A Tudományos Gyűjtemény 1822-ben közölte Takáts Éva Sebestyén Gábor víg-játékairól szóló recenzióját.1 A női névvel aláírt éles kritika hosszú vitát generált a korabeli nyilvánosságban, ahol a szerző névhasználata és személye egyaránt ki-emelt szerepet játszott. A bíráló neve ugyanis a kritikusi beszédpozíció elfoglalá-sának egyik problematikus kérdéseként jelent meg a 19. század első évtizedeinek magyar irodalmában. Ekkoriban a beszédpozíció megszerzésére több, a szerzői névvel összefüggő alternatíva állt rendelkezésre, de e változatok nem taglalták azt a kérdést, hogy a megnyilatkozás jogát elnyerheti-e egyáltalán egy női néven író kritikusnő.2 Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy egy nő elfoglal-hatta-e egyáltalán a kritikusi pozíciót, és ezzel kapcsolatosan milyen vélemények fogalmazódtak meg a nyilvánosságban. A női recenzenst érintő álláspontok kap-csán egyrészt azt vizsgálom, hogy a vita hozzászólói milyen névhasználati meg-fontolásokat alkalmaztak, amikor Takáts megállapításaira reagáltak, másrészt pedig hogy nőként meddig lehetett a recenzensi beszédpozíciót megtartani, és ezt mennyire befolyásolta a társadalmi és irodalmi kapcsolatrendszer. A szerzői névhasználat mellett figyelembe veszem a vita során használt nyilvánosság mé-diumait: a vitaszövegek hordozóiból (levél, nyomtatott kritika, könyv) és hozzá-férhetőségükből ugyanis következtetni lehet a női kritikus elfogadottságára is.
1 Takáts Éva, „Sebestyén Gábor’ eredeti víg, és érzékeny Játékai I. Asszonyi praktika. II. Katzki Pál vagy a megtalált aranygyűrű. Pesten Petróczai Trattner János Tamás’ betűivel és költségével. 1822.
lap 168.”, Tudományos Gyűjtemény 6, 10. sz. (1822): 110–113.
2 Fekete Norbert, „»a névtelenség kárhoztatik főkép«: A szerzői névhasználat és a kritika státusza a 19. század első évtizedeinek magyar irodalmában”, Irodalomtörténeti Közlemények 121, 3. sz. (2017):
315–354, 316–331.
A tudós rézmetszőné kritikát ír
Takáts egy olyan többgenerációs, református lelkész családból származott, ahol az írott szónak és az irodalmi nyilvánosságban való fellépésnek komoly hagyo-mánya és tekintélye volt. Férje az elismert rézmetsző, Karacs Ferenc volt, aki mesterségéből adódóan szoros kapcsolatot ápolt a tudományos élet képviselői-vel. A házaspár a józsefvárosi Ősz utcában irodalmi szalont tartott fenn, amelyet a korabeli értelmiség rendszeresen látogatott. Éva asszony gyakran vett részt a férfiak társalgásában, irodalmi és társadalmi kérdésekhez egyaránt hozzászólt.
Ennek lett folyománya, hogy Prepelitzay Sámuel, a Tudományos Gyűjtemény se-gédszerkesztője az akkor 43 éves Karacsnét kérte fel arra, hogy írjon kritikát a 28 esztendős Veszprém vármegyei ügyvéd, Sebestyén Gábor vígjátékairól.3
A darabokkal Sebestyén maga sem volt elégedett, de műveit Csokonai ori-ginalitás elvét vállalva mégis kiadta. Számot vetett azzal is, hogy nőábrázo-lásain egyesek megsértődhetnek. Előszavában ezért hangsúlyozta, hogy mű-veit nem mizogínia vezeti, és bennük csak némely „ki tsapongások tétetnek nevettségessé”.4 Apológiája azonban nem győzte meg Takátsot, aki leginkább a darab nőalakjainak ábrázolását és hitelességét kifogásolta, vagyis olyan kérdé-seket érintett, melyekről asszonyként, esztétikai képzettség nélkül is véleményt tudott alkotni. Takáts azt a következtetést vonja le, hogy a nőket az író „sem nem gyűlölheti, sem nem betsülheti igazán”, és művei alapján csak azokat ismeri, akik „szánakozásnál egyebet nem érdemelnek”. A kritikusnő ezért a női nem alaposabb megismerésére szólította fel a szerzőt.5
Sebestyén Gábor és Takáts Éva levélváltása
Sebestyén ígéretes írói karrier előtt állt,6 ezért megaláztatásként élte meg, hogy nyomtatásban bírálta egy nő. Felháborodása arra sarkallta, hogy kiderítse, ki áll a bírálat mögött. A vitának ebben a szakaszában a szerző és a kritikusnő levélben
tár-3 Fábri Anna, „A szép tiltott táj felé”: A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905), (Budapest: Kortárs Kiadó, 1996), 37–39, 204.
