mit a világ minden bölcseségeit fejünkbe szedni, ha mind ezeknek hasznát nem értjük? Czél és eszköz, e két dolog az, melyeket mindig öszvetévesztenek az em
berek 8 innen a sok visszásság, melyet minden nyomon fájlalva látni. — Említsem-e a szokások rabjait, kik mindenha azt kérdik, teszi-e más? illendő-e? mit mond a világ? Oh le veletek, ti nyomorú teremtmények I kik mindent azért tesztek, hogy a világ mondjon hozzá valamit; kik azért nem teszitek ezt vagy amazt, mert még senki sem tette, kik, ha megbokrosodott lovaim felforgatva szekeremet, vérben fetrengve hagytak, hi
degen haladtok el mellettem, mert melleteket kereszt ékesíti, hivatalokkal fényletek, s a nyomorúnak segéd
kezet nyújtani nem a ti méltóságtok kötelessége.
De leginkább útálom politikusainkat. Minden egyéb osztálytól el tudom magamat különzeni, egyedül ez az, melytől nem szabadulhatok. Ezek mindenütt vannak, nyilvános helyeken, és elkülönzött körökben, tőle soha sem lehetsz bátorságban. Midőn nem is sejted, akkor rohannak rád. Hányszor kezdettem én beszédet velők Francziaország és Anglia állapotjárói, s mely gyönyö
rűségem volt látni, mint egyeznek velem ebben és am
abban, mint vallják meg a jót itt és amott, mint decla-málnak tűzzel a nép felsége mellett, mint szórják nyi
laikat az oligarchia, aristokratismus lélekhóhérló száz
fejű szörnyei ellen, s ha megállítád őket s egy hangocs
kát mondtál hazádról, s szelíden kérdetted, nem mél
tóztatnának-e itthon is oly szabadelműleg, oly közjót czélozva vélekedni? eleintén vonakodnak jobbra és baka, mint a kelepczéből szabadulni vágyó egér, s vég
tére nem szabadúlhatván,mint a neki dühűlt eb megro
hannak, s jaj neked, hajó korán el nem inalsz előlöki Oh barátom, csak annyit engedne isten érnem, míg ez az elkorhadt generátió lelép a cselekvés piaczárói
Btjíl. II. 13
194 BAJZA BESZÉLTEI.
Május 24.
Néhány nap előtt Ottília — így nevezik a többször emiitett árvát — gyámatyjához vezettetem be maga
mat Várkonyi által. Szeretetre méltó háznép. Az asz-szony csendes, szelíd, csupa jóság; az öreg úr szíves, őszinte s mindig vidám; egy gyengéje van csak, de ez minden öregek gyengéje : szeret a régi korról sokat és hosszasan beszélni, s nem győz dicséreteivel betelni. Ez kissé unalmas. De mind e mellett első beléptem óta azt kezdem gyanítani, hogy e ház nekem sok örömeket fog adni. Ottilia társasága s beszéde kipótolják mind azt, mit az öreg úr óságai parlaggá és soványnyá tesznek.
— Isten veled!
U. í. Ottiliával minden reggel találkozom a fürdő
ben, hová gyámanyjával jár. Lelkemnek ő leve fő gond
jává : s nem pirulok megvallani : mióta e halvány, be
teges lyánykát láttam, nem tudok mást gondolni és érezni mint azt, hogy ő egyike a szeretetre legméltóbb te
remtményeknek.
Május 80.
Az én doctorom, édes Endrém, gyönyörű ember; a milyetén világos ész, szinte oly jó szív. Ha valamely nap sok dolgai miatt nem jöhet, szolgáját küldi s tuda
kozódik, mint van egészségem. Ha gyógyszeré nem, már ezen meleg részvét is elégséges volna egészsége
met helyre állítani. Tudakozásai mutatják, hogy szeret s részt vészen mindenben ami érdekel.
Tegnap nála valék. Vele öröm lenni. Minden ami körülveszi, oly érdekes, s a lelkességnek színét viseli magán. Lakása fenn a várban van, ablakai a Dunára.
