Bognár Péter
„Udvarló módra”
– a Horvát-kódex apácaregulájának az éneklésre vonatkozó szöveghelyéhez
Balassi-könyvében Horváth Iván – többek között – a Horvát-kódex apácaregu-lájának az éneklésre vonatkozó részletét is idézi azzal kapcsolatban, hogy jóval Balassi előtt „esetleg létezhettek magyar nyelven is a trubadúrdalokra emlé-keztető szórványok, melyeknek emlékét az eleve fejletlen udvari élet hanyatlá-sa, a török és a reformáció elsöpörte”. Az idézett részletek a következők:
1) „Éneklésedben te szódat udvarló módra ne tördeljed, mert ha akarsz Istennek kelletned vagy kedvesnek lenned.” 2) „Lelki értelmet végy és ájtatosságnak kévánságát, hogy nem mint udvarló képpen éneklésnek módját tegyed.” 3)
„Elég tenéked szódnak udvarlóságára, beszédidnek, öltözetidnek, erkölcsidnek ékességére, hogy te benned semmi ne legyen […] hogy ki meg bántanája vagy megbotránkoztatnája az te reád nézőket.”1
A könyv megjelenését követő vitában2 a szöveghely újra és újra előkerül, a regula tiltásainak értelmezésében a vitapartnerek mindvégig egyetértenek, az udvarló módra tördelt ének kifejezés mögött szerelmi témájú, talán udvari típusú költészetet sejtenek.3 A szöveghely kontextusa ezt az értelmezést ugyanakkor nem támasztja alá. A kódex vonatkozó fejezetének teljes szövege a következő:
* A szerző az ELTE BTK tudományos munkatársa. A dolgozat az OTKA 109127-es munka-számú projektjének támogatásával készült.
1 Horváth Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Bp., 20042 [1984], 260.
2 Az ún. virágénekvita összefoglalását ld.: Tóth Tünde, A virágénekvita = A magyar irodalom történetei: A kezdetektől 1800-ig, szerk. Jankovits László, Orlovszky Géza, Bp., 2007, 133–
3 Kőszeghy Péter, Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, ItK, 145.
91/92(1987/1988), 329; Horváth Iván, Egy vita elhárítása: Kőszeghy Péter cikke a „Vita”-rovatban, ItK, 91/92(1987/1988), 662; Kőszeghy Péter, Elhárítva: Megjegyzések Horváth Iván Egy vita elhárítása című cikkéhez, ItK, 93(1989), 603.
Éneklésedben te szódat udvarló módra ne tördeljed, mert ha akarsz Istennek kellet-ned vagy kedvesnek lenkellet-ned, akkoron míg tisztábban és együgyűbben éneklesz, annyival inkább kedves lész őneki. Ha kívánsz hallgatónak kellemetes lenned, tehát ez hív dicsőség. Ha pedig tennen magadnak kívánsz kellemetes lenned, ez hívságos vigadalom. Ha pedig egyebeknek épülésüket kívánod, tehát mennyi-vel inkább hívságot távoztatsz éneklésedben, annyival nagyobban ő szíveknek áhitatját és tisztaságát Isten meghallgatja. Inkább, hogy mint az szónak zengé-sét, miként némely ájtatos mondja. Nem az üvöltés, de inkább az szerelem zeng Istennek fülében, és így könnyen üvöltözz Istenre, mert közel vagyon Isten, mindeneknek kik őtet hívják bizonyságban. Te igyekezeted az Isteni szolgálat-ban inkább legyen arra, hogy az Szentírásnak ügyéből lelki értelmet végy és áj-tatosságnak kévánságát, hogy nem mint udvarló képpen éneklésnek módját tegyed, és szódat üvöltvén felmagasztassad. Jóllehet némely szerzetesek hiába alejcsák őmagukat ilyen módon Istennek szolgálatot tenni. Mert ha Istent szónak zen-gése gyönyörködtetnéje, tehát az madarak és kintornáló szerszámok kedvesbek volnának Istennek, hogynem mint az emberi éneklések. Szívnek tisztasága és elmének ájtatossága, ezek azok, kikben Isten gyönyörködik. Valami vagyon, aki Istenről nincsen, azzal sokat ne gondoljon Istennek szolgája. Elég tenéked szódnak udvarlóságára, beszédidnek, öltözetidnek, erkölcsidnek ékességére, hogy te benned semmi ne legyen ne jelenjék, hogy ki meg bántanája vagy megbotrán-koztatnája az te reád nézőket. Ha semmi kevélységnek, semmi vásottságnak, semmi háborúságnak, semmi békétlenségnek, semmi feslettségnek, semmi ki-váltképpen való válás avagy ékeskedésnek színe vagy képe tebenned ne láttassék.4
A fejezet forrását – a 13. század közepén élt David de Augusta Formula novitiorumának 33., az elkerülendő magamutogatásról (De ostentatione vitanda) szóló fejezetét – Tímár Kálmán azonosította.5 A mintául felhasznált munka első másfél mondatát („Mindenben, amit teszel, óvakodj a magamutogatás és a kérkedés bűnétől, legyél egyszerű mindenben, ahogyan hívőhöz és szegény-hez illik. Ne járj udvari módon és ne tégy udvari taglejtéseket…”) a magyar szöveg elhagyja, a második mondat közepétől viszont hűségesen követi a latin textust:6