4 Sebestyén Gábor, „Elő szó”, in Sebestyén Gábor’, eredeti víg és érzékeny játékai: 1. Asszonyi Prak-tika. 2. Katzki Pál, vagy A’ meg találtt arany gyűrű, [3–4] (Pest: Petrózai Trattner János Tamás, 1822), [4].
5 Takáts, „Sebestyén Gábor’…”, 110–113.
6 Vaderna Gábor, A költészet születése: A magyarországi költészet társadalomtörténete a 19. század első évtizedeiben (Budapest: Universitas Kiadó, 2017), 461–462.
salgott egymással, mely levélváltást Takáts 1829-ben Gondolatok a’ Nap alatt című kötetében közzé is tett.7 A levelezésből látható, hogy a vita nem négy évvel a recenzió megjelenését követően kezdődött, mint ahogyan azt a polémia anyagát közlő kiad-vány sejteti, hanem a felek már 1823-ban eszmecserét folytattak egymással.8 A szerző 1822 végén először a Tudományos Gyűjteményt kereste meg. A redakciónak írt levél lappang, tartalmáról Takátsnak a levelezést felvezető ismertetése tájékoztat:
Sebestyén Gábor […] a’ Redactiot azzal vádolja, hogy ezen vizsgálat [!], a’ mellyet Játékairól én írtam, miért adja ki Takáts Éva Kisasszony neve alatt, vagy valami más költött név alatt? Ő azt hívén, hogy a Játékjaira való vizsgálatot Döbröntey Úr írta, küldött erre a’ vizsgálatra egy durva feleletet is.9
Sebestyén levelének hiányában nem tisztázható, hogy mi alapján fogalmazta meg a szerzői névhasználattal kapcsolatos sejtéseit. A bevezetésből kitűnik, hogy a fiskális ismert olyan eljárást, amikor kritikaírás során férfi élt női névvel, annak ellenére, hogy a korszak férfi kritikusai között a női név felöltése csak elvétve for-dult elő.10 Takáts bevezetője tehát úgy állítja be Sebestyént, mint aki előtt ismert az a norma, mely alapján csak a férfiaknak megengedett, hogy ítéleteiket női né-ven közöljék. Sebestyén feltételezése, mely alapján álneves szerzőt sejt a recenzió mögött valószínűsíthető, mivel a korszakban nem volt olyan női kritikus, akinek nyomtatásban névvel jelent volna meg recenziója, bár bírálatot névtelenül koráb-ban is publikált már nő.11 Az sem világos, hogy Sebestyén a Karacs-házat látoga-tó tudósok közül miért éppen Döbrenteire gyanakodott.12 Nem ismeretes, hogy Döbrentei írt-e, vagy tervezett-e női néven bírálni, viszont Sebestyén számára egy álneves férfi ítélete kevésbé lett volna kínos.
7 Takáts Éva, Gondolatok a’ Nap alatt, Takáts Éva’ munkái: némelly a’ reá kijött feleletekkel együtt (Buda: Magyar Királyi Universitás, 1829), 5–14.
8 Fábri, „A szép…”, 44; Fábri Anna, szerk., A nő és hivatása, I: Szemelvények a magyarországi nőkér-dés történetéből 1777–1865 (Budapest: Kortárs Kiadó, 1999), 55–118.
