és a magyarországi episztolaszerkesztés

Hargittay Emil

lipsius Epistolica institutiója

E dolgozatban a magyarországi levélírást gyakorlati oldaláról közelítjük meg, kapcsolatot keresve az elméleti tudás alapjait megfogalmazó egyik 17. századi alapművel, Lipsius episztolográfiájával.

A magyarországi magánlevelezés az írásbeliség elterjedésének következmé-nyeként, a hivatali írásbeliséggel szoros kapcsolatban jött létre. A magyar nyelvű levelezés széles körűvé válásának hű mutatója, egyszersmind feltétele a magyar nyelvűség térhódítása és az iskolázottság, a retorikai műveltség terjedése. A 15.

század végi kezdetek nyomán a 17. századból már tízezres nagyságrendben marad-tak fenn magyar nyelvű misszilisek. A kiadott misszilisekben található tényanya-got az eddigi kutatás sokrétűen felhasználta: történelmi, művelődéstörténeti, nyel-vészeti, filológiai szempontból egyaránt. A nagy mennyiséghez mérten meglepő azonban, hogy a szakirodalom mennyire elhanyagolta a misszilisnek mint írásbeli-irodalmi műfajnak a vizsgálatát. Az irodalomtörténeti, retorikai és esztétikai elem-zések elmaradásának okait egyrészt a levelezés szétszórtságában, a publikációk sokféleségében, másrészt a változó irodalomfelfogásban kereshetjük. Vitéz János (Ivanich Pál közreműködésével), Oláh Miklós és Váradi Péter is még antik mintára leveleskönyvet állítottak össze, s ez része volt irodalmi tevékenységüknek. A 16.

század végétől megjelent Justus Lipsius-féle levélgyűjteményekhez hasonló irodal-mi érdekű magánlevél-gyűjtemény a 17. századi Magyarországon nem készült, s a levelezéseket tartalmazó kéziratos másolat gyűjtemények, mint például Rimay Já-nos 1609. évi ún. „budai leveleskönyve”, az országbíró Csáky István leveleskönyve a 17. század végéről, vagy Teleki Mihály 1677-ben másolni kezdett „kővárhosszúfalusi leveleskönyve” megőrző, bizonyító, dokumentáló funkcióval maradt ránk.¹

A ma-* A szerző a PPKE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének vezetője, egyetemi tanár.

1 Rimay János Összes Művei, összeáll. Eckhardt Sándor, Bp., 1955, 221; Csáky István leveleskönyve és tankönyvkézirata, MOL P 71 Fasc. 175, 64. cs.; Teleki Mihály levelezése, kiad.

Gergely Sámuel, Bp., 1926, X.

gyarországi levélírás történetében a fordulópontot kétségtelenül Pázmány levele-zése jelenti, hiszen ő az első, akinek igen nagy mennyiségű, több mint 1200 leve-le maradt fenn (természetesen az ő leve-leveleve-lezése sem teljes), melyek mintegy negyedrésze magyar nyelvű. Ezzel nemcsak ő az első magyarországi szerző, aki-nek életrajzát leveleiből nagy részletességgel ismerjük, de a magyar episztolaírás nagy próbatétele is előttünk áll. A 17. századtól kezdve esetenként már nyomta-tásban is megjelennek levelek, levélgyűjtemények Magyarországon. A levél-gyűjtemények vagy egyedi levelek 17. századi nyomtatott kiadásai általában po-litikai vagy vallási célt szolgáltak.² A fiktivitást, irodalmiságot, az episztola és a publicisztika hagyományát egyaránt magán viseli a levélformát megőrző, máso-dik átdolgozott kiadásban is megjelentetett Pázmány-féle Öt szép levél.³ Mind-azonáltal a korabeli nyomtatott magyarországi levelek a levélformájú politikai–

vallási publicisztika mint alkalmazott műfaj, s nem az irodalmi tudatossággal megszerkesztett episztolárium mint autonóm irodalmi műfaj körébe tartoznak.

