Média és beavatás

1.9.1. Az orvosi filmek, filmsorozatok általános jellemzői

Az orvosi témájú filmek mind arra szolgálnak, hogy betekintést nyújtsanak az orvosi világ függönye mögé. Az orvosi drámákban fellelhetőek bizonyos jellegzetes vonások:

egyfajta szórakozást nyújtanak, időt hagynak a gondolkodásra és a történtekre való reflektálásra, az idő múlása megfeleltethető a tényleges emberi időnek, nem fenyegeti a nézőt, hiszen nincs arra kényszerítve, hogy klinikai körülmények között maga hozzon konkrét döntéseket.

1.9.2. Az orvosi filmek fajtái

A klinikai sorozatok lépésről lépésre hódították meg a médiát. A korai orvossorozatok (Dr. Kildare, City Hospital, Emergency Ward) sokban különböztek a mostaniaktól, ugyanis valósághűbbek voltak, az orvosi forgatókönyv erkölcsi üzenetekkel volt tarkítva, míg a klinikai rejtvények és a döntés körül zajló "feszültség" ábrázolását nem vitték túlzásba. Karpf (1988) szerint az orvosi szakma sokáig nem akarta, hogy akár a média, akár a nyilvánosság beavatkozzon saját területének rejtelmeibe.

Az elkövetkezendő évtizedek a fogyasztás növekedésével és a páciens látásmódjával az orvosi tartalmú témák felé egy szkeptikusabb nézői hozzáállást hoztak létre, ahol az orvos domináns pozíciója csökkenni látszott. Ebben a sokrétűbb környezetben az orvoslás és az egészségügy másfajta lefestése kezdett előtérbe kerülni,

61

és a klasszikusan ismert hősies "jó orvos" képe helyett valóságosabb, vagy nem ritkán ellenmondásos orvosi figurák kezdtek megjelenni az orvosi filmdrámákban és szappanoperákban. A valódi orvosi tények pontos közvetítése homályossá vált a kortárs orvosi média megjelenítésében a szórakoztatás fontosságának előretörésével. Habár ezzel a látásmóddal nem értenek egyet az orvosilag képzett nézők, a naiv közönség és az orvostanhallgatók könnyedén belevonhatóak. Collee (1999) éppen ezt a lenyűgöző misztifikációt kritizálja.

Az olyan orvosi szappanoperák, mint A Grace klinika, a Schwartzwald Klinik vagy a csehszlovák Kórház a város szélén inkább az emberi kapcsolatokról és a helyi orvosi közösség melodrámai eseményeiről, s a külvilággal való kapcsolódásaikról szólnak.

Egy másik műfaj, az orvosi komédia mint a Dokik vagy a magyar rajzfilm, a Kérem a következőt, melyekre jellemző a szarkasztikus és ironikus felhang és a karikatúra-szerű figurák és forgatókönyv.

Az olyan bűnügyi sorozatokat, mint a CSI - amelyet egy külön műfajnak, a

"törvényszéki sötétségnek" nevezik, melyben a törvényszéki tudomány és a "boncolás-központú szórakoztatás" keverednek egymással - is lehet úgy kezelni, mint a korai anatómiai élmények orvosi beavatású analógiája. Az orvosi kontextus az egésznek egy archetipikus lenyűgöző keretet kölcsönöz a profizmus imádataként.

A sorozatok mellett van egy másik műfaj is, a különféle thrillerek és horrorfilmek, ahol az elbeszélést az orvostanhallgatók világába helyezik bele, mint például Rusowitzky Anatómia I és II. című thrillerében.

1.9.3. Az orvosi drámák mint a média rítusai

Az orvosi drámák, szappanoperák a neo-durkheimi látásmódból nézve nem a média klasszikus rítusaihoz (pl. híradó) tartoznak. Azonban ha a különféle beszélgetős műsorokhoz hasonlítjuk őket, felfedezhetünk több világi "misztikus részvételt", amely során posztmodern, fejlett technológiával rendelkező, hiperracionális korunk alapvető feltételezéseit, erkölcsi értékeit, viselkedési szabályait, szerepeit és példamutatásait láthatjuk.

62

Carey (1989) szerint még a médiában is a híradás nem információ átadást jelent, hanem drámát. Ez egy igen erőteljes vélemény, melybe beleilleszkednek a televíziós drámák és szappanoperák is a bulvárlapokon, beszélgetős műsorokon, eseményeken vagy média felhajtásokon keresztül. Ahogy a híradó rituális funkciói keverednek a szórakoztatással, az orvosi szappanoperák és sorozatok is szórakoztatnak egyfajta rejtőzködő rituális részvételen keresztül, mely a nézőt az értelmezés csatornáján át a szeparáció, az átmenet (liminalitás) és a visszafogadás misztikus folyamatán viszi keresztül. A bulvárlapokkal, talk show-kal és társaikkal ellentétben az orvosi drámajátékok hagyományőrzőbbek és megpróbálnak egyfajta orvosi morált közvetíteni.

Victor Turner (2002) rítus-értelmezése szerint ezek az orvosi filmdrámák megtestesítői és egyértelmű jelei a modern klinikai kozmológia értékrendszereinek.

