Szláv helynévréteg

2.1. KRISTÓ GYULA arra hivatkozik, hogy az oklevelek tanúsága alapján Magyar-ország peremvidékei elenyésző népességgel vagy üres térségként tűnnek fel az Árpád-korban (2003: 84). Így például az „Ugocsa területén fekvő sásvári főespe-rességről 1264-ben arról értesülünk, hogy az Magyarország szélén terül el, innen kezdődően Tatároszágig nincsenek emberi települések” (i. m. 83). KRISTÓ sze-rint Magyarország széleinek térsége „gyakorlati értelemben volt üres”, és

ala-csony népsűrűségük alapján említettek itt az oklevelek lakatlan vidékeket (i. m.

84), KRISTÓ ennek megfelelően nem szól Ugocsa vármegyei korai, „őslakos”

szláv etnikum jelenlétéről sem munkájában.

SZABÓ ISTVÁN ezzel szemben a vármegye egyes részein már a magyarság megjelenése előtti szláv szórványnépességet állapított meg néhány korai szláv helység- és folyónév alapján. Megállapítása szerint „A kérdéses helység- és fo-lyónevek ugyanis a r u t é n s é g m e g j e l e n é s é t m e g e lőzőe n már egy évszázaddal is jelentkeznek forrásainkban, nyilvánvaló tehát, hogy nem a ruténségtől, hanem talán a n é p v á n d o r l á s h u l l á m a i b ó l f e n n -m a r a d t s z l á v s z ó r v á n y o k t ó l szár-maznak.” (1937: 39, a kie-me- kieme-lés tőlem: K. B.; vö. még 66). KNIEZSA ISTVÁN is utalt e korai szlávság jelenlété-re, de egyúttal ennek jelentéktelen voltát is kiemelte, „amely talán még az állan-dó megtelepültség fokát sem érte el” (1938/2000: 413). Etnikai térképe szerint Magyarország keleti része — a későbbi Ugocsa vármegye területe — a XI. szá-zadban vegyes magyar–szláv lakosságú vidék volt.

2.2. A továbbiakban a szláv népesség egy másik csoportját vizsgálom meg, mégpedig a szakirodalomban „betelepülő(k)”-ként emlegetett szlávságot, azaz a ruténokat. E népcsoport megjelenése az egész Kárpát-medence területén a X.

század utáni szláv bevándorláshoz köthető.

KRISTÓ szerint Ugocsa vármegye térségében a Beregből kiindult ruténság el-ső betelepülési hulláma a XIV. század közepén kezdődött el (2003: 107). SZABÓ

hasonlót állít, szerinte ugyanis „Ugocsa megye területén az első rutén települő rajok csupán 1336 és 1351 között jelentek meg” (1937: 106, lásd még 113). Az új rutén etnikum Ugocsa vármegye területén észak-északkeleti irányából terjesz-kedett déli, délnyugati irányba, a néptelen hegyvidékről a síkságra előre törve (SZABÓ 1937: 95–6, KRISTÓ 2003: 107). A ruténság által eredetileg megtelepí-tett vidék a Nagyszőlősi-hegység lakatlan erdős térsége és a Borzsova menti völgy lehetett.

A korabeli oklevelek vlach-oknak nevezték e betelepített népességet, amely-nek életformájára a hegyi pásztorkodás volt jellemző: a hegyi pásztorok e tér-ségben azonban ruténok, nem pedig oláhok voltak, ahogyan a név alapján esetleg gondolhatnánk. E megnevezés csak annak következtében ragadt rájuk, hogy élükre vlach (román) telepítők álltak (SZABÓ 1937: 103–5, 109, KRISTÓ 2003: 103).

2.3. Az „őslakos” és a „betelepülő” szlávsággal kapcsolatos történettudomá-nyi megállapításokat nyelvészeti oldalról Ugocsa vármegye Árpád-kori szláv ere-detű helyneveinek számbavételével próbálhatjuk meg ellenőrizni. Az alábbiak-ban azokat a szláv eredetű helyneveket mutatom be, amelyek 1350 előtt Ugocsa vármegye területén a forrásokban feltűnnek. A nevek között település- és vízne-veket, valamint mikrotoponimákat egyaránt közlök. A helyneveket az első

elő-fordulásuk alapján negyedszázadnyi időszakokat felölelő kronológiai rétegekbe rendeztem.