Egyáltalán nem állíthatjuk tehát, hogy általában 17. századi levélíróink irodalmi alkotásként fogták volna föl a levélírást, ezt inkább csak az élőszó leírt változa-tának tartották. Igen magas szintre emelkedett a kancelláriai és hivatalos levele-zés azokon a helyeken, ahol tehetséges és alapos retorikai képzettségű literáto-rok dolgoztak, mint Vitéz János Hunyadi János mellett, Rimay János Bocskai István mellett. Az irodalmi jelleg érvényesülésére mégis sokkal inkább a magán-levelezésben nyílt mód. A 17. századi magánmagán-levelezésben tucat számra találhatók a partner levelére vonatkozó olyan típusú reflexiók, mint „biztató levél”, „derék levél”, „gratuláló levél”, „igazságos levél”, „méltóságos levél” vagy éppenséggel

„mocskos és disznó levél”. Hopp Lajos mintegy harminc megnevezést sorolt fel.⁴ Ezek szinte kizárólag a tartalomra utaló megjegyzések és még nem az irodalmi tudatosságot bizonyító műfajmegjelölések. Kimondottan a levélstílusra vonat-kozó utalások igen ritkák, mint például Pázmány írja Ferenczffy Lőrinc udvari titkárnak 1628-ban egy átnézésre küldött fogalmazványról: „meglátszik, hogy prócátori írás, nem Cancellaria Stylussa”.⁵

A 17. századi magyarországi levélszerkesztési gyakorlatot tekintve általá-nosságban elmondható, hogy a kötelező formulahasználat egyéni sajátossá-gokkal érvényesül a levelekben. A formulák latin–magyar nyelvűségének ala-kulásáról megállapítható, hogy a 16. században gyakoribb a teljes egészében magyar nyelvű levél, másrészt a 17. század elején a formulák tekintetében

2 Érdemes lenne kigyűjteni a Régi magyarországi nyomtatványok tárgymutatói alapján a nyom tatásban is megjelent leveleket, és retorikai, valamint kommunikációtörténeti szem-pontból vizsgálat alá venni e műfajcsoportot.

3 Lipa Tímea, Pázmány Péter belső írói fejlődése az Öt szép levél három kiadásának tükrében, Irodalomtudomány, 3(2002), 8–33; Balázs Mihály, Az Öt szép levél 1609-ben = Uő, Felekezetiség és fikció, Bp., 2006 (Régi Magyar Könyvtár, Tanulmányok, 8), 193–216.

4 Hopp Lajos, A levélműfaj történetéből = Irodalom és felvilágosodás, szerk. Szauder József, Tarnai Andor, Bp., 1974, 543.

5 Pázmány Péter Összegyűjtött levelei, I, s. a. r. Hanuy Ferenc, Bp., 1910, 744.

vissza latinosodás figyelhető meg a magyar nyelvű misszilisek számának nö-vekedésével párhuzamosan. A 17. századi megszólító formulákat (a külcímek és conclusiók figyelembevételével) azzal a kérdésfeltevéssel is vizsgálat alá vet-hetjük, hogy használatuk mennyiben fejezi ki a levélíró és címzett viszonyát.

A szakirodalomban közhelyszerűen elfogadott megállapítás, hogy a megszólí-tó formulák megfelelő használatát a levélírók iskolai tanulmányaik során sajá-tították el, illetve a korábban kialakult hagyományokat vették át. Ila Bálint megfogalmazása szerint

ebben a korban mindenkit csak ’rendi szerint’ becsültek meg, és ennek kifeje-zésre kellett jutni a levelek címzésében is. Czobor Anna pl. szégyenkezve kér bocsánatot Thurzó Szaniszló nádor feleségétől, mert hozzá intézett levelének címzésébe hiba csúszott be, de – mint írja – nem ő, hanem a ’hitvány deák’

hibás. Thurzó György bécsi titkára a vezető osztrák, morva, cseh, német és sziléziai politikusok teljes címeit összegyűjtötte és megküldte urának felhasz-nálásra.⁶

