Szendrey Júlia, Majthényi Flóra, Malom Lujza, Wass Ottilia és Bulyovszky Lilla pályája 1

A kutatás problematikája

A 19. századi magyar „női irodalom” kutatásának egyik legfőbb paradoxona, hogy miközben egyre divatosabb beszédtémává és egyre kedveltebb kutatási témává vá­

lik, a nők által írt szépirodalmi szövegek és egyéb források jelentős része mindmá­

ig kiadatlan vagy csak korabeli folyóiratokban elérhető. Különösen jellemző ez a 19. század közepére. Míg a későbbi évtizedek női alkotóinak pályája, különösen a Nyugat korszakában működő női szerzők karrierje² mind textológiai szempontból, mind a társadalomtörténeti elemzéseket, mind az esztétikai kiindulópontú inter­

pretációkat tekintve sokkal inkább feldolgozott, addig az 1850­es, 1860­as években alkotó költőnők munkásságának jelentős része feltáratlan. A női szerzőket össze­

gyűjtő antológiák szövegkiadási gyakorlatára jellemző, hogy gyakran ugyanazon néhány szöveget közlik újra az egyes költőnőkről tudható életrajzi adatok mellett.

Ráadásul a „női irodalom” kifejezés olyan homogén kategóriát feltételez, amely azt sugallja, hogy a különböző női szerzők ugyanolyan megítélés alá eshetnek, ugyan­

olyan irodalmi státuszt tölthetnek be. Holott igen különböző pozíciója volt egy ver­

seket publikáló nőnek, egy regényírónőnek és egy szerkesztőnőnek a korszakban, ahogyan a más, kulturális foglalkozást űző nők, például a színésznők szintén más típusú státuszt töltöttek be a városi társadalomban. Kutatásom két alappillére tehát

1 A tanulmány az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság Programjának támoga­

tásával készült.

2 Borgos Anna és Szilágyi Judit, Nőírók és írónők: Irodalmi és női szerepek a Nyugatban (Budapest:

Noran Könyvesház, 2011).

a kiadatlan versek, levelek, ego­dokumentumok felkutatása, valamint a közös vizs­

gálati szempont kialakítása volt. A női életrajzok hagyományos egymás mellett való közlése helyett az 1840–1870­es évek között alkotó versíró nők kulturális pozíciójá­

nak különféle szempontokból való vizsgálatára fókuszáltam. A különböző kézirat­

tárakban végzett kutatásaim alapján öt kiválasztott női alkotó áll az elemzés előte­

rében: Szendrey Júlia, Majthényi Flóra, Malom Lujza, Wass Ottilia és Bulyovszky Lilla,³ akiktől publikálatlan verseket és egyéb forrásokat tártam fel.

A korábbi szövegkiadások és a 19. századi magyar női irodalom történetével foglalkozó szakmunkák között jelentősek Fábri Anna⁴ és Sárdi Margit munkái,⁵ valamint Török Zsuzsa friss szemléletű, a társadalom­, média­ és irodalomtör­

ténet metszéspontjában elhelyezkedő publikációi, amelyek fontos támpontokat adnak a további kutatásokhoz.⁶ A 19. század közepén egyre fontosabb közéleti témává váló női írás problematikáját leggyakrabban a Gyulai Pál Írónőink című cikksorozata nyomán kibontakozó vita diskurzusai felől olvasva vizsgálják a korszak kutatói.⁷ Ebben a tanulmányban nem a sajtóban megjelent szövegeknek a női szerepekre vonatkozó diskurzusából kiindulva közelítem meg a problémát, hanem három olyan fő kérdésfeltevés alapján, amely közvetlenül a korabeli női pályafutásokra vonatkozik: 1. Milyen szerepet tölt be a versírás gyakorlata a vizs­

gált női szerzők életművében? 2. Hogyan jellemezhető a női szerzők szakmai identitása? 3. Milyen kommunikációs és mobilitási stratégiákat⁸ alkalmaznak a női szerzők? Milyen szerepet tölt be Pest­Buda a női karrierekben?

