A nőírók és tollforgató nők egyre növekvő 18–19. századi irodalmi szerepválla-lása napjainkban már az angol-amerikai irodalomtörténeti szakirodalom köz-helyei közé számít. Elaine Showalter 1982-es A Literature of Their Own című monográfiája óta irodalomtörténészek generációi foglalkoztak először a regény-írónők és költőnők, az utóbbi időben pedig a drámaregény-írónők tevékenységének ku-tatásával, irodalomszociológiai helyzetük és életművük feltérképezésével.
A magyar nők irodalomtörténeti szerepvállalásának e részletesebb, rendszersze-rű vizsgálata egészen 1996-ig, Fábri Anna összefoglaló munkájáig, „A szép tiltott táj felé” című monográfia megjelenéséig váratott magára, amely, Showalteréhez hasonlóan, a hosszú 19. század magyarországi és magyar nyelvű női irodalmának mintegy térképszerű megjelenítését nyújtja, és amelyet azóta számos, egyéni élet-művek kutatására összpontosító tanulmány követett.1 A 2000-es évek eleje óta a
1 Fábri Anna, „A szép tiltott táj felé”: A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905) (Budapest: Kortárs Kiadó, 1996). Lásd még: Török Zsuzsa, „Vay Sarolta/Sándor és az átöltözés társadalomtörténete”, Irodalomtörténet 95, 4. sz. (2014): 466–484; Török Zsuzsa, „»Legterméke-nyebb összes női íróink között«: Beniczkyné Bajza Lenke és a könyvipar”, Irodalomtörténet 96, 4.
sz. (2015): 375–398; Török Zsuzsa, „A Wohl-nővérek emancipációja: Társadalomtörténeti meg-közelítés hosszmetszetben”, Aetas 30, 1. sz. (2015): 87–115; Török Zsuzsa, „A kalotaszegi asszony:
Gyarmathy Zsigáné: Írónői életpálya a 19. századi nemzetépítés kontextusában”, Irodalomtörténet 97, 4. sz. (2016): 431–454; Gyimesi Emese, „Szendrey Júlia versgyűjteménye a Magyar Tudomá-nyos Akadémia Kézirattárában”, Irodalomtörténeti Közlemények 116, 1. sz. (2012): 83–91; Gyimesi Emese, „»Ugy jártok mint a pillangó, mely a tűzbe száll«: Szendrey Júlia irodalmi pályájának prob-lémakörei”, 2000 22, 2. sz. (2013): 48–60; Gyimesi Emese, „»Iparlovagok« Szendrey Júlia életmű-ve körül: Szendrey Júlia 1847-es naplópublikációinak kontextusai”, in Ki vagyok én? Nem mondom meg…: Tanulmányok Petőfiről, szerk. Szilágyi Márton, 103–121 (Budapest: PIM, 2014); Gyimesi
nők irodalmi, illetve az írásbeliségen belül játszott szerepének vizsgálata szintén kiterjedt a kulturális közvetítésben játszott, transzgresszív szerepükre, amely, Judith Schollt idézve, kitágította a 19. századi nőszerzők rendelkezésére álló dis-kurzusokat.2 A kulturális közvetítésben játszott szerepeket vizsgáló elméletek még korai szakaszukban járnak, az azonban világosnak tűnik, hogy az alaptézi-sek szerint az egyéni alkotó életében a fordítás és kulturális közvetítés általában a tanulóévek, a korai korszak sajátja, amely majd magától értődően elvezet az igazi műfaj, azaz a széppróza (főként a regény) írásához. A nők irodalmi jelenléte szempontjából pedig a kultúraközvetítes (pl. fordítás) olyan tevékenység, amely alacsony presztízse miatt különösen illik hozzájuk (hiszen reproduktívnak vélt szellemi alkatuk nyomán amúgy is főként erre alkalmasak), tömeges irodalmi jelenlétüket tehát megelőzi a transzferben való szerep. Mindezen megfigyelések, noha igaznak tűnnek vagy tűnhetnek az angol–amerikai 18–19. századi iroda-lom kontextusában, mindenképp megvizsgálandók egy lényegesen befogadóbb, a fordítást elvitathatatlan értéknek tartó szövegkultúra, illetve egy nemzetközi közforgalomban nem lévő nyelvi kultúra esetében.
