NEUBERGER TILDA
1. Bevezetés
A mentális lexikon kiépülése az anyanyelv-elsajátítás időszakához köthető, de a tárolt egységek mennyisége egész életünk során változik. Három területét különíthetjük el – az aktív, a passzív és az éppen aktivált részét –, amelyek között a lexikai egységek mozog-hatnak, átkerülhetnek egyik részből a másikba (Gósy 2005). A felépítését reprezentáló modellek közül a legelfogadottabbnak az úgynevezett pókhálóelméletet tartják. Ennek alapján a mentális lexikon egy hatalmas pókhálóhoz hasonlatos, amelynek csomópontja-in helyezkednek el a lexikai egységek, közöttük pedig összeköttetések vannak, amelyek alapvetően szemantikai alapúak (Aitchison 2003). Az egységek összekapcsolódásának egyik mozgatórugója, hogy a gyakorta együtt előhívott egységek között szorosabb kap-csolat alakul ki. Az egyválaszos szóasszociációs kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a mentális lexikon elemei közötti kapcsolatok különböző erősségűek lehetnek, ugyanis egy hívószó erősebben hív be egy adott válaszszót, mint egy másikat (Lengyel 2008). Az egységek között háromféle kapcsolatot tételezhetünk fel: paradigmatikus kapcsolatokat, amelyek a felcserélhetőségen alapulnak; szintagmatikus kapcsolatokat, amelyek szókapcsolatokat hoznak létre; és asszociatív kapcsolatokat, amelyek esetében az egységek véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz (vö. Jackson–Amvela 2000, Navracsics 2001, Gósy 2005).
A mentális lexikon felépítésével kapcsolatos kérdések közül az egyik legvitatottabb, hogy a szótövek és a toldalékok hogyan tárolódnak: külön-külön vagy egy egységként, esetleg kevert módon (pl. Taft–Forster 1975, Ulmann et al. 1999, Caramazza 1999, Juhász–Pléh 2001, Váradi 2009). A két szélsőséges elmélet a holisztikus és az analiti-kus: a holisztikus felfogás szerint külön egységekben tároljuk az egyes toldalékolt alakokat (Butterworth 1983), az analitikus elmélet szerint pedig csupán a töveknek van reprezentációjuk a mentális lexikonban, a többi szóalakot szabályok segítségével gene-rálhatjuk (Vannest–Boland 1999).
Egy másik fontos kérdés a szóosztályok szerinti tárolás kérdése, vagyis hogy a táro-lás során a nyelvi entitásokat rendszerezzük, meghatározott szófaji osztályokba sorol-juk. Ez már az anyanyelv-elsajátítás kezdetén is így zajlik. A gyermeki mentális lexi-kon úgy gyarapodik, hogy az újabb igék az igék, az újabb főnevek a főnevek osztályá-hoz csatlakoznak. A főnevek és az igék osztályának megkülönböztetését igazolja az is, hogy a magyar gyermeknyelvben nem adatoltak olyan esetet, amikor a gyermek főnévi toldalékot illesztett volna igéhez vagy fordítva (Lengyel 1981, Pléh 2006).
A tárolt lexikai egységekről különféle információk is kódolva vannak a mentális le-xikonban, ilyenek a fonológiai forma és a jelentés mellett a szintaktikai környezet, amelyben használatos az adott szó, a rá alkalmazható grammatikai szabályok, a hasz-nálati feltételei és a más egységekhez való viszonya (Fillmore 1971).
