A második tétel szövege — En regardant ces belles fleures (Nézd, mily csodás a rózsaszál) — szép példája Charles d’Orléans természeti költeményeinek. A tavasz szépségeit énekli meg. Nyíló virágok, bódí-tó illatár, vidáman táncoló és daloló madárkák, a tavaszbódí-tól megmámo-rosodott természet kelnek életre benne. A tétel három nagyobb egy-ségre bontható. Az első szakasz a virágok tavaszi ébredését jeleníti meg. A második a bódító illatárban mámorosodó szívről, a harmadik a vidáman táncoló és daloló madárkákról szól.
Lajtha az egész első szakaszt gazdagon díszíti, ritmikailag sok tizenhatod futammal, valamint dallamilag átmenő hangokkal, késlelte-tésekkel, körüljárásokkal. Ebben a részben a saját maga által harmoni-kus polifóniának nevezett szerkesztést alkalmazza, amelynél minden szólam saját életet él, de megközelítően együtt mozognak és a szöve-get nagyjából egyszerre mondják. A karakter könnyed, vidám, játékos.
Ezt a 6/8 lüktetés és a változatos, sokféleképpen variált ritmika bizto-sítja. A szöveg tartalmának könnyedségét kifejező karcsú hangzás elérése érdekében a szerző a kezdést a három felső szólamra bízza.
A 7. ütemben Esz-dúr akkordra érkeznek a szólamok. Itt érik el eddigi legmagasabb hangjaikat, itt a legmozgalmasabb a ritmika.
Ütemváltás is történik 6/8-ról 9/8-ra bővül ez az ütem. Ez az első sza-kasz csúcspontja, hiszen itt a magyar szöveg égő vágyról szól, az ere-deti a chacune d’elles s’a jolie (mindegyik csinos) szövegrészhez ér-kezik. Az eddigi statikusság után a 6. ütem harmóniailag változato-sabb. D-dúrt G és F követ, amely az utolsó nyolcadon fellépő szoprán jóvoltából d-moll szextakkorddá változik. A 6. ütem súlyos pillanatai-ban felhangzó D-dúr és F-dúr akkordok a 7. ütemben következő Esz-dúr akkordot járják körül harmóniailag, alulról, majd felülről, előké-szítve annak kiemelését. Ebben jelentős szerepe van a szoprán szó-lamnak is, amely felfelé ívelő, szekundokból építkező dallamával éri el a esz” hangot. A szövegtartalom kiemelésének fontos eszköze az eddigi harmóniai környezettől elütő Esz-dúr akkord. Ez az ütem jele-níti meg a nyíló virágot, melynek ábrázolásában a szólamokban gaz-dagon áradó tizenhatod menetek is segítenek.
A középső részben a szerző a következő két sort dolgozta fel:
Tant embasmées sont de odeurs – Qu’il n’est coeur qui ne rajeunie (Oly bódító az illatár – Víg a szív, elfogja a mámor). A két sort eltérő karakterű témákkal jeleníti meg. A bódító illatárt ábrázoló motívum-nál a darab kezdetéről ismert negyed-nyolcad ritmusképlet tér vissza.
De míg az első esetben a szólamok könnyed táncos karakterrel együtt mozogtak egy központi harmónia körül, itt — bár a ritmusképlet azo-nos — szekundokban felfelé ívelő széles legato dallamot komponál a szerző, amely az g’-ről eljut a c”-ig, majd újra indulva az g’-ről széles ívű melizmával folytatódik.
A második sornál, a megmámorosodott szív ábrázolásakor fel-bomlik az addigi rend. Szinte szétveti a jókedv a zene kereteit. Vissza-tér a ritmikus, táncos karakter. Megváltozik az ütemmutató, aszimmet-rikus ütemeket alkalmaz a szerző. Két 7/8-os ütemet egy 5/8-os követ.
Sűrűsödik a ritmika. Tizenhatod és harmincketted értékek jelennek
10.18132/LFZE.2007.5
meg. A téma mindig feszes kis nyújtott ritmussal indul. A dallamok minden szólamban felfelé törnek. A szakaszt a szoprán és a tenor imi-tációja kezdi. Az első témát a tonalitásban éneklik. Most a még kitö-rőbb jókedv ábrázolása kedvéért az alsó szólamok a 28. ütemben kvarttal mélyebben d-ről kezdtek, a Víg a szív résznél pedig hirtelen emelkedik a regiszter. Így ez a rész a 26. ütemhez képest egy kvinttel magasabban még kicsattanóbb jókedvet áraszt. Fontos különbség az is, hogy a 26. ütem kezdetéhez képest, ahol minden motívum felfelé indult, itt a nőikarban egy felugró felütéssel ad még nagyobb lendüle-tet a szerző és a kis nyújtott ritmussal kezdődő motívumok ellenirány-ban lefelé indulnak.
