I. Egy alternatív pedagógia történelmi háttere
1. A „régi iskola” új diákotthona
1.1. Új szabályok: a házirend
Ha az akkoriban frissen megalkotott iskolai szabályzatra pil-lantunk, akkor az mai szemszögből mégis a „régi iskola” tipi-kus pedagógiai beállítottságát tükrözi.8 E nevelési koncepció alapján – amint az a szabályzatból kiderül – a szabadságot el-sődlegesen rossznak, rosszul megélt szenvedélynek, a növen-dékekre leselkedő veszélynek értelmezték, és ezért a lehető legnagyobb mértékben korlátozták.9 A diákotthon életét irá-nyító 120 intézményi szabály elsősorban nem az akkoriban szokásos engedelmesség- és tekintélyviszonyok miatt jelentett terhet a tanulók számára, hanem azért, mert teljesen beszű-kítette és megszabta minden cselekedetüket. Ehhez járult még, hogy a fiúkat éjjel-nappal szigorúan őrizték, amihez főleg az idősebbek, az ehrenbreitsteiniek nem voltak hozzászokva.
„Mindent ellenőriztek. Semmilyen apró botlás sem maradt észrevétlen.”10
Az 1912-es tanév kezdetén a tanulóknak kiosztották a szabály-zatot, azzal a felszólítással, hogy tanulják meg kívülről. Néhány példa a szabályzat fegyelmi részéből:
8 Bővebben a témához vö. Dorothea M. Schlickmann, A valódi szabadság eszménye. Tanulmány Josef Kentenich atya pedagógiájához, Vallendar3, 2007 (1. kiadás 1995), 48. o. skk.
9 Kortárs intézményekkel való összehasonlításhoz lásd Ludwig Fertig (kiad.), Bildungsgang und Lebensplan. Briefe über Erziehung von 1750-1900, Darmstadt, 1991; a kolostori internátusi rendhez: Brief Hermann Hesses an seine Eltern, 1891, 300. o. sk; Nikolaus Blum, Anweisungen für die Erziehung in den Juvenaten der Gesellschaft des Göttlichen Wortes, Steyl, 1914; Johann Eckinger, Die katholische Anstaltserzie-hung in Theorie und Praxis, Freiburg, 1913.
10 Pater Willy Schützeichel, Don Alfonso Weber, Ein Lebensbild, Schön-statt, 1969, nem szerkesztett kézirat, 33. o. (ZPAP) Alfons Weber fel-jegyzett visszaemlékezéseit tartalmazza. (A mű rövid címe: A. Weber:
Lebenserinnerungen.)
6. kép: Tanterem
„A tanteremben érvényes rendelkezések...
4. Az iskolapadhoz tartozó tintatartón kívül más tintatartó nem használható. Színes tintát használni tilos.
5. A tintatartókat használat után állandóan zárva kell tartani.
Ezeket csak a patakban szabad tisztítani, méghozzá a pre-fektus előzetes engedélyével.
7. A tanítás alatt mindenkinek ülnie kell.
8. A délelőtti stúdiumon mindenkinek állnia kell, úgy mint délután 3 és 4, valamint 6 és 7 óra között…
13. Tilos a stúdium teremben beszélni, erre minden növendék különösen is figyeljen!
14. Tilos cetliket írni.
15. Illetlenség az ablakon kinézni…
V. Az egész házban csend uralkodik, azaz a kápolnában, a sek-restyében, a hálóban, a folyosókon és lépcsőkön, a tantermek-ben és más helyiségektantermek-ben.
12. Evés közben a kezet az asztalon kell tartani, ahogy illik.
20. Séta közben és közvetlenül utána tilos vizet inni.
21. Az ajtókat mindig csendesen kell becsukni. Mindenki ügyeljen rá, hogy tisztelettudóan közlekedjen az ajtón ki és be.
23. Hétfőn, a déli rekreáción mindenkinek ki kell tisztítania a ruháit. Kedden délután, a kávé után ruhaszemle van, ami-kor az összes ruhát be kell mutatni.
24. A napirendi étkezéseken kívül enni tilos.
25. Összezárt lábbal kell állni…
41. A folyosókon és lépcsőkön tilos ugrálni…”11
Az a meggyőződés, hogy a szabadság a visszaélés lehetőségét rejti magában, a nevelői tevékenység vezérfonalává nőtte ki magát.