90
A mentális lexikon aktiválása, vagyis a lexikális hozzáférés folyamata a beszédpro-dukcióhoz vagy a beszédmegértéshez szükséges nyelvi, illetve beszédjel keresését és megtalálását jelenti. A beszédprodukcióban a kívánt szó előhívása, a beszédmegértés-ben pedig egy hallott szó megfeleltetése az egyén mentális lexikonának egy adott egy-sége között, vagyis (leggyakrabban) a szóértés (Gósy 2005). Több modell is ismeretes, amely a folyamat működését reprezentálja. Levelt (1989) hierarchikus modellje a kö-vetkező szintekben képzeli el a szóprodukciót: fogalmi előkészítés, lexikai válogatás, morfoló-giai, fonológiai és fonetikai kódolás, végül az artikuláció. A lexikai válogatás során jutunk el a lemma szintjére, amely a fogalom szemantikailag és szintaktikailag meghatározott reprezentációja. Később hozzárendeljük a szó fonológiai alakját is, ez a lexéma szintjén történik. E két szint között időbeni eltérés van, a lemma szint előbb aktiválódik, mint a lexéma szint. Ennek alátámasztására szolgálhatnak az úgynevezett
„nyelvem hegyén van” jelenségek, amelyek esetében a lemma előhívása sikeres, de a lexémáé valamilyen okból gátolt. Emellett a lexikális előhívás problémái a spontán beszédben még a téves szótalálások és a téves kezdések is (Gósy 2001).
Az aktiválás a szóasszociációs kísérletekben egy specifikus parancs, az adott feladat végrehajtására vonatkozik. Az asszociációs módszer több típusát különböztethetjük meg. A teljesen szabad asszociáció során minden nyelvi vagy egyéb megkötés nélkül kell egymás után szavakat előhívni (lásd pl. Cser 1939, Gósy–Kovács 2001, 2002, Neuberger 2008). Az egyválaszos asszociáció esetében egy hívószóra kell kimondani az első szót, ami eszünkbe jut róla (lásd pl. Jagusztinné Újvári 1985, Balló 1983, Len-gyel 2008). Ezeken kívül létezik még szűkített szóasszociáció, amikor is meghatáro-zott kategóriájú (pl. hasonló hangzású vagy ellentétes) szavakat várnak egy hívószóra.
A nyitott tesztekben pedig az adatközlőnek egy meghatározott jelentéskategórián (pl.
állatok) belül kell annyi szót aktiválni, ahány eszébe jut.
A különböző életkorú gyermekekkel végzett asszociációs kísérletek a mentális lexi-kon mennyiségi sajátosságai (a szókincs nagyságának becslése) mellett az aktiválás sajátosságaira is fényt deríthetnek. Így jutottak el ahhoz a megállapításhoz, hogy az angol gyermekeknél a szintagmatikai/paradigmatikai váltás a hetedik életév körül következik be, vagyis míg a fiatalabb gyermekek szintaktikai összefüggések révén aktiválják a szavakat (pl. a kutya hívószóra az ugat szót mondják), addig efölött az életkor fölött azonos nyelvtani kategórián, illetőleg jelenéskörön belül maradnak (pl. a kutya szóra a macska aktiválódik) (Berko Gleason – Bernstein Ratner 1998). A ma-gyar gyermekek asszociációs stratégiáinak vizsgálata azt igazolta, hogy a mentális lexikon döntően szemantikai elrendeződése mellett a hangzási hasonlóságon alapuló, illetve a szintagmatikai viszonyok is jelen vannak (Gósy–Kovács 2001).
A jelen kísérlet célja pontosabb ismereteket szerezni a gyermekek szóelőhívási sajá-tosságairól az anyanyelv-elsajátítás különböző szakaszaiban, két beszédhelyzetben:
asszociációs kísérlet során és spontán beszédben. A spontán beszéd vizsgálatakor kité-rünk a lexikális előhívás problémájának vizsgálatára is. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a szabad szóaktiválások és a beszédszándéknak megfelelő szóelőhívások milyen összefüggéseket mutatnak. Hipotézisünk szerint az életkor előrehaladtával gyarapodás mutatkozik a szavak számában és a szófajok terén is, fejlődik az asszociá-ciós stratégia, és ez hatékonyabbá teszi a szóelőhívást, ezért kevesebb diszharmónia tapasztalható majd a lexikális hozzáférés során spontán beszédben is.
