II. A szabadságra nevelés koncepciója
2. A dialóguson alapuló nevelési stílus módszertana
2.1. A dialógusra való képesség és az önismeret
önmagukkal és társaikkal való viszonyukban is szabadabbá, és saját maguk mélyebb megértése által a párbeszédre képessé tegye. Ehhez később a pallottinus atyáknak Brazíliában a kö-vetkező magyarázatot fűzi:
„A fiúk önismeretre és önmaguk legyőzésére vágynak. Arra ké-rem azonban Önöket, hogy amennyiben a fiatalok nevelésénél
95 Vö.: J. Kentenich, előadás 1935. augusztus 11-én (ASM) Vö. még: saját utólagos magyarázata egy 1913 júliusában tartott előadásához: „Először azt mutattam be, hogy minden tanulót munkatársnak tekintek; nem pusztán építőanyagnak, hanem építőmesternek és építésznek is. Értik, hogy mi ennek a pszichológiai jelentősége, értik az alapbeállítottságot?
Rendkívüli, mélységes tisztelet a munkatársaim, híveim iránt.” J. Ken-tenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus III., 29. o. (ASP)
ezt a módszert akarják követni, bele se nézzenek a könyvek-be. Inkább az Önökre bízott fiatalok lelki életébe pillantsa-nak bele, és próbálják megfejteni, hogy mi megy végbe bennük.
Sosem szabad kijelenteni: Rád ez vonatkozik, rád meg az. Ez ugyanis egy fiatal számára ebben a korban elviselhetetlen. Így egy életre elveszítik őket. Ha mégis szabad ilyet adott esetben kimondanom, akkor ez egy hallatlanul bizalmas kapcsolatot feltételez.”96
J. Kentenich tapintatosan, a személy méltóságát tiszteletben tartva cselekszik, ami őt oly nagyon jellemzi. Az önismerethez ezért nem úgy ad segítséget, hogy felettesként elemzésekkel és diagnózisokkal látja el a fiatalokat, melyeket mintegy kinyi-latkoztat számukra, hanem hagyja, hogy felfedezzék benső én-jüket. Később így írja le a módszert, amit alkalmazott:
„Először is az olvasmányok alapján97 tártam fel nekik a ka-masz fiúk benső világának képét.
Másodszor is az előadásokban újra meg újra bemutattam a fiúk igazi benső énjét, később pedig mindezt pszichológiailag rendszerezve adtam elő…
Harmadszor is, később a mozgalomban újra meg újra megtár-gyaltuk a személyiségtípus-elméletet, hogy ezzel is arra vezes-sem őket, hogy magukba nézzenek.”98
96 J. Kentenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus III., 1952, 33. o. (ASP)
97 J. Kentenich a fiúkkal közösen különböző pedagógiai műveket és diák-történeteket olvasott, hogy azok tartalma alapján vitára serkentse őket, és célját szemléltesse. Vö. 69-es számú megj. Bővebb magyarázat lej-jebb.
98 J. Kentenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus III., 33. o.
(ASP)
Miután a fiatal spirituális bepillantást engedett önnevelé-si programjába, annak létjogosultságát különböző irányzatok alapján igazolta99, és kilátásba helyezte egy tanulói szervezet, a Mária-kongregáció megalapítását, hozzáfűzi: „Itt azonban még nem tartunk. Mindenekelőtt meg kell ismernünk egymást, és ki kell alakítanunk egy szabad, képzettségünknek megfelelő pár-beszédet.”100
Az effajta nyílt párbeszéd akkoriban egyáltalán nem volt ma-gától értetődő. Először el kellett sajátítani és be kellett gyako-rolni, mind az elöljárókkal szemben, mind pedig egymás kö-zött.101 A tanulók ahhoz voltak hozzászokva, hogy csak akkor szólaljanak meg, ha kérdezik őket, és akkor is csak a tanulta-kat ismételjék el.102 Kentenich atya később megjegyzi: „Ami-kor spirituálissá neveztek ki, és láttam, hogy hogyan nevelnek odafent,103 azt mondtam magamban: Ez nem a helyes nevelés.
