A tétel szövege tréfás télűző, télkergető vers. A tél erőteljes, sőt szinte sértő hangú megszólításával kezdődik. Ezt követően a nyár szépségeit, a természet újraéledését dicséri. Majd ellentétként — bezzeg ön — a téli időjárás kegyetlenségét taglalja. Ezután száműzetésre ítéli a telet, végül többször megismétli egyre fokozódó indulattal, a bevezető ke-mény szavait.
A vers a tél és a nyár ellentétére, a kettő szembeállítására épül.
A megszemélyesített tél rossz tulajdonságai kerülnek szembe a nyár pozitívumaival. Ezt az ellentétet Debussy nagyon egyszerű, ugyanak-kor tökéletesen kifejező eszközökkel ábrázolja. A moll és dúr hang-nem, valamint a forte és piano dinamikai fokozat szembeállításával. A forma és a hangnemváltások követik a szöveg tagolását. Debussy la-zán kezelt ABA formát alkalmaz. A telet megszólító első rész (A) a 10. ütemig tart és e-mollban van. A nyarat dicsérő középrész (B), melyben szóló kvartett és a teljes kórus felváltva énekel, a 11. ütemtől 47-ig, 4 # előjegyzésben van leírva. Az első szakasz, amely E-dúrban szólal meg, a 21. ütemig tart. A második gisz-moll hangnemű egység a 33. ütemben zárul. A középrész, a tél szörnyűségeit soroló harmadik, kromatikus menetekkel teli szakasza Fisz-dúr akkordra vezet. A 48.
ütemtől ismét 1# a kiírt előjegyzés. Itt indul a záró rész (A). A basszus h-mollban szólaltatja meg a tétel nyitótémáját, utána az 50. ütemtől ismét e-mollban halad tovább a zene.
Yver vous n’estes qu’un villain (Tél, ön csak egy hitvány csi-bész). Ezzel a sorral indítja az alt a tételt viharos lendülettel. A nyitó-téma ritmikai ellentétre épül. Hosszan kitartott félkottával kezdődik, majd fürgén leszaladó nyolcadokban folytatódik. Ez a váratlan ritmi-kai kontraszt teszi feszültté a tétel kezdetének pillanatait. A dallam végül az e’-n nyugszik meg. A többi három szólam az ütem súlytalan értékein kiemelt hangsúlyokkal lép be együtt, egy szextakkord mixtú-ra-menettel. G-dúr, moll, előkeként h-moll, majd a-moll és fisz-moll követik egymást. Ez alatt az altban orgonapontként hosszan ki-tartva szól a nyitótéma záró e hangja. A dinamika forte, több helyen hangsúlyjelek találhatók. A drámai erejű, viharos kezdés, melyben az alt indítását megerősítve mintegy lecsap a többi szólam, ijesztgetés-nek, riogatásnak hat. A 4. ütemtől kezdődő hétütemes egységben elő-ször az alt megismétli a nyitó verssort, majd — mintha több irányból rontanának rá és próbálnák elzavarni a telet mint megszemélyesített alakot — a tenort imitálva lépnek be a többi szólamok. Végül a 7.
ütemtől egyesült erővel énekelnek. Most, szemben az első közös meg-szólalással, amikor az yver szót ismételték kétszer, a nyomaték kedvé-ért az egész sort eléneklik. A tenor kemény hangsúlyokkal repetálja a c hangot, a többi három szólam pedig, a tenor hangját is figyelembe véve, fisz-a-c-e szűkített hármasra épített szeptimakkord terckvart fordítását és annak váltó akkordját ismétli többször egyre fokozódó dinamikával. Az első tízütemes terület óriási fokozás. Az egyre erőtel-jesebb hangú zene, valamint a vers nyitósorának többszöri ismétlése a tél elkotródásának ellentmondást nem tűrő követelése. Ebben a sza-kaszban minden dallam lefelé rohan. Ez a dallamirány egy ellentétpár
10.18132/LFZE.2007.5
egyik fele. A következő, a nyár szépségeit lefestő részben újra és újra felívelő dallamok követik egymást. A tenor szólamban kitartott záró c hang egy ütem alatt meglágyul, molto diminuendo (nagyon halkítva) utasítás mellett, félhang értékekben, szekundonként haladva fellép e-ig.
A középső, a nyárról szóló szakasz a szoprán felfelé ívelő dal-lamával kezdődik. Debussy itt a 13. ütemtől kezdődően alkalmazza azt a szerkesztési eszközt, amely többször visszatér majd a tétel során.
A szopránban kitartott orgonaponttal vagy egy hangon való repetálás-sal egy időben a többi három szólam aktívan mozog. A szólamok fent-ről lefelé, egyre mélyülő sorrendben lépnek be és kapcsolódnak be az alt által elkezdett negyed-kétnyolcad figurációba és alakítanak ki mix-túra-sorozatot. A hangulatváltást a már említett hangnem- és dinami-kaváltás mellett a ritmika változása is erősíti. A ritmus a középrészben sokkal simább. Egyenletes negyed-kétnyolcad váltakozás alakul ki, a szoprán néha e”-re kiugró tartott h hangja alatt. A 19. ütemtől megje-lenő nagy triolák és leggiero, staccato nyolcadok is erősítik a könnyed légies hatást és így aláhúzzák az ellentétet a nyitórésszel. Az egymás után belépő szólamok éneke homofóniában találkozik. A középső rész első szakaszában a nyár dicséretét még karcsúbbá, könnyedebbé teszi, hogy szólisták adják elő, és sokáig csak a három felső szólam énekel.
