Szilágyi EmőkE Rita
Oláh miklós mint szerkesztő
Szerkesztési eljárások és cenzúra-típusok az Epistolae familiaresban
1A magyar humanista levélírás klasszikus hagyományainak utolsó örzője Oláh Miklós volt. […] Oláh volt az utolsó, aki még leveleskönyvet szerkesztett a Hu-nyadi-kori nemzedék mintájára. Ókori klasszikusokra emlékeztető nevet is adott neki, „Epistolae familiares”-nek (Baráti levelek) nevezve el gyűjteményét, nyilván Cicero nyomán.
– írja a 15–16. századi magyar(országi) humanisták leveleiből készült magyar fordításkiadásának előszavában V. Kovács Sándor.2 Oláh Miklós (1493–1568) nemcsak az utolsó a Hunyadi–Jagelló-kori nagy leveleskönyv-összeállítók (Vi-téz János, Váradi Péter) sorában, de egyúttal minden bizonnyal a legterméke-nyebb szerző is mind közül: saját kezűleg összeállított levélgyűjteménye3 582 oldalnyi terjedelmével csupán az 1527–1538 közti (ún. brüsszeli) időszak válo-gatott anyagát tartalmazza, így joggal feltételezhetjük, hogy élete hátralevő 30 évében legalább ekkora levélváltást tartalmazó korpusszal kell számolnunk.4
Az Epistolae familiares, vagy ahogyan emlegetni szokás: a Leveleskönyv 1875-ben Ipolyi Arnold gondozásában látott nyomtatásban napvilágot, s mo-dern, kritikai kiadás híján ma is ezt a kiadást szokás használni.5 Ipolyi edíciójának köszönhetően megkezdődhetett Oláh levelezésének az értelmező
* A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet fiatal kutatója.
1 Jelen tanulmány egy nagyobb kutatás jelenlegi fázisának rövid összefoglalása. Az itt is-mertetett felismerésekben nagy szerepe volt a szegedi Neolatin Csütörtök és a pécsi Csütör-tökeste című programsorozatokra való meghívásoknak, így ezúton az ünnepeltnek is kö-szönöm a segítő kérdéseit. Kökö-szönöm továbbá Jankovits László és Kasza Péter javaslatait, észrevételeit.
2 Magyar humanisták levelei, XV–XVI. század, közreadja V. Kovács Sándor, Bp., 1971, 39.
3 Budapest, MNL-OL, P 108 Rep. 71, Fasc. 23. A későbbiekben: Ms.
4 A kutatás mai állása szerint közel ezer olyan misszilis ismert, melyet vagy Oláh írt, vagy hozzá címeztek.
5 Oláh Miklós Levelezése, közli Ipolyi Arnold, Bp., 1875 (Monumenta Hungariae Historica, Diplomataria, XXV).
olvasása és kapcsolatainak feltárása, amennyire ezt a kiadvány lehetővé tette.
A kiadás korabeli sajátosságai, illetve az eddig fel nem tárt későbbi időszak anyagának nem-ismerete azonban sokszor téves benyomást kelt(h)ettek az ol-vasóban. Az alábbiakban e lehetséges tévutak közül ismertetek párat, s a végén arra a kérdésre próbálok választ találni, hogy ezek ismeretében milyen szerzői-szerkesztői intenciókat fedezhetünk fel a Leveleskönyv szerkezetében.
*
A Leveleskönyv anyagát Oláh előbb összeválogatta a kéznél levő levelezéseiből, majd több másolóval összemásoltatta, végül az így létrejött gyűjteményt el-kezdte saját kezűleg emendálni. Amennyiben az olvasónak csupán Ipolyi ki-adása áll rendelkezésére és nincs módja a kéziratot kézbe venni, valószínűleg sosem tudja meg, hogy Oláh mint szerkesztő jelentős változtatásokat hajtott végre a szövegen, s ezeknek a változtatásoknak csak egy része grammatikai-stiláris javítás, komoly számú „javítás” azonban a szöveg értelmét hivatott megváltoztatni, módosítani, olykor az egész szövegrészletet kitörölni, cenzú-rázni. Három plasztikus példával igyekszem bemutatni a szöveg különböző szintjein Oláh szerkesztői eljárását: először a szintaxis szintjén, majd a váloga-tás és elrendezés (dispositio) és végül a levél létezése, megléte szintjén.
1. Átszerkesztés
Az első választott példa a mondattan szintjéről való. Kálnay Imre 1527. novem-ber 13-án kelt, Oláhhoz intézett levelének végén megemlíti azt a régi tervét, hogy szeretne a Szentföldre eljutni.6 Ezt a tervet azonban egyesek kinevetik.