91 2. Kísérleti személyek, anyag, módszer
Vizsgálatunkhoz 36 tipikus fejlődésű, budapesti gyermek szóasszociációit és spontán beszédanyagát használtuk fel. A kísérletben részt vevő gyermekek életkor szerint három csoportba rendeződnek: közülük 12 nagycsoportos óvodás (6 éves; 6 fiú, 6 lány), 12 harmadik osztályos általános iskolás (9 éves; 4 fiú, 8 lány) és 12 hetedik osztályos tanuló (13 éves; 5 fiú, 7 lány). A három életkori csoport kiválasztásának a következő okai voltak. A 6–7 éves kort szokás az első biológiai sorompónak tekinteni, ez az anyanyelv-elsajátítás egyik kritikus periódusa (lásd Gósy 2005: 252). Ezek a gyerme-kek szeptemberben megkezdik az iskolát, tehát a beszédprodukciójuknak (illetve a percepciójuknak) már olyan szinten fejlettnek kell(ene) lenniük, hogy biztos alapja lehessen az írás és az olvasás oktatásának. A 9 évesek már eltöltöttek két-három évet az iskolában. Az óvodáskor utáni fejlődést az írott anyanyelv tanulása pozitívan befo-lyásolja, elsősorban a nyelvi tudatosság, a szókincs és a grammatikai biztonság tekinte-tében. A felső tagozatosok (13 évesek) már idegen nyelvet is tanulnak a számos tan-tárgy mellett, emellett sok anyanyelvi és egyéb tapasztalatot is szereztek, és lassan választaniuk kell, hogy milyen iskolatípusban folytatják tovább a tanulmányaikat.
A szóasszociáció teljesen szabad, hívószó nélküli változatát alkalmaztuk, amelynek lényege, hogy a kísérleti személyek minden megkötés nélkül aktiváljanak szavakat egymás után. Minden gyermeknek egyénileg azt az utasítást adtuk, hogy soroljanak fel szavakat, amelyek éppen az eszükbe jutnak, amennyit csak tudnak. Időkorlátot nem határoztunk meg, amikor a gyermek jelentősen hosszú szünetet tartott, illetve látszólag végleg elakadt, akkor tekintettük befejezettnek a szósort. A kísérletvezető egy minta-szósort is elmondott a gyermekeknek, amely különféle szófajú szavakat tartalmazott (kutya, eszik, szép). A spontán beszéd témája a szabadidő volt, a gyermekeket arról kérdeztük, hogy mivel szeretnek játszani, milyen óvoda/iskola utáni elfoglaltságaik vannak. Mind a szósorokat, mind a spontán beszédet egyénileg vettük fel a gyerme-kekkel, megszokott környezetben: az óvodásokkal a csoportszobában, az iskolásokkal egy tanteremben. A hanganyagot digitális hangfelvevővel rögzítettük, majd lejegyez-tük, azokon mennyiségi és minőségi elemzéseket végeztünk. Megfigyeltük az asszoci-ált szavak szófaji, morfológiai, szemantikai jellemzőit, valamint az asszociációs straté-giákat. A spontán beszédben a lexikális előhívás működését és problémáit vettük gór-cső alá. A szóasszociáció eredményeit összevetettük a spontán beszédben nyújtott telje-sítménnyel. A mérésekhez, illetve a statisztikai elemzéshez a Praat 5.1-es verziószámú szoftver (Boersma–Weenink 2009) és az SPSS 13.1. program volt segítségünkre.
3. Eredmények
A szóasszociációs kísérletben összesen 2322 mentális szó jelent meg, ebből az óvo-dások 407-et, az alsósok 871-et, a felsősök pedig 1044-et aktiváltak. Egy óvodás átlagosan 34 szót mondott, míg egy alsós átlagosan 72-t, egy felsős pedig 87-et.
Láthatjuk tehát, hogy az aktivált szavak számában növekedés állt be az életkorral párhuzamosan, az idősebb gyermekek szignifikánsan több szót aktiváltak a fiata-labbakhoz képest (F(2, 35)=11,509; p<0,001). A legkevesebb szót egy óvodás pro-dukálta, ez 12 darab, a legtöbbet pedig egy hetedik osztályos, ami 133 szót jelent.
