A spontán beszéd jellemzői

A spontán megnyilatkozások esetében a gondolkodás, a szöveg megszerkesztése és elmondása szinkrón tevékenység, ellentétben a felolvasással vagy az interpretatív beszéddel, amelyek ese-tében készen kapott, előre megfogalmazott (leírt vagy hallott) szöveg meghangosítása történik (WACHA 1974; IMRE 2005). Létrehozásukhoz más mentális műveletek szükségesek, s a kimenet is eltérő lesz. A spontán beszélt nyelvi forma jellegzetességei: „valós idejű, rögtönzött; a hallgató

és a beszélő rövid távú memóriájának kapacitása befolyásolja; rendszerint meghatározott kontex-tusban, szemtől-szembe kommunikációban jön létre; akusztikai sajátosságokkal jellemezhető;

gesztusok, arckifejezés, testbeszéd kíséri” (ANDÓ 2003, MILLER–WEINERT 1998: 22–23. alapján).

Az írás és a beszéd a nyelv két különböző, de egyenrangú megjelenési formája, norma-rendszerük között a legnagyobb különbség talán a mondattanban található (LANSTYÁK 2009).

Az írott nyelv tudatosabban szerkesztett, és kevesebb benne a tévesztés, hiszen lehetőség van a szövegjavításra (ÉRSOK 2006). Emellett statikus, a befogadónak nem csak egyszer van alkalma elolvasni a szöveget. Ezzel szemben a beszélt nyelv, pontosabban a spontán, kötet-len beszéd előkészítés nélküli, időhöz kötött, egyszeri. Normája lazább, mint az írott nyelvé.

Az írott és a beszélt nyelvi forma sok további szempontból is különbözik egymástól, többek között a közvetlenség, a kontextus, valamint a lexikai tömörség és grammatikai összetett-ség tekintetében (HALLIDAY 1979). Másfajta nyelvtan, a beszélt nyelvi grammatika szabálya szerint szerveződik, strukturáltsága lényegesen eltér attól, ami egy olvasásra szánt szöveg esetén tapasztalható. A beszélt nyelvi szövegépítkezés jellemző jegyeinek vizsgálata során megfi gyelhető, hogy számos logikai és szemantikai-szintaktikai ugrást tartalmaz. A beszélő a logikai, ok-okozati összefüggéseket jelző kötőszókat (ezért, ugyanis, tehát stb.) gyakran elhagyja, vagy pedig a kapcsolatos és kötőszóval helyettesíti. A hallgató azonban képes arra, hogy a morfológiai, szintaktikai, tartalmi-logikai tévesztéseket a globális szövegtartalom követése érdekében fi gyelmen kívül hagyja (FÁBRICZ 1988). A kötetlen beszédre többnyire a mellékmondatos szerkesztésmód jellemző. A lineáris jellegű, láncszerűen egymást köve-tő, szukcesszív tagmondatok az emlékezeti terhelés csökkentését szolgálják (WACHA 1988).

A következő példában megfi gyelhető a spontán beszédre jellemző láncszerű szerkesztésmód (a példák a jelen vizsgálat anyagából származnak, bizonyítván azt, hogy a spontán beszéd itt ismertetett sajátosságai a 6–14 év közötti gyermekek beszédére is jellemzőek. A beszédfel-vételek átirata a helyesírás szabályait követő, de központozás nélküli lejegyzés):

(1) Dáviddal elmentünk motorozni letört a kipufogó aztán felkötöztük és a Dávidot a bátyja majdnem megverte megcsináltuk lámpa is kitört am mert elestünk és utána vettünk új lámpát felraktuk (iskolás fi ú spontán beszéde)

A spontán beszédnek sajátos felépítése, stílusa van, amelyet nem ritkán redundancia és hiány jellemez (GÓSY 2004a). A beszélő olykor túlbiztosítja a hallgató számára a mondanivaló meg-értését, egy gondolatot több, lényegében azonos értékű nyelvi szerkezetben is kifejez, átfogal-maz, változtat. Például:

(2) a fi lmek nem túlzottan érdekelnek de hát ilyen megnézek tehát sokat de így tehát bár-melyiket megnézem tehát fi lmben nincs kedvencem (iskolás fi ú spontán beszéde) (3) kedvenc fi lm nincs nincs kedvencem nincs de az ilyen romantikusokat nem nagyon

szeretem akkor a sci-fi t se nagyon Star Wars a kivétel de a sci-fi ket se nagyon (isko-lás lány spontán beszéde)

Máskor a közlések tartalmilag vagy formailag hiányosak, ennek eredményei lehetnek az el-liptikus, illetve agrammatikus mondatok. A hiányos szerkezetek a beszédpartnerek közös tudá-sa nyomán jó hatásfokkal kiegészíthetők, ezért nem minden esetben okoznak megértési problé-mát. Mint például az alábbi közlésrészletben (bár hiányzik a tárgy, amelyre a cselekvés irányul, a kontextusból kikövetkeztethető, hogy a gyermek valószínűleg valamelyik szülőjéről beszél):

(4) boltba oda szeretek menni mert mindig rá tudom venni hogy kapjak valami játékot vagy ruhát (iskolás lány spontán beszéde)

Problémát okozhatnak a hallgató számára a kötetlen beszélgetésekre jellemző közbeékelések, mondatátszövődések, váratlan bővítmények. Ezek oka a makrotervezés egyes részleteinek előretörése az aktuális formai megvalósításban. A beékelt szerkezetek nemegyszer befejezet-lenek, ami a gondolati-fogalmi ugrásokból ered. Például:

(5) az Edward elhagyja a Bellát hogy ne bántson neki és akkor a Bella összejön a hát nem szerelmes belé de úgy már nagyjából a Jacobba aki vérfarkas és a vámpírok ellensége (iskolás lány spontán beszéde)

(6) elváltak a szüleim úgyhogy hát volt egyszer amikor még együtt voltak hát ez régen volt amikor így minden szombaton lementünk a Balatonra úgyhogy jó volt akkor (iskolás lány spontán beszéde)

A beszélő közölnivalója nem csupán a tényekre szorítkozik, hanem magába foglalja a felme-rülő összefüggéseket (asszociációkat), valamint a személyes viszonyulását, véleményét is.

