feldolgozásában
I. tétel: Sok kanálnyi hó…
Sok kanálnyi hó Tapad fagyott lábunkra És kemény szavunk koppan
A tél konok fején Minden fának joga van nőni Minden kőnek heverni a földön Minden pataknak csurgatni vizét
És nálunk nincsen tűz Nincsen tűz
Poulenc az első tétel esetében átkomponált formát választ. A tétel kezdete, mint már korábban említettem, az általa nagyon kedvelt unisono kezdések egyik legszebbike. A nyitó unisono után fokozato-san nő a szólamszám, és egyre jobban kiteljesedik a hangzás a tétel vége felé. A 8. ütemtől három, az 1. számtól öt szólam, majd a 2.
számtól a teljes hatszólamú kórus énekel. Poulenc ezzel a fokozatos kinyílással szépen követi a vers gondolati fejlődését. A nyitó téli kép
10.18132/LFZE.2007.5
és a középső sorok természeti hasonlatai után Éluard a záró sorban mondja el a lesújtó lényeget: És nálunk nincsen tűz.
Az első 7 ütemben csak a magas női szólamok énekelnek. A dallam lágy líraisággal kezdődik, erőteljes mf dinamikával. Az első négyütemes dallamív több lépcsőben emelkedő kupolás vonalat ír le (Sok kanálnyi hó tapad fagyott lábunkra). Poulenc tökéletesen követi a szöveg lejtését. A szöveg fontos pillanatai (grandes, neige, ramassent, glacés) hosszabb ritmusértéket kapnak és ütemsúlyra es-nek. A vers kezdetéből és a dallamívből akár idillikus természeti kép is kirajzolódhatna. Mindössze a fagyott kifejezés sejtet valamit a ké-sőbbiekből. A negyedik ütemben rövid kivárás után halad tovább a dallam (És kemény szavunk koppan a tél konok fején). Poulenc a dure (kemény) szót felugró kvarttal emeli ki, majd az eddigi legmélyebb hangról, d’-ről indul fölfelé a dallam a frázist záró hosszan kitartott h’-ig. A 6. ütemtől a zene egyre inkább megtelik feszültséggel. Az eddigi e-moll tonalitásban váratlan drámaisággal hat a tél említésekor az f hang megjelenése. Ugyanakkor a dinamika hirtelen fortéra erősödik a konok tél ridegségét ábrázolva.
A 8. ütemtől a magas női szólamok után a basszus, a tenor és az alt énekel 2 ütemen keresztül. Ebben a szakaszban a mély szólamok hangzása dominál, ami sötét tónust ad a zenének. A vers ismétlődő természeti képeinél (Minden fának joga van nőni, Minden kőnek he-verni a földön) Poulenc ugyanazt a zenei anyagot ismétli, szinte hang-ról hangra. Mindössze apró ritmikai változást eszközöl és a basszus dallamát vezeti más irányba a második ütem végén.
A folytatásban az 1. számtól Poulenc egyik — a bevezetőben már említett — kedvelt szerkesztési megoldását alkalmazza. Egy vagy két kiemelt szólam énekeli a dallamot, a többi pedig akkordkíséretet ad. Először a szoprán és a tenor a főszereplő. A szoprán fellépő kis-szekundja, majd a dallam végén érintett súlyos aisz hangja különösen fájdalmas színt ad a motívumnak. A tenor ugyanezt a hatást erősíti lehajló kromatikus menetével. Itt érkezünk a tétel legsúlyosabb pilla-natához: Minden pataknak (joga van) csurgatni vizét — vagyis mindennek és mindenkinek joga van élni. A vive szónál erős hang-súllyal összetalálkozva érkeznek a szólamok. Ezt a pillanatot Poulenc harmóniailag is kiemeli, a c-fisz-aisz-e akkorddal, amely az e-moll váltó dominánsának leszállított alapú terckvartjaként értelmezhető.