Ha a 19. századi Magyarországon egyáltalan lehet tömeges áttörésről beszélni a nők irodalmi szerepvállalását illetően, akkor annak kezdetét mindenképpen az 1850-es évek elejére kell tennünk, amikor a nők korábbi epizódszerepét – Takáts Éva, Lemouton Emília és mások tevékenységét – viszonylagos nagyszámú jelen-létük váltotta fel. A női kultúraközvetítők megjelenését szintén az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása és az azt követő emigráció tette lehetővé, nem kevésbé annak köszönhetően, hogy a szabadságharc emigráns politikusai közül legalább ketten éltek házasságban olyan felső középosztálybeli vagy arisz-tokrata, művelt és poliglott nőkkel, akiket neveltetésük, nyelvtudásuk, illetve az emigráció ténye egyaránt kulturális mediátori szerepkörre diszponált. A meg-torlás során in effigie kivégzett Jósika Miklós felesége, Jósika Júlia (1813–1893), a brüsszeli levelek és tudósítások szerzője, német–magyar kétnyelvű grófnőként mindkét irányban szolgálta a közvetítést: a szabadságharc ügyének magyar szempontú ábrázolását azzal, hogy férje szabadságharcról szóló művét fordította németre (Zur Geschichte des ungarischen Freiheitskampfes, Lipcse, 1851), illetve
Emese, „»A kilencvenkilencedik múzsa«: Női publikálási gyakorlatok Szendrey Júlia és Majthényi Flóra pályája alapján”, in Angyal vagy démon: Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról, szerk.
Török Zsuzsa, Hagyományfrissítés 4, 41–64 (Budapest: Reciti, 2016); Bozsoki Petra, „Kánya Emília diszkurzív közege: A Családi kör női szereprepertoárja és politikai nyelve”, Irodalomtörténeti Közlemények 122, 5. sz. (2018): 580–602.
2 Lesa Scholl, Translation, Authorship and the Victorian Professional Woman: Charlotte Brontë, Harriet Martineau and George Eliot (Burlington: Ashgate, 2011), 3.
brüsszeli leveleivel a magyar női olvasóközönséget avatta be a belgiumi minden-napokba. Pulszky Teréz (1819–1866) Kossuth londoni megbízottjának, Pulszky Ferencnek feleségeként az angol nyelvűek tájékoztatását végezte magyar iroda-lom, történelem és folklór témájú írásaival.3 A szabadságharc utáni emigráció ál-talánosságban szólva is megteremtette azt a kelet-közép-európai kultúraközvetí-tési modelltípust, mely szerint az egy-egy nagy törtenelmi kataklizmát követően kiáramló, képzett értelmiségi emigráció hivatásának tekinti az eredeti nyelvkö-zösség kultúrájának fordítását, illetve az arról való tájékoztatást. A magyar nők aktívan részt vállaltak ebben a folyamatban, Jósika Júlia és Pulszky Teréz pedig meg is teremtette a magyar női literátoroknak egy alaptípusát, a kultúraközvetí-tő nőét. Irodalomtörténeti jelenkultúraközvetí-tőségük ezért felbecsülhetetlen.
A Pulszky-házaspár a londoni emigrációban
Pulszky Teréz (Therese Walter, 1819–1866) jómódú, emancipált, kultúraked-velő, de nem különösebben magyarbarát bécsi bankár lánya volt, aki Pulszky Ferenc feleségeként házasságának rövid magyarországi, a frissen vásárolt szécsé-nyi birtokon töltött szakasza alatt először is megtanult magyarul, majd 1849 júniusában Londonba követte akkor már ott élő férjét.4 A házaspár
megismerke-3 Pulszky Teréz életrajzának megírása még várat magára. A Pulszky Ferenc-életrajzok természetesen utalnak rá, de az eddigi egyetlen, mindmáig átfogónak tekinthető cikk Pukánszky Bélától szárma-zik: Pukánszky Béla, „Pulszky Ferencné, Walter Teréz útja a németségtől a magyarsághoz”, Egye-temes Philológiai Közlöny 57, 7–8. füz. (1933, aug.–okt.): 197–203.