Pázmány az 1630. év utolsó napján Rákóczi Györgynek írt levelében a követke-ző salutatióval illette a már több mint egy hónappal korábban, november 26-án megválasztott új fejedelmet: „Szolgálatom ajánlása után Istentűl kívánom, hogy kegyelmedet lelki és testi áldásokkal látogassa”. Az alkalmazott formula miatt röstelkedve mindjárt hozzá is tette:

Kegyelmedtül bocsánatot várok, ha ugyan csak az elébbi [ti. a fejedelemválasz-tás előtti] titulussal és móddal írok kegyelmednek, sem kevélységből, sem egyéb idegen indulatból nem mívelem, hanem császár ő felsége [ti. II. Ferdi-nánd] kegyelmes akaratjátúl tartozom ebben várni. Azért elhittem, meg nem itél kegyelmed ebből.⁷

A kötelező formulahasználat annál merevebb sémákat ír elő, minél magasab-ban áll a címzett a társadalmi hierarchiámagasab-ban. E formulák leggyakrabmagasab-ban latin nyelvűek. Például a pápa megszólításában a formula állandó része általában a

„Beatissime pater”, a Habsburg uralkodó titulusában pedig a „Sacratissima Caesarea Regiaque maiestas”. A rendek különböző képviselőinek latin megszó-lításaiban is kötelező érvénnyel szerepelnek a hierarchia különböző fokait ki-fejező titulusok, pl. spectabilis, magnifice, generose, egregie; egyháziak esetében reverende, reverendissime stb. Van azonban a salutatiók használatának egy olyan sajátossága, és a kötelező titulusok mellett is egy olyan tartománya a

6 Ila Bálint, Magánkancelláriai ügyintézés és magánlevéltári rendszer a XVII. sz. első felében, Levéltári Közlemények, 26(1955), 130.

7 Pázmány, i. m., II., (1911), 159.

formuláknak, amely a társadalmi állástól függetlenül vagy részben függetle-nül bukkan fel. Ennek a módosított formulának vagy formula-elemnek a meg-határozója a levelező partnerek szubjektív viszonya, a műveltségbeli színvo-nal, a családi kapcsolat, a levelezők egymás iránti barátsága vagy ellen ségessége, az életkori különbség. A műveltségbeli színvonal, az iskolázottság a formulák nyelviségére is jellemző. A jobbágylevelek írói nem maguk a jobbágyok, ha-nem egy éppen előkerített deák, de nyilván ha-nem a felsőbb hivatalokból. A H.

Balázs Éva által 1951-ben kiadott reprezentatív jobbágylevél-gyűjteményben 42 db található a 17. századból.⁸ Ezek megszólító és záró formulái egy kivételével mind magyar nyelvűek. Az egyetlen kivétel sem latin, hanem vegyes magyar–

latin formula. A jobbágylevelek salutatióiban és conclusióiban többször is megfigyelhető a formulák aktualizálása, vagyis a bennük található utalás helyzetükre. Például a berencsiek Wesselényi Ferenc nádorhoz intézett levelé-ben a tatár betörések ellen segítséget kérve a conclusióban ezt olvashatjuk:

Isten sokáig éltesse Nagyságodat jó egészségben az szegén igyefogyottaknak oltalmazására s a gonoszoknak penig büntetésére. Kegyelmes választ várván Nagyságodtul, Nagyságodnak alázatosan könyergő Princsfaluban lakozó és Szitnya várához tartozandó s Nagyságodnak szerencsés életiért Istent imádó szegénség.⁹

