Hogy a korai helynévrendszer tanulmányozása milyen haszonnal jár egy-egy nép múltjának megismerésében, arról az elmúlt száz év névkutatói sokan és

so-kat értekeztek: elsősorban az írásbeliség kezdetére és az azt közvetlenül megelő-ző időszakra szokás ilyenkor utalni, mikor is egyéb használható forrásunk aligha akad a neveken kívül ahhoz, hogy egy-egy terület nyelvi-etnikai viszonyait vizs-gáljuk. (A régészeti kutatások eredményeinek ilyen szempontú felhasználásának problémáiról KRISTÓ GYULA írt meggyőzően a „Magyarország népei Szent Ist-ván korában” című tanulmányában.) Éppígy sok hasznos információt nyerhetünk a korai névrendszerek tanulmányozásával az államszervezet, a településhálózat, a korabeli lakosság életmódja, foglalkozása stb. terén, sőt a növényzetre, állatvi-lágra és a domborzatra vonatkozóan is, a helynévrendszer vizsgálata tehát olyan tudományterületek számára is kínál megerősítő vagy cáfoló érveket, amelyek ha-gyományosan más módszereket használnak.

Az alábbiakban az elsőként említett területhez, az írásbeliség kezdeti szaka-szán vagy az azt megelőző időkben élő népesség nyelvi-etnikai viszonyaira vo-natkozó következtetésekhez szeretnék egy apró adalékot fűzni. Már-már köz-helyszerűnek számít az a tétel, hogy egy-egy régió történetében olyan népekkel kell számolnunk, amelyeknek a nyelvéből az adott terület helynevei megfejthe-tők. Az alaptétel gyakorlati alkalmazása során azonban számos probléma nehe-zíti a kutató munkáját: túl azon, hogy a legrégebbi nevek eredete a sokszoros hangváltozás, illetve a nyelvek folyamatos változása (és eltűnése) miatt csak nagyfokú bizonytalanság mellett fejthető meg, a régi nevek hangalakja a gyér adatolhatóság és az oklevelek még kiforratlan helyesírása miatt gyakran nehezen állapítható meg, így az idegen eredetűnek minősíthető nevek asszimilációjának foka szintén csak nagy vonalakban határozható meg, ez pedig a nevek korának megállapítására van hatással. Mindezek mellett több olyan névtípust is isme-rünk, amelyekről még azt is nehéz eldönteni, hogy átvételről vagy belső keletke-zésről van-e szó. (Ide tartoznak például azok a szláv személynévből keletkezett helynevek, amelyek puszta személyneves magyar névadással és szláv -jь for-mánssal egyaránt létrejöhettek, ez a képző ugyanis általában összeolvad az előtte álló mássalhangzóval, az ilyen változást pedig a korai helyesírás nem képes tük-rözni.)

A következőkben egy másik ilyen határjelenséget mutatok be: azoknak a helyneveknek a típusát, amelyek a magyarban meghonosodott jövevényszóra és hasonló alakú idegen helynévre egyaránt visszavezethetők.

2. Az egyik leggyakrabban idézett és talán legismertebb példa erre a pest

’szikla, barlang, kemence’ földrajzi köznév és a Pest helynevek viszonya. Pest neveink etimológiájához MELICH JÁNOS munkássága során többször is hozzá-szólt. „A honfoglaláskori Magyarország” című munkájában (1925–1929) a bol-gár szláv névadás lehetőségét azért veti el, mert az esetleges bolbol-gár előzmény nem adatolható, a magyar jövevénynévi származtatás mellett viszont több érvet is felhoz, többek között azt, hogy a pest közszó előfordul a magyar nyelvjárások-ban; továbbá, hogy összetett helynevekben is szerepel névalkotó elemként a pest;

és ilyen, a magyar eredetet támogató érvként jelenik meg MELICH magyarázatá-ban Buda német neve, az Ofen (< ném. Ofen ’kemence’) is. (MELICH kevés vál-toztatással ugyanígy érvel egy 1938-as tanulmányában is.) Véleményem szerint ezek az érvek azonban csak amellett szólnak, hogy a magyar Pest helynév lehe-tett magyar névadás eredménye is, semmiképpen sem cáfolják azonban, hogy szlávok is lehettek a névadók. Az ugyanis, hogy egy szláv eredeti név nem adatolható, nem jelenti azt, hogy nem is létezett, az adatok hiánya lehet a 12.