4 Horvát-kódex, OSZK, MNy 7, 138v–139v. Kiemelés tőlem: B. P.
5 Tímár Kálmán, Adalékok kódexeink forrásaihoz 1, ItK, (36)1926, 51–53.
6 Megjegyzendő, hogy a magyar szöveg másolat benyomását kelti. Az eredeti szöveg harmadik mondatának állítmánya („tanto magis eos edificas” [annyival inkább építed őket]), kimarad a magyar változatból, a hiányzó mondatrészt a Horvát-kódex a következő mondat anyagával igyekszik feltölteni („Cordis devotionem et puritatem Deus attendit magis…” [„annyival nagyobban ő szíveknek áhitatját és tisztaságát Isten meghallgatja”]).
A megoldás arra utal, hogy a Horvát-kódex összeállítója nem a latin, hanem egy olykor kevéssé érthető, magyar szövegből dolgozott.
In omnibus quae facis cave vitium ostentationis et iactantiae, esto planus in omnibus sicut decet religiosum et pauperem. Non cures curialem incessum vel gestus curiales, nec vocem curialiter frangas in cantando, quia si Deo cupis placere in cantando, tunc quanto purius cantaveris et simplicius, tanto ei magis places, si quaeris auditoribus placere, inanis gloria est, si tibi ipsi placeas, levitas est: Si aedificationem auditorum in cantando quaeris, quanto magis fugis vanitatem, tanto magis eos edificas. Cordis devotionem et puritatem Deus attendit magis quam vocis sonoritatem, facile enim clamabis ad Deum, prope est dominus omnibus invocatibus eum in veritate. Intetio tua in divinis officiis magis debet esse ad hoc, ut ex verbis sacrae scripturae elicias spiritualem intellectum et devo-tionis effectum, quam ut curialiter exprimas notas cantus, vel vocem tubando exaltes, licet quidam religiosi frustra in hoc se arbitrentur obsequium praestare Deo. Quia si delectaret Deum vocum sonoritas, tunc et ipsa musicalia instrumenta, vel avium cantus eum demulcerent, quae satis dulcia sunt suo modo. Puritas cordis et mentis devotio, illa sunt in quibus Deus delectatur: de quo non est Deo curae, de hoc et servo eius non debet esse multum curae.
Sufficit tibi ad omnem curialitatem morum et vocis, et verborum et vestium, si nihil in te appareat quod offendat vel scandalizet intuentes, si nihil elatum, nihil lascivum, nihil dissolutum, nihil turbidum in te appareat, vel singularitas in colore notabiliter in te videatur.7
A szövegkörnyezetet figyelembe véve a Horvát-kódex regularészlete nem annyira tartalmi, mint inkább formai, az éneklés módjára vonatkozó utasításnak tűnik.
A 17. századi fordítóknak a stílusról vallott nézeteit vizsgálva Bartók István külön alcsoportba sorolja azokat a szerzőket, akik szerint „a tartalom fontosabb, mint a stílus”. Madarász Márton, Szentgyörgyi Gergely, Debreceni K. János vagy Szenci Fekete István szerint az egyházi szövegek fordításának elsődleges célja a tarta-lom pontos visszaadása, a stiláris megformáltságot másodlagos szempontként kezelik. A legvilágosabban Szentgyörgyi fogalmaz, aki szerint a mennyország keresése közben egészen egyszerűen nem illik stiláris kérdésekkel foglalkozni.8
Az idézett regularészlet hasonló gondolatkörön belül mozog. A „udvarló módra tördelt” ének szinonimája az „üvöltés”, ellentéte a „tiszta”, „együgyű”
