A missziós egylet, mint az új közösségi forma

szervezetet említ, amit a Mária-kongregációk mintájára a fiúk-kal közösen kíván létrehozni. Egy ilyen alapításra azonban kez-detben gondolni sem lehetett, mert mind a ház, mind pedig a fiúk részéről ellenállásba ütközött.

Az atyák és a tanárok, akik 1912 nyarán a megelőző üléseken elutasították a Mária-kongregáció gondolatát, Kolb atya be-számolója alapján meg voltak győződve arról, hogy a Mária-tisztelet amúgy is biztosított, mert hiszen ők „máriás apostoli társaság”, tehát „nem szorulnak a továbbiakban valami hason-lóra”.³⁵⁸ Kolb atya ugyanakkor így folytatja: „Mindamellett gondoskodtak róla, hogy a szabályzatba bekerüljön egy újabb, a Mária-tiszteletre való nevelésről szóló fejezet, amely többek között azt is tartalmazta, hogy folytatható a Mária-kongregáci-óéhoz hasonló tevékenység.”³⁵⁹

357 J. Hagel, Meine Erinnerungen an die Anfangszeiten Schönstatts, 1960, megjelent in: H. Hug, Vergangenheit einholen, 1. kötet, 400. o.

358 Vö. M. Kolb, Erinnerungen 1942, 39. o.

359 M. Kolb, Erinnerungen 1942, 39. o. sk.

Ennek megfelelően a diákotthon újrafogalmazott szabályzatá-ban, a házirendben megtalálható ez az utalás: „Mária tisztasá-gának, az intézet védőszentjének ünnepén (Vallendar) minden újonnan belépett növendéknek alkalma nyílik arra, hogy meg-szilárdítsa és folytonossá tegye égi Édesanyja iránt érzett sze-retetét, és ezt kifejezésre juttassa egy különleges, nyilvános és ünnepélyes felajánlás keretein belül, ami által különösen az ő szolgálatára szenteli magát.”³⁶⁰

A fiúk Mária-kongregációval szembeni ellenvetéseinek tehát más gyökerei voltak. Már a megfogalmazásból egyértelműen kitűnik a Mária-tisztelet kötelező jellege. Az újoncokat nem készítették fel erre. A fiúk részéről ezért észrevehető volt a határozott ellenállás. Az 1912. október 20-i búcsú ünnepéhez, mint arról a Congregatio maior 1915-ben visszatekintve beszá-mol, sokakban az a gyanú volt, hogy:

„a felajánlással a Mária-kongregáció alapítása kész ténnyé vá-lik. Panaszkodtak, hogy közreműködésük és megkérdezésük nélkül vették fel őket, és viccelődtek az éremmel és a szalag-gal, amit a nyakukba akasztottak. Amikor azonban fokozatosan sejteni kezdtük, hogy mit is jelent valóban egy ilyen Kongre-gáció, akkor sokan túlságosan jámbornak, túlzónak érezték.

Ezek után teljesen egyértelmű, hogy milyen távol állt tőlünk a Kongregáció abban az időben.”³⁶¹

360 Statuten des Studienheims 1912, 35. o. Az „Afrika csillaga” lapjain je-lent meg Kentenich atya tudósítása, melyet az az intézetvezetés szem-szögéből a jótevők számára írt, akik adományokkal támogatták az új in-tézményt. A cikkben megmutatkozik, hogy J. Kentenich is csak később ismerte fel a fiúk igazi viszonyulását ehhez a felajánláshoz. Vö. Pater J.

Kentenich, „Das erste Fest in unserem neuen Studienheimes, in: „Afri-ka csillaga”, 20. évf. (1912/13), 122-125. o.

361 Chronikbericht, 1915, későbbi visszaemlékezés, in: F. Kastner, 1939, 60. o. Ugyanígy: „Afrika csillaga”, 20. évf. (1912/13), 122. o. skk.

A missziós egylet mint közösségi forma, egy lehetséges alter-natívát jelentett a Kongregációval szemben, és nem kellett ha-sonló ellenállással számolnia.

A missziós egylet alapításának meghatározó motorja azonban más volt: az egyesület, amely hasonló formában akkoriban mindenütt sorra bontakozott ki az iskolákban és az egyeteme-ken, azt a lehetőséget kínálta, amit a spirituális már régóta ke-resett: egy szabad érdekszövetséget, ahol a fiúk saját maguk fogalmaztak meg feladatokat maguknak, maguk közül válasz-tottak vezetőket, és önállóan tevékenykedhettek.

