ahol hasznos követ vágnak, fejtenek, bányásznak, s ennek bizonyíté-kaként a környékbeli „köves” helyneveket említette (BÁTKY 1927: 218–219).

KISS LAJOS megítélése szerint a ’malom’ jelentés játszhatott szerepet a Bala-tonhoz közeli településnév létrejöttében, de nem veti el a ’vízforgás, forgó’

jelentésből való származtatást sem (FNESz. Örvényes).

A fentebb összefoglalt elképzelések alapján úgy gondolom, hogy a Tihanyi összeírásban szereplő Örményes helynév létrejöttében az örmény ~ örvény ’ma-lom’ jelentés játszhatott leginkább szerepet. Ezt az elgondolást támogatja egy-részt az a körülmény, hogy azokban a megyei helynévgyűjteményekben, ame-lyek a Balaton parti helyneveket is tartalmazzák, örvény ~ örmény elő-, vala-mint utótagú helyneveket nem találunk a parton, illetve a tó vizére, vízpartjára vonatkozóan, ez a természeti jellegzetesség tehát ezen a környéken nemigen szolgálhatott a névadáshoz alapul. További érvként említhetjük azt is, hogy Örvényes településen régészeti kutatások bizonyítják a középkori malmok meg-létét (1593 körül már csupán egy malom létezik, VeMRT. 2: 153). A malmok hajtására alkalmas, a Balatonba lefutó kisebb patakok pedig ezen a környéken szép számmal előfordulnak (vö. LIPSZKY, Mappa, MKFT.), sőt Örvényes falu földrajzi névi anyagában is említenek egy Pécsöli-patak nevű vizet (VeMFN. 4:

473). A Tihanyi alapítólevél interpolált változata (+1055/1324 u.) udvarnokok, szolgálók, jobbágyok és szőlőművelők mellett öt malomról is említést tesz Ör-ményes településen. Az ÖrÖr-ményes ’malmos’ jelentését erősítheti végül az a kö-rülmény is, hogy analógiaként találunk Malmos-féle helyneveket mind a törté-neti, mind pedig a mai helynévanyagban (vö. 1455: Molnosabran, KISS L. 2009:

112, 1468: Molnosfalwa, Cs. 5: 112, 1520: Molnospatak, OklSz. Malmos; Mal-mos-ház, VMFN. 4: 143, ZMFN. 597, Gőzmalmos-vőgy, HeMFN. 4: 306). A szomszédos Kövesd (lásd 5.) falu neve pedig akár az ’örményköveket

112, 1468: Molnosfalwa, Cs. 5: 112, 1520: Molnospatak, OklSz. Malmos; Mal-mos-ház, VMFN. 4: 143, ZMFN. 597, Gőzmalmos-vőgy, HeMFN. 4: 306). A szomszédos Kövesd (lásd 5.) falu neve pedig akár az ’örményköveket

In document Hoffmann István és Tóth Valéria (Pldal 70-0)