század előtti ritkább oklevelezés gyakorlat, illetőleg az oklevelek eltűnésének következménye is (mint ahogyan ezt más nevek eredeztetésekor el is fogadjuk:

kétség nem férhet például a Csongrád, Zemplén nevek szláv eredetéhez, még ak-kor sem, ha ezek szláv előzménye nem adatolható). A pest köznév magyar nyelv-járásokban való előfordulása persze lehet annak a bizonyítéka, hogy a Pest hely-név magyar hely-névadással is létrejöhetett, de nem zárja ki a szláv hely-névadás lehetősé-gét sem. Épp így nem érv a szláv származtatás ellen az összetételek bemutatása sem, hiszen magyar szintagmatikus szerkezetű nevek nemcsak magyar alapszó-ból, alapnévből jöttek létre, hanem idegen eredetű földrajzi nevek is kiegészül-hettek a magyar nyelvbe átkerülve magyar elő-, illetve utótaggal (lásd pl. Zsolca

> Felzsolca, Rakaca > Rakaca pataka, vö. KMHsz. 1.). A német Ofen név pe-dig azt jelzi, hogy annak keletkezésekor vagy a név motivációja (a barlang kö-zelsége) volt még eleven, vagy pedig a név etimológiai jelentése volt még annyi-ra áttetsző (akár mert a közszó létezett a magyarban, akár mert a névhasználók a szláv közszót értették), hogy az a névfordítást lehetővé tette. A névadók nyelvi hovatartozásának eldöntését így ez az érv sem szolgálja.

MELICH nyomán a magyar névkutatók (így MOÓR ELEMÉR, GYÖRFFY

GYÖRGY, DÉNES GYÖRGY) a Pest névrészt tartalmazó helyneveket magyar név-adás eredményének tartják, és csupán abban a kérdésben van véleménykülönb-ség, hogy mi lehetett a magyar pest szónak a jelentése. KISS LAJOS a FNESz.-ben az egyes helynevek pest névrészeit nem egyformán értékeli: a Pes-kő és Büdös-pest kapcsán csak a magyar közszói eredetet veti fel, a Mészpest-et a magyar mészpest köznévből származtatja, a Pécs-kő előtagjával kapcsolatban csak a szláv eredetet említi, míg a Budapest utótagját alkotó pest névrésszel kap-csolatban mind a magyar közszói, mind a szláv helynévi eredetet elképzelhető-nek tartja.

Legalább ennyire bizonytalan a láz névrészt tartalmazó helynevek megítélé-se: MELICH a „Szláv jövevényszavaink” című könyvében a láz szó kapcsán em-líti a Láz, Lázi helyneveket, melyeket azonban névadókhoz nem köti, pusztán a szláv laz szó származékaként magyarázza őket. Hasonlóan jár el KNIEZSA is a szláv jövevényszavakat feldolgozó kétkötetes munkájában.

KISS LAJOS a FNESz.-ben a Lázi, Vámosláz, Lászitanya (illetve előzménye, a Lászó), a Hosszúláz helynevek láz névrészének előzményeként csak a magyar láz ’tisztás, szénatermő hely, rét, irtvány’ köznevet említi meg. A Laziszkó hely-nevet végződése miatt szláv előzményre vezeti vissza, és csupán a Sebesláz és a Lászka helynevek esetében veti fel mindkét lehetőséget. Ahogy a FNESz. a pest névrészt tartalmazó neveivel kapcsolatban, ugyanúgy a Láz-féle nevekkel össze-függésben is felvetődik a kérdés, hogy vajon mi az a kritérium, amely alapján KISS LAJOS az egyes nevekkel kapcsolatban megemlíti a közvetlen szláv név-adás lehetőségét, és mi az, amiért máshol csak a magyar névnév-adásmódra korlátoz-za a keletkezést. A névcikkekben a szótárforma miatt erre nem tér ki, magukból a névcikkekből pedig nem derül ki a döntés oka: az ezekben adott magyarázatait, adatait és a nevek denotatív jelentését megvizsgálva bizonyos, hogy ez a kritéri-um nem lehet sem morfológiai, sem kronológiai, sem pedig területi. A Lázi név egyértelműen magyar képzős származékként történő értelmezése ezek mellett azért is figyelemre méltó, mert a Lászka kapcsán KISS LAJOS kitér arra is, hogy a szlk. laz köznév rendszerint többes számban, lazy-ként használatos.