3 Pontos neve Bulyovszkyné Szilágyi Lilla, de mivel ő maga Bulyovszky Lilla néven publikált, ezt a formát alkalmazom a tanulmányban.

4 Fábri Anna, „A szép tiltott táj felé”: A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905) (Budapest: Kortárs Kiadó, 1996).

5 F. Almási Éva, szerk., S. Sárdi Margit és Tóth László, összeáll., Magyar költőnők antológiája (Buda­

pest: Enciklopédia Kiadó, 1997); S. Sárdi Margit, szerk. és utószó, Magyar nőköltők a XVI. századtól a XIX. századig: Válogatás, A Magyar Költészet Kincsestára, 77 (Budapest: Unikornis Kiadó, 1999).

6 Csak néhány példát kiemelve: Török Zsuzsa, „Kánya Emília írói és szerkesztői pályája”, Irodalom-történet 92, 4. sz. (2011): 475–489; Török Zsuzsa, „A Wohl­nővérek emancipációja: Társadalom­

történeti megközelítés hosszmetszetben”, Aetas 30, 1. sz. (2015): 87–115; Török Zsuzsa, „A fér­

firuhás írónő: Vay Sarolta/Sándor és az átöltözés társadalomtörténete”, Irodalomtörténet 95, 4. sz.

(2014): 466–484; Török Zsuzsa, „»Legtermékenyebb összes női iróink között«: Beniczkyné Bajza Lenke és a könyvipar a 19. század második felében”, Irodalomtörténet 96, 4. sz. (2015): 375–398; Tö­

rök Zsuzsa, „A kalotaszegi asszony: Gyarmathy Zsigáné: Írónői életpálya a 19. századi nemzetépítés kontextusában”, Irodalomtörténet 97, 4. sz. (2016): 431–454.

7 Török Zsuzsa, szerk., Angyal vagy démon: Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, Ha­

gyományfrissítés 4 (Budapest: Reciti, 2016).

8 A mobilitási stratégia fogalmát elsősorban a tér szempontjából közelítem meg, azt vizsgálva, hogy város és vidék közötti választás, a lakóhely és a Pest­Budához fűződő viszony milyen hatást gyakorolt a női szerzők karrierjére.

Elméleti háttér

„A női szerzőket nem elsősorban biológiai nemük vagy írásmódjuk kapcsolja össze, hanem kulturális pozíciójuk, sajátos viszonyuk az irodalmi és történeti tradíciók­

hoz”⁹ – fogalmazza meg Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők. Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című könyvének bevezetője azt az alapvető módszertani tézist, amely nagyon gyümölcsözően hathat az irodalomtörténet és társadalom­

történet metszéspontjában álló és a női írás történetét vizsgáló kutatásokra. Joan Wallach Scott szerint a társadalmi nem definíciója két részből áll: a társadalmi nem egyrészt „a nemek közötti látható különbségeken alapuló társadalmi kapcso­

latok alkotóeleme”, másrészt „a hatalmi kapcsolatok elsődleges jelölési módja.”¹⁰ Definíciója első része négy elemből áll. Az elsőt azok a kulturálisan hozzáférhe­

tő szimbólumok jelentik, amelyek „összetett (és gyakran ellentmondó) képeket idéznek fel,” mint például Éva és Mária alakja mint a „nő” jelképe.¹¹ A másodi­

kat azok a normatív fogalmak, amelyek általában kategorikusan hangsúlyozzák

„a férfi és nő, a hímnemű és a nőnemű jelentését.”¹² A harmadikat a politikai, társadalmi intézményekről és szervezetekről szóló utalások, amelyek nemcsak a rokonsági rendszert, hanem a munkaerőpiacot, az oktatást és az államigazga­

tást is magukba foglalják.¹³ Végül a negyedik összetevő a szubjektum identitása, amelyhez hozzátartozik annak felismerése is, hogy az igazi férfiak és nők nem mindig felelnek meg társadalmuk előírásainak vagy a kutatók elemzési kate­