4 Pulszky londoni missziójának háttere a szakirodalom igen vitatott kérdése. Egyes szerzők szerint Kos-suth megbízottjaként érkezett Londonba azzal a feladattal, hogy az angol diplomáciát magyarbaráttá vagy legalábbis szimpatizánssá hangolja; mások szerint viszont egész egyszerűen megszökött. Pulszky Életem és korom (Budapest: Ráth, 1880–1882) című emlékirata a Kossuth-féle motívum forrása, amely szerint Kossuth, Bezerédj sugallatára maga küldi őt külföldre, vélvén, hogy így többet használ-hat az országnak. Pulszky első életrajzírója követi az önéletrajzi narratívát. Ferenczy József, Pulszky Ferencz életrajza (Budapest-Pozsony: Stampfel Károly, [1889]), 46–48. Concha Győző szerint 1849 januárjában indul Galícián keresztül Lord Palmerstonhoz, Kossuth utasítására. Concha Győző, Pulszky Ferencz (Budapest: Franklin-Társulat, 1910), 66–67. A másik gondolatmenet képviselői arra utalnak, hogy a megbízásnak nincsenek írásos nyomai, és a beszélgetés állítólagos résztvevői, azaz Kos-suth és Beöthy Ödön sem erősítik meg a hírt később. Horváth Zoltán, Waldapfel Eszter és Thomas Kabdebo azzal érvelnek, hogy Pulszky Kossuth vagy más kormánytag felhatalmazása nélkül érkezett Londonba. De 1849. május 15-én már kézhez kapta Batthyány Kázmér meghatalmazását, amely sze-rint valóban a magyar kormány küldötte. Teréz odaérkezésének idején tehát már mindenképp élvezte Kossuth támogatását. A történész-vita legjobb összefoglalása: Thomas Kabdebo, Diplomat in Exile:
Francis Pulszky’s Political Activities in England, 1849–1860, East European Monographs 56 (Boulder, Colo: East European Quarterly; New York: UP, 1979), 12–15.
désének romantikus történetét, és az osztrák szalonéletnek az egzotikus, ‘nemes vadembernek’ tartott magyarokkal való viszonyát Pulszky Teréz emlékiratából ismerjük.5 Mint ahogy az emlékirat elmondja, és Pulszky Ferenc Életem és korom című emlékirata is megerősíti, Teréz igen hamar magyarnak kezdte magát tekin-teni. E törekvés forrása nemcsak abban rejlett, hogy Teréz, férje révén, magyar állampolgár lett, hanem abban a folyamatban is, amely során Teréz, a magyar-országi németséghez hasonlóan, szándékosan asszimilálódni akart.6 Pukánszky Béla összegzése szerint asszimilációra való indíttatást és vonzerőt a magyar tár-sadalmi élet, a magyar történelem és irodalom, valamint a magyar politikai élet egyaránt nyújtott. 7
Az 1850-es években Londonban élő Pulszky-házaspár egy számottevő, a lon-doni kormány 1853-as adatai szerint legalább 4380 politikai emigránsból álló csoport tagja volt, amelynek 182 fős magyar csoportja a magyar emigráció Párizs melletti másik súlypontját képezte.8 Ottlétüket és működésüket a brit kormány azzal a barátságos közönnyel szemlélte, amelynek alapelve volt, hogy jelenlétük eladdig megkérdőjelezetlen marad, amíg nem veszélyeztetik a brit társadalom stabilitását. Pulszky Ferencet Concha Győző az emigráció Kossuth utáni má-sodik legbefolyásosabb figurájaként jellemzi.9 Pulszky a Magyar Emigránsokat Segélyező Társulat pénztárosaként igen tekintélyes pozícióba került, és Kossuth 1851-es londoni megjelenése után az ő hűséges segítője lett. A Pulszky-házaspár London legbefolyásosabb politikai köreiben mozgott. Megújult baráti körükbe tartoztott D. J. Vipan, aki Byron lányának, a matematikus Lady Ada Lovelace-nak szalonjába vezette be őket, Richard Cobden, a szabadkereskedelem bajnoka, Francis Newman, az újkatolikus Newman bíboros öccse, aki az olasz forradalom és Mazzini nagy pártolójaként a magyar ügyre is kiterjesztette támogatását, va-lamint a Kossuth-támogató Lord Dudley Stuart, londoni parlamenti képviselő
5 Pulszky Terézia, Egy magyar hölgy emlékiratai, s. a. r., utószó, jegyz. Egyed Ilona, Magyar Hír-mondó (Budapest: Magvető, 1986).
