A tétel Lajtha mélázó, elmélkedő, filozofikus alaphangulatú zenéi közé tartozik. Ez a hang többször is megjelenik kórusművei között (Esti párbeszéd, Hegylakók, Chanson). Ebben az esetben a sorsszerű-ség elfogadása, a múló pillanat megfoghatatlansága az, amiről a szer-ző elmélkedik. Balga gyermeki gondolat, melyért kinevet a világ, ha megpróbálod megmásítani azt, amit a sors neked szánt és a múló pil-lanatot megállítani.
A vers kezdősora — Les en voulez vous garder (Szabics Imré-nél: Akarjátok-e látni, Nádas Katalinnál: Tűnőt te meg nem tarthatsz) 6 alkalommal visszatér a tétel során. Lajtha minden esetben más mó-don zenésíti meg. Az újabb megszólalások egyfelől minden esetben más lelkiállapotot ábrázolnak, másrészt változatosságot jelentenek zenei szempontból. Lajtha minden alkalommal polifonikus szerkesz-tést alkalmaz. Egyetlen kivétel ez alól az 58. ütemben kezdődő utolsó szakasz első két üteme, ahol az egész kórus unisono énekel. A szöveg elmélyült, filozofikus tartalmához jól illik a polifon szerkesztésmód.
A tenor szólamban megszólaló nyitótéma az f’-ről lehajló kis-szext lépéssel indul, majd nyolcad értékekben szekundonként halad felfelé az c’-ig. A szólambelépések félütemenként pontos rendben követik egymást. A melankolikus hatáshoz hozzájárul a lehajló nagy nyitóhangköz, a nyugodt tempó, valamint az f-moll hangnem is. Rit-mikailag igen változatos ez a terület. A sima, nyugodt lejtésű téma megszólalása után triolák, kis nyújtott ritmusok teszik érzelmileg kife-jezőbbé a zenét. Az 5. ütemtől kezdődő részben a téma fordítását hall-juk. Az imitációt az alt kezdi. A szólamok mindegyike szép, kupolás dallamívet jár be. Ebben a részben az alapkarakter nem változik, de a felfelé ívelő motívumok érzelmi fokozódást jelentenek a kezdő üte-mek után.
A vers nyitósora a 41. ütemtől kezdődő nyolcütemes szakasz-ban ismétlődik meg először, nyugodt, sima jelleggel, negyed és fél értékekben mozogva. Az altban indul az imitáció. Az új téma kitartott félkottával kezdődik, majd negyed értékekben halad lefelé szekun-donként. Bár a dallamvonal más, mint a tétel kezdetén, a hangulat megint visszafogott, csöndes. A 47. ütemben ismét karakterváltás tör-ténik, mint a tétel elején az 5. ütemnél. Indulatos, szinte szenvedélyes megfogalmazás következik. Ezt Lajtha a kezdő nyolcad értékkel és az azt követő nyújtott ritmussal, valamint a két éneklő szólam a tétel kezdetéről ismert, de most ellentétes irányú szextugrásaival éri el. A tenor a kis f-ről indulva a kezdő motívum fellépő változatát énekli, míg a basszus az eredeti lefelé hajló motívummal válaszol rá.
A tétel utolsó oldalán az 58. ütemben halljuk utoljára a vers nyitósorát. A kórus először unisono énekel, amivel Lajthának különö-sen feszült légkört sikerül teremtenie. A befejező 5 ütemben ismét a kezdő szakaszból ismert fellépő kisszextes változatot éneklik a szóla-mok. Az imitációt most a szoprán indítja. A negyediknek belépő tenor nem énekli a témát, hanem kifejező, érzelmes triolasorozattal töri meg egy pillanatra a melankolikus záró hangulatot. A triolasorozat az
utol-10.18132/LFZE.2007.5
só előtti ütemben a női szólamokban hullámzik tovább, végül a zene c-g üres kvintre zárva nyugszik meg a tétel végén.
A tova futó patakok / zúgó csermely gyors habja és a magas-ban szárnyaló darvak / az ív szép lágy vonala, mit darvak röpte fa-kaszt szövegrészek megjelenítése Lajtha legszebb természet ábrázoló zenéi közé tartozik. Ez a szakasz, a 10-től a 32. ütemig tart (B). Ezen belül a szövegtagolásnak megfelelően 5+17 ütemre oszlik. Feltűnő az aránytalanság. A második szakaszban Lajtha monumentális méretekig fokozza a zenei anyag fejlesztését. Végig az egész területen egy szó-lam viszi a szöveget, a többi biztosítja a kíséretet. Az első ötütemes egységben a tenor a kiemelt szólam, a második részben a basszus énekli a szöveget. A 10. ütemben poco più mosso tempo jelzés mellett a nőikar indítja az új szakaszt. Könnyed, fürge tizenhatod triolákkal, a vokálissal énekelve jelenítik meg a csermelyek csobogását. A motí-vumok egy kvint hangterjedelemben forognak körbe, majd a 11.
ütemben egy kvinttel magasabban folytatják gomolygó mozgásukat.