A pedagógiai probléma nem elsősorban abban állt, hogy egyes szabályok ne lettek volna beláthatóak a közösségi rend érde-kében. Sokkal inkább az jelentette a fő nehézséget, hogy a szabályokat magyarázat nélkül, értelmi összefüggések nélkül sorakoztatták fel a tanulók előtt, szigorúan ellenőrizték és kényszeresen betartatták azokat. A már ismertetett nevelési felfogás miatt szóba sem jöhetett, hogy a tanulókkal közösen gondolkodjanak, vagy hogy nekik bármibe beleszólási joguk legyen. Az egyéni döntéseket és cselekvéseket „önkényesség-nek” értelmezték és büntették.12
11 Statuten für die Studenten des Studienheims Kloster Schönstatt, Val-lendar, 1912. (ZPAP) További részletek ugyanebből a forrásból: vö. D.
Schlickmann, A valódi szabadság eszménye, 48. o., 50 sk.
12 Vö. Alexander Menningen, Die Denk- und Seinsstruktur des Gründers entfaltet in der Frühgeschichte der Familie. Előadássorozat a schönstatti Mária-nővéreknek 1968. április 17-től 20-ig, nem szerkesztett kézirat (ASM)
Az egykori diák, Julius Ott, 1915-ben így számol be a Kentenich atya által alapított diákújság, az MTA13 lapjain:
„Aki nem töltött el legalább egy évet Ehrenbreitsteinben mint mi, és nem helyezték át ide, Vallendarba, az új Schönstatt-házba, aki nem élte át a körülmények drasztikus megválto-zását, az sosem értheti meg szabadságra való törekvésünket, mely akkor, 1912 szeptemberében látszólag magunkba fojtva, ám annál nagyobb erővel tört utat magának… Ó, az az új ház-szabály! Milyen ártatlannak tűnt, amikor a kezünkbe adták, és mégis mennyi mindenért felelős! Ez volt az első lánc, ami megkötözött minket; az első, és egyeseknek máris túlságosan sok.”
A diákok a maguk módján, belső és külső lázadás formájában is tiltakoztak. A táblákon olyan jelszavak jelentek meg, mint:
„Azt a házat, ahol nem az öröm uralkodik, azonnal be kell zárni.”14 A folyosón elszórt röpcédulákon ez volt olvasható:
„Olyan szabadok akarunk lenni, mint az atyák” (vagyis a ko-rábbi felsőbbéves tanulók Ehrenbreitsteinben, ford. megj.)15. A diákotthon házirendje a korabeli pedagógiai gondolkodás és általánosan elterjedt felfogás szerint, mely a fiatal lelket még
13 Julius Ott, „Das Gemüsegartenkomplott”, 1915. április 30-án az MTA (=„Mater ter admirabilis”) folyóiratban megjelent cikk, in: Erbe und Aufgabe, 1. rész: Aus der Jugendzeit der apostolischen Bewegung, 3-8.
o., 3. o. A teljes cikk in: H. Hug, Vergangenheit einholen, 1. kötet, 374-384. o.
14 Vö. Engelbert Monnerjahn, Pater Joseph Kentenich. Ein Leben für die Kirche, Vallendar-Schönstatt (3. bőv. kiad.), 1990 (1. kiad. 1975), 62.
o.
15 Vö. J. Kentenich, lelkigyakorlatos előadás 1949. március 12-én a Schönstatti Mária-nővérek számára, Ballester, Argentína, szerkesztetlen kézirat. (ASM-AR) Cetliket írni a szabályzat szerint szigorúan tilos volt.
Vö. Statuten des Studienheims, 1912, 14. pont (ZPAP)
nem tartotta elég érettnek ahhoz, hogy a szabadsággal élni tudjon, nem minden diákban szított ellenállást. Az egyik diák, Albert Eise, így ír a szüleinek: „A házirend nekem igen meg-felel. Ötkor kelünk, délelőtt öt, délután pedig egy tanóránk van.”16
Az egykori diák, Josef Engling ránk maradt leveleiből szintén az derül ki, hogy nagy értéket tulajdonított annak, hogy tanul-hat, és elfogadta a házirendet.17
Súlyosabb kérdéssé a diákotthonban folytatott büntetés gya-korlata vált, ami a kor más oktatási intézményeihez hasonlóan itt is szokás volt.
16 A levélrészletet dátum nélkül adták ki az alábbi kötetben: Eugen Schmidt, Pater Albert Eise. Ein Herold Mariens, Vallendar-Schönstatt, 1981, 19. o.
17 Vö. Paul Hannappel (kiad.), Josef Engling: Briefe und Tagebuchnoti-zen, 1. kötet, Neuwied, 1979, 49. o. skk. A fiúk, akik gyakran hátrá-nyos szociális környezetből érkeztek, lehetőséget kaptak a tanulásra a pallottinusoknál, ahol alacsonyak voltak az anyagi követelmények.
7. kép: A diákotthon