7 David de Augusta, Formula novitiorum, Augsburg, 1596, 65–66. Kiemelés tőlem: B. P.
8 Bartók István, „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk”: Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–1700 között, Bp., 1998, 262. „[…] e’ Könyvecskének fordításában, kivált-képpen az elein, és a’ Sz. Atyák szavaiban, inkább vigyáztunk a’ dolog mi-vóltára, hogy-sem a’ Magyar-nyelvnek folyására: mert itt, nem a’ nyelveket akartuk ékesen-szóllásra köszörülni; sem a’ füleket viszkettetni: hanem a’ Szívet gyulasztani, és az elme-eleibe oly vastag falatokat szegdelni, mellyeken nagy üdvösségessen rágódhatik, és ugyan kérődhetik.
Nem is illik, hogy ott a’ beszédnek chinyosságáról fölöttébb törödgyünk, a’ hol Meny-országot keressük […] Más dologban meg-lehet a’ tréfa, meg-lehet a’ kényesség: itt, valami vagyon, chupa Valóság. Azért senki elégségesen itt nem vigyázhat; annál-is inkább, senki fölöttébb szemes itt nem lehet.” Szentgyörgyi Gergely, Elmélkedések az Örökkévaloságrol, Pozsony, 1643 (RMK I. 747), 9v–10r. Idézi: Bartók, i. m., 275.
éneklés. A regula tehát nem arra utasítja az apácákat, hogy ne énekeljenek szerelmi témájú énekeket (ennek lehetősége fel se merül), hanem arra, hogy a megszokott énekek előadása közben egyszerűségre törekedjenek. (Indoklás:
„Ha kívánsz hallgatónak kellemetes lenned, tehát ez hív dicsőség. Ha pedig tennen magadnak kívánsz kellemetes lenned, ez hívságos vigadalom.”)
A Horvát-kódex regulájának felfogása a korszak keresztény egyházainak felekezetektől független álláspontja, az éneklés módját az ének tartalmának alárendelő vélemények a 16–17. századi protestáns gyülekezeti éneklésben is kimutathatók. A hasonló megnyilatkozásokat tematikai alapon csoportokba soroló H. Hubert Gabriella a következő véleményeket különbözteti meg:
„A buzgó szív, lélek s nem a külső zengés a fontos” (7 forrás). „Csendes, érthe-tő beszéddel, értelemmel, szívből énekeljenek” (6). „Ne a torok szakadtáig való kiáltásokkal, a testnek indulatából, hanem gyönyörűséges, mértékletes és mesterséges zöngésekkel, a szív áhítatosságából” (1). „Halkan, tisztán ért-hetően ejtsék ki a szavakat; szép, tiszta, vékony szóval és jó kedvvel, víg el-mével” (1). „Halkan, ne illetlen nagy zengéssel legyen; nem üvöltésekkel, or-dítással, értelem nélkül” (4). „»Nagy szóval valo kintornálást nem javallyuk a’ nagy torkú Cantorokban«„ (1). „A kántorok rendetlenül és mértéktelenül ne kiáltozzanak” (1). „Mértékletesen” (3). „Az éneklés ne legyen széttördelt, összevissza, hogy a jelenlevők érthessék a szöveget” (2). „Az énekhangnak ne szenteljenek nagyobb figyelmet, mint az énekben lévő isteni igének vagy a prédikációnak” (2).9
Az udvarló módra tördelt ének tehát ’udvari környezetben szokásos, gyö-nyörködtetés céljából művelt énekstílus’ értelemben szerepel a Horvát-kódex apácaregulájában, szerelmi tematika ismeretére a szövegből nem következtet-hetünk. A szöveg értelmét és tanító funkcióját elhomályosító, az esztétikai él-vezetszerzésre koncentráló énekstílus tiltása jól illeszkedik a korszaknak az egyházi típusú énekek előadásáról vallott felfogásához. Azt a kérdést, hogy létezett-e a 16. század eleji magyar énekkultúrában egy hasonló, az udvarhoz kötődő, a gyönyörködtetést előtérbe helyező előadásmód (és ha igen, milyen jellegzetességekkel bírt), a zenetörténetnek kell megválaszolnia. Egyelőre azt sem zárhatjuk ki, hogy az udvari előadásmódra történő, meglepő utalás való-ságreferencia nélkül, a forrásszöveg szó szerinti fordításaként került át a ma-gyar kontextusba.
9 H. Hubert Gabriella, A régi magyar gyülekezeti ének, Bp., 2004 (Historia Litteraria, 17), 68.
•
Kasza Péter