A másoló által lejegyzett, tehát a feltehetőleg eredeti mondat így hangzik:
„Quod vos Lutherani quamvis irrideatis.” – azaz: „Jóllehet ezt [ti. a tervet] ti, lutheránusok kinevetitek.” A kéziratban azonban Oláh a következő módon vál-toztatta meg a mondatot: „Quod Lutherani quamvis irrideant.” – azaz: „Jóllehet ezt a lutheránusok kinevetik.” Oláh tehát a Leveleskönyv összeállítása idején, 1538 körül minden valószínűség szerint még ezt a baráti kiszólást sem tartotta vállalhatónak, (egyház)politikai terveivel összefüggőnek, ezért a lutheránus bélyeget igyekezett eltávolítani magáról. Szerzőnk terve egyébként majdnem teljes sikerrel járt: Ipolyi ugyanis a kiadásában az ultima manus elve alapján mindig csupán a legvégső változatot hozza, s jegyzetben nem jelöli az ilyes szerkesztési módosításokat; így aki eddig csak az Ipolyi-féle szövegkiadást for-gatta, az előtt rejtve maradt Oláh eltitkolni vágyott lutheránus bélyege.
6 Ms. 178. Kiadása: Oláh, i. m., 2.
2. Kiszerkesztés; a válogatás elve
A második példa a kötetszerkesztés szintjén mutat rá Oláh szerkesztői habi-tusának jellemzőire. A Leveleskönyv az Ipolyi-kiadás leírásai szerint 611 leve-let tartalmaz, azonban ez a szám nem pontos: a levelek közé ugyanis be szok-ták sorolni azt a pár beszédet is, melyeket Oláh a gyűjteményébe felvett,7 de akad egy olyan levele is, mely kétszer is bemásolásra került a gyűjtemény két különböző pontján, két különböző kéz által,8 és nem utolsósorban Ipolyi is egy levelet véletlenül kihagyott az edíciójából.9 Sőt: a Leveleskönyv tartalmaz néhány olyan levelet is, melyeknek Oláh sem nem szerzője, sem nem címzettje, csupán ezek valamelyike számára fontos, tisztelt barát: Cornelius Scepperus10 vagy Rotterdami Erasmus.11 Összességében azonban a szorosabb értelemben vett Oláh-levelek száma így is meghaladja a 600-at. A szerzők és címzettek sze-mélyei többnyire jól beazonosíthatók, csak olyankor van zavarban az olvasó, mikor Ad Amicum vagy Ad Johannem címzéseket találni. A legintenzívebb levélváltást a Leveleskönyv tanúsága szerint Rotterdami Erasmusszal (29), Cornelus Scepperusszal (47), s a magyarok közül Szalaházy Tamással (36) és Kálnay Imrével (16) folytatta. A soron végigtekintve az olyan híres magyar humanisták, akikről azt feltételezhetnénk, hogy Oláh közeli barátai vagy bajtársai lehettek, csak a lista végén szerepelnek: Brodarics István (8) és Ná-dasdy Tamás (2).
Ne tévesszenek meg azonban minket ezek a számok és arányaik, ugyanis nem a levelezések valódi intenzitását és/vagy barátságok mélységét mutatják meg. Erasmusszal levelezésben állni rangot jelentett, nem különben Cornelius Scepperusszal, aki V. Károly német király, illetve német–római császár követe volt ekkor I. Ferdinándnál. Ugyanígy Szalaházy Tamás egri püspök Ferdinánd magyar király kancellárja volt, a Kálnay Imrével12 váltott levelezés közlése pe-dig – bár Kálnay a másik táborba tartozott, lévén Szapolyai János egyik leghű-ségesebb embere – könnyen megindokolható: Oláh a Leveleskönyvbe egy, az elébb említett Kálnay-levélen kívül csak saját Kálnayhoz írt leveleit válogatta
7 Lásd például: Nicolai Olahi Oratio extemporaria ad Caesarem Carolum Quintum nomine Status Hungariae et Sclavoniae, Augsburg, 1530. 10, 01. Ms. 104–108. Kiadása: Oláh, i. m., 75–79. Illetve: Olahus ad Principes, Augsburg, 1530. 10. 01. Ms. 108–110. Kiadása: Oláh, i. m., 79–82.
8 Olahus ad Amicum, Gent, 1531. 05. 21. Ms. 044. és Ms. 227–228. Kiadása: Oláh, i. m., 130.
9 Olahus ad Amicum, Brüsszel, 1533. 07. 23. Ms. 422–423.
10 Lásd pl. Cornelius Scepperus ad Reginam Mariam, 1533. 02. 18. Ms. 139–140. Oláh, i. m., 11 Érdekes módon a Leveleskönyvből szándékosan vagy véletlenül kifelejtett még (legalább) 293.
egy olyan levelet is, amelyet Erasmushoz írt, lásd Imrich Nagy, Mikuláš Oláh a Erazmus Rotterdamský – osudy jedného nenaplneného priateľstva = Decus Sapientiae: Sambucus Supp
lementum, III, Trnava , 2011, 140.