6 Az állampolgárságról: Varga Norbert, A magyar állampolgársági jog a 19. században: Az első állam-polgársági törvény [1879:L. tc.] előzményei, dogmatikai alapja és gyakorlata 1880–1890, PhD-érteke-zés (Miskolc: Miskolci Egyetem 2009), 31–32; Kisteleki Károly, Az állampolgárság fogalmának és jogi szabályozásának történeti fejlődése – koncepciók és alapmodellek Európában és Magyarországon, PhD-értekezés (Budapest: ELTE, 2009), 212–214.
7 Pukánszky, „Pulszky Ferencné…”, 199.
8 Tibor Frank, „Lajos Kossuth and the Hungarian Exiles in London”, in Exiles from European Revolutions: Refugees in Mid-Victorian England, ed. Sabine Freitag, 121–134 (New York–Oxford:
Berghahn Books, 2003), 121.
9 Frank, „Lajos Kossuth…”, 121; 128.
és egyben a külügyminiszteri posztot betöltő Lord Palmerston unokatestvére.10 Mindezen társas ismeretségek azonban nem jelentették a brit politika hivatalos változását: noha Lord Palmerston hajlandó volt fogadni Pulszkyt, azt is világos-sá tette, hogy kapcsolatuk magánjellegű, és hogy Nagy-Britannia sem közvetíte-ni nem hajlandó, sem pedig az orosz birodalmi intervenciót nem ítéli el.
A társadalmi sikerek és Teréz apjának támogatása mellett a Pulszky-házaspárnak nagy szüksége volt a tollforgatásból származó professzionális jövede-lemre. Jó kapcsolatot ápoltak John Fosterrel, a The Examiner szerkesztőjével, Eyre Ewans Crows-szal a The Spectator-tól és James Granttal, a Morning Advertiser szerkesztőjével. Pulszky Ferenc szisztematikus kampányt folytatott a brit sajtó soraiban, és maga is gyakran írt vagy szállított anyagot befolyásos újságok számá-ra, de a házaspár közösen is dolgozott.11 Három olyan fontos kiadvány fűződik nevükhöz, amellyel a nagy reformkori terv – a magyarországi és a külföldi, első-sorban nyugat-európai modern, világi írásbeliség közötti átjárás megteremtésé-nek – második lépését hajtják végre: azután ugyanis, hogy a reformkori utazók a fejlett Angliát, Franciaországot, Németországot hozták házhoz a magyar olvasók számára, az 1850-es emigránsok Magyarországot mutatták be a jórészt tökéle-tesen tájékozatlan nyugat-európai olvasónak. A Pulszky-házaspár három könyve párhuzamosan látott napvilágot angolul Londonban és németül Lipcsében, mi-közben a magyar nyelvű közönséget egyáltalán nem célozták meg.12 A Memoirs of a Hungarian Lady 1850 elején, a Tales and Traditions of Hungary (Magyarország regéi és hagyományai, illetve Sagen und Marchen von Ungarn) 1851-ben, a Red, White, Black (Piros, fehér, fekete, illetve Rot, weiss, schwarz) pedig 1853-ban, a Pulszky-házaspár első amerikai útja után íródott. Az amerikai könyv több műfaj különleges ötvözete: részint a Kossuth társaságában tett észak-amerikai kampány-körút leírása, részint Teréz személyes memoárja, részint pedig a rabszolgatartás politikai elemzése.13 Különlegessége a perspektívában rejlik: eltért az akkoriban