A formula aktualizálása, vagyis a kötelező titulusok kibővítése a saját állapot megjelölésével a török fogságban sínylődő költő és volt székesfehérvári kapi-tány, Wathay Ferenc egyetlen ismert misszilisében is megfigyelhető; amint Batthyány Ferencnek írt levelét kezdi 1605-ben: „Tekéntetös és nagyságos, neköm jóakaró kegyelmes uram, az én keserves és nyomorúságos régi rabsá-gomnak megszabadulása után halálomig szolgálok nagyságodnak”.¹⁰ A magas műveltségi szinten álló Szenci Molnár Albert levelezésében a 17. század elején már archaikusnak számító humanista hangulatú egyszerű „Salutem” kezdetű formulák a leggyakoribbak, az aktualizálás itt csupán a külcímekben jelenik meg.Az aktualizálás és a formula szubjektív alakítása megfigyelhető a családi levelezésekben is. A házastársi levelekben szinte kizárólag magyar nyelvű a salutatio, ami nem elsősorban az alacsonyabb szintű női műveltséggel, hanem a közvetlen hangvétel kifejezési szándékával függ össze. Itt is találhatunk for-mula-szerű megszólításokat, pl. Lorántffy Zsuzsanna Rákóczi Györgyhöz írt egyik 1636-os levelében: „Szolgálok Kegyelmednek mint szerelmes uramnak,

8 Jobbágylevelek, összeáll. H. Balázs Éva, Bp., 1951.

9 Uo., 88–89.

10 Régi magyar levelestár (XVI–XVII. század), I, bev., jegyz. Hargittay Emil, Bp., 1981, 343.

(Rövidítése a továbbiakban: RML.)

az úr Isten áldja meg Kegyelmedet szerencsés hosszú élettel, jó egészséggel”.¹¹ De gyakoribb a megszólítás szubjektív típusa, szabad alakítása, amely a szemé-lyi kapcsolat jellemző kifejezése. Például Kemény János Lónyay Annának 1659-ből: „Édes kis asszonykám”, 1661-ből: „Édesem” vagy Teleki Mihály Veér Juditnak ugyanebből az évből: „Édes kedves mantsám, gyönyörűséges szerel-mes Juditom, kedvem szerint való kis Feleségem, nekem régi jóakaró asszo-nyom, most immár egyetlenegy hálótársam”.¹²

Eddigi példáinkról elmondhatjuk, hogy a levél tartalma és az alkalmazott formula között nincs ellentmondás. A formula vagy a tartalmat erősíti (mint a házastársi levelek többségében), vagy közömbös (mint a Szenci-kör levelezésé-ben). Ez a harmónia a kimondottan ellenséges hangvételű és tartalmú levelek-ben sajátos módon jelenik meg. A tyatyók által írt magyar nyelvű török levelek fenyegető típusában a salutatio elmarad, helyette az oklevél-bevezető formula található meg. Például Kemény János halála után a fejedelem fiát így fenyeget-te meg Kucsuk Mehmet basa 1662-ben, attól tartván, hogy Kemény Simonnak apját követő uralkodói aspirációi vannak:

Mi, hatalmas győzhetetlen császárunk Dunán innen lévő végházainak és Er-délyben lévő fényes hadainak igazgatója és gondviselője, Temesvárnak begler-bégje, Borosjenő várának főbasája, nagyságos Kucsuk Mehmet basa. Tudtodra legyen, te nagy ördögnek kis ördög fia, ördög lelke, kutya fele, disznó fele, ke-zemhez jutott az te kutya leveled, mit írtál, láttam miért írsz te Erdély országá-nak… stb.¹³