12 V. Kovács Sándor, Egy magyar humanista a mohácsi vész korában (Kálnai Imre), ItK, 74(1970), 667.
bele a gyűjteménybe, melyek mindegyikében Kálnayt ostorozza és a helyes útra való térésre buzdítja.13
Ugyanennek a válogatási elvnek köszönhető, hogy Nádasdy Tamás és Oláh levélváltásából csupán 2 (!) ismert a brüsszeli 11 év anyagából. Lehetséges, hogy ebben az időszakban nem váltottak leveleket, mivel Nádasdyt 1528–1534 közt Szapolyainak – úgymond kényszerből – tett hűségesküje az ellenséges táborhoz kötötte. Azonban sokkal inkább valószínű az, hogy Oláh és Nádasdy igenis tartották a kapcsolatot levelezés útján, illetve más kommunikációs csa-tornán keresztül, ami a következő pontban kerül kifejtésre. Mindenesetre a Leveleskönyvet követő 30 év anyagából jól látszik, hogy Oláh és Nádasdy az utóbbi 1562-ben bekövetkezett haláláig intenzív levelezést folytattak, mely hangneme igazi őszinte barátságról tanúskodik: a Nádasdy-levéltárban több mint 110 olyan misszilis található, melyet Oláh írt Nádasdyhoz vagy Nádasdy feleségéhez, Kanizsai Orsolyához,14 s ezeknek a leveleknek a párjai is részben fellelhetőek az Oláh családi levéltárban.15
Nagyon olybá tűnik tehát, hogy Oláh Leveleskönyve szerkesztésekor nem-csak a levelekben előforduló mondatokat csiszolta politikai ambícióinak meg-felelően, hanem már az eleve a keze ügyébe kerülő leveleket is megrostálta – tartalmuk vagy szerzőjük/címzettjük személye okán. Egy Ferdinánd-párti levelezőtárstól bármennyi levél bekerülhetett, akkor is, ha amúgy nem volt túl közeli ismerős; azonban a politikailag gyanús, vagy még nem teljesen tisztá-zott megítélésű személyek levelei Oláh öncenzúrájának áldozataivá váltak.
3. Mandátumlevelek és a soha meg nem írt levelek
A Leveleskönyvben található két darab Nádasdyval váltott levél egyike komoly segítség annak megértésében, miért találni közeli ismerősöktől sokszor igen kevés levelet. Az 1530. január 7-i levélben Oláh így ír:
De tabellario quid mihi scribas non satis intelligo. Scribe ad me de eo certius; si quem tuorum ad me mittere voles, gratanter eum expectabo, vel si neminem mittere volueris significa mihi cuius sis voluntatis et in quam partem mihi litteris tuis scripseris de Tabellario, nam eas non possum intelligere. Joannes noster quid tibi retulerit, scire cupio, potuit enim talia dixisse, quae a me non habuit in mandatis; vidi eum esse varium et in rebus quae ei demandatur, plerumque negligentem, vereor ne ea tibi dixerit, quae a me non acceperit;
facies igitur mihi gratum, si ipsius verba mihi significaris, ut si legationem ei
13 Uo., különösen i. m., 665.
14 Budapest, MNL-OL, E 185 (Archivum familiae Nádasdy), Fasc. 26.
15 Budapest, MNL-OL, P 184 (Oláh család)
commissam fideliter peregerit, possim eum de diligentia et fidelitate commen-dare; sin secus mentem meam, quam per eum tibi significaram, aperte declarare et errorem ab eo commissum reformare.16
A részletből két fontos dologra derül fény: 1. Oláh, mint általában a kézbesítő útján küldött levelek esetében, nemcsak levél, sőt elsősorban nem levél útján üzente meg az igazán fontos, érzékeny témákat érintő mondanivalóját; 2. a le-vélvivő, aki olykor csak futár, olykor mandátumlevél kézbesítő, olykor pedig követi funkciókat lát el, ebben az esetben nem volt teljesen megbízható. Hogy ebben az esetben mi lett a végeredmény? Természetesen a válasz, melyben Ná-dasdy leírta a neki elmondottakat, ugyanúgy nem ismert, mint a többi e kor-szakból származó Nádasdy-levél – Oláh minden bizonnyal túlságosan magán-jellegűnek ítélhette meg ezeket a leveleket, s ezért nem válogatta be a gyűjteményébe, vagy úgy ítélhette meg, hogy nem volna rá nézve kedvező Ná-dasdyt többször szerepeltetni a Leveleskönyvben.