10 Concha, Pulszky Ferencz, 69.
11 Ferenczy, Pulszky Ferencz…, 48. A The Daily News, a Morning Advertiser, a The Spectator, a The Ex-aminer, a The Globe (Palmerstont támogató újság) rendszeresen publikált olyan cikkeket Pulszkyék-tól, amelyek Magyarországgal foglalkoztak. Egyed Ilona, „Pulszky Terézia emlékiratai Angliában”, Irodalomtörténeti Közlemények 95, 4. sz. (1991): 427–444, 431.
12 Magyarul csupán egyetlen művük olvasható e tanulmány írásának idején: Pulszky Teréznek a sza-badságharcról szóló 1849–50-es memoárja, amelynek csaknem teljes magyar fordítása 1986-ban je-lent meg: Pulszky, Egy magyar hölgy…
13 Concha szerint az 1851-es észak-amerikai útról szóló háromkötetes angol munkát a házaspár együtt írta, a következő munkamegosztásban: Teréz írta a városok, vidékek, társas élet leírását, Ferenc pedig a gyarmatosítás, indiánok, feketék ügyét, politikai viszonyokat, és az angol és amerikai jellem kü-lönbségeiről szóló részeket. Concha, Pulszky Ferencz, 78–79.
már létező, magyar tollból származó, Bölöni Farkas Sándor által megteremtett útirajz hagyományától, mivel célja nem a magyar olvasóközönségnek az amerikai demokrácia viszonyaival való megismertetése volt. Ugyanakkor a brit útirajzokat sem követte szabályszerűen: a Pulszky-házaspár kulturális kívülállói helyzete egy
‘kevésbé részrehajló’ álláspontot eredményezett, mint amilyen rendszerint a brit attitűd az Egyesült Államokkal szemben.14
Egy magyar hölgy emlékiratai (Tagebuch/Memoirs)
Az 1848–49-es forradalom brit fogadtatására a már említett együttérző közöny volt jellemző, amely ugyan kizárta a gyakorlati támogatás valószínűségét, de lehetővé tette, hogy Pulszkyék a domináns, Wiener Zeitung által meghatáro-zott, Magyarországgal alapvetően ellenséges megközelítés ellenében írják meg a forradalom történetét. A szabadságharcot tárgyaló emlékiratok közül Pulszky Terézé jelent meg először.15 Az Emlékiratot Pulszky Teréz Lady Lansdowne-nak dedikálta, aki a pénzügyminiszter felesége és egyben a királynő udvarhölgye is volt.16 A könyv retorikai struktúrája világossá teszi, hogy a mű a brit közönség meggyőzésére törekszik, és a brit alkotmányos monarchia alapmeggyőződése-inek és értekealapmeggyőződése-inek megfelelően érvel. Pulszky Ferenc 135 oldalnyi történelmi bevezetőjében (amely nem található meg a magyar nyelvű kiadásban) azt hang-súlyozza, hogy minden korábbi magyar lázadás és ribillió reaktív volt: nem a magyar renitensségnek vagy impulzivitásnak káros következménye, hanem az eredeti magyar alkotmányos jogoknak az egymást követő Habsburg uralkodók által való csorbítására adott válasz. Mivel a magyar államiság alapelve mindig
14 Francis and Theresa Pulszky, Red, White, Black: Sketches of American Society in the United States during the Visit of Their Guests, 2 Vol. (London: Trübner, 1853), 1:VI.