Negatív értelmű salutatióra egyébként nem találtam példát a 17. századi ma-gánlevelezés átnézett részében. Említettük azonban, hogy a formulakészlet kö-telező kifejezései mellett (ez főleg a latin nyelvű salutatiókra vonatkozik) egy-egy formulának lehetnek változó részei is. Ezek beépítésével nem módosul oly mértékben a salutatio, mint az idézett magyar nyelvű aktualizált formulákban, mégis jellemzőnek kell tartanunk ezeknek a változó, tehát fakultatív elemek-nek a meglétét vagy hiányát. Utolsó példánkat ebből a körből vettük, a formu-lahasználat szempontjából megvizsgálva Pázmány és az erdélyi fejedelmek viszonyát. Megfigyelhető, hogy ebben a kapcsolatban az amicus–amice kifeje-zésnek sajátos szerepe van. Bethlen és Pázmány 1617 és 1629 közötti levelezésé-ből 46 misszilist ismerünk. Ezeklevelezésé-ből Bethlen 33-at, Pázmány 13-at írt. A 33 Bethlen-levélben – figyelembe véve a külcímeket és a conclusiókat is – 11 alka-lommal nem fordul elő az amice, 22 levélben megtalálható. Pázmány Bethlen-hez írott leveleiben egyáltalán nem viszonozza az amicust. I. Rákóczi György

11 Szeretők és házastársak, szerk. Erdődy Edit, Bp., 1978, 166.

12 RML, i. m., II, 282, 307, 310.

13 Uo., 318

1632 és 1636 között 20 levelet írt Pázmányhoz, melyekben – 6 fogalmazvány, másolat, illetve töredék kivételével – mindenütt megtalálható az amicus–amice kifejezés. Az érsek Rákóczinak viszonozta az amicus titulust: 53 levele közül mindössze négyben nem található meg. Tanulságos Esterházy Miklós nádor esete is. Esterházy 1635 és 1640 között Rákóczi fejedelemhez írt 16 levelében minden esetben alkalmazza az amice titulust. 1644–45-ben, Rákóczi hadjárata idején azonban 28 levelének titulusai között csupán két alkalommal találjuk meg az amicét, utoljára 1644. május 15-én, két hónappal a fejedelem hadra ke-lését követően. Ezzel szemben Rákóczinak a nádorhoz 1636 és 1644 között írt 9 leveléből mindössze egy alkalommal hiányzik az amicus.¹⁴ Érdemes lenne a megszólító formulák (és az attól való eltérések) vizsgálatát nagyobb levélanya-gon, más levélírók esetében is alaposabban megvizsgálni.

Túl a levelek kötelező formulahasználatán, illetve az ehhez képest való elmozdulásokon, a misszilis irodalmi jellege jól mérhető a retorizáltság szint-jével, ami megragadható a szónoki beszéd szerkezetének érvényesülésén és a genusokba sorolhatóságon keresztül. A misszilisek egy jelentős hányadában megvan a retorikus jelleg, különös tekintettel a szónoki beszéd fő szerkezeti egységeinek kimutathatóságára. Irodalmilag igényesebb szerzők missziliseiben kétféle stílus érvényesül. Rimay, Szenci Molnár, Bethlen Gá-bor, Pázmány, Esterházy Miklós, Zrínyi leveleiben a tudatos szerkesztői szándék jól megfigyelhető. Leveleik egy része a humanista levélírói hagyo-mányokat őrzi, bennük a szónoki beszéd fő szerkezeti részei világosan kimu-tathatók.¹⁵ Minthogy sok évszázados hagyománya volt annak, hogy az isko-lai retorikai tudásukat a gyermekek latin nyelvi ismereteik bővülésével tanulmányi éveik alatt fordítási és invenciós gyakorlatok segítségével meg-szakítás nélkül továbbfejlesztették, nem meglepő, hogy a szónoki beszédre vonatkozó alapvető retorikai ismeretek hatása megjelent az episztolák szer-kesztésében. Kétségtelen, hogy tanult levélíróink felhasználták a szónoki be-szédre vonatkozó retorikai iskolázottságukat episztoláik megírásakor, hi-szen magát a levélírást a szóbeli kommunikáció írásos változatának tartották;

mindazonáltal a retorikai iskolázottság szempontjából eddig mindössze csak a humanista levélírókkal foglalkozott behatóbban a hazai szakirodalom.

A 16–17. században lényegében változatlanul élt tovább a retorikaoktatás, s csak egyes műfajokban, mint az egyházi vagy halotti beszéd váltak külön az

14 Hargittay Emil, A megszólító formulák és a társadalmi hierarchia összefüggései a XVII.

századi magánlevelezésben = A magyar hivatali írásbeliség fejlődése, I., szerk. Kállay István, Bp., 1984, 238–251.