Hangnemi szempontból érdekes, hogy ebben a szakaszban váltakozik az azonos alapú mixolid és dúr. Míg a szoprán dallama érinti a d-t, így E-mixolidban értelmezhető, addig a folytatásban végig jelen van a disz hang, így ez már E-dúrnak minősül. A középrész második szakaszá-ban az idillikus nyári természeti kép kerül megfestésre: Esté revet champs, bois et fleurs De sa livrée de verdure Et de maintes autres couleurs Par l’ordonnance de nature. (A nyár visszatértével újra nyíl-nak a mezők, fák, és a virágok, különböző színekben, zöldell a pázsit, A természet rendje szerint). A szólisták homofóniában énekelnek. A ritmusértékek megnyúlnak, kisimulnak. Negyed, fél, majd egész érté-kek követik egymást. A hangzás lágyságához hozzájárul a hajlékony ritmika. A negyed mozgások közé nagy triolák ékelődnek. A zene a 29. ütem felé törekszik és a természet rendje szerint sorra nyílik ki. Az újra éledő természet kiteljesedését ábrázoló 29. ütem után fokozatosan halkuló, lehajló motívumok hosszan kitartott gisz-dúr akkordon pi-hennek meg.
A középrész harmadik egysége váratlan mais vous (de ön) fel-kiáltásokkal kezdődik. A szólamok lentről fölfelé sorrendben belépve, felugró tercekben imitálják az indító basszust. Folyamatos a szűkített hármasok jelenléte és az egyes szólamokban a kromatikus menetek.
Miután minden szólam belépett, hangjaik gisz-h-d-fisz, szűkített hár-masra épített nagyterces szeptimakkordot alkotnak, majd gisz-h-f-cisz enharmonikusan domináns terckvartként értelmezhető akkordra ve-zetnek. Ez kétszer hangzik el, majd a szólamok szekvenciaszerűen kúsznak kromatikus lépésekben egyre feljebb, míg elérik a csúcspon-tot jelentő Fisz-dúr terckvart akkordot. A hóval, széllel, esővel, jéggel járó tél ridegségének, komorságának megjelenítésére harmóniai, dal-lami, dinamikai eszközöket és éles hangsúlyokat használ Debussy. Itt alkalmazza ismét az imént megfigyelt szerkesztést, miszerint a
szop-10.18132/LFZE.2007.5
rán sűrűn ismételt fisz hangja alatt mozog a többi szólam. Jelen eset-ben csak fölfelé hajló motívummal. Ezt követi az ítélet kimondása On vous deust banir en exil. (Mi önt száműzetésre ítéljük, száműzzük). A nagyobb nyomaték kedvéért az egész kórus forte dinamikával unisono énekel a fisz hangon. A szoprán és a basszus végig fiszen recitálja a szöveget. A belső szólamok elmozdulnak és a 46. ütemre teljes Fisz-dúr akkordra érkezik a kórus. A dinamika pianóra szelídül.
Elérkezve a visszatéréshez ismét 1# az előjegyzés. Az előző szakasz dominánsként felfogható Fisz-dúr akkordja után a basszus h-mollban indít. Az 50. ütemben azonban c-t énekel és innen kezdve az eredeti e tonalitás tér vissza. A záró rész indításakor a nyitótémát hall-juk, de most imitációs szerkesztéssel, visszafogott piano dinamikával.
Az altot kivéve minden szólam pontosan idézi a nyitótémát. Az első-ként belépő három szólam új szöveggel énekel: Sans point flater je parle plein (egyáltalán nem hízelgő szavakkal sokszor mondva), a szoprán viszont az eredeti szöveggel.
Innen kezdődően a darab hangvétele egyre erőteljesebben el-lentmondást nem tűrő. A szólamok változatos módon sokszor ismétlik a vers télűző nyitósorát. Egyre nyomatékosabb az elkergetés. Itt ismét a felső szólamba helyezett orgonapontot alkalmazza Debussy. Előbb a szoprán tartja hosszan az e’ hangot, majd a fokozás egyik elemeként a tenor regiszteréből kilépve, néhány pillanatig legmagasabb szólam-ként az h’-t, amelyet a szoprán átvesz. Az 56. ütemben először szólal meg ezzel a szöveggel a négy szólam együtt. A szopráné a főszerep, amely az eredeti témát énekli, a többiek negyedmozgású akkordsorral kísérik. Az 57. ütemben indul a basszus és a bariton tercmenete, amely a mű végéig tart. A két középszólam az 59. ütemtől kezdődően egy-más között elosztva énekli a témát. Az alt indít, a tenor folytatja. A 61.
ütemtől az alt is csatlakozik basszus és a bariton tercmenetéhez, így itt is szext mixtúra-sorozat kezdődik. A tétel vége felé fokozódik a hang-erő, erős akcentusok jelennek meg minden szólamban. Már a szoprán sem tartott hangot énekel. Hangsúlyokkal kiemelt nagy szinkópákkal járul hozzá a feszültség fokozásához. A 66. ütemtől kezdődően a belső és külső szólamokban ellenhangsúlyok jelennek meg. A 65. ütemtől már minden szólam csak a tél nevét kiáltja egyre indulatosabban. De-bussy ebben a záró szakaszban minden lehetséges eszközt megragad a bravúros fokozás érdekében. A zárlat előtti váratlan generálpauza is növeli a feszültséget. A befejezés viharos lendületű nyolcadmenete, amelynél még egyszer utoljára elhangzik a vers nyitósora, egyre foko-zódó erejű dinamikával rohan bele a teljes hangerővel kitartott oktáv-állású e-moll záróakkordba.