15 A brit olvasó már a reformkor alatt szerezhetett valamifajta ismeretet Magyországról és a magyar modernizációs reformmozgalomról. John Paget 1839-es Hungary and Transylvania; with Remarks on Their Condition, Social, Political and Economical, 2 Vol. (London: John Murray, 1839) című úti-rajza és Miss [Julie] Pardoe The City of the Magyar, or Hungary and Her Institutions in 1839–40, 3 Vol. (London: George Virtue, Ivy Lane, 1840) című társadalomrajza már elvégezte a politikai/
társadalmi viszonyok ismertetését, az 1850-es években pedig az első magyar nyelvkönyvek és nyelvta-nok is megjelentek. Sigismund Wékey, A Grammar of the Hungarian Language: With Appropriate Exercises, a Copious Vocabulary, and Specimens of Hungarian Poetry (London: Trelawny Saunders, 1852); J.[ános] Csink, A Complete Hungarian Grammar of the Hungarian Language (London: Wil-liams and Norgate, 1853).
16 Theresa Pulszky, Memoirs of a Hungarian Lady. A historical introduction, by Francis Pulszky, 2 Vol.
(London: Henry Colburn, 1850).
is az alkotmányosság volt, valamint a hagyományos magyar liberális beállított-ság jellegzetessége a vallási tolerancia, ezért nem csoda, hogy az erdélyi fejedel-mek jelenítették meg e két eszme ‘természetes bajnokait,’ amelynek ellenpólusát a Habsburg uralkodók, elsőként Rudolf képezte.17 Mindezek következtében a szabadságjogok és az alkotmány szükséges védelme természetesen elvezet a Rá-kóczi-szabadságharchoz.18 Az 1847-tel befejeződő történeti narratíva a forradal-mat közvetlenül megelőző időszakot is mint az alkotmány megreformálásáért folytatott harcot ábrázolja. Az első kötet végén Pulszky Ferenc visszaveszi a szót egy traktátus erejéig, ahol Batthyány Lajos hazafias és alkotmánytisztelő jelleméről szól, és ahol megvédi Batthyányt a felségárulás, valamint a Latour meggyilkolásában való bűnrészesség osztrák vádjaitól.19 A második kötet végére illesztett tíz tételes függeléksorozat még egyszer visszatér a szabadságharc jogsze-rűségének bizonyításához: a dokumentumok az áprilisi törvények királyi szen-tesítésétől kezdődően, az 1849. április 14-i magyar függgetlenség deklaralásán keresztül a Batthyányt sújtó 1849. október 6-i ítéletig terjednek. E függelék zá-ródokumentuma pedig Klapka 1850. február 6-án Haynaunak írt levele, amely-ben a a komáromi várvédőknek tett ígéretek be nem tartását kéri számon. Mind-ezen jogi dokumentumok egy olyan, alapvetően politikai keretbe helyezik Teréz narrativáját, amelynek célja a szabadságharc iránti brit közszimpátia fenntartása.
A könyv legnagyobb részét Teréz emlékirata teszi ki, amelynek első három fejezete a megismerkedés és az udvarlás meglehetősen szűkre szabott története.
E narratívát követi egy magyar liberális földbirtokos felesége mindennapjainak bemutatása. A szlovák és rutén falvakról szóló felső-magyarországi leírást a zsi-dókról és a romákról szóló, néprajzi jellegű leírások tarkázzák. Szinte minden említett földrajzi helyszín arra kínál lehetőséget, hogy történelmi ismereteket terjesszen, a történelmi anekdoták azonban mindig a Pulszky Ferenc történe-ti bevezetőjében említett magyar alkotmányos hősökkel állnak kapcsolatban:
Zách Felicián és Zách Klára története az uralkodói önkényt szemlélteti,20
Má-17 Pulszky, Memoirs…, 1:CI.