góriáinak.¹⁴ Joan Wallach Scott szerint a történettudomány azt vizsgálja, hogy milyen a kapcsolat a négy elem között: „A történészeknek inkább azokat a mó­

dokat kell megvizsgálniuk, ahogy a társadalmi nemmel felruházott identitások létrejönnek, majd az így nyert eredményeket kell hozzákapcsolniuk egy sor tevé­

kenységhez, társadalmi szerveződéshez és történetileg meghatározott kulturális ábrázoláshoz.”¹⁵ Mivel az eddigi magyarországi kutatások jelentős része a Joan Wallach Scott által említett második pontra, azaz a 19. századi sajtóban megje­

lent normatív fogalmakat használó szövegekre fókuszált, amelyek élesen elkü­

lönítették a férfias és a nőies jelentését az irodalomban, tanulmányom főként az

9 Borgos és Szilágyi, Nőírók és írónők, 7.

10 Joan Wallach Scott, „Társadalmi nem (gender): a történeti elemzés hasznos kategóriája”, in Van-e a nőknek történelmük?, szerk. Joan Wallach Scott (Budapest: Balassi Kiadó, 2001), 144.

11 Uo., 144.

12 Uo.

13 Uo., 145.

14 Uo., 146.

15 Uo.

identitásképzést és az egyéni stratégiák alakulását hangsúlyozó negyedik ponttal foglalkozik.

Versírói gyakorlat

Annak ellenére, hogy önálló verseskötete életében nem jelent meg nyomtatásban, Szendrey Júlia imázsához szervesen hozzátartozott verseinek publikálása. Az 1850­es évek második felében önálló irodalmi pályájának indulása verspubliká­

ciókhoz kötődött. Költeményeinek jelentős részét azonban nem jelentette meg nyomtatásban. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára egy 90 számozott lapból álló versgyűjteményt őriz Szendrey Júliától, amelyben 49 költemény, valamint 6 verstöredék található.¹⁶ A füzetben minden egyes vers­

szöveg alatt jelölve van a keletkezés dátuma, helye, a publikált versek esetében a megjelenés helye, sőt adott esetben a költeménnyel elnyert díj,¹⁷ vagy a keletkezés körülménye is.¹⁸ Ez a gyakorlat arra enged következtetni, hogy a versgyűjtemény létrejötte olyan tudatos összeállítás eredménye, amely mögött irodalmi ambíciók húzódnak: a kötet összeállítója úgy reflektál saját privát írásgyakorlatának alaku­

lására, hogy közben számon tartja ennek a nyilvános szférában elért vetületeit is.

Szendrey Júlia versírói praxisa azonban nem merül ki eme versgyűjtemény össze­

állításában. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára is számos verskéziratot őriz tőle. Ezeknek egy részét olyan költemények szövegváltozatai alkotják, ame­

lyek versgyűjteményében is szerepeltek, más részét viszont olyan versszövegek, fogalmazványok, amelyeket egyáltalán nem tüntetett fel benne, és nyomtatásban sem jelentetett meg.¹⁹ Meglátásom szerint az a tény, hogy az említett versgyűjte­

mény semmilyen formában nem utal ezekre a ceruzával, különböző méretű és formájú papírokra, cetlikre írt, rendszertelen és publikálatlan szövegekre, arra utal, hogy e szövegeket nem tekintette oly módon lírai életműve részének, mint azokat a költeményeket, amelyeket beleillesztett a gyűjteménybe. E feltételezést

16 Szendrey Júlia versgyűjteménye, MTA KIK Kt., K 524/1. Bővebb filológiai leírása: Gyimesi Emese,

„Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában”, Irodalomtörté-neti Közlemények 116, 1. sz. (2012): 83–91. A tanulmány megírása óta Szendrey Júlia összes versének kritikai igényű kiadása is megjelent: Szendrey Júlia, Összes verse, s. a. r. Gyimesi Emese (Budapest:

Kortárs Kiadó, 2018.)