15 Levélszerkezeti elemzések: Lancsák Gabriella, Az erdélyi kancellária hivatali írásbelisége a XVII. század első felében = A magyar hivatali … i. m., 252–261; Hargittay Emil, Régi magyarországi misszilisek retorikai elemzése = Levél, író, irodalom. A levélirodalom történetéről és elméletéről, szerk. Kiczenko Judit, Thimár Attila, Piliscsaba, 2000 (Pázmány Irodalmi Műhely, Tanulmányok, 1) 22–31.

elméleti követelmények.¹⁶ Ez a különválás – úgy látszik – nem érvényes az episztolaszerkesztésre, annak ellenére, hogy a 16. században Erasmust köve-tően több ars epistolandi is megjelent, de Erasmus volt a mértékadó.¹⁷ Az újabb retorikai kutatások, megjelent szöveggyűjtemények birtokában egyre nyilvánvalóbb, hogy e művek hatottak Magyarországon, továbbá az a mű-veltséganyag, aminek alapján az ars epistolandik elkészültek, a külföldi egyetemeken megfordult magyarok számára bizonyosan rendelkezésre állt.

Nem meglepő tehát, hogy számos levélírónk episztolájában tükröződik a re-torikai műveltség.

Számos levél elemzése nyomán az alábbi retorikai séma valósul meg az író-ilag igényes misszilisekben: salutatio (megszólítás és üdvözlés), captatio bene vo-lentiae (a jóindulat megnyerése), narratio (elbeszélés), propositio (főtétel), argu-mentum (bizonyíték), amely lehet confirmatio (a főtétel megerősítése) vagy refutatio (cáfolata), petitio (kérdés vagy kérés), amely jellemzően a misszilis le-vél sajátos, az orációtól eltérő szerkezeti egysége, conclusio vagy peroratio (bú-csúvétel, amely rövid összefoglalást is tartalmazhat), datum (keltezés), sub-scriptio (aláírás), mindezt kiegészíti az intitulatio (címzés, külcím) a levélen.

Nem egy esetben exemplum (példa) is található a levelekben.

A 17. századi magyarországi misszilisek tehát alapvetően a használati iro-dalom körébe tartoznak, ugyanakkor vannak szempontok, melyek alapján a levelek egy részében mérhető az „irodalmiság” kritériuma. Ez a levélformulák szabályos megtartásában, sőt azok tudatos módosításában, a szónoki beszéd retorikai szerkezetének a misszilisekben való megjelenésében, az episztola ha-gyományos műfaji határainak átlépési kísérletében, a missziliseknek irodalmi művekben való felhasználásában ragadható meg. A fennmaradt iskolai jegy-zetkönyvek és formuláriumok mutatják, hogy a levélírást tanulással elsajátít-ható irodalmi produktumnak tartották. Mint említettük, Erasmus Ars episto-landija (1522) óta a 16. századi latin humanizmus számára fontos volt az antik hagyományok alapján való episztolaírás elterjesztése. A kora újkor talán leg-tudatosabb levelezője Justus Lipsius volt. Hatása Magyarországon is

jelentke-16 „A XVII. században Európa-szerte egységes a retorikai köznyelv, katolikus és protestáns elmélet között alig van különbség. Az Arisztotelész–Cicero–Quintilianus ’szentháromságon’

alapuló, klasszicizáló humanista szónoklattan szinte egyeduralkodó.” Bartók István,

„Sokkal magyarabbul szólhatnánk és írhatnánk”: Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–

1700 között, Bp., 1998 (Irodalomtudomány és Kritika), 108; valamint Kecskeméti Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században, Bp., 1998 (Historia Litteraria, 5), 35.