18 Pulszky, Memoirs…, 1:CXXI.
19 Az alkotmányosságra való állandó hivatkozásnak aktualitása is volt 1849–50-ben. Mint azt Kabdebo Tamás Diplomat in Exile című műve összefoglalja, Batthyány kivégzését a bécsi kormány azzal védte, hogy Battyhány és Pulszky játszotta a fő felbujtói szerepet a bécsi felkelés és Latour meggyilkolása mögött. Ezek a vádak először is a Wiener Zeitungban jelentek meg, majd a Quarterly Review is hitelt adott nekik. Pulszky Ferenc megvédte Batthyányt és saját magát, beperelte a Quartery Review szer-kesztőjét, és megnyerte a pert. Lord Palmerston, a miniszterelnök 1849. október 19-én írt levelében erős szavakkal illette Lord Ponsonbyt, aki a bécsi brit követ volt, és aki maga is hitt a vádaknak.
Kabdebo, Diplomat in Exile, 43–44.
20 Pulszky, Egy magyar…, 28–29.
tyás király pedig az igazi alkotmányos uralkodó képében jelenik meg e leírások-ban.21 A kezdeti, női memoárt ígérő fejezetek után azonban csakhamar egy nem szorosan hadtörténeti, de mégis leginkább politikatörténeti, alapvetően a szerző életének publikus dimenziójára összpontosító művet kap az olvasó. A szabadság-harc szinte elkerülhetetlen voltát nemcsak a bécsi udvarnak a magyar alkotmány iránti tiszteletlensége okozza, hanem a bécsi udvar által gondoson kihasznált, Oroszország-vezette pánszláv agitáció, amely a birodalom stabilitását is veszé-lyezteti.
Metternich herceg már jó ideje kísérletezett a horvátokkal a magyarok politikai hatásának ellensúlyozására. Ez az orosz mesterkedésekkel és a lengyel kényszerkép-zetekkel együtt (ez utóbbiak születve bár különböző nézetekből, mégis egy irányba mutattak) futótűzként terjesztette a pánszlávizmus gondolatát (azaz valamennyi szláv nép politikai egységét). Ennek következménye az volt, hogy mikor a régi oszt-rák rendszer márciusban szétesett, valamennyi szlovák, horvát és cseh nemzetiség abban bízott, hogy Ausztriát szláv hatalomként állítják helyre.22
Az Orosz Birodalomnak a Habsburg Birodalom aláásására irányuló szándéka-it megjelenítő leírás egy nagyon gondosan megkonstruált, a brszándéka-it érzékenységre apelláló gondolatmenet része volt, hiszen a terjeszkedő orosz birodalom egyre fenyegetőbben volt jelen a brit közönség tudatában. Pulszky Teréz hitt abban, hogy Nagy-Britannia támogatása megnyerhető a magyar ügy számára. A sza-badságharc története emlékiratában 1848 nyarától az összeomlásig terjed, ahol a politikai helyzet és a hadtörténet dokumentálása helyét csak az álruhás, veszé-lyekkel terhes menekülés leírása során veszi át a személyes vagy családi dimen-zió. A narratíva záró sorai, amelyek az összeomlás utáni helyzetre utalnak, nem zárják ki a folytatás valamiféle lehetőségét: „Magyarországon most halotti csönd uralkodik. Vajon ez a temetők nyugodt csendje, vagy a vihar előtti vészterhes csönd?”23
A szabadságharc jogi-politikai védelme mellett érdemes visszatérnünk mind-azon stratégiákra, amelyek révén Teréz a női memoár feminizáltabb módsze-reivel kívánja megszerezni a brit közönség rokonszenvét. Zách Klára története például egészen más hangsúlyt kap Pulszky Ferenc történelmi bevezetőjéhez képest. Az előszó csupán Károly Róbert uralkodási módszereinek illusztrálására
21 Uo., 37.
22 Uo., 122.
23 Uo., 452.
említi: a király aki ‘csupán egyszer hívta össze rendjeit, mégpedig azért, hogy szentesítsék a Záchokat célzó barbár büntetést – Felicián, a család feje, bosszút állt a királynőn annak keze levágásával, lányának, Klárának
említi: a király aki ‘csupán egyszer hívta össze rendjeit, mégpedig azért, hogy szentesítsék a Záchokat célzó barbár büntetést – Felicián, a család feje, bosszút állt a királynőn annak keze levágásával, lányának, Klárának