És akkor mindent egyszerűen felborítottam. Huszonöt éves vol-tam. Úgy gondoltam, hogy a neveléshez több egészséges önál-lóság kell. A fiúk nem voltak ilyesmire felkészülve… Amikor elkezdtem velük dolgozni, egyáltalán nem tudták befogadni ezt a gondolatot. Igen sokáig tartott, míg végül önállóak lettek.”104
99 Az önnevelés a kor, az ifjúság és a vallás parancsa. Vö.: J. Kentenich, előadás 1912. október 27-én
100 J. Kentenich, előadás 1912. október 27-én
101 Az egykori diák, Karl Kubisch 1936-ban így számol be félelméről, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon: „Még ahhoz sem volt bátorságom, hogy feltegyem a kezem és megválaszoljam a spirituális kérdését, amikor arról kérdezett, hogy hogyan tudná előmozdítania a fiatalokkal való kommunikációt és vitát. Ezt aztán később el is érte, és csak a helyzet tisztázása végett vagy az összefoglalás kedvéért avatkozott közbe.” Karl Kubisch, Erinnerungen aus der Kongregationszeit 1914-1918, feljegyez-ve 1936-ban. (ASM)
102 Vö. A. Menningen, Vorträge zur Frühgeschichte, 1968. (ASM) 103 A „régi ház” fölött épült diákotthonra gondol, amiben J. Kentenich
be-szél.
104 J. Kentenich, előadás 1929. január 6-án (ASM)
Szokatlannak találták, és nehezükre esett, hogy önállóan cse-lekedjenek, hogy saját érzéseiket és gondolataikat kifejezzék.
„Ebben a korban minden fiú azt hiszi, hogy ami végbemegy benne, az egyes egyedül vele történik meg és senki mással. Ez ennek az életkornak jellemző sajátossága. Ahogy rászakad a kamaszkor, a fiú, a fiatal magányosabbnak érzi magát a bör-tönben fogva tartott fegyencnél. Ha azonban fölfedezi, hogy ál-lapota mögött fellelhetőek bizonyos törvényszerűségek, azonnal megkönnyebbül a lelke.”105
A fiatalok saját benső börtönéből való kiszabadítását nemcsak Kentenich atya laza és oldott beszédstílusa volt hivatott elő-mozdítani, hanem a kiválasztott olvasmányok is, melyeket a diákokkal együtt olvasott:
„Mellesleg szólva, pedagógiai szempontból mindig nagy jelen-tőségű, ha előadásaikban olyannak írják le és mutatják be a hallgatóságukat, amilyenek valójában, tehát nem könyvek alapján adnak elő, hanem az életből merítenek, és nem veszí-tik el a kapcsolatot az élettel. A szemekből kiolvashatják, hogy megértették-e a fiúk, amit mondtak nekik, hogy megérintették-e a lelküket. Kérjék csak meg egyszer X-et (A. Webert)…, hogy mesélje el, mekkora hatással volt a még javában lázadó tanu-lókra, hogy ilyen könyveket olvastunk…, mint például a Die echten Jungen (Az igazi fiúk)106, az Eine wilde Gesellschaft (Vad társaság), a Kleeblatt (Jómadár) 107 – ezek már a való-ságot tükrözték. Igazi fiúknak való történetek, olyanok, akár a
105 J. Kentenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus, 32. o. sk.
(ASP)
106 Richard P. Garrold, Die echten Jungen. Eine Schülergeschichte, Frei-burg,1911.
107 Az alábbi könyvre utal: Richard P. Garrold, Das wilde Kleeblatt, Frei-burg, 1913.
saját életük. Vagy ott van például a Die beiden Mars, (A két szélhámos… és magukra találásuk története).”108
Az egyik első történet, amit J. Kentenich a fiúkkal együtt el-olvasott, „A két Merk” története109. Két fiú sorsáról szól, akik-nek anyja elhagyja a férjét, hogy egy másik férfival élhessen együtt. A fiúk apja ennek következtében részeges lesz, bán-talmazza a gyerekeket, akik elmenekülnek otthonról, és az ut-cán züllenek. A tanári kar elhatározza, hogy a lopások, állandó iskolai mulasztások és züllöttségük miatt példás büntetésben részesíti őket, és az iskolaszolgát bízza meg vele, hogy kutassa fel őket.