92
A spontán beszédanyag 15 927 szavas, a legtöbb szóval és a leghosszabban az alsó tagozatosok fejezték ki magukat. Egy óvodás átlagosan 373 szóban, egy alsós 553 szóban, egy felsős pedig 436 szóban mesélt a szabadidejéről. Szignifikáns, közepesen erős összefüggést találtunk a spontán beszéd szószáma és az asszociáció során előhí-vott szavak száma között, tehát csak bizonyos esetekben igaz az, hogy a hosszabb szósorokat aktiváló gyermek spontán beszédben is több szóval fejezi ki magát (r=0,441; p<0,001). Akadt olyan gyermek, aki a spontán beszédben szűkszavú volt, de a szóasszociációs kísérletben igen jól teljesített. E különbségnek az oka a két eltérő beszédhelyzet sajátosságaiban, illetőleg a gyermekek személyiségében keresendő.
Megfigyeltük a beszédtempót a két szituációban (1–2. ábra). Mind a szóasszociáci-ók során tapasztalt beszédtempó (F(2, 35)=9,040; p=0,001), mind a spontán beszéd-ben mért beszédtempó (F(2, 35)=3,900; p=0,030) szignifikánsan nő az életkorral. Az átlagos beszédtempó a szóasszociáció során a hatévesek körében 16,5, a kilencévesek körében 18,9, a tizenhárom éveseknél pedig 26,7 szó/perc. A leglassabban egy óvodás fiú aktivált szavakat, ő percenként csupán 6 szót hívott elő. A legtöbb szót percenként egy felsős lány produkálta, ő 36 szó/perces tempóval aktivált szavakat. A spontán beszéd átlagos beszédtempói a következőképpen alakultak: az óvodásoké 78,1, az alsósoké 89,5, a felsősöké 99,6 szó/perc. A leglassabban egy óvodás fiú beszélt (41 szó/perces tempóval), a leggyorsabban pedig egy felsős lány (134 szó/perces tempó-val).
1. ábra. Beszédtempó a szóasszociációk során
93
2. ábra. Beszédtempó a spontán beszédben
Megvizsgáltuk az aktivált szavak szófaji kategóriáit. A korábbi szóasszociációs kísér-letek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szabad asszociáció során legnagyobb számban főnevek jelennek meg, és ez a jelen kísérletben is így alakult. Az óvodások által akti-vált szavak 97%-a főnév, emellett megjelentek még kis számban melléknevek (2%) és igenevek (1%) is. A kisiskolásoknál a főnevek aránya közel 91%-os, náluk a 871 szó-ból 54 volt ige, 14 melléknév, 8 névmás és 3 számnév. A hetedik osztályosok 96,5%-ban mondtak főneveket, 3,2%-96,5%-ban mellékneveket, 0,3%-96,5%-ban egyéb szófajú szavakat.
Az óvodások melléknevei színnevekre (zöld, kék) és nemzetiségnevekre (német, szlo-vák) korlátozódnak, az alsósoknál ezek mellett megtalálhatjuk a meleg–hideg, a szo-morú–vidám stb. ellentétpárokat is, a felsősök pedig a színnevek (pl. narancssárga, neonzöld) és az ellentétpárok (pl. meleg–hideg, apró–nagy) mellett még néhány főn-évből képzett melléknevet is előhívtak, például poros, kockás, virágos. Igék csak az alsósoknál jelentek meg, ők általában kijelentő módú, jelen idejű, egyes szám, harma-dik személyű igéket mondtak, mint például: csinál, lakik, eszik, játszik, nevet, sír. A nyolc darab névmásból hatot egyetlen kisiskolás sorolta (én, te, ő, mi, ti, ők).