Ugocsa vármegyében legkorábban, a XIII. sz. első negyedében a Terebes (1216: Terebes, Kniezsa 1943–4/2001: 169) településnév adatolható.

A XIII. sz. harmadik negyedében előforduló helynevek: két településnév, a Verbőc (1251: Vrbeuch, F. 4/2: 96, ComMarmUg. 18: 218, ez később víznév-ként is szerepel: 1295: Werbevch, ÁÚO. 5: 136, Károlyi 1: 23, Ortvay, Vízr. 2:

413) és a Csong(o)va ([?1268], 1275: Chungua, ComMarmUg. 18: 166, 225), emellett ugyancsak két víznév: az Esztegő vagy Isztegő (1262: Izteger, Szabó 1937: 357, Ortvay, Vízr. 2: 424) és a Torna (1262: Thornia, Szabó 1937: 358, Ortvay, Vízr. 2: 265, EH. 2: 1008), továbbá egy erdőnév, a Long (1262: Longh, Szabó 1937: 358).

A XIII. sz. negyedik negyedében jelentkező névátvételek között öt víznév:

Atak vagy Aták (1295: Ataab [ƒ: Ataak], ÁÚO. 5: 136, Szabó 1937: 345, Ort-vay, Vízr. 1: 97), Beberke (1295: Beberke, ÁÚO. 5: 136, Károlyi 1: 22, OrtOrt-vay, Vízr. 1: 116, Szabó 1937: 344), Bel(y)va (1295: Belua, ÁÚO. 5: 136, Károlyi 1:

23, Szabó 1937: 344), Borzs(o)va (1295: Borsua, ÁÚO. 5: 136–7, Károlyi 1:

22–3, Szabó 1937: 344, Ortvay, Vízr. 1: 149), Szalva (1295: Zalua, ÁÚO. 5:

136, Károlyi 1: 23, Ortvay, Vízr. 2: 432) és egy mikronév, az Ilonok (1295:

Ilounuk, ÁÚO. 5: 136, Károlyi 1: 23, Szabó 1937: 344) erdőnév található. Emel-lett esetleg ide tartozik még két további víznév is: hangalakja alapján szláv szár-mazásra gondolhatunk a Pasonca ? (1295: Pasuncha, ÁÚO. 5: 136, Károlyi 1:

22–3, SZABÓ 1937: 344, Ortvay, Vízr. 1: 115–6) és a Rednek (1295: Radnuk, Károlyi 1: 23) vízrajzi nevek esetében.

A XIV. sz. első negyedében újabb szláv eredetű településnév tűnik fel, a Da-bolc (1323: Debouch, Szabó 1937: 319, F. 8/2: 423, ComMarmUg. 18: 176, EH.

1: 372), továbbá a Gérce vár-, majd később településnév (1342: Gerche, DL 70998, Szabó 1937: 389, ComMarmUg. 18: 181, EH. 1: 453), valamint két víz-név: a Túr (1181/288/366/XVI.: Tur, RegArp. 1: 44, későbbi adattal Ugocsa te-rületén is említik: 1319: Thur, Z. 1: 164) és a Turc (1319: Thuruch, Z. 1: 164), az utóbbi a század második negyedében településnévként is jelentkezik.

A XIV. sz. második negyedében említett szórványok a következő megoszlást mutatják: egy településnév adatolható, a Komját (1341: Comjath, ComMarmUg.

18: 216) és három víznév, a Lekence (1341: Lekenche, DL 70998, de már ko-rábban is: 1319: Lekenchefeu, Z. 1: 164) és a Szemerdek (1344: Zemurduk, DL 62701, de már korábban is: 1336/342: Zumurdukwyze, Szabó 1937: 425). Az említett nevek mellett itt tárgyalandó még az Iza pataknév is (1351: Iza, DL 70629, de már korábban: 1336/342: Izawyze, Szabó 1937: 427), mivel ha ennek az etimológiája azonos a Tisza hasonló nevű mellékfolyójának preszláv eredetű tövével (vö. FNESz. Iza), akkor ez is a honfoglalás előtt már itt tartózkodó szlávság átörökítő hatása révén kerülhetett be a magyar nyelvbe. Ezek mellett

három mikrotoponima tűnik fel ekkor: a Dabolc (1338/339: Dubouch, Gy. 1:

533, ComMarmUg. 18: 174) hegynév, valamint a Kalista (1337: Kalysta, Szabó 1937: 274) és a Szedlice (1332: Sedlice, Szabó 1937: 503).