17 A „virrasztók”hoz című versnél jelölve van, hogy „6 arany díjt nyert a Nővilágban”.

18 A Kis Árpádom születésnapján című vers keletkezése során történt időbeli szakadást is jelzi: „Még 1856­ban elkezdtem, de csak most jutott kezembe, s most végeztem el.”

19 Lásd: Szendrey, Összes verse, 89–174.

erősíti, hogy nem tüntette őket fel írói öntudata, saját irodalmi pályája alakulá­

sára vonatkozó reflexiójának legfontosabb dokumentumában, saját maga által írt munkajegyzékében sem.²⁰ E versek, töredékek, másolatok ugyanis sokkal inkább a hétköznapi írásgyakorlatok kontextusában helyezhetők el: nem számolnak iro­

dalmi nyilvánossággal, de a mindennapi tevékenységformákhoz erősen kötőd­

nek: igen gyakran számlák, bevásárló cédulák és levelek hátuljára vannak írva. Az iratanyagban ugyanakkor keverednek Szendrey Júlia eredeti szövegalkotásai, és azok a másolatok, amelyeket saját kézírásával mások műveiről készített.

Majthényi Flórát az irodalmi nyilvánosság ismerte költőnőként, hiszen több verseskötete is megjelent, de jelentős mennyiségben maradtak kiadatlan művei is.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára például az V. 4891. jelzet alatt őriz tőle egy bőrkötétes, aranyozott kapcsos könyvet. A versíró füzet legfőbb jellemzője, hogy egyetlen tematikus gócpont köré szerveződik. Alcíme, „Pali emlékére”, Madách Imre testvérére, Madách Pálra utal.²¹ Alatta mottóként az alábbi négy sort olvas­

hatjuk: „átmehettek más érzések / olykor szivemen talán, / De csak őt, csak őt szerettem / Változatlan, igazán.”²² A kötet szervezőelve a halott fiatalember iránt érzett szerelem, az örökké elérhetetlen utáni sóvárgás és sajnálkozás. Ez a kompo­

zíciós elv igen sajátossá teszi Majthényi Flóra versírói praxisát, amennyiben azt pri­

vát írásgyakorlatként értelmezzük. Eszerint az írás létrehozója számára nem más, mint önismétlés, öngyógyítás, ugyanannak az érzelemnek más­más formában való elmondása. Az első vers datálása: „Pest. Dec. 17. 849.”, címe: Tükör előtt (Miután az ő halálát megtudtam). A szöveg első négy sora az egész kötet problematikáját exponálja: a szerelem eredményeként jelentkező halálvágyat. A beszélő saját ön­

arcképét vizsgálva az elmúlásban reménykedik: „Örömel nézem sápadt arzomat / Örömel nézem hullott rózsáit / Azért nézem örömel mert látom / Hogy éltem a halálhoz közelít.” A halálvágy általi önkifejezés a 19. századi költőnők körében divatos szerep volt, Gyulai Pál nem véletlenül karikírozza ezt Nők a tükör előtt című művében, ahol Árpádina, az ünnepelt írónő férje nem érti annak okát, hogy

„az ő szeretett felesége költeményeiben mindig szerencsétlennek és boldogtalan­

nak mondja magát, mintha bizony ő rosz férj volna.”²³ Majthényi Flóránál viszont

20 Szendrey Júlia munkáinak jegyzékét lásd: Gyimesi Emese, „»…sem árt, sem használ?« A Gyulai­féle nővita kontextusai”, Első Század 12, 2. sz. (2013): 268–271.

21 A Madách családról és Madách Pálról részletesebben lásd: Kerényi Ferenc, Madách Imre (1823–

1864) (Pozsony: Kalligram Kiadó, 2006), 7–52.

22 Majthényi Flóra versíró füzete, PIM Kt., V. 4891. Ez a négy sor az 1877­ben publikált Pali emléke című költemény harmadik ciklusában is megjelent: Majthényi Flóra, Majthényi Flóra ujabb költe-ményei (Budapest: Herz Nyomda, 1877), 39.