Az 1. szám utáni harmadik ütemben a bariton énekli először vers utolsó, legfontosabb sorát — És nálunk nincsen tűz — a basszus orgonapontként ható repetált g hangja, valamint a mezzo, az alt és a tenor akkordkíséretével. Már a bariton is, majd a 2. számnál a főszere-pet átvevő szoprán és tenor is az eddigiek után váratlan, nagy ívű, fel-felé törekvő dallamokat énekel. Olyanok ezek a motívumok, mint föl-nyújtott kezekkel az ég felé törő segélykiáltások. Poulenc a 2. számnál induló szoprándallam fölé a désolé (lesújtva, vigasztalanul) utasítást írja, ezzel is aláhúzva a fájdalmas hangulatot. A 2. szám utáni második ütemben a basszus három ütem után lelép a fisz hangra és ebben a pillanatban a pas de feu (nincsen tűz) szavak kiemeléseként ismét megszólal az előbb már hallott harmónia. Most azonban alaphelyzet-ben és a tenorban egy nónával megtoldva (fisz-aisz-c-e-g). Poulenc
10.18132/LFZE.2007.5
ezzel a harmóniával nyomatékosítja, hogy ez a tétel záró szakaszának legfontosabb pillanata. A befejező háromütemes visszhangszerű coda a vers utolsó szavait ismétli. Poulenc itt különleges harmóniai váltást alkalmaz. A már említett II. fokú fisz alapú nónakkordot a tritonus távolságra lévő VI. fokú, vagyis C-dúr szeptim követi. Az előző igen tág felrakást — basszus nagy fisz-től szoprán e”-ig — szűk fekvésben követi a C-dúr szeptim. Ezzel erős kontraszthatást ér el, amely az elő-ző érzelmileg felfokozottabb zárlat után még inkább lemondó, kétség-beesetten belenyugvó jelleget ad a zárlatnak.
10.18132/LFZE.2007.5
II. tétel: Jó a hó…
Jó a hó, fekete az ég Szárazak az ágak Végzetesek az erdő csapdái
Gyalázat az űzött vadnak Szívébe lőtt nyílvessző a menekülés
A szörnyű zsákmány nyomában Merész a farkas
Mert ö a legszebb és Mert őt nyomja A halál végtelensége Gyalázat az űzött vadnak Szívébe lőtt nyílvessző a menekülés
Az első tétel szinte belenyugvó melankóliája után a második tétel lényegesen drámaibb, mozgalmasabb hangvételű. Poulenc ennél a tételnél szabadon kezelt ABA formát használ. A költemény fő gon-dolatai a menekülés, üldözöttség, megaláztatás, kiszolgáltatottság. A szöveg kezdete ismét természeti képet fest, de itt a költő egy pillanatig sem hagy kétséget a folytatás drámaiságát illetően. Fekete ég, száraz ágak, végzetes csapdák vészjósló képei sorakoznak egymás mellé. A sötét, komor hangvételt erősíti a c-moll hangnem is.
A tétel indítása lendületesebb az elsőnél. A dallamot az alt énekli, erőteljes mezzoforte dinamikával. A bevezetőben már említett l, t, d fordulattal kezdődő, izgatottan maga körül forgó motívumot halljuk. Poulenc a bien articulé et en dehors (jól artikulálva és kiemel-ve) utasítást adja. A feszültségteli hangulatot fokozza a mezzo, amely az első ötütemes szakaszban, a háttérben vészjósló monotonitással ismételgeti a c hangot piano dinamikával. A mezzo utasítása ellentétes az altéval: très peu articulé, morne (alig artikulálva, komoran).
Poulenc ugyanúgy, mint az első tétel elején, fokozatosan növeli a szó-lamszámot, de ebben az esetben gyorsabbak a változások. Az althoz a harmadik ütem végén csatlakozik a tenor, ugyanabból az esz hangból kinőve, ahol az alt dallam az adott pillanatban tart.
A hatodik ütemben a gyalázat szónál vad drámaisággal, fortis-simo dinamikával szólal meg a teljes kórus, a nápolyi szext akkordon.
