4. EREDMÉNYEK
4.10. Az orvosi identitás alakulása az orvossá válásban
4.10.2. Szerepmodellek az orvosi identitás kialakulásában
A szerepkövetés, az idősebb orvosok attitűdjeinek, magatartásának kritikus megfigyelése és elsajátítása nagyon fontos az orvossá válás útján. Az elsőéves hallgatók általában mind leendő hivatásukkal, mind saját magukkal szemben nagy elvárásokkal érkeznek az egyetemre. Az általuk megrajzolt „jó orvos”, „ideális orvos” portré döntő többségében egy fiktív személy, akinek jellemző karakterjegyei a társadalmi elvárások és az egyéni – általában eléggé idealisztikus – elképzelések alapján fogalmazódnak meg.
Személyesen az orvostanhallgatók szerepmodellekkel jellemzően találkozhatnak az egyetem előtt saját családban (pl. orvos szülő gyakori) vagy páciensként (pl.
gyerekorvos). Ezek a korai találkozások sokszor imprinting élményként hatnak a pályaválasztásra. Az orvos szülővel (szülőkkel) rendelkező hallgatóknál megfigyelhető a korai zárás jelensége.
A felsőbb éves medikusok vonzó példák lehetnek a pályaválasztás előtt, illetve az egyetem első éveiben. Az interjúk alapján az orvostanhallgatók szakmai identitására az orvosi egyetem alatt azonban egyre inkább egy orvos gyakorlatvezető, vagy egy klinikus van hatással.
Az orvosi tanulmányok, gyakorlatok, intézménylátogatások során a hallgatók rengeteg szerepmodellel találkoznak, először instruktorok, egyetemi előadók, oktatók, gyakorlatvezetők személyében, majd a gyakorlatok során a rendelőintézeti, kórházi
125
orvosok személyében. A konkrét szerepmodelleknek döntő jelentősége van abban, hogy a hallgatók által elképzelt valamint a tanulmányok során bennük kialakult emberkép reálissá váljon, és a gyakorlatban is megvalósítható legyen.
30. Táblázat: A medikusokra ható pozitív szerepmodellek hatásának elemzése
Interjú részlet Kategória Megjegyzés
„Nekem édesanyám orvos …voltak betegei, akik hozzá jártak, őket otthon kezelte… Jó hangulat volt nálunk mindig is, ez nagyon fontos volt a betegeknek, tehát szerintem ezért is jártak hozzánk. Ez nagyon meghatározó volt, és az hogy ez volt, ami miatt kiskorom óta orvos akartam lenni.”
„Édesanyám gyerekorvos, gyerekként láttam, hogy milyen lelkiismeretesen látta el a munkáját…
Sajnos még a velem való kapcsolata rovására is: az éjszakai ügyeleteit, hétvégi munkáját eléggé megsínylettem. Mégis az maradt meg bennem, hogy ha valamit, hát ezt érdemes nekem is csinálnom…”
„Nekem anyám, apám orvos… Egyértelmű volt,
"Izsák és az ottani orvostanhallgatók meghatározó szerepe úgy vélem mély benyomást hagyott, és igen feltáró jellegű volt. Abban az értelemben, hogy nagyon bensőséges kapcsolatok épültek ki, éppen azokkal az emberekkel, akik a tábor szervezői voltak. Nem voltak falak egymás között - én akkor egy harmadéves középiskolás diák voltam, ők pedig majdnem végzős orvosok és orvostanhallgatók, és persze, hogy volt különbség.”
„A gólyatáborban és összességében az első évben még csodáltam az instrukturainkat, mindig mindenre tudtak válaszolni…” elvárnék mint orvostanhallgató. Ilyen embert képzelek el fehér köpenyben. Amikor nagyanyámhoz kihívtuk a mentőt, és az ápoló srác (6-od éves medikus) mesélte, hogy az egész 6 év alatt egy olyan emberrel találkozott, aki az egésznek értelmet adott… és ugyanarról az emberről beszéltünk. Meghatározó élmény volt…”
„Nem ment a boncteremben soha a hülyéskedés, rend volt, fegyelem volt. De volt mögötte szakmai
126
A 30. táblázat tartalmazza a medikusokra ható pozitív szerepmodellekkel kapcsolatos interjúk elemzését.