9 Takáts, Gondolatok a…, 5.
10 [Ányos Pál], „B. Carberi Anna kisasszonynak kedveséhez írt levele, melyben megmutatja, hogy az asszonyi személyek emberek: Részletek”, in Fábri, A nő és hivatása…, 25–28; Füsüs Ilona [Fazekas Mihály] Csokonai Vitéz Mihálynak, 1804. ápr. 1.”, in Fazekas Mihály, Összes művei, kiad. Julow Viktor és Kéry László, 2 köt. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1955), 1:14–21; Jámbor Mária [Fazekas Mihály] Csokonai Vitéz Mihálynak, 1804. szept. 29., in uo., 1:22–24.
11 Lásd [Dukai Takách Judit], „Recensió. A’ Dijonyi Poetára írtt versekre 1816”, in Berzsenyi Dá-niel, Levelezése, kiad. Fórizs Gergely, Berzsenyi Dániel Összes Munkái (Budapest: Editio Princeps Kiadó, 2014), 1088–1092.
12 Fábri, „A szép…”, 37.
Takáts kapcsolati hálójának köszönhetően tudomást szerzett a levélről, melyre 1823. január 2-án válaszolt. Ebből rekonstruálhatók leginkább Sebes-tyénnek a szerzői névvel kapcsolatos vádpontjai. Takáts így reagál e vádakra: „a’
Redactiót azzal vádolja, mintha költött név alatt munkákat adna ki, […] vádja igazságtalan; mert a’ […] vizsgálatot sem Takáts Éva Kisasszony, sem Döbrentey Gábor úr nem írta, hanem én, és azt, hogy írjak, nemem eránt való kötelessé-gem parantsolta.” Takáts levele aláírásával félreérthetetlenül Sebestyén értésére adta kilétét: „Takáts Éva, Karats Ferentz’ Hitvese.”13 Habár recenzióját szándé-kosan leánykori nevén közölte, itt szükségesnek érezte feltüntetni férje nevét is.
Genette szerint korántsem ártatlan tett, ha egy nő férje vagy apja vezetéknevét használja szerzői névként.14 Takáts bírálatában apja vezetéknevét választotta, mellyel Sebestyén számára két értelmezési lehetőséget adott. Az első lehetőség szerint a Takáts Éva név pszeudonima, és a bíráló egy férfi; a második szerint a kritikus hajadon. Sebestyén számára pedig annak lehetősége, hogy a nőtlen ügyvédet egy hajadon leckézteti az asszonyok és a házasélet ismeretéről, igen-csak zavaró lehetett. A szerző szerint Takáts épp nőtlensége miatt marasztalta el, mivel a házasélet tapasztalatai nem árnyalhatták munkáit. Takáts válaszában azonban hangsúlyozta, hogy nem a szerző családi állapotát vélte problematikus-nak, hanem azt a tényt, hogy az asszonyokat haszontalan teremtésként mutatta be drámáiban.15
Sebestyén 1823. február 13-i levelében közvetve válaszolt Takátsnak. A borí-tékra a kritikusnő neve került, ellenben a levél a szerző fiktív barátjának szólt. Az
„elcserélt levél” arra utalhat, hogy Sebestyén nem tartotta Takáts Évát válaszra méltónak. Írásában arról értesíti bécsi kapcsolatokkal rendelkező barátját, hogy Karacsné levelére tett észrevételeit szívesen közölné, sőt egy szatírában szeretné is felhasználni azokat. Azt az illúziót keltette tehát, hogy a nézetkülönbség akár olyan heves vitává is válhat, mely nem lehet kedvére egy hölgynek. Sebestyén nem tartotta tehát arra érdemesnek a kritikusnőt, hogy nyomtatott antirecenzióval válaszoljon írására: Takáts és az általa keltett zavar csak szatíra tárgya lehetett.
Levelében Sebestyén szakszerű utasításokkal is ellátja névtelen barátját egy Ta-kátsot ábrázoló rézmetszet elkészítését illetően, melyet a legjobb bécsi metszők-kel, Höfellel, Blaschke-val, vagy Johnnal kíván metszetni. A külhoni metszők említése nemcsak Éva asszony, hanem férje irányába is célzott éles szúrás volt.
