A rítus

1.1.2.1. A rítus fogalma

A rítusok, vagyis a szertartások adott csoportok vagy személyek által végzett, tanult, és az adott alkalomhoz kötött cselekvési formák, melyeket a köznapi gyakorlattól eltérő módon vagy eltérő céllal gyakorolnak. Ezt a mindennapi gyakorlattól való eltérést a cselekvésmintázathoz kapcsolódó szimbólumhasználat és a bennük rejlő jelentések sajátos volta teremti meg.

Kyriakidis (2007) szerint a rítus a kívülálló szemszögéből nézve irracionálisnak, illogikusnak tűnő cselekvéssor, viszont ilyen megközelítésben számos nem rituális művészeti megnyilvánulás is (pl. pantomim) tűnhet rítusnak. A rítusnak nem lehet célja azonban a puszta szórakoztatás, de ez nem jelenti azt sem, hogy a rituáléhoz nem kapcsolódhat zene, tánc, ének. Épp ellenkezőleg, ezek a rítus fontos elemei lehetnek.

Loudon (1966) megfogalmazásában a rítus olyan szimbolikus jelentőségű előírt és ismétlődő formális viselkedés, amelynek nincs közvetlen technikai következménye.

Helman (2003, p. 179.) szerint „szociális helyzetben a rítus az adott társadalom bizonyos alapvető értékeit fejezi ki és újítja meg, különösen az emberek egymás közötti, az ember és a természet, illetve az ember és a természetfeletti világ közötti viszonnyal kapcsolatos értékeket; mely viszonyok minden emberi csoport működéséhez szervesen hozzátartoznak”.

Turner (1968, pp. 1-8.) szerint „a rítus periodikusan újrafogalmazza azt, ahogyan egy sajátos kultúra tagjainak egymással viselkedniük kell, ha egyáltalán van bármiféle koherens társadalmi életük”.

1.1.2.2. A rítus funkciói

A rítusok sokféle funkciót töltenek be, mind az egyén, mind a társadalom számára.

14

Helman (2003) a rítusok lélektani, szociális és védelmi funkcióit emeli ki. Turner a szertartások két funkcióját említi, ami az expresszív és a kreatív szerepkör. Az expresszív aspektus szerint a rítus „szimbolikus formában fejez ki bizonyos kulcsfontosságú értékeket és kulturális orientációkat” (Turner 1968, pp. 1-8.). A kreatív aspektus szerint a rítus „ténylegesen megalkotja vagy újjáteremti azokat a kategóriákat, amelyekben az emberek a valóságot észlelik: a társadalom szerkezetének alapját képező axiómákat és a természeti és erkölcsi rend törvényeit” (Turner 1969, pp. 48-49.).

A szertartás funkcióját tehát a szimbólumok használata révén tölti be, a rituális szimbólum így összekapcsolja az emberi élet fiziológiai és szociális aspektusait. A rítusokban megnyilvánuló szimbólumok segítenek az anyagi, élettani változások tényeit szociálisan és lélektanilag integrálni.

A rituális szimbólumok és dramaturgia valójában nyelvként, és médiumként működik, melyben a szimbólumok többjelentésű „információhordozók”. A rítust megfigyelő kívülálló számára mindig több a szimbólum, mint ami szemmel látható, mert a résztvevők számára minden szimbólumhoz egész asszociáció sor kapcsolódik.

Charles Morris (1938) szemiotika elmélete és G.H. Mead (1934) szimbolikus interakcionizmusa szerint a rítus önmagában is viselkedésszervező szerepkör, mely a jelentésértelmezőben érzelmeket, azonosulást és csoportérdekű szándékokat válthat ki.

A szimbólumokhoz kapcsolódó többletjelentés mező az adott rítusban erősen kötött és a résztvevő szemlélők számára megkérdőjelezhetetlen. Ezért fontos, hogy azonosítani tudjuk a rítusban foglalt jelrendszer kontextusát (Leach 1968).

A rítus fontos szerepe, hogy a személyt az adott csoporthoz és hagyományaihoz köti kifejező és megerősítő, strukturáló szerepével. A hagyományhoz kapcsolódás egyben Kelly és Kaplan (1990) szerint a „szenthez”, és a változatlannak tekintett struktúrákhoz kötődést jelenti.

Ugyanakkor Maurice Bloch (1989) szerint a rítusnak fontos ideológiai szerepe van. Az erősen formalizált, kötött szertartási keretek korlátozzák az ellenvéleményt, a vitát, így a különböző kulturális és társadalmi kontextusokon belül a szertartások megjósolhatóak. Bloch felhívja az archaikus rítusok esetében a figyelmet a transzcendens fölényére a köznapi, az evilági fölött. Itt a szertartáson belül a transzcendenssel kapcsolatba kerülő résztvevő visszatérve a hétköznapi, szekuláris világba magával hozza a transzcendens evilágira kiterjesztett érvényét.

15 1.1.2.3. A rítus és a vallások

A rítus hagyományos értelemben kifejezetten szakrális funkciókat látott el, és minden vallásnak, egyháznak jellemző „rítus-készlete” alakult ki.

Napjaink általános elvilágiasodásának (szekularizáció) köszönhetően a hagyományos rítusoknak egyre kevesebb szerep jut a mindennapi életünkben. A nagyobb szertartások egyre inkább turisztikai látványosságokká vedlenek, vagy rituális szerepük rejtetté válik. A modernitás szemléletében a rítustalanítás is hangsúlyt kap, erről a szertartásosságtól való modern idegenkedésről Mary Douglas (2003a) is ír a

„Purity and danger” című alapművében.

1.1.2.4. A rítus és a társadalom

A rítusok minden emberi társadalomhoz hozzátartoznak. „Fontos részei annak, ahogyan egy szociális csoport ünnepli, fenntartja és megújítja azt a világot, amelyben él, és ahogyan az ezen világot fenyegető veszélyeket és bizonytalanságokat kezeli”

(Helman 2003, p. 179.).

Ugyanakkor a szertartások világában átmenetileg a társadalmon kívül kerülés, illetve az uralkodó renddel szembeni átmeneti struktúrákban, megfordított karneváli helyzetekben való részvétel is jellemző lehet. Ez megjelenik Turner (1969) „rituális antistruktúra” koncepciójában, vagy Gluckman (1963) „rituális rebellió” példájában is, melyet a dél-afrikai swazi incwala rítus kapcsán ír le, és amely szertartásnak célja a társadalmi szabályok nyomán felerősödő, felszaporodó konfliktusok kifejezése és feloldása a törzsi egységben. Mindez azonban végül az adott szociális struktúra, hierarchia megerősítését is szolgálja.

1.1.2.5. A rítusok típusai

A rítusokat két alapvető csoportra oszthatjuk: a privát és a nyilvános rítusokra. A privát rítusok antropológiai értelemben nem tartoznak a nyilvános rítusok (van Gennep 1960;

Eliade 1958) körébe, hiszen az utóbbiak kimondottan közösségi szertartásokat jelölnek.

A nyilvános rítusok klasszikus csoportja magában foglalja a kozmikus ciklushoz

16

kapcsolódó vagy naptári rítusokat, a szociális ámenetek rítusait, és a balszerencse alkalmával végzett rítusokat (Helman 2003).