13. kép: A két Merk – egy iskolai történet
108 J. Kentenich, előadás 1952. február 27-én, Brazil terciátus III., 1952, 31. o. sk. (ASP)
109 Hans Eschelbach, Die beiden Merks. Eine Schulgeschichte, Berlin, 1903.
A könyv nem pusztán két szociális és lelki szükséget szenve-dő gyermek sorsát mutatja be és állítja szembe az értetlen és tudatlan tanári karral, melynek nevelési elképzelései a „régi iskolához” köthetők, hanem a fiatal osztályfőnök idealista ma-gatartását is, aki a gyermekek pártját fogja, és kiáll mellettük.
Személyes elkötelezettsége, együttérzése és az irántuk tanúsí-tott megértés által visszanyeri a fiúk bizalmát. Családi helyze-tükön is javítani tud azáltal, hogy édesapjukkal beszélgetése-ket folytat.
„Ez a történet nemcsak gazdag élettapasztalaton alapult, ha-nem ráadásul olyan volt, mintha tanulóként képes beszámolót olvastunk volna saját internátusi életünkről. Viharos gyorsa-sággal foglaltunk állást a szereplőkkel és cselekedeteikkel kap-csolatban, a spirituális céltudatos irányítása alatt pedig fény derült a különféle elképzelésekre, elvekre és értékviszonyok-ra”110 – meséli később F. Kastner.
A történetek tipizált szereplői bőséges anyagot szolgáltattak a közös beszélgetésekhez. Pontosan Richard P. Garrold diáktör-ténetei voltak azok, melyek intenzív információcserére serken-tettek a barátságról, az iskolában és a családban tapasztalható feszültségekről és konfliktusokról, a különböző személyiség-típusokról és vezetőszemélyiség-típusokról111, a közösség prefektusairól és a diákok soraiban dúló hatalmi harcokról.112 A könyvek igen szemléletesen és életközelien ábrázolják a vezetői erényeket, a hatalmi vitákat és nézeteltéréseket.
110 F. Kastner, Unter dem Schutze Mariens, 1939, 63. o.
111 Vö. R. Garrold, Kleine Brauseköpfe, amihez J. Kentenich is állást fog-lal: F. Kastner, 1939, 137. o.
112 Vö. R. Garrold, Echte Jungen, 22-33. o.
Richard P. Garrold, jezsuita szerzetes és történelemtanár 1910/11-től kezdve valóban modern ifjúsági irodalmi szerző-nek számított, aki úgy volt képes papírra vetni a tizenkét és tizennyolc év közötti fiúk érzéseit és gondolatait, hogy az ere-detileg angol nyelven írt művei hamarosan Németországban is számos kiadást értek meg. A történetek hátterében, melyek egyszerre voltak érdekfeszítőek és tanító jellegűek, katolikus diákotthonok és iskolák álltak, és a korabeli diákság és fiúk életét tükrözték.113 A vallás témáját a szerző csak igen rejtet-ten érintette.114 A kor egyik igen gyakori jelensége, a
Mária-113 Vö. R. Garrold, Das wilde Kleeblatt, 1913.
114 Dewsburyről, a könyv egyik hőséről azt mondják, hogy a kongregáció-közösség prefektusa jámbor – „minden nap kétszer megy misére. Azt tudtam, hogy Dewsbury jámbor lélek, de fogalmam sem volt róla, hogy ennyire” (81. o.). Ugyanakkor meglehetősen mulatságos a vele szemben álló fél megjegyzése: „Jimmy… egyfajta litániát írt, olyat, mint a Min-denszentek litániája, de a szentek helyére azokat az embereket helyet-tesítette be, akiket ki nem állhatott − például Dewsburyt, engem és Parr atyát. Dewsburyről ezt írta: „Thomas Dewsbury, kígyók védelme-zője, könyörögj értünk,” rólam pedig: „Boldog Freddy Carr, csodálatos magoló.” R. Garrold, Echte Jungen, 77. o. Kibékülésükre egy templom-ban kerül sor. Vö. uo., 126. o.
14. kép: Diáktörténetek
kongregáció115 éppúgy feltűnt a könyvben, mint azok az erköl-csi kérdések, melyek különösen foglalkoztatták a hasonló korú fiúkat.116
Az olvasott anyag lehetőséget adott rá, hogy magukra ismer-jenek, hogy reflektáljanak saját katolikus diákotthonbeli éle-tükre, és hogy anélkül vitathassák meg a fiatal lélek benső folyamatait, hogy személy szerint ők képeznék a megbeszélés tárgyát.