TÓTH VALÉRIA az Abaúj vármegyei Láz helynevet a magyar köznévből szár-maztatja, a szláv eredetet nem tartja valószínűnek: „[a láz jövevényszó] korai meghonosodását jelzik nagyszámú helynévi származékai, így kevésbé gyanakod-hatunk adatunkban szláv helynév átkerülésére” (2001: 98). TÓTH VALÉRIA érve-lésével szemben megjegyzendő, hogy a jövevényszó meghonosodása valóban nyomós érv a vele azonos alakú helynév magyar származtatása mellett, ugyanak-kor ez a tény önmagában semmiképp sem zárja ki azt, hogy az átadó szláv nyelv-ben továbbra is alakulhattak helynevek az eredeti szóval, és hogy ezek a hely-nevek aztán átkerülhettek a magyar nyelvbe is. (Sőt, ha történt ilyen folyamat, az idegen helynév átvételét még segíthette is az azonos alakú földrajzi köznév ismerete.)

A számos köznévből és idegen tulajdonnévből is eredeztethető helynév közül kiemelendő még a Mocsolya ~ Macsola, Mocsolyád ~ Mocsolád, Mocsolyás stb.

nevek csoportja. Ezeknek nemcsak képzős, hanem képzetlen változatait is a ma-gyar mocsolya földrajzi köznévből származtatja a FNESz., egyedül a Macsola név kapcsán említi meg, hogy a magyar jövevényszó szláv előzményéből a szláv nyelvekben is alakultak helynevek.

A fenti példák alapján tehát a Pest típusú nevek eredetének megfejtésére két lehetőség kínálkozik: ezek a nevek bekerülhettek a magyar helynévrendszerbe egyrészt átvétellel, vagyis egy másik nyelvű helynévrendszerben már névként

lé-tező lexéma adaptációjával: ebben az esetben a HOFFMANN ISTVÁN-féle modell (1993) funkcionális-szemantikai szintjén megnevező funkcióról, a keletkezéstör-téneti szinten pedig átvételről van szó. Másrészt ezek a nevek keletkezhettek magyar névadással is, ez esetben nem a névnek, hanem a név alapjául szolgáló magyar lexémának (földrajzi köznévnek) „belügye”, hogy az nem belső keletke-zésű, hanem jövevényszó. Ekkor a funkcionális-szemantikai elemzésében a hely fajtáját megjelölő névvel, illetve névrésszel, míg a keletkezéstörténeti szinten jelentésbeli névadással, közelebbről jelentéshasadással van dolgunk.¹

Hogy a két névadási mód szétválasztása nem pusztán szőrszálhasogatás, könnyen belátható. Ha az ún. önelvű névtan szemszögéből nézzük, fontos név-rendszertani következményei vannak egy-egy névcsoport hovatartozásának:

nyilvánvaló, hogy nem mosható össze a kategorizálás során egy belső keletkezé-sű, jelentéshasadással létrejött névcsoport az idegen eredetű helynevekével; s funkcionális-szemantikai szempontból legalább ekkora az eltérés a megnevező és fajtajelölő névrészfunkció között.

Éppígy lényeges következménye lehet az elkülönítésnek akkor, ha a helyne-vek vizsgálatának eredményeit az etnikai kutatásokban használjuk fel. Ekkor a Pest típusú nevek pontos besorolása éppen a névadóik meghatározása miatt nem érdektelen: mint jövevénynevet ugyanis az adott névrendszerhez képest idegen nyelvű beszélők alkották, míg a jövevényszóból létrejött belső keletkezésű nevet az adott névrendszer beszélőivel azonos nyelvű beszélők. A Pest név esetében tehát: ha bizonyítjuk, hogy szláv eredetű név átvételével van dolgunk, akkor fel kell tételeznünk, hogy a névátvétel idejében még jelen volt a névadó szláv lakos-ság vagy esetleg egy másik közvetítő nép, míg a jövevényszóból történő magyar névadás nem feltételezi a szláv lakosság jelenlétét — igaz, nem is zárja azt ki.

Természetesen nem tagadható az sem, hogy a jövevényszavak maguk is utalnak két etnikum érintkezésére, de a helynevekre jellemző helyhez kötöttség nélkül a jövevényszavakból csak egy sokkal összetettebb vizsgálat után és lényegesen pontatlanabbul következtethetünk a kölcsönhatás helyére.

3. Mindezen megfontolások alapján a következőkben arra a kérdésre keresem