A 14. ütemhez érkezve visszatérnek az eredeti magasságba. Ily módon követik a tenor által megrajzolt kupolás dallamívet. A tenor szólam a 11. ütemben lép be negyedekben és felekben mozgó nagy ívű dallamával. Ritmikailag éles a kontraszt a dallam hosszú hangjai és a kíséret gyöngyözve csörgedező apró értékei között. Lajtha sem-milyen dinamikai utasítást nem ad ezen a területen. (Az egész mű so-rán nagyon kevés a dinamikai jelzés, mint ahogyan a mintául szolgáló reneszánsz chansonokban sem volt ez szokás.) A szólamok a termé-szetes dinamika szabályai szerint fölfelé kiteljesedve énekelhetnek, majd a lehajló dallamoknál dinamikailag elcsöndesednek. A tenor dallamát molto cantabile utasítással látta el a szerző, csak úgy, mint a folytatásban a basszusét a 15. ütemben. A második szakaszra történő átvezetést az alt szólam biztosítja, amelynek csobogó motívuma a 15.
ütem egyére, kitartott c-re vezet.
Itt veszi át a dallamot a basszus, amely három rövidebb egy-ségre tagolva mondja el mondandóját. Ezek közül a második kétüte-mes egység alkalmával a 21–22. ütemben a nagy g-n recitál, teljesen átengedve a teret a fokozatosan a hangzáson elhatalmasodó kíséret-nek. A kísérő szólamok közül elsőként a szoprán indul, egy ütemmel később kapcsolódik be az alt, végül két ütem múlva a tenor is. Az elő-ző terület 4/4-es metruma helyett 9/8 és 12/8 váltja egymást. Az átme-net pillanatában nem változik az ütés időtartama, így mintha triolák-ban folytatódna a zene. Ez lágyabb, hömpölygőbb jelleget ad a folyta-tásnak. A kíséret minden szólama járja a maga útját. Laza, szabadon kezelt imitációs szerkesztést alkalmaz itt a szerző. A basszus három megszólalása közül az elsőnél kisszeptimet jár be, a tenor előző dal-lamát karakterében folytató motívumával. A másodikról már ejtettem szót. A harmadik esetben kvartokban építkezve egy oktávra bővül az ambitus, és a dallam eléri az c’-t. Az egész szakaszon keresztül foko-zatosan emelkedik a regiszter, minden szólam egyre magasabbra tö-rekszik. Ennek a fokozásnak betetőzésekor a kíséret négyszólamúvá válik, a szopránból kiválva néhány szólista énekli a legfelső szólamot a 30. ütemben. A ritmus sűrűsödése is hozzájárul a fokozáshoz. A 27.
ütemtől kezdődően a kísérő szólamokban uralkodóvá válik a nyolcad
10.18132/LFZE.2007.5
mozgás. Csodálatosan kitárul előttünk ebben a kavargó, fokozódó, sodró lendületű szakaszban a határtalan égbolt. Rokona ez a rész a Hegylakók fináléjában megkomponált végtelenség-zenének. De míg ott a végtelen természet megnyugvást, megbékélést adott, itt a cser-mely csobogása, a darvak röpte az égen, az élő, örök mozgásban lévő természetet varázsolja elénk.
A példaként említett természeti képek után elérkezünk a vers tartalmi mondanivalójának egyik lényegéhez: A telles choses muser, Voit on souvent servir. (Gyakran lehet látni, amint az együgyűek se-gédkeznek az ilyen mulatságokban – Játékos gyermek maradsz, Bal-gának néz a világ). A 32. ütemben a 4/4-es metrum visszatér. Lehajló dallamok jelennek meg minden szólamban. A ritmusértékek megnyúl-nak. A basszus és a tenor négyütemes imitációjában túlnyomórészt félkották szerepelnek. A 36. ütemben az alt érzelmileg telítettebben ismétli meg a szöveget. Ehhez a nyitótéma első oldalról ismert fordí-tását használja. Ezzel az előző lendületes szakasz után éles kontrasztot jelentő visszafogott hangvételű 6 ütemmel készíti elő Lajtha a tétel egyetlen homofon szakaszát, amely a 38. ütemben következik. Külön-leges harmóniasorral szólaltatja meg az eddigi legfontosabb szöveg-sort. A Desz-dúrt c-moll szextakkord, majd leszállított alapú c-moll terckvart követi. Ezután az altban d-esz késleltetéssel megszólaló c-moll kvartszext következik, amely 4-3 késleltetéssel érkezik f-c-moll terckvartra, végül b-f üres kvinten zárul a formarész. A szöveg fontos-ságát ennél a résznél a szerkezet egyszerűségével emeli ki Lajtha.
Előbb kétszólamú imitációt, majd homofóniát alkalmaz, lehetőséget nyújtva arra, hogy a szöveg jól érthetően hangozzék el. Az ezt követő, a kezdő szöveget feldolgozó nyolcütemes közjáték után érkezünk a konklúziót tartalmazó 9 ütemes részhez: Laissez le temps tel passer (Hagyjátok az időt múlni). Ebben a részben Lajtha a múló időt próbál-ja megjeleníteni. A folyamatos megállíthatatlan mozgás ábrázolására több eszközt is felhasznál. Ritmikailag ez a tétel legváltozatosabb ré-sze. Tizenhatod futamoktól, hosszan kitartott félkottákig minden érték megtalálható benne. A szólamok szinte egy pillanatra sem állnak meg, az idő feltartóztathatatlan múlását megjelenítve. Nagyon érdekes a szerkesztés. A Lajtha által kedvelt és több más kórusában is alkalma-zott módon szólampárok állnak egymással szemben. A szoprán dalla-mát egy oktávval mélyebben kánonban ismétli a tenor. Az alt ellen-szólamot énekel a szoprán után, amit a basszus imitál pontosan, szin-tén egy oktávval mélyebben. A tétel különlegességét a szebbnél szebb természeti képek megjelenítése mellett a filozofikus mélységű gondo-latok zenébe foglalása jelenti.