Helen Keller117 önéletrajzán keresztül Kentenich atya az em-beri akaraterő hihetetlen erejét és az önmagunkon végzett ki-tartó munka sikerét illusztrálja, csakúgy, mint az emberi érte-lem teljesítő- és tanulási képességét.118
115 Vö. R. Garrold, Echte Jungen, 31. o.: „Ekkor a közösség prefektusa elkezdett nekem előadást tartani arról, hogy mennyire csúnya dolog ilyesmit csinálni, különösen a Mária-kongregáció tagjaként, akiknek még inkább azon kellene fáradozniuk, hogy tisztességesen viselkedjenek egymással…”
116 Küzdelem az igazságért, igazságosságért, bátorságért, állhatatosságért, becsületért és elismerésért, a megértésért és elfogadásért – sajátosan férfi szemszögből. Vö. pl. R. Garrold, Kleine Brauseköpfe, 1912; a to-vábbiakban: ua., Das wilde Kleeblatt, 1913.
117 Helen Keller, Die Geschichte meines Lebens, Stuttgart, 1904. J.
Kentenich bizonyíthatóan 1912 augusztusának végén, szeptember ele-jén olvashatta ezt a biográfiát. Saját könyvpéldányához egy újságcikket mellékel. Luzern, 1912. augusztus 24. „A következő héten a császár Svájcba látogat; látogatása pontosan négy napig tart majd (szeptem-ber 3-7-ig)”. És egy másik cikk: „Welt und Wissen. Das Taubstummen-Telefon… Dank an Heinrich Hansjakobs, Stadtpfarrer”. A cikk 1912.
augusztus 20-án jelent meg. Kentenich atyát nyilvánvalóan igen foglal-koztatta akkoriban a süketnémák lelki gondozása.
118 Vö. J. Kentenich, előadások 1912/13-ban, in: F. Kastner, 1939, 64. o.
skk.
Helen Keller iskolapéldája annak, hogy az ember súlyosan hátrányos helyzete ellenére is kibontakoztathatja egyéniségét, megvalósíthatja önmagát.119
Az önmagunk feltárásához nyújtott, szemléltetés általi segítsé-get J. Kentenich az önnevelés legfontosabb alapkövének tartotta.
Amit később „pedagógiája egyik vezércsillagának”120, mozgás-pedagógiának121 nevez, már Schönstatt kezdeti folyamataiban is megmutatkozik: alkalmazkodik embertársaihoz, elébe siet a fiúknak ott, ahol éppen állnak, és az olvasmányokon keresz-tül is az értékekre való fogékonyságukra alapoz. Mondhatni
„kimozdul” a magas nevelői katedráról, eléjük megy, és azzal
119 Tizenkilenc hónapos korában súlyos betegség következtében vak és néma lett, és többet soha sem beszélt.
120 Vö. L. Penners, Eine Pädagogik des Katholischen. Studien zur Denk-form P. Joseph Kentenichs, Vallendar-Schönstatt, 1983, 92-126. o.;
Heinrich Hug/Monika und Andreas Neubauer/Hertha und Martin Schiffl, Unser größter Schatz. Erziehungslehre nach Joseph Kentenich, Vallendar-Schönstatt, 2009.
121 Vö. J. Kentenich, Grundriß einer neuzeitlichen Pädagogik für die Hand des katholischen Erziehers. Vorträge der Pädagogischen Tagung, 1950, átdolgozta és az utószót írta M. E. Frömbgen, Vallendar-Schönstatt, 1971, 154. o., ua., Texte zum Verständnis Schönstatts, 1951, 157. o.
15. kép: Helen Keller tanárával, Anne Sullivannel
16. kép: Helen Keller
foglalkozik, ami őket mélyen mozgatja. Ugyanakkor úgy halad velük előre a cél felé a javasolt úton, hogy nem kényszeríti és nem hajtja őket, hanem meghagyja az egyes pedagógiai folya-matokhoz szükséges fejlődési időt. Nem erőlteti rájuk a val-lásos eszményt, inkább teret enged a szerves, belülről kifelé irányuló növekedésnek.122 Ebben a folyamatban maga a nevelő is folyamatosan tanul, és hagyja, hogy a fiúk is hassanak rá.