Itt említhető meg a helyneveknek az a csoportja, amely szláv helynévre tá-maszkodó magyar helynévadást jelez, mivel ezek a nevek „mindkét nyelv jelen-létét, hatását mutatják” (HOFFMANN 1997: 154). A XIV. sz. elejéről ide tartozik a Pusztinca vize (1336/342: Puztinchawyze, Szabó 1937: 426) vízrajzi név, va-lamint esetleg a mikronévi File-lucska (1295: Fyleluchka, ÁÚO. 5: 136, Káro-lyi 1: 23, Szabó 1937: 344, Ortvay, Vízr. 1: 116).

Az általam vizsgálat alá vont korpuszban tehát 27 korai szláv névátvétel mu-tatható ki, ezek között 15 víznév, 6 mikronév és 6 településnév található. A víz-nevek között két bizonytalanul ide sorolható pataknév is van. A településvíz-nevek között csak egy eredeti településnév található, a Szedlice, a többi mikronévből lett településnévvé (pl. víz > település, hegy > település változás révén), és ez a névadási mód akár szláv, akár magyar nyelvű népességhez is köthető, de a kiin-duló név ez esetben is szláv névadókra utal.

2.4. A következőkben az itt bemutatott szláv helynévrétegnek a nyelvi krité-riumok alapján való nyelvészeti és ezen keresztül etnikai felhasználhatóságát vizsgálom meg.¹ E szempontból az alábbi névcsoportokat különítem el: a) XI.

század előtti régi szláv helynév, b) a lejegyzéskor kétség kívül szláv nyelvhasz-nálókra utaló helynév, c) a névről nem lehet megállapítani, hogy az előfordulás idején magyar vagy szláv használatú volt-e, d) elmagyarosodott formák.

a) Az ugocsai helynévanyagban egyetlen olyan szláv helynév található csu-pán, amelyről a korai keletkezés közvetlenül feltehető, a Long. Ezt KNIEZSA

hangtani érve alapján XI. század előtti átvételnek tarthatjuk, mivel ebben az ere-deti szláv orrhangú magánhangzó (Y) megőrződött. A helynévvel kapcsolatos bi-zonytalanságára azonban maga KNIEZSA is felhívja a figyelmet: „Az adat ugyan-is egy eredetiben nem ugyan-ismert oklevélnek Fejér-féle kiadásából való, amely amúgy-is hemzseg az elírásoktól.” (1938/2000: 385). Korai szláv jelenlétre utal emellett még a fent említett Iza név is.

b) Biztosan szláv nyelvű használókra utaló helynév egyetlen egy sem találha-tó a vizsgált anyagban. Ha ugyanis olyan névre akadnánk a forrásokban, amely csakis szláv nyelvre jellemző hangtani formát mutat, az a lejegyzés korában is ott található szláv nyelvű népességre utalhatna. Ilyen névalakra azonban nem bukkanunk a forrásokban.

c) Egyes szláv eredetű helynevek esetében ugyanakkor nem lehet megállapí-tani, hogy a lejegyzés korában magyar vagy szláv használatú névről van-e szó.