Feltételeztük, hogy a toldalékolt szavak, összetett szavak, illetőleg szószerkezetek is lesznek a szólistában, hiszen az asszociációs kísérletekben nem csak tőszavakat aktivál-nak a beszélők. A hatéveseknél 78%-ban, a kilencéveseknél 71%-ban, a tizenhárom éveseknél pedig 69%-ban jelentek meg tőszavak. Összetett szavak az óvodásoknál és a kisiskolá-soknál egyforma mértékben (az összes szó 16%-a), a nagyobbaknál 14%-ban fordultak elő (pl. játszótér, teniszlabda, gólyatábor). A toldalékolt szavak közé soroltuk a különféle képzett szavakat (pl. kutyus, poros, síelés), valamint a többes szám jelével ellátott alakokat (pl. bogarak, csillagok, tanárok) ezeket legnagyobb arányban a felső-söknél adatoltuk (az összes szó 12%-a), az alsósok szavai között 9%-ban, az óvodásoké-ban csupán 5,5%-óvodásoké-ban találhatók ilyen alakok. Szószerkezet (pl. intelligens lény, közön-séges házimacska, kovalens kötés) a legkisebbeknél alig, a két iskolás csoportban pedig 4-4%-ban jelent meg.
A szavak rendszerezésének harmadik módja – a szófaji kategóriák és az alaktani jellemzők mellett – a szókészlet elemeinek jelentésmezőkbe, szemantikai mezőkbe vagy fogalomkörökbe való sorolása. A lexémák az egyes mezőkön belül kölcsönösen
94
kapcsolatban állnak egymással, az anyanyelv-elsajátítás során a mentális lexikonba bekerülő szavak mindegyike egy (bizonyos esetekben több) fogalomkör tagjává válik (Crystal 2003). Például a zongora szó a „hangszerek” csoportjába kerül, de besorolható a „bútorok” közé is. A kísérletben kapott szavakat kategorizáltuk a foga-lomkörök szerint is. Az aktivált szavak legnagyobb hányada a „ház, háztartás” cso-portjába tartozik: az óvodásoknál az összes szó 40%-a, az alsósoknál 29%-a, a felső-söknél 19%-a. Az iskolások körében gyakoriak voltak az iskolával, a tanulással kap-csolatban álló szavak, az alsósok szavainak 19, a felsősökének 14%-a volt ilyen. A kísérletben részt vett nagycsoportos óvodások ugyan nemsokára megkezdik az iskolát, aktivált szavaiknak csupán 6%-a tartozott ebbe a szemantikai mezőbe. Helyette inkább a „ruha” (10%) és az „állatok” (8%) fogalomkörébe sorolható szavakat mondtak.
Mindhárom életkorból adatoltunk szavakat a „növény” (pl. virág, fa), „környezet” (pl.
város, folyó), „szabadidős tevékenységek, játékok” (pl. sportolás, Barbie), „étel, ital”
(pl. gyümölcs, kenyér), „emberek” (pl. anya, barátok) és „technika” (pl. nyomtatógép, tévé) csoportokból. Egyéntől függ, hogy ki hány fogalomkörből idézett fel szavakat.
Az egyik óvodás kisfiú szavai csupán két fogalomkörbe voltak besorolhatók („állat” és
„ruha”), míg a legváltozatosabb szavakat egy hetedik osztályos lány mondta, szavai tizenöt fogalomkört ölelnek fel. Az óvodások szavai átlagosan 6,6 fogalomkörbe so-rolhatók, az alsósok már több fogalomkörből vették a szavaikat, átlagosan 9,6-ból, a felsősök pedig átlagosan 11,7-ből. Szignifikáns, erős összefüggést találtunk a gyerme-kek által aktivált szavak száma és az említett fogalomkörök száma között (r=0,778;
p<0,001), vagyis valószínűsíthető, hogy minél több szót aktivál egy gyermek, annál több fogalmi csoportból veszi a lexémákat.
Megfigyeltük, hogy a gyermekek milyen asszociációs stratégiákat alkalmaznak, va-gyis azt néztük meg, hogy az asszociációs sorban egymást követő szavak milyen vi-szonyban állnak egymással. Ez a viszony lehet szemantikai, hangzási vagy szerkezeti.