A tervezet rájátszott a Mondolat botrányos címképére, méghozzá azzal, hogy
13 Takáts Éva Sebestyén Gábornak, 1823. jan. 2., in Takáts, Gondolatok a’…, 5–7.
14 Gérard Genette, „A szerzői név”, Helikon 38, 1. sz. (1992): 523–535, 525.
15 Takáts Éva Sebestyén Gábornak, 1823. jan. 2., in Takáts, „Gondolatok a’…”, 5–7, 6.
nevetséges helyzetben mutatta fel a kritikusnőt. Sebestyén a vénasszonyként ábrázolandó Takátsot egy boszorkányszombat miliőjébe helyeztette volna, aki
„vétkes társai’ elébe erőnek erejével sűrű fátyolt iparkodik vonni”. Szemléletes, hogy Sebestyén az elfátyolozás megjelenítésével azt sejteti, hogy Takáts írói te-vékenysége mögött egy meg nem határozható írótársaság áll, akinek a tagjai a kritikusnő neve alatt közlik gondolataikat. Sebestyén ennek a gyanújának ad hangot, amikor a következőket írja névtelen levelezőpartnerének: „[a]’ leányok’
neveléséről való értekezését, reménylem, olvastad: bizonyossá teszlek, hogy ezt ő írta, mert írása most is otthon van az almáriumában; de hogy ő készítette-é? a’
más kérdés.”16 A fiskális tehát úgy vélte, hogy Takáts nem szerzője, hanem csak lejegyzője volt a Sebestyén-bírálat után megjelent, Kultsár István nőneveléssel kapcsolatos cikkére írt észrevételeknek is.17 Annak lehetőségét azonban végső soron nem zárta ki, hogy egy nő írjon, de azt határozottan elutasította, hogy fér-fiakkal „penna tsatára keljen”.18 A fiskális végül arra is megkérte barátját, hogy a készülő szatírát fordítsa le németre, és azt a képpel együtt adja közre, így nem-csak a magyarok, hanem a hazai és a külföldi németek előtt is nevetségessé teheti az írónőt.
A kritikusnő 1823. február 23-i levelében reagált Sebestyén levelére. Az elcse-rélt küldeményből kiolvasható „ijesztéseket” azonban nem tartja fenyegetőnek, és magabiztosan kijelenti, hogy a recenzióírást az ilyesfajta ijesztgetések hatá-sára nem fogja sem feladni, sem annak megírását másnak tulajdonítani. Végül rámutat arra, hogy Sebestyén felfogásával ellentétben ő nem egy együgyű nő, aki a recenzióírást a maga védelmében inkább letagadná: „[e]zt, lelkem, Fiscalis Úr! nem Takáts Éva, hanem a’ játékjaiban lévő characterű asszonyok tehetnék”.
Válaszában visszautasította a szerzőségét cáfoló vádat is. Továbbá örömét fejez-te ki azzal kapcsolatban, hogy ellenfele egyrészt Döbrenfejez-teivel téveszfejez-tetfejez-te össze, másrészt Kazinczyval helyezte egy sorba, akit a Mondolatban szintén Veszprém megyei szerzők tüntettek ki kétes figyelmükkel.19
16 Sebestyén Gábor Ismeretlennek, 1823. febr. 13., in uo., 7–10, 8–9.
17 Takáts Éva, „Némely észrevételek tekintetes Kultsár István úrnak azon értekezésére, melyet 1822-dik esztendő máso1822-dik felében közöl a leánykák házi neveléséről”, Tudományos Gyűjtemény 6, 12. sz.
(1822): 36–42.
18 Sebestyén Gábor Ismeretlennek, 1823. febr. 13., in Takáts, „Gondolatok a’…”, 9.
19 Takáts Éva Sebestyén Gábornak, 1823. febr. 18., in uo., 10–14, 10–12.
A nevét vállaló kritikusnő és a névtelen férfiak vitája a Tudományos Gyűjteményben
Takáts a következő években is rendszeresen kifejthette véleményét különböző kérdésekkel kapcsolatosan a Tudományos Gyűjteményben.20 A folyóiratban kö-zölt cikkek megjelenési gyakorisága és a kéziratos források alapján azonban nem tartható az a szakirodalmi állítás, mely szerint a lap 1827-ig folyamatosan kö-zölte volna Karacsné írásait. E korábbi, ám cáfolható megállapításokat a Takáts írásaihoz fűzött bókoló szerkesztőségi jegyzetekből vonták le.21 A helyzetet ár-nyalja Takáts 1824. április 21-i levele is, melyben arra kérte a házuknál gyakran megforduló Horvát Istvánt,22 a folyóirat szerkesztőségének tagját, hogy segítse Barátságos beszélgetés a’ földmívelő nép állapotjáról című munkájának kiadását.