Eg y gyönyörű panoráma nyílik fel a szemnek midőn rajtok lenéz. Pestnek tornyai, magasan emelkedett há
zai egész pompájokban mosolyganak fel a túlpartról, s a Duna csendes méltóságban lejt számtalan hajóival,
195 tétova szállongó csolnokaival. S mi kedves a szemnek azon gyönyörű két sziget, mely paradicsomi kiességben virítva ingadoz a víz fölött, mintha most bukott volna lel valamely varázs istenség parancsára a hullámok
ból, s még nem lévén álláspontja, most kezdené ma
g á t megfenekleni a habdagály ellen. Tovább a szent Bakos síkja nyílik ki, s egy széles látkör terjed el a szem előtt, melyet éjszakra kékelő magas halmok szegnek. A képzelet költői andalodásba ragadtatik e szép látvány előtt, s csodálni lehet, hogy tájfestők nem támadnak azt vásznaikon művészileg örökíteni.
Midőn Várkonyihoz beléptem, két más orvos t á r saságában lelem, s fontos beszédek közt Galenus tudo
mányából. Széket teve élőmbe s folytatá a beszédet.
Elámultam az ember széles ismeretén. Két társa, kik előbb nagy fontossággal szavalgatták el gondolataikat, most szótlan függtek ez ifjú ember ajkain, s ha egy új vendég érkezése nem tévé vala szükségessé a beszéd fonalát megszakasztani, talán még most is ott bámul
n á k Őt szótlan és tompaelműleg. Midőn a két orvos el
távozott, karon foga engemet s az idegent — kiben kevesebbet leltem, mint hogy nevét félj egy zeni szüksé
gesnek vélném — oldalszobáiba vezete, hol könyvtára áll. Mely válogatott szép gyűjtemény, s mely sok ne
meiből a tudománynak! Ha nem ismerném egyébből az
«mbert, már csak ez is eléggé bizonyította volna lelke műveltségét.
Ebéd után Szegfy — Ottília gyámatyja — látogata meg bennünket, s kikocsiztunk a hegyek közé, hol Vár-konyi szőllőkerte van, s egy ízléssel készült borháza, vagy inkább őszi mulatója. Valóságos úri kényelemre
•épült kis mezei palota! ő r e á igen nagy jövedelmek maradtak apjáról, s az orvosi tudományt korántsem szükségből űzi, hanem gyönyörűségére s az emberiség iránti szeretetből. Gyönyörű vonása egy szép és nemes léleknek, kivált ha fáradsága áldozatait hozzá számít
j u k , melyeket naponként teszen a két városban a szen
vedő emberiség javára. Midőn házi körülményei közé 13*
196 BAJZA BESZÉLTEI.
beavata s szép birtokaival megismertetett, azt kérdem, havannak-e testvérei? „Mind elholtak" mond ő. — S midőn épen folytatni akarnám kérdésemet, sejtőleg megelőzött s tudtomra adá szíves bizalom hangján, hogy van gondja örökösre. — Később tudám meg má
soktól, hogy egy derék lyánykával, kit Ottüiánál több
ször láték, jegyben jár. — Dii tibi divitias dederunt artemque fruendi! e szavaival feküdtem le a római bölcsnek, midőn haza érkezvén, végig gondolám az én megbecsülhetetlen barátom szerencse-alkotta körül
ményeit.
Június 10.
Napjaim igen boldogok, s úgy látszik magának az égnek van közvetlen gondja reám, mert oly emberek
kel vesz körűi, kik vetekednek egymással, hogy élete
met kellemessé tegyék. Egy hét óta itt lakom a hegyek között, Várkonyi mezei hajlékában. Egészségem visz-szapótlására ő maga ajánlá e mezei lakot, mert itt a levegő tiszta és egészséges. Paradicsomi életet élek i t t künn a hegyi magányban.
Június 11.
Várkonyit megismertettem veled lélekben, s ő a leg-szívesb barátsággal üdvözöl. Azt igérte, hogy írni fog hozzád a barátságodat kérni; a jó lélek! Válaszolj neki melegséggel; ti méltók vagytok egymásra, s kevély
kedni fogtok viszonyos barátságtokkal.
U. í. Ottíliát gyakran látom. Eleven elméje, szelíd ártatlan lelke meghódíták minden érzelmeimet, s darab idő óta nincs más gondolatom, mint egyedül ő.