A talajművelés szerepe

A művelés elsődleges célja olyan talajállapot létrehozása, amely a lehető legkedvezőbb a termesztett növény számára. A művelés akkor kedvező, ha a talajállapot alkalmas a pillanatnyi vízfölösleg befogadására, de ha kevés a csapadék, képes a nedvességveszteség csökkentésére is. Ésszerű nedvességgazdálkodással ugyanis csapadékhiányos idényben is biztosabban fenntartható a talajművelhetősége és csökkenthető a művelési rendszer menetszáma (Birkás 2002). A talajművelés hatást gyakorol a növényállomány állapotára, az időben, jó minőségben, jól megválasztott talajmunkák nagy előnyöket, az ellenkezője behozhatatlan hátrányokat okozhat (Radics 2001).

A talaj termékenységét szántóföldön elsősorban a talaj szervesanyag-tartalma határozza meg. A szerves anyagok mineralizációját és ezzel a nitrogén mobilizálódását a talaj okszerű használatával, a növények váltásával és a talajműveléssel befolyásolhatjuk, Végeredményben a talaj termékenységének folyamatos fenntartását, jó kultúrállapotát a helyesen alkalmazott agrotechnikával segíthetjük elő (Kismányoky 1994). A talajművelés komplex környezet- és termésbefolyásoló hatása, valamint nagy költségkihatása miatt a kukoricatermesztés egyik meghatározó tényezője. Birkás (1998) a kukorica hazai talajművelésével szemben a következő követelményeket támasztja: a talajszerkezet és biológiai tevékenység kímélése, a talajnedvesség veszteségének csökkentése és a növény fejlődésének elősegítése.

A talajművelés módszerei és eszközei jelentős gyomszabályozó hatással rendelkeznek, így pl. a szántás, tárcsázás, boronálás, kultivátorozás. A gyomszabályozás szempontjából az egyik legfontosabb talajelőkészítő munka a tarlóhántás, amelynek célja az, hogy a tarlón lévő gyomokat megsemmisítsük és a talajban lévő, valamint az aratáskor kipergett gyommagvakat

csírázásra és kelésre bírjuk (Ujvárosi 1973). Az évelő gyomok irtása akkor eredményes, ha a föld feletti szerveket sorozatosan megfosztjuk élettevékenységüktől. Ezáltal a föld alatti szervekben levő tartalék tápanyag szinte elfogy, és a növény ennek következtében mintegy éhenhal, illetve belefullad a talajba (Kemenesy 1964).

Több külföldi szerző is foglalkozik a hagyományos, csökkentett, és no till művelési rendszerek gyomkorlátozó hatásával (Tuesca et al. 2001, Shrestha et al. 2002). A fenntartható talajművelést, mint bármely más talajművelési rendszert úgy definiálják, hogy vetést követően legkevesebb 30% növényi maradvány borítja a talajfelszínt, a talajnedvesség megóvása érdekében. A fenntartható talajművelés elnevezés általában a széles körben alkalmazható művelési eszközöket és vetési rendszereket jelenti, melyekhez a mulcshagyó művelés, művelés nélküli és bakhátas művelés is tartozik (Martin 1992). A direktvetés speciális nyitócsoroszlyás vetőgéppel megmunkálatlan talajba történő vetés, amely során a talaj felszínének legfeljebb 10%-át bolygatják (Birkás 1995, Young 1982).

A gyomkutatások általános eredményei szerint a forgatásos művelés gyomkorlátozó, a forgatás nélküli művelés, pedig gyomnevelőnek minősül. A különböző művelési eljárásások között jelentős különbség adódik az összes előforduló gyomnövényfajon belül az évelő gyomnövényfajok aránya szerint. Lehoczky, Kismányoky és Németh (2007) eredményei szerint a hagyományos szántás művelésű parcellákon 21,4%, a sekély tárcsás művelésű parcellákon 35,7% a művelés nélküli parcellákon 37,5% volt az évelő fajoknak az összes előforduló gyomfajon belüli aránya a kukorica 2-4 leveles fejlettségénél.