A kórus ugyanazt a harmóniasort kétszer megismételve mondja el a verssort, majd a 7. ütemben c-moll akkordon megpihen. Ezt követően az egész mű talán legszebb és legkifejezőbb pillanata következik. A Szívébe lőtt nyílvessző a menekülés sornál az előző c-moll zárlat után egy nyolcad f-moll felütést követően, egészen váratlan irányba, e-moll akkordra lendül a kórus. Kivételes szemléletességgel jeleníti meg Poulenc ezzel a harmóniaváltással a hasonlatban megjelenő, hirtelen célba röppenő nyílvesszőt. Csak egy pillanatra távolodik el az alap-hangnemtől, aztán azonnal visszatér a c-moll akkordra a következő ütem elején. Ezután a tétel egyik legvisszafogottabb pillanata követ-kezik, a megsebzett szívet ábrázolva. Egy félkotta erejéig háromszoros pianóval nyugszik meg a kórus a dominánson.
10.18132/LFZE.2007.5
A középrész, amely a halálnak kiszolgáltatott űzött vadként állítja elénk az embert, a tétel kezdőmotívumával indul. Ebben a hét-ütemes szakaszban drámai fokozásnak lehetünk tanúi. Először a basz-szus, a tenor és az alt énekel mély fekvésben sötét tónussal. Az indítás után minden új szólam belépésnél folyamatosan emelkedik a regiszter.
Ezt nem azzal éri el Poulenc, hogy a szólamok egyre magasabb fek-vésben énekelnek, hanem oly módon, hogy a magasabb szólamok egyre inkább átveszik a szót a mélyektől. A szakaszt a négy felső szó-lam, vagyis a tenorral megerősített nőikar fejezi be. A dinamika végig felfokozott, forte vagy fortissimo. Rövid együtemes részekre szakado-zik szét a zenei anyag, amivel a szerző a vers zaklatott hangulatát pró-bálja követni. A felső szólamok egyre sűrűsödő egymásra tornyozott belépései után, a 2. szám előtt két ütemmel váratlanul megszakad az egyre fokozódó folyamat. Ezzel a hirtelen kontraszttal sikerül Poulencnek még nagyobb feszültséget teremtenie. A folytatás subito piano indítása után ellentmondást nem tűrő crescendóval halad a zene a halál szó felé, amelyet az egész mű során itt mond ki a kórus a leg-nagyobb jelentőséggel és nyomatékkal.
A 2. számnál kezdődő visszatérés első 5 üteme Poulenc valaha írt legszebb zenéinek egyike. A szöveg és a szopránban megszólaló dallam ismerős a tétel elejéről. Most azonban a kórus hat szólamban énekel. A hangzás nagyon finom, a szerző által kért dinamikai fok háromszoros piano. Poulenc utasítása lointain très lié (távoli hangon, nagyon kötve). A basszus hosszan kitartott c hangjai felett énekel a többi öt szólam együtt mozogva. A tétel eddigi, drámai kitörésekkel teli részei után ez a visszatérés távoli emlékként visszhangzik lágyan.
Egy d-vel kiegészít c-moll szeptim akkord (c-esz-g-b) zsong folyama-tosan. Az első részhez képest feltűnő változás a Végzetesek az erő csapdái sor második megszólalásakor, hogy itt a verssor vége felé haladva nagy fokozás történik, dinamikában és regiszterben egyaránt.
A gyalázat szó erőteljes megszólalását most nem kontrasztként hall-juk, hanem jól felépített, egyre fokozódó előzmények után. A 3. szám utáni második ütemben most nem c-moll akkordra, hanem e alapú szűkített akkordra vezeti Poulenc a szólamokat, ami nyitott érzetet kölcsönöz a zárlatnak. Innen kezdve minden ugyanúgy hangzik el, mint az első részben, kivéve azt, hogy a záró dans le cœur szövegnél most nem dominánsra, hanem tonikára oldódik a zárlat.