„Meg akarjuk123 tanulni (az önnevelést, ford. megj.), nemcsak ti, hanem én is. Tanulni akarunk egymástól. Mert ezt sohasem lehet tökéletesen tudni, főleg nem az önnevelés művészetét, ahol az egész életünk műve a tét.”124
A spirituális ezáltal nemcsak a nevelő és neveltjei között tá-tongó nagy szakadékot hidalja át, hanem egyúttal pedagógiai felfogását is kifejezésre juttatja, amely jelentősen eltér a leg-több korabeli elképzeléstől.
A nevelést kezdettől fogva nemcsak a fiatalokra, a kiskorúak-ra, azaz a gyengébbekre vonatkoztatja, akik úgyszólván a neve-lő alárendeltjei, hanem mindenkire, a felnőttekre is: a nevelést egész életen át tartó folyamatnak definiálja. Ezzel egy ismert, a neveléssel kapcsolatos félreértést tisztáz, mely szerint a fel-nőtt kész személyiség, aki felülről irányítja a gyermeket és a fiatalt.125 Kentenich atya felfogása szerint minden nevelési
fo-122 A „mozgáspedagógia” vezércsillagához vö. L. Penners, Eine Pädagogik des Katholischen, 118. o. skk.; Erika Frömbgen, Bewegungspädagogik, in: SchLex, 1996, 24. o. skk.; H. Hug, Unser größter Schatz, 44-66. o.
123 A vastag betűs részeket az eredeti szövegben különösen nagy betűk jelö-lik.
124 J. Kentenich, előadás 1912. október 27-én
125 Még a nevelés és vezetés teljes elutasítása is, amit az antipedagógia vagy az autoriter nevelési koncepciók képviselnek, a neveltet és az ő fejlődé-sét definiálják és ezzel akarva-akaratlanul autoritást fejeznek ki.
lyamatban benne foglaltatik egyfajta értékekkel való azonosu-lás és értékmegvalósítás.126
Az önnevelés Kentenich atya meggyőződése szerint minden-nemű nevelési folyamat legmarkánsabb része. „A nevelés csak annyiban lehet sikeres, amennyiben előmozdítja az önneve-lést.”127 Az önnevelés tehát egész életre szóló feladat. Elkép-zelése szerint a világ formálásának és megváltoztatásának dina-mitja belülről, „egy benső forradalomból”128 indul ki és mind a nevelőben, mind a neveltben elkezdődik.
Azzal, hogy J. Kentenich a közös olvasmányok által a nevelés-re való nevelés-reflektálásra hívja a növendékeket, kérdéseket tesz fel nekik a nevelésről, mintha leendő nevelőkkel vagy tanárokkal lenne dolga, és végül őket magukat teszi saját nevelésük tár-gyává, minden eddigi nevelési elképzelést alapjaiban rúg fel: a nevelés tárgyát a nevelés alanyává emeli.129
126 Nemcsak a gyereknek kell rá törekednie, hogy elkerülje a hazugságot vagy uralkodjon a torkosságán, hanem a nevelőnek is ugyanúgy, sőt még inkább.
127 J. Kentenich, in: Für eine Welt von morgen, Vallendar, 1970, 51. o. A szülőknek és a nevelőknek ezt tanácsolja: „Megkezdeni az önnevelést, amilyen gyorsan csak lehet!” J. Kentenich, előadás 1966. június 18-án, in: Neue Väter – Neue Welt, Vallendar, 1976, 68. o.
128 J. Kentenich, előadás 1951. február 27-én, Brazil terciátus III., 1952, 35. o. sk. (ASP)
129 J. Kentenich maga fejti ki a fiúknak egyik előadásában: „Locke művé-ben, a »Gedanken über Erziehung«-ban nagyon szépen fejezi ki: Minél hamarabb kezdünk egy fiút férfiként kezelni, annál hamarabb férfivá válik. Minél hamarabb elkezdjük magunkat önnevelésünkben férfinak tekinteni, annál inkább férfiak leszünk.” J. Kentenich, előadás 1912 decemberében, in: F. Kastner, 1939, 81. o.