Az orvostanhallgatók pályaválasztására és orvosi identitásuk kialakulására gyakran van hatással az orvosi témájú filmek, szappanoperák valamely orvos-hőse. Az ezzel kapcsolatos interjúk elemzése az előző fejezetben megtörtént, így ebben a részben nem tárgyalandó.
A családban vagy az orvosi képzés során a hallgatók nem csak pozitív szerepmodellekkel találkoznak, hanem sajnos elrettentő példákkal is. A negatív szerepmodelleknek ugyanúgy fontos szerepük van a medikusok pályaszocializációjában, így beavatási folyamatukban is. Néhányan beszámoltak arról az interjúk során, hogy éppen az vezetett az orvosi szakmában való csalódásukhoz, sőt kiégéshez, hogy a képzés során nem találkoztak megfelelően hiteles példával. Így megállapítható, hogy a szerepmodellek hiánya kiavatáshoz vezethet. A 31. táblázat a negatív szerepmodellekre illetve a személyes (hiteles) példa hiányára mutat be interjúkat, a kategória-tartalom elemzés módszerével.
31. Táblázat: A medikusokra ható negatív vagy hiányzó szerepmodellek elemzése
Interjú részlet Kategória Megjegyzés
„A szüleim orvosok, mégis úgy voltam egészen gimi végéig, hogy semmiképp nem akarok orvos lenni…
Bármit csak azt ne… Aztán valahogy mégis itt kötöttem ki.”
„Nekem nagy csalódás volt a szülészet-gyakorlat.
Az orvos prominens képviselője volt az egyetemnek, számomra mégis a legelrettentőbb példája lett az orvoslásnak.”
„III. év gasztroenterológiai gyakorlat: a főnök teljesen pszichopata volt. Az egész életem egy baromi nagy zuhanás volt, a munkatársak hisztiztek, bőgtek. Az oktatók hozzáállása brutális volt:’miért jöttél, nem érek rá…’ Addig tartott, hogy orvos leszek…”
„Hatodévesként ki kell oktatnom orvosokat dolgokból…”
„Első évben még nem merted volna megkérdőjelezni… Aztán rájössz, hogy hülyeségeket beszél a szakorvos.”
„Lila köd, senki nem volt orvos a családban.”
„Kevés olyan tanár akad, aki valami pluszt ad a tankönyvön kívül.”
„Egyik ismerősöm azért ment orvoslátogatónak, mert elmondása szerint nem volt pozitív mintája, hogy milyen egy jó gyógyító… csak a negatívat tapasztalta az egyetem alatt… szerencsére velem nem így volt.”
Szerepmodell
127 4.10.3. Az orvosi identitást jelző szimbólumok
A szerepmodellek mellett nagy szerepük van a medikusok identitásának kialakulására a rituális szimbólumoknak, melyek közül a leginkább emlegetett az orvosi eskü, a fehér köpeny, a fonendoszkóp és a doktori cím.
A HuMánia hallgatók felmérésénél a 62 válaszadóból hárman jelölték meg a fehér köpeny viselését, mint a beavatási folyamatuk legmeghatározóbb pontját12.
A hallgatók az orvosi identitásuk alakulását mégis leginkább a doktori cím fokozatos elnyerésével azonosították szimbolikusan. Az interjúkból számos alkalommal hangzottak el olyan „megnyilvánulások”, amelyek a doktori címet magával az orvosléttel azonosítják:
„Még egy év, és megvan a ’dr.’…”
„Még néhány szigorlat a ’dr.’-ig…”
„Már kétharmad arányban orvos vagyok… már csak a pont hiányzik.”