Statikus hatások

A korai integrációelméletek központi eleme a vámunió volt, azaz annak vizsgálata, hogy milyen hatásai vannak a vámok egymás közötti leépítésének. Jacob Viner 1950-ben jelentette meg erről szóló cikkét és változtatta meg ezzel a korábbi vámokkal kapcsolatos nézeteket.

Elmélete és annak továbbfejlesztett változatai, amit a gazdasági integrációk statikus elemzésének is neveznek, a regionális integrációk vizsgálatának alapja volt évtizedeken keresztül. Napjainkban is számos gravitációs modellben számszerűsítik a Viner-féle integrációs hatásokat.

Viner elméletét megelőzően úgy találták, hogy a vámok eltörlése mindenképpen a jólét növekedéséhez vezet, hiszen a vámok általánosságban csökkentik a társadalom jólétét. Viner elmélete szerint ugyanakkor a vámunió nem feltétlenül eredményez jólétnövekedést (Bhagwati 1996, Clausing 2001). A vámuniónak két hatást tulajdonított, a kereskedelemteremtést és a kereskedelemeltérítést. Előbbi akkor jelenik meg, amikor a vámok leépítése következtében az integrációban résztvevő országok közötti kereskedelem növekszik, mert a hazai magas költségű előállítást helyettesítik a külföldi olcsóbb gyártással. Az elmélet szerint ez pozitív folyamat, hiszen így az olcsóbb külföldi partnerek kerülnek jobb helyzetbe költségelőnyük miatt és így új kereskedelmi kapcsolat jön létre. A vámunió másik következménye lehet a kereskedelemeltérítés, ami esetén a vámunió hatására az új partnerország számára adódik lehetőség beszállítói pozícióra, holott lehet, hogy a korábbi partnerország alacsonyabb költségekkel állította elő ugyanazt a terméket. Mivel a harmadik, korábbi partnerország nem tagja az integrációnak, ezért a vámokat ugyanúgy meg kell fizetnie, így magasabb áron adja a terméket, mint az integrációs partnerország, ezért elesik az üzlettől. A kereskedelemeltérítés tehát negatív folyamat. Viner elméletében éppen ezért a kereskedelemteremtés és a kereskedelemeltérítés egymáshoz viszonyított aránya mutatja meg az integráció jólétet növelő hatását (Hosny 2013).

Viner elemzését később többen is továbbfejlesztették, amelyek közül a szakirodalom alapján a legfontosabb James Edward Meade és Richard G. Lipsey hozzájárulása az elmélethez.

Viner azt feltételezte, hogy a fogyasztók fogyasztási szerkezete rögzített, azaz a fogyasztói

41 kosár összetétele nem változik a relatív árak változásával. Meade ezzel nem értett egyet, megfogalmazása alapján a vámunió csökkenti a vámtól megszabadított termékek relatív árait, ami növeli a fogyasztásukat, ha feltételezzük, hogy a fogyasztók valamekkora mértékben helyettesítik a drágább terméket az olcsóbbal. Ezért az integrációs partnerországból származó import növekszik, a nem uniós országból pedig csökken a behozatal csakúgy, mint a hazai gyártású termékek fogyasztása. Ez növeli a fogyasztók reálbérét, ami a kereskedelemeltérítés mértékét ellensúlyozhatja (Sheer 1981). Viner csak egy terméken keresztül vizsgálta a vámcsökkentés hatását, míg Meade a helyettesítő és kiegészítő termékeket is figyelembe vette a jóléti hatások megítélése során (Pomfret 1986, Hosny 2013).

Lipsey (1957) az előzőekhez hasonlóan érvelt, azaz, hogy Viner elemzése teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a fogyasztási oldalt. Lipsey a vámok eltörlésének jólétre gyakorolt hatásait szétbontotta fogyasztási és a termelési hatásra, ez utóbbi az, amit Viner széleskörűen elemzett ugyan, de előbbit teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. A fogyasztási hatás azt jelenti, hogy az unió megváltoztatja a világfogyasztás szerkezetét, mert a tagok növelik egymás termékeinek fogyasztását, míg a világ többi része termékeinek fogyasztása lecsökken. A fogyasztási hatás a relatív árak változása miatt akkor is megjelenik, ha termelési hatás nincs, azaz a világszintű termelést rögzítettnek vesszük (Lipsey 1957). Később a szerző még pontosabban megkülönböztette a fogyasztási hatásokat. Bevezette az országok közötti helyettesítést és a termékek közötti helyettesítést. Előbbi feleltethető meg Viner kereskedelemteremtés és kereskedelemeltérítés elméletének, aki szerint az a vámok leépítésének hatására az országok lecserélik kereskedelmi partnereiket. A termékek közötti helyettesítés pedig a relatív árak változásának hatására jön létre, ekkor a fogyasztási szerkezetben a drágább terméket helyettesítik az olcsóbbá váló termékkel. Lipsey megkülönböztette a vámok kismértékű csökkentésének és a teljes eltörlésének hatását is a jólétre vonatkozóan (Lipsey 1960).