23 Gyulai Pál, „A nők a tükör előtt”, Koszorú 1, 5. sz. (1863): 102–107, 103.

egy halott felé irányuló szerelemből következik a létezés megszűnése, a halál utáni vágyakozás. „E földre nem való vagyok!” – írja Hattyúdal című versében. Ugyanitt a felejtés problémája is felmerül, a beszélő „mindenkitől elfeledve” vizionálja ha­

lott önmagát. A felejtés és az emlékezés motívuma végighúzódik a versesköteten.

A Hasonlat című költemény amellett érvel, hogy „Nem az a hasonlat / Mely a szemet, arczot / Hiven visszaadja”, hanem az önkéntelen asszociációkra épülő em­

lékezéstechnika. Ily módon a szubjektum minden érzékszerve által (látás, hallás, tapintás) a szeretett személyt érzékeli:

De az a hasonlat Mit a lélek öntött Az egész alakra, Egy egy mozdulatban, Egy egy tekintetben, Ismerünk multakra!

Egy egy tekintetben, Egy egy mozdulatban, Egy elejtett szóban, Az a kit szerettünk A kit elvesztettünk, Mindenütt csak ő van!

S ilyenkor a lélek Mint a szellő­hangszer Úgy elkezd remegni, S csodás igézettől Szól a régi dal, mely Nem tud elnémulni.²⁴

Szendrey Júlia és Majthényi Flóra versíró füzetét összehasonlítva feltűnik, hogy a két versgyűjtemény összeállításának során megfigyelhető írásszokások nem csupán a két költőnő privát íráshasználatának jellemzőit tárják fel, hanem pub­

likálási gyakorlatuk sajátosságait is. A következetesen egy téma köré szerveződő kötetkompozíció ugyanis megfigyelhető a Majthényi Flóra által publikált verses­

24 Majthényi Flóra versíró füzete. Majthényi Flóra nyomtatásban is megjelentette ezt a költeményt:

Majthényi , Majthényi Flóra ujabb…, 29–30.

kötetekben is, például Elegiák kis fiamhoz című könyvében,²⁵ amelynek minden egyes költeménye arról a traumáról szól, amelyet a Béla fiától való elszakadás jelentett számára. Ezzel szemben Szendrey Júlia a nyilvánosság előtt sem töre­

kedett az ilyen típusú önreprezentációra, költeményeit nem rendezte kötetbe, hanem egyesével jelentette meg őket a legkülönbözőbb típusú lapokban.

Malom Lujza, akit az irodalomtörténet­írás leginkább levélírási gyakor­

lata miatt tart számon,²⁶ már Döbrentei Gáborral való intenzív levelezése előtt több művet publikált. A levelezés elsődleges célja az volt, hogy őszinte bírálatot kérjen műveiről, és a fejlődés lehetőségét biztosítsa önmaga számá­

ra. Döbrenteinek írt első levelében beszámolt addigi publikációiról,²⁷ egyéb megjegyzései pedig arra is rámutatnak, hogy nagyon változatos műfajokban alkotott. Fordított, prózai szövegeket és verseket írt, valamint naplót is ve­

zetett. Mivel Malom Lujza hat nyelven beszélt és olvasott,²⁸ ezeknek az írás­

gyakorlatoknak a nyelvválasztása is figyelmet érdemelt. Döbrenteihez írt levelében így vallott a különböző nyelvek életgyakorlataiban betöltött sze­

repéről: „annak daczára, hogy Anyámmal, gyermekkori szokásból, németűl beszélek, naplómat, hogy mindenki fel ne kutathassa tartalmát angolul irom, magyar leány vagyok, mióta csak nyelvemet érteni tanulám, ’s azóta valóban ösztönszerüleg csak e nyelven gondolkozom_[.]”²⁹ Malom Lujza tehát a privát használatra és a nyilvánosság elé szánt írásokat külön elv szerint kezelte. Míg az angolul vezetett napló esetében praktikus cél, a titoktartás vágya döntötte el a nyelvválasztást, addig a nyilvánosság elé vitt írásait tudatosan és hitval­