Az 1823 decemberében megküldött szöveget Thaisz András szerkesztő elfogad-ta, viszont Takáts a Tudományos Gyűjtemény 1824-dik évi harmadik számát olvasva meglepetten tapasztalta, hogy Kanya Pál evangélikus tanár K. P. mo-nogrammal jegyzett levelében egy hasonló írást ígért.23 A kritikusnő, aki tudott az író kilétéről, a következőket írta Horvátnak a szerkesztői eljárásról: „nem tarthatom igazságosnak, hogy a’ Redactor Úr vagy más a’ kézirásomat hirem nélkül mutogatja, és ennek látása után is [más – F. N.] munka jöjjön elébb világ elébe mint az enyim.”24 Takáts tehát azt kifogásolta, hogy a szerkesztő visszaélt pozíciójával, és másnak játszotta át a szöveget. A plagizálás kérdése élénken fog-lalkoztatta Takátsot, hiszen ahogy a levelekből is kitűnt, már Sebestyén is meg-kérdőjelezte női kritikusa létezését, azt feltételezve, hogy műveit férfiak írták.
Önnön írói autonómiájának megvédése érthetően sarkallta levélírásra az írónőt.
Leveléből kitűnik, hogy nem merült fel benne, hogy a szerkesztő korábban megjelent cikkei, Sebestyén durva reakciója, vagy esetleg női mivolta miatt en-gedte át másnak az írását. A redaktor viselkedése a történtek alapján meglehe-tősen ambivalensnek tűnik. Horvát azonban valószínűleg közrejátszott abban, hogy az ügy elsimuljon: Takáts cikke végül az 1824-ik évi hatodik kötetben jelent meg, közvetlenül Kanya írását megelőzően.25 Az írónő szövegéhez a
szerkesztő-20 Takáts, „Némely észrevételek…”, 36–42; Takáts Éva, „Egy-két szó a’ házasságban lévő Asszo-nyok kötelességeikről”, Tudományos Gyűjtemény 7, 8. sz. (1823): 68–87.
21 Fábri, A nő és hivatása…, 58–59.
22 Fábri, „A szép…”, 37.
23 K. P. [Kanya Pál], „A’ Magyar Nyelv míveltetése módjáról. Töredék. Második levél”, Tudományos Gyűjtemény 8, 3. sz. (1824): 89–95, 95.
24 Karacs Ferencné Horvát Istvánhoz, Pest, 1824. ápr. 21., OSzK Kt., Levelestár, 2 fol.
25 Takáts Éva, „Barátságos beszélgetés a’ földmívelő nép állapotjáról”, Tudományos Gyűjtemény 8, 6.
ség a következő megjegyzést fűzte: „[n]em tartóztathatjuk magunkat megvalla-ni, hogy Takáts Évának Értekezéseiben […], igen ritka józan észt találtunk, ’s […]
az efféle Értekezéseket a’ Szép Nemtől minden egyebek előtt befogjuk iktattat-ni.”26 Karacsné sikerrel használta fel kapcsolati hálóját, de ha nem róla lett volna szó, akár más eredménnyel is zárulhatott volna az eset. A fenti incidens alapján úgy tűnik, hogy a szerkesztők között volt olyan vélemény is, mely a Tudományos Gyűjtemény számára veszélyesnek ítélte azt, hogy a szókimondó és bátor Takáts Éva számára a továbbiakban is publikációs lehetőséget biztosítanak. Számítani lehetett ugyanis arra, hogy Sebestyénhez hasonlóan mások is fellépnek majd a kritikusnő és stílusa, sőt akár a neki teret engedő folyóirat ellen is.
A veszélyek nyilvánvalóvá váltak, amikor K. J. monogram alatt Kolmár Jó-zsef református lelkész Takátsra tett célzásokat pedantizmusról szóló írásában.