Szemantikai viszony van például az egy fogalomkörbe tartozó szavak között, vagyis ha egy adott szemantikai mezőbe tartozó szót egy másik, ugyanabba a mezőbe tartozó szó követ, például: alma – narancs. A hangzási viszony a hasonló hangalakokon ala-pul, például: fal – fül – fel. A szerkezeti összefüggések pedig vagy képzésen (példá-ul: tanul – tanuló – tanulás), vagy összetételekben mutatkoznak meg (példá(példá-ul: levél – falevél). Az is előfordul, hogy a szavak között semmilyen asszociációs stratégia nem fedezhető fel, ilyenkor úgy tűnik, hogy az egymást követő szavak között semmilyen összefüggés nincs, csupán véletlenszerűen kerültek egymás mellé (mint például ebben a sorban: villanykapcsoló – kosár – óra). Mind az alsós, mind a felsős tanulók 58-58%-a mindhárom stratégiát alkalmazta, az óvodásoknál ez az arány csupán 16,6%, vagyis a tizenkét óvodás gyermek közül csak kettőnél találtunk mind a három asszoci-ációs stratégiára példát. A többiek vagy egyet (általában a leggyakoribbat, a szemanti-kait) vagy kettőt alkalmaztak. Összefüggést találtunk aközött, hogy hány szót aktivált egy gyermek és hány asszociációs stratégiát alkalmazott (r=0,683; p<0,001). Minél több asszociációs stratégiát követett, annál több szó előhívására volt képes. Részben ezzel is magyarázható, hogy az óvodásokhoz képest az iskolások szignifikánsan több szót hívtak elő.
Megvizsgáltuk az összes egymást követő szó közötti lehetséges viszonyokat (ezt te-kintettük 100%-nak). A korcsoportonként összesített adatokat tekintve (3. ábra) az
95
óvodások szósorainak 65%-ában semmiféle asszociációs stratégia nyomát nem tudtuk felfedezni. Ez az arány az életkor előrehaladtával csökken, az alsósok asszociációinak felében, a felsősöknél pedig 34%-ban nem találtunk semmiféle összefüggéseket az egymást követő szavak között.
3. ábra. Asszociációs stratégiák
Mindhárom korcsoportban a legtöbb példa a szemantikai stratégia működtetésére szü-letett: az óvodások az esetek 31%-ában, az alsósok 42%-ában, míg a felsősök több mint felében, 58%-ában szemantikai stratégiát alkalmaztak. Hangzási stratégiát az óvodások 3%-ban, az alsósok 5%-ban, a felsősök 2%-ban használtak, szerkezeti stra-tégiát pedig az óvodások 1%-ban, az alsósok 3%-ban, a felsősök pedig 6%-ban. Az eredmények azt mutatják, hogy az életkor növekedésével fejlődés áll be az asszociáci-ós stratégiákban.
Az előhívás nehézségeit a szóasszociációkban az ismétlések is mutathatják. Ilyen-kor a gyermek zsákutcába kerül, elakad a szóelőhívás, és egy, már Ilyen-korábban aktivált szó újra megjelenik az asszociációkban. A hatéves gyermekek 50%-ánál, a kilencéve-sek 66%-ánál, valamint a tizenhárom évekilencéve-sek 58%-ánál azt fedezhettük fel, hogy egy-egy szó újra megjelenik egy-egy adott gyermek szósorában. Ez azonban a sok szót aktiváló gyermekeknél is így volt, őnáluk az ismétlések a jó teljesítmény velejárói lehetnek (minél több szót mondott, annál nagyobb volt a valószínűsége, hogy egy szó kétszer is szerepelt).
Elemeztük az előhívás nehézségeit a spontán beszédben is. A lexikális előhívás problémái közül a jelen kísérletben a téves szavakat, a téves kezdéseket és a „nyelvem hegyén van” jelenségeket figyeltük meg. Ezeknek a lexikai hibáknak az előfordulása különbözőképpen alakult a három életkori csoportban (4., 5. ábra).