A művelés elhagyása és a tavaszi sekélyművelés gyomosító hatására számos szerző utal (Radics 1989, Fenyves 1996, Ouwerkerk és Perdok 1994). Bárberi és Cascio (2001) több vizsgálatára hivatkozva megerősítik, hogy a talajvédő művelési rendszerek megváltoztatják a populáció összetételét a veszélyes gyomfajok – a fűfélék és a vegetatívan szaporodók – számának növekedése irányába. Kukoricával végzett direktvetéses tartamkísérletek eredményei barna erdőtalajon azt mutatták, hogy a gyomosodást elősegítő tényezők közül a direktvetés második helyen szerepel, ugyanakkor a gyomborítottságot a műtrágyázás és a művelés elhagyása vagy sekélyművelés is növeli (Birkás et al. 1997). Kukorica és őszi búza direktvetésben a tápanyaghiányt gyomosodást növelő tényezőként állapította meg Birkás (2000) . Loux (1995) szerint a talajművelés kétféle képpen befolyásolja a gyomosodást: 1.) Az őszi talajművelés meghatározza a gyommagvak talajba forgatását és az évelő gyomok feldarabolását, valamint 2.) a tavaszi talajelmunkálás elpusztítja azokat a gyomnövényeket, amelyek kora tavasszal fejlődésnek indultak, illetve fejlődésre serkent később kelő gyomokat.

Az első néhány év a forgatás nélküli rendszerekben egy más típusú gyomosodási folyamatot indít el a hagyományos (szántásos) művelési rendszerhez képest, melynek szabályozása nem feltétlenül jelent nagyobb gyomirtószer felhasználást (Radócz 2003). Más szerzők (Búvár et al. 2000) megfigyelései szerint: „a forgatás nélküli rendszerekben a gyommagvak a talajfelszínen vagy a talajfelszínhez nagyon közel maradnak, ami az aprómagvú széleslevelű gyomok, mint például: a fehér libatop, szőrös disznóparéj, parlagfű, magról kelő keserűfűfajok, stb. és az egynyári fűfélék, például: kakaslábfű és a muhar fajok számára kedvező. Folyamatos forgatás nélküli rendszerekben a nagymagvú mélyről csírázó gyomok: a selyemmályva, a szerbtövis fajok, a csattanó maszlag visszaszorulnak”. Tehát a nagymagvú, széleslevelű gyomnövények elleni herbicides kezeléseket csökkenteni lehet a direktvetéses műveléseknél, míg az egyszikű és aprómagvú gyomok gyomok ellen lényegesen fontosabb mint a hagyományos művelésnél (Loux 1995). Radócz (2000) megállapította, hogy hatékony gyomszabályozás forgatás nélküli művelési módokban csak rendszerszemléletű technológiákkal lehetséges. Azokon a területeken ahol tartósan a direktvetést alkalmazzák, figyelemreméltó változások mennek végbe a gyompopulációban. Legnagyobb probléma a direktvetéses területeken az évelő és fásszárú fajok gyakoriságának a megnövekedése (Buhler et al. 1994). Az évelő fajok emelkedésének aránya részben a magforrások közelségétől is függ. Fásszárú fajok hamarabb terjednek azokon a területeken, ahol erdősség van a szántó közelében (Loux 1995).

Az egy- és kétéves gyomok, olyan mint a mustár (Brassica spp.), murok (Daucus carota) és a betyárkóró (Conyza canadensis), ugyanannyira gyakoriak, mint a hagyományos vagy a mulcs hagyó művelésben (Cardina et al. 1992). Az egynyári gyomok a leggyakoribb gyomnövények a direktvetéses kukoricában és szójában. A direktvetés kedvez az egynyári gyomfajok elterjedésében, míg más fajok száma csökken. Az egyéves egyszikűek, úgymint a muhar fajok és a köles száma gyakran felszaporodik a direktvetésés területeken, különösen ott ahol ezek a fűfélék képesek átvészelni a gyomirtást és magot hozni az előző évben. Ezeknek, a gyomfajoknak a maghozama tekintélyes, és a magvak meglehetősen könnyedén életképesek maradnak a növényi maradványok/talajfelszín határán. Ezek a gyommagvak könnyen csírázásnak indulnak kis talajborítottság esetén is, valamint megfigyelték, hogy közel a talajfelszínhez és növényi maradványokhoz is. (Loux 1995).