Kolmár szerint: „az Asszonynak elég munkát ád az ő eredeti rendeltetése”, ezért
„Könyvírók, Criticusok sorába ki állani ne törekedjék”. Szerinte a honleányok-nak a „neveljen Gracchusokat a’ Hazáhonleányok-nak” imperatívuszáhonleányok-nak kell megfelelni, ne írjanak, mert „nem mind lehet az Anna Schurmanna, vagy Staël Asszony, a’ ki el birja az iró tollat”. Kolmár a magyar nők számára elérhetetlen és tiltott ideálként rajzolta fel a külföldi, tehetséges tudós nők példáját. Az ő utánzásuk szerinte messzemenően kimeríti a pedantizmus, vagyis a „feszeskedő büszkeség”
vétségét.27
Takáts egy meg nem nevezett barátnéjának írt fiktív levelében utasította vissza a nőknek a kritikusi beszédpozícióból való kizárását. Úgy vélte, hogy
„Pedánt […] igaz itélő tehetséggel nem bir” legyen akármelyik nem tagja. Ki-jelentette, hogy ő nem vádolható tudálékossággal, mert olyan alkotást bírált, mely „Asszonyt illetett”. Szerinte a beszédpozíció elfoglalására amúgy is joga van: „[a]sszonynak ne vólna jussa valamelly dologról ítéletet ki mondani, vagy leirni, azt én addig nem hiszem, míg a’ menyből jött kirekesztő privilegiumot nem látom.”28
Sebestyén, akit irritáltak kritikusa írásai, 1826-ban saját névvel aláírt Meny-ből jött kirekesztő Privilégiumában válaszolt Takátsnak. Szent Pálra hivatkozva kinyilatkoztatta, hogy a „Publikum előtt politizálni, kritikázni, ’s tudós hangot
sz. (1824): 71–88; K. P. [Kanya Pál], „A’ Magyar nyelv miveltetésének módjáról. Töredék. Harma-dik Levél”, Tudományos Gyűjtemény 8, 6. sz. (1824): 89–94.
26 Takáts, „Barátságos beszélgetés…”, 71.
27 K. J. [Kolmár József], „Mi a Pedantismus”, Tudományos Gyűjtemény 8, 12. sz. (1824): 69–79, 71–
72, 76.
28 Takáts Éva, „Egy Barátnémhoz irt levelem Nemünk’ ügyében”, Tudományos Gyűjtemény 9, 11. sz.
(1825): 62–77, 64, 70.
adni, Asszonyhoz nem illik”, és nem is szabad.29 A szerkesztőség hezitálására mu-tat, hogy Sebestyén írása csak egy évvel Takáts levelét követően jelent meg, még-hozzá egy békítő szándékú jegyzettel. Talán maga a szerkesztőség sem volt abban biztos, hogy mennyire érdemes teret engedni a nők kritikusi beszédpozíciójáról szóló vitának. Sebestyén cikkének köszönhetően új vitapartnerek jelentkeztek, akiknek a szövegeit 1826 és 1827 között rendszeresen meg is jelentették.30
A vitázók ugyanakkor eltérő névhasználati stratégiákat alakítottak ki. Ta-káts egyetlen alkalom kivételével következetesen leánykori nevét használta, míg a férfiak többnyire álnéven jelentették meg hozzászólásaikat. Genette nyomán álnévhasználat (pszeudonimia) alatt azt értem, amikor a „valódi szerző a művét olyan néven jegyzi, amely nem, vagy nem teljesen azonos az ő valódi nevével”. Ez alapján ebbe a kategóriába sorolom az álneveket, az áljeleket, a monogramokat, míg a névtelenség (anonimia) alatt a „bármiféle név” teljes hiányát értem.31 A Takáts-vitának teret adó Tudományos Gyűjteményben a szerzői névhasználat-nak több szintje is megjelent. Egyrészt létezett az a szerzői névhasználat, mellyel a nyomtatott lapban az olvasó találkozott; másrészt az, mellyel a szerkesztőség szembesült, amikor beérkezett hozzájuk egy kritika. A Tudományos Gyűjtemény redakciója azoknak a szerzőknek engedte megjelenni a műveit, akiket „szemé-lyekben vagy nevekben” ismertek, míg a számukra nem