Az idézett passzus azonban jól illusztrálja, hogy az igazán fontos, sokszor személyes, vagy – politikáról lévén szó – mások előtt szigorúan titkolni való témákat Oláh sokszor csak burkoltan, mandátumlevelek révén közölte, vagy egyáltalán nem írta meg. Nem újdonság ez sem, elég Vitéz János Epistolariumára gondolni, mely szintén bővelkedik a hasonló, mandátumlevelekre való utalá-sokban.17 Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy Oláh is viszonylag gyak-ran írt mandátumleveleket vagy küldött követet fontos ügyekben, így kapcso-lati hálózatának feltérképezésekor nem elégedhetünk meg a valóban megírt és ismert levelek adataival, érdemes az ilyes utalásokat is megvizsgálni.
*
A három itt bemutatott szerkesztési mód, amellyel Oláh élt Leveleskönyve ösz-szeállításakor, azt mutatja, hogy szerzőnk nagyon is tudatos szerkesztőként válogatta össze és „javította” a gyűjtemény darabjait. A cél nyilvánvaló:
1538-16 Ms. 20. Kiadása: Oláh, i. m., 23–24. Magyarul: Magyar humanisták levelei, i. m., 605 (Hegyi György fordítása): „Nem értem egészen, amit a levélvivőről írtál. Írj róla érthetőbben; ha a tiéid közül kívánsz küldeni valakit, örömmel várom, ha pedig senkit nem akarsz küldeni, akkor írd meg, mi a szándékod, s mit jelent az, amit a levélvivőről írsz leveledben, ennek ugyanis nem tudom kivenni az értelmét. – Szeretném tudni, hogyan számolt be neked az én Jánosom, mert mondhatott olyasmit, amit én nem bíztam rá; tapasztaltam ugyanis, hogy széllelbélelt és gyakran hanyag a rábízott dolgokban. Félő hát, olyat is talált mondani ne-ked, amit nem hallott tőlem, úgyhogy leköteleznél, ha tudatnád velem az ő szavait, hogy ha a rábízott követségben hűen járt el, akkor szorgalmát és megbízhatóságát figyelmedbe ajánlhassam, ha pedig nem, akkor kitisztázhassam általa megvitt üzenetemet, s ami hibát elkövetett, kiigazíthassam.”
17 Bővebben lásd az erről szóló írásom: Vitéz János és Enea Silvio Piccolomini levelezése az 1450
es években = Convivium Pajorin Klára 70. születésnapjára, szerk. Békés Enikő, Tegyey Imre, Bp.–Debrecen, 2012 (Classica – Mediaevalia – Neolatina, 6), 202–203.
ban Oláh már elkezdte előkészíteni hazatérését, egyrészt Ferdinánd melletti szolgálatának alapját egyengette a hazai levelezőtársak kiválogatásával, más-részt az itthon maradott barátok, társak, vagy akár politikai ellenfelek előtt azt kívánta bemutatni, hogy milyen rangos társaság tagjává vált a brüsszeli évek alatt. A Leveleskönyvben ezért a személyesebb és őszintébb hangnemet olykor háttérbe szorítva18 azokat a leveleket és levelezőpartnereket helyezi előtérbe, akik Oláhnak a Habsburgokhoz való lojalitását, hitbeli megkérdőjelezhetetlen-ségét és elkötelezettmegkérdőjelezhetetlen-ségét, valamint társasági emberként való jártasságát hiva-tott bemutatni. Az epistolae familiares műfajától sosem állt távol, hogy a kötet révén a szerző önmagát a leendő olvasók előtt reprezentálja, azonban úgy tű-nik, némi elmozdulás történt a publicitás irányában e tekintetben is. Jóllehet Oláh nem jelentette meg leveleit kiadásban, az elrendezés és az emendálás arra enged következtetni, hogy gyűjteményét mások általi olvasásra szánta. A cím-választással meg is jelölte, milyen szerzői hagyomány folytatója kíván lenni:
Cicero és Petrarca nyomán halad, azonban tőlük számos ponton eltér. Ezek közül a legfontosabb, hogy a levelek minden esetben valódi misszilis levelek, illetve ezek utószerkesztett változatai. A másik fontos különbség, hogy a bará-ti és rokoni levelekről a hangsúly eltolódik a reprezentatív jellegű ismeretségek felé: a Leveleskönyv tehát nem annyira Baráti levelek ahogyan Oláh maga ne-vezte, hanem, ahogyan ma mondanánk, sokkal inkább egy kezdődő karrier reményében összeállított politikai portfólió.
18 Ehhez lásd a legutóbbi írásom: Oláh Miklós epitaphiuma Brodarics István halálára, Lymbus 11(2014), 7–16.
•
Monok István