lásszerűen magyarul írta. Döbrenteinek küldött első levelében hangsúlyozta is ennek jelentőségét. Feltűnő, ahogyan a gyermekből felnőtté érés részeként mutatja be a nemzetiségi identitás­ és nyelvváltást, miközben a levél címzett­

jéhez intézett megszólításban fontos szerepet kap a gyermekkori ismeretségre való visszautalás: „a kis sváb leánykának is gyakran el szenvedte csintalan­

ságát, ’s a’ föl nőtt magyar leány’ bizodalmas fölszólítását és eltürő jósággal fogja ki hallgatni.”³⁰

25 Majthényi Flóra, Elegiák kis fiamhoz (Pest: Fanda Nyomda, 1868).

26 Fábri, „A szép tiltott táj felé”…, 61–62.

27 Malom Lujza Döbrentei Gábornak, Kolozsvár, 1840. máj. 6., in Rexa Dezső, „Malom Lujz levelei Döbrentei Gáborhoz (Első közlemény)”, Irodalomtörténeti Közlemények 17, 1. sz. (1907): 93–108, 103.

28 Fábri, „A szép tiltott táj felé”…, 79.

29 Malom Lujza Döbrentei Gábornak, Dés, 1843. okt. 4., in Rexa Dezső, „Malom Lujz levelei Döbrentei Gáborhoz (Harmadik közlemény)”, Irodalomtörténeti Közlemények 17, 3. sz. (1907):

361–377, 370.

30 Malom Lujza Döbrentei Gábornak, Kolozsvár, 1840. máj. 6., in Rexa, „Malom Lujz levelei Döb­

rentei Gáborhoz (Első közlemény),” 102.

Hol helyezhető el Malom Lujza e sokrétű írásgyakorlatán belül a versírás szerepe? Különálló verseskötetet soha nem adott ki, de több verset is publikált, valamint küldött el Döbrenteinek az őszinte kritika reményében. Leginkább le­

velezésének ezen pontjain reflektál saját versírói gyakorlatára is. „Vers mértékem tudom, legrosszabb, még nem tudám magamat metrumhoz szoktatni.”³¹ – írta 1840. október 11­én. Ugyanezen levélből tudható, hogy más női szerzők művei­

re is kíváncsi volt. Máté Jánosné Újfalvy Krisztina és Takách Judit verseit szeret­

te volna elolvasni, az előbbi Molnár Borbálával folytatott levelezése pedig meg is volt a tulajdonában.

Ugyanakkor nem korábbi minták másolása, a női elődök feltétlen követése határozta meg saját versírói gyakorlatát; célkitűzése volt, hogy saját műveit már

„kissé ujjabb, kellemesb modorban”³² fogalmazza meg. Arról is volt tudomása, hogy az említett két írónő munkáinak egy része publikálatlan.³³

Malom Lujza saját verseinek megjelentetése és Döbrenteinek a versek korrek­

túrázására vonatkozó elvei kapcsán a magyarországi és az erdélyi nyelvhasználat különbségeire is reflektált. Döbrentei az ő betűket helytelenítette a szövegekben, ezért a költőnő tréfásan élcelődött az e betűk preferálásán, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy: „ha mi erdélyiekül legalább magyarhoni hirlapi nyel­

ven nem szólunk, Kegyedék oda künn havasi medvéknek, s’ Isten tudja miknek nem csúfolnak minket; azt hangoztatják, hogy haladni nem akarunk, hogy he­

gyeink között nem tudunk a világról, ’s.a.’t.”³⁴

A korábbi irodalmi hagyományok mellett a kortárs irodalom ismerete is ha­

tást gyakorolt Malom Lujza költészetére. Erről tanúskodik Isten irodája című versének keletkezési körülménye is, amelyről 1846. november 9­én számolt be Döbrenteinek. Petőfi egy ekkor még kéziratban lévő versének, az Isten csodájá-nak címét olvasta véletlenül így, és ezen megihletődve írta a költeményt.³⁵ Az eset arra is rámutat, hogy Malom Lujza nemcsak az irodalom nyomtatott, ha­

31 Malom Lujza Döbrentei Gábornak, Dés, 1840. okt. 11., in uo.,107.

32 Uo.

33 Uo.

34 Malom Lujza Döbrentei Gábornak, Kolozsvár, 1841. okt. 21., in Rexa Dezső, „Malom Lujz levelei Döbrentei Gáborhoz (Második közlemény)”, Irodalomtörténeti Közlemények 17, 2. sz. (1907): 215–

235, 226.