17 „Jedenfalls sicherte die Abfassung lateinischer Epistolarien auf antiker Basis (Erasmus macht 1522 den Anfang) dem Humanismus auch im Bereich der ars epistolandi seine Autonomie. Sie beweist sich nicht zuletzt darin, daß noch während des gesamten 17.

Jahrhunderts die Brieflehre des Erasmus für Theorie und Praxis der Humanisten maßgeblich bleibt.” W. Barner még felsorolja a legfontosabb kézikönyveket, Vivesét, Lipsiusét és másokét. Wilfried Barner, Barockrhetorik: Untersuschungen zu ihren geschichtlichen Grund-lagen, Tübingen, 1970, 158–159.

zett: levelező kapcsolatban állt vele Dudith András, Forgách Mihály, Koppay György, Révay Péter, Rimay János, Zsámboky János.¹⁸ Lipsius Európa tudósai-val folytatott levelezéséből válogatásokat állított össze, s azokat nyomtatásban is megjelentette, ezekbe a gyűjteményekbe bekerülni természetesen nagy meg-becsülést jelentett. Lipsius tudatosságára jellemző, hogy elméleti előadást is készített, az Epistolica institutiót, melyet tankönyvként jelentetett meg az ifjú-ság használatára először 1587-ben.¹⁹

Az általam használt 1614-es antwerpeni kiadás címlapján egy embléma lát-ható, melyen a lipsiusi symbolum olvasható: „Labore et constantia”. Rimay is elsajátította e jelmondat lényegét, versei, levelezése és életútja igazolja a sztoi-kus világlátás jelenlétét.²⁰ Nagy jelentőségű, hogy Lipsius e munkája a Vára-don 1656-ban kiadott, az Orator extemporaneus című, eredetileg jezsuita retori-katankönyv folyamatos lapszámozású mellékleteként megjelent Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában, mégpedig bizonyára a helyi református iskola tanára-inak javaslatára. Itt kell megemlíteni, hogy ugyanebben az évben a váradi és a lőcsei nyomdában is kiadtak egy Johannes Sturm-féle Cicero-levélgyűjte-ményt.²¹ Az Orator extemporaneus különleges voltát Tarnai Andor mutatta ki,²² Knapp Éva pedig nemrég dokumentálta, hogy a jezsuitáknál is elterjedt Lipsius levélelméletének használata.²³ Összevetve Lipsius művének 1614. évi antwer-peni kiadását a váradi redakcióval, megállapítható, hogy a magyarországi ki-adás pontosan követi az eredeti művet, s csak az alább említendő a függelék-rész hiányzik belőle. Még az eredeti kiadás címlapszövegének egy függelék-részét is

18 A Lipsiushoz kötődő, magyarországi kapcsolatokat dokumentáló valamennyi levél magyar fordításban megtalálható az RML-ben.

19 Justus Lipsius, Epistolica Institutio: Excerpta dictantis ejus ore, Anno 1587, mense Junio.

20 Emlékezetes Rimay írásainak az a helye, ahol mesterét, Balassit is ezen eszmények vallójaként állítja be, mintegy átértékelve a mester habitusát. „Ő volt az, aki engem, a dicséretért lángolót azzal a reménnyel töltött el, hogy vagyon vára nélkül is keletkezhet erény, melyet munkával és állhatatossággal elérni törekszünk.” (Eckhardt Sándor fordítása.) Rimay, i. m., 38.

21 Régi magyarországi nyomtatványok, szerk. P. Vásárhelyi Judit, Bp., 2012, 2646 és 2674.

22 Tarnai Andor tisztázta, hogy az eredetileg Michael Radau lengyel jezsuita által összeállított művet – az eredeti szerző nevét elhallgatva – Georgius Beckher neve alatt adták ki Váradon, s milyen átalakításokat tett ez szükségesé a nyomtatványban: Tarnai Andor, Orator extemporaneus = Klaniczay emlékkönyv, szerk. Jankovics József, Bp., 1994, 365–378. Lipsius

In document Tanulmányok Bartók István 60. születésnapjára (Pldal 116-128)