nek vonásaiból szelíd lélek és jóság sugárzott, nyájasan köszöntvén az idegent, kérdé, hogy kit keres ?
Sajátképen senkit asszonyom, — mond az, akadozó hangon, figyelemmel függesztve szemeit ez asszonyra
— idegen országból jövök, magányos útaz<S s hazámba szándékozom. A faluban, mely ott a hegyen túl fek
szik, egy háznál szálltam meg, s bevárám, míg a zápor megszűnt. A ház gazdája, a jámbor öreg, azt monda, hogy e pusztán egy emberséges vadász lakik, ki az utast éjjeli szállásra Örömmel fogadja. Kérlek édes asz-szonyom — mert úgy hiszem, hogy asszonya e háznak te vagy — légy szíves megengedni, hogy ez éjszakát hajlékodban tölthessem, mert ha ez iszonyú zivatar va
lahol az erdőn lep meg, nehezen fogom gyarló csont
jaimat hazámba vihetni.
Idrez légy aram, szegény hajlékunkban; férjem ée én örömmel fogunk látni, s amivel isten bennünket megálda, szolgálotodra lesz: mond szíves hangon a kedves hölgy, s bevezeté az idegent.
Dicsértessék az úr, mond az, midőn a szobába lé
pett , s a serény nő egy ájtatos „örökkével" válaszolva széket teve s leülteié a kandalló mellé, melynek láng
jaitól kapa világát a szoba.
Ezek a te gyermekeid édes asszonyom? kérdé a vándor, fiára s a kis szőke lyánykára tekintve.
Igen uram, ez a kis szöszke, felelt a hölgy, s ma
gához szorítva a lyánykát, megcsókold, s ez a fiú, az én gyermekeim. A harmadik, egy kedves fiú gyermek, meghalt ezelőtt négy esztendővel; az volna legidősbik ha élne. Isten elvette őt, s nem mondhatom mint sai náltaro. Lelkemet adtam volna érte, csakhogy me;
tarthassam, mert az volt férjem kedvencze.
Adj hálát asszonyom az úrnak, hogy e szép k gyermeked megtartá. Mely boldogság egy hű párnfc.
a szerelem ily zálogaival bírni! Ha egyébiránt házassá
god szerencsés, ne irigyeld a gazdagok szemfényvesztő pompáját. Mit nem adnék én érte — monda ellágyult
172 BAJZA BESZÉLTEI.
érzéssel — ha egy lelkes, jó szivű hölgy mellett ily két kincset bírhatnék, mint e baxna fiúcska, 8 ez a kis szöszke angyal! Oh higyj , édes asszonyom — folytatá tovább nevekedő érzéssel — higyj szavaimnak, ki a ta
pasztalás országait megjártam, a boldogságnak csend
ben, házi kör négy falai közt nyílnak legszebb virágai, s kit a sors korán zajok habjaira vetett, s a lármás fény közt kényszeríttetek leélni napjait, az rosszul imádko
zott istenének.
Amit mondasz, felele az asszony derengő érzéssel, mely a megelégedett .szív égi nyugalmát festé, amit mondasz igaz, s oly igen egyez érzéseimmel, mintha lelkemből olvastad volna. Hu la az úrnak, hogy nekem ezt a szerencsét engedte. Az angyalok imádságában, mint a szent beszéd mondja, nincs kérelem, s nem lehet, ők, úgymond az írás, a megelégedés örök pálmái közöl csak hálaszavakat zengnek az úrnak. Atyáin1, monda tovább a kedve3 nő fohászkodva, s szelíden égre emelve lelkesült szemeit, atyám, mint háláljam meg, hogy ne
kem e boldogságot küldéd egeidből.
Szavaidból asszonyom, mond az idegen kémlelő figyelemmel, az látszik, hogy lelked magát boldognak érzi, és sorsoddal meg vagy elégedve; de megengedj beszédemnek, a megelégedés hangja nem bús, s én aj
kaidról epedés hangját hallottam, s azon gyanú ébredt bennem, hogy férjed karjai közt nem vagy szerencsés, s visszasóhajtasz egy elvesztett után.
Az éneket gondolod uram, melyet az imént hall
hattál ?
Igen, azok kesergés hangjai voltak, bármit mondjon szavad, s belőle a vesztés mély érzelmei zengtek.
Amint mondod uram, úgy van. Az ének, melyet hallal, nekem kedvenczem, többször éneklem azt
muu-\a-kozben, s férjem örömmel hallgat, a jó lélek, mert íz, kiről benne szó van, ifjúsága barátja volt, 8 emlé
kezete még most is kedves előtte. Könnyeket láthatnál szemeinkben, mert egy szerencsétlen még akkor is, ha egészen idegen, ha velünk semmi kapcsolatban nem á l
-178 lőtt, érdemli szánakozásunkat, az p e d i g , kiről az éhek szól, nekem jegyesem volt; ah egy derék, egy jeles szí
vű ember, méltó hogy általad ismertetett legyen, a méltó arra, hogy emlékezete azoknál, kikkel szorosban vala szövetkezve, tiszteltessék. Amit hallal, uram, nem kivágyás a jelen kötelékek közűí, hanem ünneplése a múltnak. A kötelék, mely férjemhez kapcsolt, szent, s csak a halál szakaszthatja el, s ha azt hiszed uram, amit.
mondái, felette tévedsz irántam. É n tizennégy évi
ta-Í
iasztalás után is azt vallhatom, hogy ha isten egy-eányt boldogítani akar, oly férjnek karjaiba vezeti mint az én Endrém.A vándornak a beszéd kezdete óta lépcsőnként emelkedtek nyugtalanságai. Néha merőn függeszté sze
meit a hölgyre, másszor ismét félve kapta el őket róla, és a földre sűlyesztve sokáig szótlan marada. Feszen
gései igen is elárulták volna, hogy egy rémítő mélység;
szélén á l l , de a kandalló homályos világa nem hagyta sejteni küzdéseit. Midőn az asszony beszédét végzév
néhány perczig némán maradt, s várt az idegennek fe
leletére , de az nem válaszolt. Arczait tenyerével elfed
ve leborult az asztalra, mely széke mellett volt, és so
káig mozdulatlan maradt mint kőszobor.
Az alatt az asszony kifordúla a szobából, hogy konyhájában körültekintvén, egy pár jó étekkel bizo
nyítsa meg vendégszívlő készségét. Csakhamar ismét visszatért egymásba font kezekkel, mely belső szoron
gását mutatá.
Atyátok ma sokáig marad e l , gyermekeim, mond nyugtalan érzéssel. Még nem esik ugyan, de irtózatos szélvész van, s a sötétség borzasztó. Istenem, bár no indult volna el, ha estve még a faluban volt. Lehetet
len, hogy ily időben a hegyek közt veszély nélkül j ö hessen.
Tegyek mécset az ablakba, anyám? kérdé az a für
ge gyerkőcze felszökve helyéből: ha a hegytetőről meg
látja, könnyebb lesz utána jőnie, mert már a villám