„Egy egyesületben mindig akad tervezni-, rendezni-, gondos-kodni- és megrendeznivaló: a szabadon választott vezetőségnek csakúgy, mint az egyes tagoknak, akik teljes szívükkel jelen vannak. És mi is okozhatna a fiatal tanulónak nagyobb örö-met, mint hogy otthagyhatja kézjegyét egy művön, bármilyen észrevétlen legyen is az: Az én erőmből, saját erőmből!”³⁶² Kentenich atya az egyesület alapításának előkészületeibe nem úgy kapcsolódik be, hogy tekintélyelvűen, felülről uta-sítja őket. Sőt, kifejezetten titkolja, hogy örülne az egyesület megalapításának. Sokkal inkább háttérbe vonul és hagyja, hogy néha-néha az egyes tanulók utaljanak rá. Ezzel azt akarja meg-akadályozni, hogy tekintélyének súlya befolyásolja a fiúk dön-tését.

„Sosem mondtam a fiúknak, hogy én mit szeretnék. Néhányuk-kal valóban folyamatosan kapcsolatban álltam, és eligazítot-tam őket. Ők vitték be az eszméket a tömegbe, úgyhogy a fiúk sosem tudták, hogy én mit akarok. Hogy miért? Sosem akartam

362 J. Kentenich, Missionsverein und Missionsfeste im Studienheim Schön-statt, in: „Afrika csillaga” 20. évf. (1912/13), 283. o.

megzavarni a szabadságukat. A fiúknak meg kell tanulniuk belülről fakadóan igent vagy nemet mondani az eszmékre.”³⁶³ Így biztosítja, hogy az új közösség alulról felfelé épüljön ki.

Az egyesület létrejöttének módja, ahogy munkálkodnak ben-ne, a szempontok, amikre J. Kentenich hangsúlyt fektet, kö-zösségvezetési stílusa, és az, ahogy a fiúkat önmaguk irányítá-sára vezeti, már sok részletében kinyilvánít valamit abból, ami később Schönstatt új közösségeit jellemezi.

„Az új közösség már pusztán azáltal is létrejött, hogy a fiúkat a korabeli szokással ellentétben arra vezettem, hogy mindenben önállóan működjenek együtt. Amikor megalapítottuk a missziós egyletet, amiből később kialakult a Mária-kongregáció, az a kölcsönös felelősség tudatában történt. A kölcsönös felelősségtu-dat lenne az új közösség szegletköve? Igen, s ez belső összetarto-zást hozott létre. Ez egyre inkább kibontakozott.”³⁶⁴

Az új közösséget jellemző egyes ismérvekre Kentenich atya itt és más hasonló kijelentéseiben is hangsúlyt fektet: a tagok ön-állóságára ill. öntevékenységére, a kölcsönös felelősségtudatra, és a közös célra, ill. eszményre.

A közösségnek és a közösségi életnek az érzelmi erőket is mo-tiválnia kell. A munka belülről fakadóan örömet kell, hogy okozzon. A fiúk elsődleges „missziós területe” saját szívük, a második a diákotthon közvetlen környezete, a harmadik az emberi környezet, ami a szünidő folyamán körülveszi őket.

363 J. Kentenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus III., 36. o.

(ASP)

364 J. Kentenich, előadás 1949. március 14-én (ASM-AR)

A missziós egylet azonban nem marad sokáig az alapítás csend-jében. A lelkes diákok hamarosan a nyilvánosság elé lépnek, hogy a spirituális rejtett segítségével és a ház rektorának támo-gatásával előkészítsék az első missziós ünnepet, melyre 1913.

február 2-án kerül sor.

A spirituálisnak különösen fontos, hogy a fiúknak, akik első alkalommal készítettek elő önállóan egy ilyen ünnepséget, si-kerélménye legyen: „Elmúlt az ünnep. Beváltotta az egyesület a hozzá fűzött reményeket? »Ez volt életünk legszebb estéje«

– vallották meg utána a tanulók. A Kamerunban tartózkodó főtisztelendő provinciálisnak írt jelentésben pedig az áll, hogy sosem gondolták volna, hogy a maguk erejéből képesek lenné-nek ilyesmit létrehozni.”³⁶⁵

25. kép: Missziós kiállítás a diákotthonban

365 J. Kentenich, Missionsverein und Missionsfeste, „Afrika csillaga”, 20.

évf. (1912/13), 376. o. A cikk szerzőjének kiemelése.

A krónikás így azt állapíthatta meg, hogy „az egyesület minden vihar ellenére nemcsak hogy fennmaradt az év végéig, de so-kaknak a szívéhez is nőtt”.³⁶⁶

Az egyesület alapozta meg először azt a fejleményt, ami ké-sőbb bekövetkezett: a Mária-kongregáció megalapítását, ahol a közösségi kötelék még inkább elmélyül és megerősödik.

Kentenich atya újra meg újra hagyja, hogy – amint ő maga mondja – a Gondviselés vezesse, ami „megnyitja előtte az ajtó-kat”, hogy „teret engedjen az új közösségben élő új ember esz-ményének”. Isten akaratának kitapintása számára egy új, alter-natív pedagógia felé vezető út része. Végezetül vizsgáljuk meg, hogyan jut el ehhez a pedagógiához.

366 Chronikbericht, 1915.