Az ilyen neveknek nincs kor- és etnikumjelző értékük, mivel hangtani jellegük

1 Az itt tárgyalt nevek etimológiáját részletes történeti adatolással egy korábbi írásomban tet-tem közzé (KOCÁN 2006).

alapján szláv és magyar beszélők ajkán egyaránt élhettek. E semleges csoportba négy víznév tartozik: a Túr (amelyről ráadásul — lévén viszonylag hosszabb fo-lyású víz — nem tudhatjuk, hogy korábban mely részén kaphatta nevét az ott élő szlávoktól), a Turc, a Rednek és a Pasonca. Ide sorolható még a már említett Szedlice, továbbá a Kalista mikronév és a Komját településnév is.

d) Elmagyarosodott alakokként az alábbi nevek vehetők számba: a Dabolc település- és mikronév és a Verbőc, mivel ezek végén az eredeti szláv -vьcь kép-ző már -óc/-őc, illetve -olc formában jelentkezik. A Dabóc ~ Dabolc denazali-zált magánhangzói azt is mutatják, hogy a magyarba a XII. század után kerültek be. A Verbőc víz- és településnév közül a víznév az eredetibb: ha hinni lehet az első előfordulásnak, akkor a szóvég alapján megállapítható, hogy magyaros alakkal van dolgunk, annak ellenére, hogy a településnév korai adatában a szó-kezdő mássalhangzó-torlódás (vr) még nincs feloldva. Az Esztegő ~ Isztegő víz-nevet KNIEZSA szláv etimonra vezeti vissza, azonban a már a korai adatokban is jelentkező szóvégi ő kétségkívül magyar formát takar. Az Ilonok alakja is ma-gyaros formára utal (< szl. *Ilovьnikъ, vö. FNESz. Ilonokújfalu), és ide sorolha-tó az Atak pataknév is, amelyben o > a nyíltabbá válás történt (< szl. otok ’szi-get’, vö. SZABÓ 1937: 465). A Lekence(-fő) pataknév legkorábbról adatolható, hangrendi kiegyenlítődéssel alakult (< szl. *Lъknica, vö. KISS L. 1997: 203) névteste szintén magyar névhasználatra utal.

A Terebes (< szl. Trěbešь, vö.KNIEZSA 1943–4/2001: 169) és a Torna (< szl.

*Tьrnava, vö. FNESz. Torna) ugyancsak magyar alakok, amit az mutat, hogy a szókezdő mássalhangzó-torlódás már a legkorábbi előfordulásaikban is feloldód-va jelentkezik. A Szemerdek (< szl. smьrdьkъ < smьrděti, vö. Szabó 1937: 331) vízrajzi név legkorábbi adatai ugyancsak elmagyarosodott formát mutatnak, mi-vel a szó eleji mássalhangzó-torlódás már feloldódott. A szótagszerkezet válto-zása, egy-egy magánhangzó megléte vagy hiánya (a két nyílt szótagos tendencia eredményeképpen) szintén magyar nyelvű névhasználókra utalhat: ilyen nevek a Gérce (< szl. gorica, vö. FNESz. Gérce), Bel(y)va (< szl. -ova képzővel, vö.

KNIEZSA 1942: 40), Borzs(o)va és a Csong(o)va. A Beberke talán a hangrendjé-nek a megváltozása következtében tartható magyar formának.

2.5. A fentiekben felsorolt több mint kéttucatnyi szláv eredetű helynév 1350 előttről adatolható. Közvetlenül ugyan legfeljebb csak egy-kettő utal korai, akár honfoglalás kori vagy azt megelőző szláv jelenlétre, mégsem valószínű, hogy e nem elhanyagolható nagyságú névkincs mögött nagyon gyér szláv népesség hú-zódott meg. Ezt valószínűsíti az is, hogy a szlávokhoz köthető nevek területileg viszonylag szétszórtan helyezkednek el (lásd a 2. térképet): az összefüggő észa-ki, északnyugati területen, a közbülső Tisza-völgyben, valamit a megye déli ré-szén. Ezek a nevek a magyarság megjelenését követően betelepülő szláv nyelvű lakosság névadási termékének semmi esetre sem tulajdoníthatók, mivel az

Ugo-csa vármegyében feltűnő ruténokat a történettudomány egyértelmű megállapítá-sa szerint legkorábban cmegállapítá-sak a XIV. század második harmadában említik. A név-anyagban található számos, hangalakjában kétségkívül magyarrá vált helynév alapján nagy valószínűséggel arra gondolhatunk, hogy az itt talált szlávokat a magyarság a XIV. század közepére talán már teljesen beolvasztotta. Ezt mutatja az is, hogy a nevek között csakis szláv névhasználókra utaló formákat egyáltalán nem tudunk kimutatni.