35 Petőfi Sándor Urházy György, a kolozsvári Erdélyi Hiradó munkatársa által szerkesztett Unio című zsebkönyvbe szánta a verset. 1846. szeptember 27­e után Papp Endrén, szatmári vendéglátóján ke­

resztül juttatta el Kolozsvárra két másik versével együtt. Mivel az Unio megjelenése késlekedett, a költemény először az 1847­ben Emich által kiadott, Petőfi összes költeményei címet viselő kötetben jelent meg. Petőfi Sándor, Összes költeményei (1845. augusztus–1846.), s. a. r. Kerényi Ferenc, Petőfi Sándor összes művei 4 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2003), 416.

nem kéziratos nyilvánosságából is tájékozódott, olyan kapcsolati hálóval rendel­

kezett, amely ezt lehetővé tette. Saját versei is terjedtek a kéziratos nyilvánosság­

ban, erre jó példa egyik, emlékkönyvbe lejegyzett költeménye. Amikor ugyanis egy helyi, fiatal költő, Veress József egy ismerőse emlékkönyvében meglátta a ver­

set, azt kimásolva elküldte egy pesti lapnak publikálásra, és csak ezután tudatta a szerzővel tettét. Malom Lujza ekkor határozottan hangot adott haragjának és abbéli véleményének, mely szerint hiba volt a megkérdezése nélkül való közlés.³⁶ Az eset arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a nyomtatott, hanem a korabeli kéziratos nyilvánosság részeként is értelmezhető Malom Lujza munkássága.

Wass Ottilia Malom Lujzához hasonlóan Kolozsváron élt. Az Országos Szé­

chényi Könyvtárban található azon verseinek kézirata, amelyek a Zilahy Károly által szerkesztett 1866­os Hölgyek Lantja című antológiában megjelentek.³⁷ A versszövegek végén olvasható a költőnő megjegyzése: „Kérem figyelemmel rá lenni hogy sajtóhibák ne essenek bele.”³⁸ E figyelmeztetés nemcsak a műgond jeleként, hanem a nyilvános imázsára komoly figyelmet fordító alkotó megjegy­

zéseként is értelmezhető. Wass Ottiliát ekkor már majdnem egy évtizede költő­

nőként ismerte a sajtó, mind Sárosy Gyula 1857­es Az én albumom című köteté­

ben, mind a Hölgyfutárban publikált verseket. Később lefordította Liszt Ferenc franciául írt, Chopin című művét. Azt, hogy számon tartották, mint költőnőt, nemcsak a különböző folyóiratokban, antológiákban és albumokban megjelent publikációi bizonyítják, hanem az őt megemlítő újságcikkek is. 1877­ben jelent meg a Vasárnapi Ujságban Réthy Lajos Négy írónő egy családban című cikke, amely a Gyulay családban generációról generációra fellépő női írókat tekintet­

ben, mind a Hölgyfutárban publikált verseket. Később lefordította Liszt Ferenc franciául írt, Chopin című művét. Azt, hogy számon tartották, mint költőnőt, nemcsak a különböző folyóiratokban, antológiákban és albumokban megjelent publikációi bizonyítják, hanem az őt megemlítő újságcikkek is. 1877­ben jelent meg a Vasárnapi Ujságban Réthy Lajos Négy írónő egy családban című cikke, amely a Gyulay családban generációról generációra fellépő női írókat tekintet­

In document Nőszerzők a 19. században: lehetőségek és korlátok (Pldal 155-185)