1.9.4. A biomedicina és a média

Az orvosi filmek egy központosított ideológiájú intézmény, vagyis a média rituális terén belül elhelyezkedő biomedicina üzeneteit képviselik és közvetítik. Ahogy a biomedicina korunk modernitásának alapvető értékrendszereit foglalja magába, a médiában való megjelenése lehetőséget nyújt arra, hogy visszatükrözze, megmutassa, átalakítsa és különféle rituális funkciókkal átitatva kifejezze modern világunk ezen értékeit.

A világi, misztikumától megfosztott, bürokratikus társadalmi légkörben a biomedicina felveheti a mindennapi élet fölötti irányítás látszatát, hasonlóan az egykori vallásokhoz. Ahol a szomatikus egészség a megváltó és az üdvösség és egészségromlás helyettesíti a bűnt, és az orvos a morális vezető a pap helyett: mind a média, s mind az orvoslás egy rituális teret hoznak létre, egy világi egyház-szerűséget. Az orvosi témájú szappanoperák a "szentek legendáinak" modern változatai, melyek a szomatikus jóra vagy rosszra tanítanak egy társadalmi, technológiával körülvett, világi pszichológiába merített kontextusban.

1.9.5. Transzcendencia az orvosi drámákban

Bizonyos filmek felforgatják a pusztán materialista, szerv-központú, analitikus, ok-okozati összefüggésekben gondolkodó hagyományos orvosi látásmódot, mint például Wim Wenders Berlin fölött az Ég című filmjében, vagy annak amerikai változatában, az

63

Angyalok Városában, vagy az extrém "A Birodalom"-ban Lars von Trier-től, vagy a Stephen King-féle "A Félelem Kórházában". Ezek a filmek részei a nyugati kultúra trendjének, amelyet „Okkultúrának” vagy „Újra-elvarázsolódás”-nak is nevezhetünk (Partridge 2002).

1.9.6. Az orvosi drámák hatása a laikusok körében

Egy szisztematikusan felépített kutatás adatai alapján (Czarny és mtsai 2008) kimutatták, hogy az orvosi filmdrámák az általános nézőközönség viselkedésében is változást hozhatnak (Valente és mtsai 2007).

Ezek a történetek és elbeszélések orvosi legendákként jelennek meg, melyek a laikus hallgatóságot egy másik világba vezetik be. Egyfajta szimbolikus módon elfordítják őket laikus világuktól, s mélyen belekerülnek a szenvedések, kihívások, testi katasztrófák történetébe, oda ahol küzdenek a megoldásért, vagy gyógyulásért, vagy akár végigkövethetik a hős katartikus bukását - s mindezt egy orvosi szemszögből végigszemlélve. A klinikai világ eme megbabonázó élménye létrehozza a nézőközönség számára, hogy a saját ismert páciens szerepüket maguk mögött hagyva együttérző módon azonosulnak olyan gyógyítókkal, mint Dr. Kildare, Dr. House vagy más klinikai hősök. Erre tekinthetünk úgyis, mint ha egy fordított rendszer jönne létre, ami után a nézőközönség mélyebben képes átérezni a gyógyítók szerepét, és jobban fog tudni reflektálni saját páciensi viselkedésére.

A média elbeszélései az orvosokat hősöknek állítja be. A média által bemutatott klinikai világ bensőséges köre a legtöbb laikus számára lenyűgöző, és „olyan hatással van az emberre, hogy szeretne részesévé válni”. Ugyanakkor az is igaz az orvosi filmdrámákra, hogy a filmben lévő páciens és orvos közötti formális kapcsolat gyakran átalakul, mely pozitív hatással van a laikus nézőközönségre, és széttöri a klinikai világ zárt közösségét körbelengő misztériumot.

1.9.7. A média tanító-beavató szerepe az orvosképzés során

Társadalomtudósok vitatják és hangsúlyozzák a média felhasználásának fontosságát és funkcióját az identitás kialakulásában, melyben a közvetített szimbolikus anyagok

64

válnak a "narratív önazonosság" építményének alapjává. Kellner (1995) szerint a kortárs ipari társadalmunkban egy olyan "média kultúra" jelent meg, amelyből az emberek létrehozzák saját identitásukat.

A kutatók általában a média gyógyászati tartalmú információit hasznosnak tartják a biomedicina oktatásában, mert fejleszti a kommunikációs képességeket (Wong és mtsai 2009), és témát nyújt a bioetika számára (Spike 2008). Arawi (2010) szerint a bioetika oktatása keretrendszerét képezheti az orvosi filmdrámák beillesztésének a szakmai képzésbe. Az ő meglátása szerint az orvosi filmdrámák használata kiterjesztheti a jelenlegi esettanulmányokon alapuló gyakorlati oktatást, mivel a bioetikai esettanulmányok során tárgyiasul és lélektelenné válik a páciens, míg az orvosi drámák elbeszélései során megelevenedik.

O'Connor (1998) korai eredményei kimutatták, hogy az olyan orvosi szappanoperák, mint például a Vészhelyzet nyújtotta példaképek hasonlóképpen befolyásolhatják a diákok látásmódját és hitrendszereit, mint azok az orvosok, akikkel élőben találkoznak.