Az utolsó szakaszban ismét négy verssor kerül feldolgozásra:
Les oyseaus deviennent danseurs, Dessuz mainte branche flourie, Et font joyeuse chanterie, De contres de chans et teneurs (És sok víg ma-dárka táncol, Részegül száz nyíló rózsától. És zeng jókedvük dallamá-tól Az erdő a rét, a szép táj). Így válik szimmetrikussá a szerkezet. Az első rész négy sora után a középrészben kettőt használ fel a szerző, majd végül ismét négyet. Az utolsó szövegrész a vidáman táncoló, daloló madárkákat jeleníti meg. Ennek ábrázolásakor számos eszközt alkalmaz a szerző. A legfontosabb egy új ritmusképlet, amely eddig nem fordult elő a darab során. Ebben a részben viszont uralkodóvá válik: pontozott nyolcad és három tizenhatod. Többféle módon jelenik meg ez a képlet a továbbiakban. Van, amikor egy szólamban, van, amikor szólam párokban, és előfordul, hogy az egész kóruson. Apró, de fontos elem a staccatók használata. Eddig csak a din, dan, don szö-vegrészekben fordultak elő. Itt indokolt a megjelenésük, mivel nagyon jól kiemelik a zene táncos jellegét. A tánc, amelynek három nyolcad, negyed, nyolcados lüktetését Lajtha az 57–59. ütemig terjedő részben idézi, a Gagliarda, a XVI. század legnépszerűbb ugrós tánca. Az 55.
ütemben a harmadik formarész rész kezdetén — ugyanúgy, mint a tétel indításánál — a három felső szólam énekel. Az előző két forma-rész kezdeténél nyolcad felütéssel indultak a szólamok. Most ütem egyen kezdenek. A szoprán és a tenor negyed, az alt pontozott fél ér-tékkel. A sima áradó legato karaktert váltja fel az 56. ütemben először megjelenő már említett új pontozott nyolcad, három tizenhatodos kép-let a szopránban és a tenorban. A két szólam ellenmozgással énekel.
Ez alatt az alt a simább negyed, nyolcad értékekben mozog. A szakasz harmadik ütemében elkezdődik a tánc. A szólamok a Gagliarda rit-musát követik, amelyet a szerző az előadási jelekkel még jobban ki-emel. Három staccato nyolcadot követ egy tenuto negyed vagy két átkötött nyolcad, majd ismét egy staccato nyolcad. Így itt is, mint a tánc esetében, három felütés jellegű nyolcad után az ütem második felére kerül a fősúly. Néhány apró ritmikai eltéréstől eltekintve ebben a három ütemben tökéletes homofóniában énekelnek a szólamok. Az 58. ütemben belépő basszus tovább erősíti a táncos jelleget. Az 55.
ütemben a-moll szextakkordon indulnak a szólamok. A mozgalmassá-got fokozza, hogy a középső szólamban most nem egész ütemes tartott hang van, hanem a tenor a pontozott nyolcad három tizenhatodos rit-musképlettel díszít az ütem második felében.
10.18132/LFZE.2007.5
A tétel hangulati csúcspontját jelentő, a 64. ütemtől a 67. üte-mig tartó négyütemes szakaszon belül is emelkedésnek számít a kö-vetkező két ütem. A szerző az előző ütempár zenei anyagát ismétli meg, de több szempontból is felfokozott formában. A kezdő akkord ismét kvart akkord: cisz – fisz – h. A fisz hang van a basszusban, és ezt kettőzi két oktávval magasabban a szoprán. Az eddigiekhez képest emelkedik a regiszter. Az ütemmutató az előző bővült ütemhez hason-lóan 9/8. Ötödik alkalommal szólal meg a szakasz nyitótémája. Ismét a kétnyolcaddal kezdődő ritmikusabb változatban. A szólamok egy-máshoz való viszonya, dallamirányuk hasonló az előző megszólalás-hoz. Most azonban minden szólam együtt énekel a tizenhatod futa-mokban a 67. ütem végéig. Az egész tételben ez a leghosszabb egy-ség, ahol tökéletes a homofónia. Mindezek a zenei megoldások a csúcspontnál a vidám tavaszi jókedv végletekig fokozott állapotát je-lenítik meg.