ismert névvel érkező, ismeretlen alkotókat visszautasították. A szerkesztők által ismert írók azonban tetszőlegesen megválaszthatták, hogy milyen névvel jelölik szövegeiket.32 A női kritikusról szóló vitához hozzászóló férfiak valószínűleg e szerint az elv alapján jártak el. A férfiak oldaláról az álnévhasználat oka lehetett a téma újdonsága, lebecsülése, illetve, hogy nem akartak egy asszonnyal nyilvánosan, szemtől-szemben vitába bocsátkozni, vagy a védelmére kelni. A cikkek között kivételes Szontágh Gusztáv eredetileg német nyelvű írása, melyet Kiss Károly fordított magyarra. A szerző és fordító „két lovag”-ként, saját nevüket és rangjukat („grá-nátos hadnagyok”) vállalva, „felnyitott sisakkal”, elfogulatlanságukat hangsú-lyozva, a párbaj szertartásrendjét követve szálltak szembe Sebestyénnel a női nem jussainak védelmezéséért.33
29 Lásd 1 Kor 14:34–35; 1 Tim 2:11–12; Sebestyén Gábor, „Mennyből jött kirekesztő Privilégium”, Tudományos Gyűjtemény 10, 2. sz. (1826): 124–126, 125–126.
30 Fábri, A nő és hivatása…, 58–59.
31 Genette, „A szerzői név…”, 529–530.
32 A’ Szerzők, és a’ Kiadó, „Elő szó”, Tudományos Gyűjtemény 3, 1. sz. (1819): 3–16, 7; Czifra Ma-riann, Kazinczy Ferenc és az ortológusok: Árnyak és alakok az 1810-es évek nyelvújítási mozgalmában, Ligatura (Budapest: Ráció Kiadó, 2013), 108.
33 Szontágh Gusztáv, „Bajnoki Hartz, Takáts Éva Asszony ügyében az Asszonyi Nem érdemei ’s
Jus-A Takáts mellett érvelő férfiak cikkeiben a nők kötelességeinek teljesítése vált a kritikusi beszédpozíció elfoglalásának feltételévé, miközben többen igyekeztek megfejteni Sebestyénnek az asszonyok kirekesztését célzó motivációit is. Az A.
jelű szerző szerint Szent Pál „tsak a’ templombeli tanitástól tiltotta el az asszo-nyokat”, míg a Példabeszédek a bölcs asszonynak megengedi a „bőltsen” szólást, amiből következik, hogy „szabad hát az ő bőlts beszédét le is írni.” Szerinte a beszédpozíciót bármely asszony elfoglalhatja, aki kötelességei teljesítését köve-tően fog a tudományhoz, tehetséges, és munkája hasznos. A. szerint az olvasók számára közömbös, hogy az írónő „hajadon”, „férjhez ment aszszony”, vagy akár
„Mária Schurmanna”, mivel a munka mércéje nem az alkotó személye, hanem az alkotás minősége.34 Szontágh és Kiss az iménti érvelést azzal a megállapítás-sal árnyalták, hogy a nők olyan jelenségeket is észrevehetnek, melyeket a férfiak nem.35 Ez alapján jogosnak ítélték Takáts kritikáját is. Szontágh, Kiss és A. nagy tudást és felkészültséget vártak el az asszonyoktól, miközben a női nem számára a kellő műveltséghez való hozzájutás a korban korlátozott volt. Az – ff – jelű, a vita levélben zajló részleteit is ismerő, a Karacs-házba bejáratos, bennfentes szerző
„Mária Schurmanna”, mivel a munka mércéje nem az alkotó személye, hanem az alkotás minősége.34 Szontágh és Kiss az iménti érvelést azzal a megállapítás-sal árnyalták, hogy a nők olyan jelenségeket is észrevehetnek, melyeket a férfiak nem.35 Ez alapján jogosnak ítélték Takáts kritikáját is. Szontágh, Kiss és A. nagy tudást és felkészültséget vártak el az asszonyoktól, miközben a női nem számára a kellő műveltséghez való hozzájutás a korban korlátozott volt. Az – ff – jelű, a vita levélben zajló részleteit is ismerő, a Karacs-házba bejáratos, bennfentes szerző