Kukoricával végzett direktvetéses tartamkísérletek eredményei barna erdőtalajon azt mutatták, hogy a gyomosodást elősegítő tényezők közül a direktvetés második helyen szerepel, ugyanakkor a gyomborítottságot a műtrágyázás és a művelés elhagyása vagy a sekély művelés is növeli. Direktvetés esetén a vetés mélysége alatt, az évenkénti művelési

mélység alatt alakult ki a kukorica számára kedvezőtlen talajállapot (Birkás et al. 1997).

Hasonló eredményeket állapítottak meg az őszi búza esetében is direktvetéses kísérletekben (Birkás et al. 1998). A gyomosodás mértéke mellett kimutatható a fajspektrum gyors változása is a művelés nélküli termesztésben, az egyéves kétszikűek csökkenése kapcsolatba hozható a művelés nélküli eljárásokkal, foglalta össze a vonatkozó kutatási eredményeket Tuesca et al. (2001). A talajszerkezet javulása ugyanakkor a direktvetés előnyeit támasztották alá. Sekélyművelés mellett azonban hamar teret nyernek a mélyebben gyökerező, évelő gyomok. Elgyomosodásra őszi búzában leginkább a direktvetés és az évente ismételt tárcsázás hajlamosít (Percze 2002). Direktvetésű területen nem alkalmazható a mechanikai gyomirtás, mivel a művelőeszköz könnyen megbolygatja a talaj felső pár cm-es rétegét. Néhány gépgyártó cég próbálkozott olyan eszközö gyártásával, amelyek eredményesek lehetnek. A direktvetéses művelés mechanikai gyomirtásának hátránya, hogy a művelés hatására újabb gyomok indulnak fejlődésnek, ami nem fordulna elő bolygatatlan magágynál (Loux 1995).

Az Egyesült Államok számos középnyugati területén növekedet a szója termése a sorok szélességének 76 cm-ről 18 cm-re csökkentésével (Beuerlein 1987). Ez a legtöbb talajművelési rendszernél megfigyelhető és az elmúlt években a szója keskenyebb sortávolságba vetése is megnövekedett a direktvetéses művelésekben. Azoknál a talajművelési rendszereknél ahol a vetést követően a sorközművelés nem alkalmazható, ott a sorok távolságának csökkentésével gyorsabb a lombzáródás, valamint a talajfelszín beárnyékolása, ami elnyomja és lecsökkenti a későn kelő gyomok számát. Ez előnyös lehet a direktvetésnél, ahol a gyomok kevésbé egyenletesen és későn kelnek ellentétben a hagyományos művelésnél (Loux 1995). Nagy (1996) eredményei szerint a talajkímélő művelésben a műtrágyázás terméstöbblete aszályos években 2,8 tonna, kedvezőbb csapadékellátottság esetén egy tonnával több. Őszi szántásban az évjáratok közötti különbség kisebb (0,6 t/ha), a termés többlet azonban jelentős, aszályos évben 3,1 t/ha, átlagos csapadékellátottság esetén 3,7 t/ha. A talajművelés nagymértékben befolyásolja a gyommagvak életképességét. Lueschen és Anderson (1980) a selyemmályva (Abutilon theophrasti) életképességét vizsgálva művelt és nem művelt területeken. Az életképesség 4 év alatt 9%-ra, nem művelt területeken pedig 27%-ra csökkent. Roberts (1970) szerint a talajok mag készlete a talajművelés hatására exponenciálisan csökken, és mértéke 30-60% között

ingadozik.

A kukorica monokultúrás termesztésének negatív hatásait a kukorica jelentős víz- és tápanyagfelvétele miatt a talajban bekövetkező kedvezőtlen feltételek kialakulása, az ellenálló, ill. nehezen irtható gyomok felszaporodása a talajművelés nehézségei, valamint a

kifejezetten veszélyes állati kártevők (amerikai kukoricabogár, gyapottok-bagolylepke, kukoricamoly stb.) jelentős mértékű felszaporodása és kártétele okozza. A kukorica monokultúrás termesztésének ezen negatív hatásait a kedvező víz- és tápanyagellátással, a megfelelő állománysűrűség megválasztásával, a szakszerű növényvédelemmel jelentős mértékben mérsékelni lehet (Pepó et al. 2005). A monokultúra kedvezőtlen hatása a terméscsökkenés mellett abban is megnyilvánul, hogy nagyobb műtrágya adagok kijuttatása válik indokolttá (Sárvári és Győri 1982).