Viner elmélete az 1960-as évek közepéig erősen foglalkoztatta a gazdasági integrációk kutatásával foglalkozó közgazdászokat. Ennek az időszaknak a központjában Viner elméletének és fogalmainak értelmezése állt, ezen belül is a kereskedelemeltérítés és annak lehetséges hatásai váltottak ki nagy érdeklődést. Az ezt követő időszakban azonban az elmélet nem haladt számottevően előre, lényegesen kevesebb figyelmet kapott. Jelentősebb hozzájárulásként említi a szakirodalom Johnson és Krauss gondolatait, de nagy figyelmet kapott az akkoriban fősodornak (mainstream) számító Viner elméletnek némileg ellentmondó Kamp – Wan tétel is (Pomfret 1986). Johnson (1975) megállapítása szerint a kereskedelemeltérítés is növelheti a jólétet, ha az árcsökkenés hatására a fogyasztásban

42 bekövetkező helyettesítésből származó előnyök felülírják a magasabb költséggel termelő integrációs partnerrel való kereskedésből származó hátrányokat. Krauss (1972) azzal kritizálta a vámunió elméleteket, hogy azok a legtöbb esetben egymáshoz és a világhoz viszonyítva is kis országokat feltételeznek, amelyek a világpiaci árakat nem tudják befolyásolni. Ezzel szemben.

ha az integrációban szereplő egyik fél egy nagy ország, akkor az az ország befolyásolni tudja a világpiaci árat, például egy vám létrehozásával, ebben az esetben importja csökken, ezáltal a keresletcsökkenés hatására az adott termék piaci ára is csökken, ami megváltoztatja, egészen pontosan javítani fogja a külkereskedelmi cserearányt (Krauss 1972).

A cserearány és az integrációk létrejötte közötti kapcsolat ebben az időszakban több tanulmány központi kérdése volt. Ezek közül az egyik legmeghatározóbb az integrációnak pozitív hatást tulajdonító Kemp – Wan tétel is 1976-ból, ami ebből kifolyólag nagy sikert aratott és új lendületet adott az integrációk vizsgálatához. A szerzőpáros megfogalmazása szerint létezhet olyan egyensúlyi helyzet, amiben az unión belül a vámokat eltörlik, de ez semmiféle negatív hatást nem eredményez egyetlen ország számára sem, legyen az tagállam az unióban, vagy egy külső ország (Kemp – Wan 1976). Winters (1997) megfogalmazása szerint előfordulhat, hogy egy vámunió létrejöttekor a nem tagországok számára akár indifferens is lehet a vámunió létrejötte. Ezek az elméletek Viner gondolataival ellentétben tehát azt állították, hogy a vámunió minden tagja előnyökre tehet szert a kereskedelem liberalizációja révén, míg a harmadik felek számára semmiféle hátránnyal nem fog járni. Ennek oka, hogy a létrejött unió által a harmadik felek számára alkalmazott vám nem feltétlenül a korábbi vám megtartását vagy a tagok által alkalmazott vámok átlagolását jelenti, a tagok megválaszthatják közösen a megfelelő mértékű, egyensúlyi szintű, külső partnerekkel szemben alkalmazott vámot, így kompenzálva a világ többi részét, aminek hatására a külső cserearány nem változik (Pompfret 1986, Tovias 1991, Richardson 1995).

Az ebben az időszakban megfigyelhető visszaesés az elmélet fő ágának fejlődésében annak köszönhető, hogy bár többen is észlelték, hogy a modellek előfeltevései nem alkalmazkodnak a valós gazdasági viszonyokhoz, nem állt rendelkezésre a megfelelő modellezési keret. Ez idő tájt a modellek tökéletes versenyt és állandó hozadékot feltételeztek, mint ahogyan azt kifejtettem az első fejezetben, így a dinamikus hatások, például a gazdasági növekedés beépítése váratott magára (Pomfret 1986). A statikus elméletek azt feltételezték, hogy a vámok eltörlése nyomán az olcsóbb termékek felváltják a hazai magasabb költségű termékeket. Ugyanakkor ez nem feltétlenül következik be, hiszen a korábban magas vámok mögött rejtőző hazai termelők a verseny erősödésének hatására felzárkózhatnak, hatékonyabb technológiára térhetnek át, hogy felvegyék a versenyt az olcsóbb külföldi szereplőkkel. Ez