96
4. ábra. A lexikális előhívás problémáinak (LEP) gyakorisága (hány szavanként)
5. ábra. A lexikális előhívás problémáinak (LEP) gyakorisága (hány másodpercenként) Az óvodások spontán beszédében átlagosan 241 szavanként és 172 másodpercenként mutatkozott valamilyen lexikai hiba. Az alsósok átlagosan 238 szavanként és 154 másodpercenként produkáltak ilyen hibát, a felsősök pedig átlagosan 196 szavanként és 118 másodpercenként. Az óvodások körében találtuk a legnagyobb egyéni különb-ségeket, a szórás az ő esetükben a legnagyobb. A felsős tanulók adatai szórtak a legki-sebb mértékben, vagyis az ő eredményük egységelegki-sebbnek mutatkozott.
Megnéztük, hogy a lexikális előhívás problémái az összes megakadásjelenséghez, illetve az összes hiba típusú megakadásjelenséghez képest milyen arányban jelentkez-tek a gyermekeknél. Azt találtuk, hogy a LEP-jelenségek hasonló arányban jelenjelentkez-tek meg mindhárom csoportban az összes megakadást tekintve: az óvodások összes
meg-97
akadásának 4,04%-át, az alsósokénak 3,92%-át, a felsősökének pedig 3,62%-át teszik ki. Ha azonban csupán a hibákat tekintjük, azt látjuk, hogy minél idősebb a gyermek, a hibák annál nagyobb hányadát a lexikális hibák teszik ki a többi hiba típusú megaka-dáshoz (pl. a grammatikai, a sorrendiségi hibákhoz vagy az egyszerű nyelvbotlások-hoz) képest. Az óvodások hibáinak 31%-a, az alsósok hibáinak 39%-a, a felsősök hibáinak 47%-a a lexikális hozzáférés folyamatát érintette. A statisztikai elemzés nem mutatta ki, hogy szignifikáns különbség lenne a lexikális előhívás nehézségeiben kor-csoportonként, vagyis hogy az idősebb gyermekek beszédében egyre gyakoribbá vál-nának az ilyen típusú tévesztések. A kapott eredmények sokkal inkább a spontán szö-vegek szószámával magyarázhatók. Minél hosszabb (és komplexebb) spontán szöve-get hozott létre egy gyermek, annál több megakadás tarkította a beszédét, összefüggött tehát a szószám a megakadásjelenségek számával (r=0,769; p<0,001). A spontán beszéd szószáma és a lexikai hibák száma között azonban nem találtunk összefüggést.
A hosszabb szövegekben tehát nő a megakadásjelenségek megjelenésének valószínű-sége, de ezek nem csupán a lexikális hozzáférést érintik, hanem a beszédprodukció más szintjein végbemenő diszharmónia jelölői is.
4. Következtetések
A jelen kutatásban különböző életkorú gyermekek lexikális előhívását vizsgáltuk a szóasszociáció módszerével és spontán beszédben. Az eredmények azt mutatták, hogy a lexikális előhívás a szóasszociációkban egyre hatékonyabb az életkor előrehaladtával. Ez megmutatkozik abban, hogy az idősebb gyermekek lexikális hoz-záférése gyorsabb, az asszociációs stratégiáik fejlettebbek, a szókincsük gazdagabb, mint néhány évvel fiatalabb társaiké. Összefüggést kerestünk az asszociáció során
A jelen kutatásban különböző életkorú gyermekek lexikális előhívását vizsgáltuk a szóasszociáció módszerével és spontán beszédben. Az eredmények azt mutatták, hogy a lexikális előhívás a szóasszociációkban egyre hatékonyabb az életkor előrehaladtával. Ez megmutatkozik abban, hogy az idősebb gyermekek lexikális hoz-záférése gyorsabb, az asszociációs stratégiáik fejlettebbek, a szókincsük gazdagabb, mint néhány évvel fiatalabb társaiké. Összefüggést kerestünk az asszociáció során