Ennek következménye az is, hogy a tagmondatok alanya nem minden esetben egyezik meg, vagyis gyakoriak az alanyváltások (KESZLER 1983). Például:

(7) régebben eljártam még kosarazni először még edzésre aztán ahogy egyre csökkent az ember szabadideje egyre kevesebbszer tudtam menni (iskolás fi ú spontán beszéde) (8) most néhány hónapja nem járok edzésre mert bezárt ez az udo- ez az uszoda és

építenek egy újabbat csak azt még ki kell várni de például szoktam a haverokkal bringázni hát a haverjaim most mivel hogy egy másik városban vagyok ezért a régi osztálytársaim illetve még mások de reginkább inkább a régi osztálytársaim (isko-lás fi ú spontán beszéde)

A szegmentális szerkezeten kívül a beszéd típusa a prozódiai megvalósítására is hatással van:

eltéréseket tapasztalhatunk a szupraszegmentális szerkezetben aszerint, hogy spontán meg-nyilatkozásokról, avagy felolvasásról van szó. A szupraszegmentális jegyek közül vizsgálták az alaphangmagasság és az intenzitás változásait (pl. LIEBERMAN et al. 1985; VARGA 1993;

OLASZY 2005; BEKE 2008; NAKAMURA et al. 2008; MARKÓ 2009a), valamint a szünetezést és a temporális jellemzőket (pl. KASSAI 1993; MENYHÁRT 2000; GÓSY 2000a; MARKÓ 2005a;

BÓNA 2007; VÁRADI 2010). A szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a beszédben tar-tott szünetek időtartama sokkal inkább az egyéni sajátosságokon múlik, mint a beszéd típu-sán, a tervezési folyamatok szimultán működésének nehezítettsége azonban a spontán beszéd (olvasott beszédhez képest) lassabb artikulációs és beszédtempójában, valamint rövidebb be-szédszakaszaiban is megmutatkozik (VÁRADI 2010). Beszédszakaszok alatt a két szünettel határolt szöveges (nyelvi jellel kitöltött) részeket értjük (vö. MARKÓ 2005b), amelyek határai nem minden esetben egyeznek meg a grammatikai szerkezetek határaival, ugyanis a beszélők olykor tartanak szünetet nyelvtani szerkezeten belül is. A beszédszünetek egyrészt a léleg-zetvételhez szükséges időt biztosítják, másrészt az értelmi tagolást segítik elő (SZENDE 1976).

Összefüggésben állnak a diskurzus szervezésével; a néma szünetek a különböző egységek határain valószínűbben jelennek meg (BROTHERTON 1979; GEE–GROSJEAN 1984; ROSENFIELD

1987). Ez a funkció már az anyanyelv-elsajátítás kezdetén is jelen van, a gyermekek gyak-rabban tartanak közepes vagy hosszú néma szüneteket bekezdések (paragrafusok) határán (ESPOSITO et al. 2004). Ezenkívül a produkcióban a tervezés és a kivitelezés diszharmóniáját oldják fel, illetve a mentális lexikonban történő keresésre szolgáltatnak időt, a beszédmegér-tésben pedig csökkentik a tartalmi bizonytalanságot, lehetővé téve a biztos követhetőséget, a pontos feldolgozást (GÓSY 2000a). Felvételek elemzése során kimutatták, hogy a néma szü-netek megjelenése a spontán beszédben relatíve nagy arányú. A különböző típusú spontán beszédek teljes időtartamának körülbelül 20-30%-át teszik ki (DUEZ 1982; MISONO–KIRITANI

1990; GOCSÁL 2001; MARKÓ 2005b; BÓNA 2007), de az egyéni beszédsajátosságok ebben a te-kintetben is megmutatkozhatnak, a szünetek aránya akár 50% fölötti is lehet (MARKÓ 2005b;

GÓSY et al. 2011). A magyar beszélők spontán beszédében mért szünetidőtartamok leggyak-rabban 200–500 ms közöttiek, az átlagok a különböző vizsgálatokban 441–780 ms közötti értékeket mutatnak (GÓSY 2004a). A hallgatók perceptuális érzékenysége a néma szünetek észlelésére eltérő, de a 200–250 ms időtartamú szünetek már viszonylag könnyen azonosít-hatók hallás alapján (GOLDMAN-EISLER 1968; GROSJEAN–DESCHAMPS 1975).

Spontán beszéd esetén a beszélő már a beszédprodukció mikrotervezési szakaszában igyekszik megtervezni, hogy hogyan tagolja a mondanivalóját, az artikulációs megvalósítás azonban túlnyomórészt ösztönösen, automatizáltan zajlik. A szegmentálást befolyásolják egy-felől fi ziológiai tényezők, másegy-felől maga a közölni kívánt tartalom, a szöveg típusa, a beszéd-helyzet (VÁRADI 2008), valamint nagyok az egyéni különbségek (KOHLER 1983). A hallgató a beszédmegértési folyamat során szegmentálja az elhangzottakat, vagyis bizonyos egységekre bontja a közlést, amelyek lehetnek mondatnyi vagy annál hosszabb szövegrészletek, például bekezdések (LEHISTE 1979). A hagyományos grammatikák szerint a mondat „egy vagy több szóból áll, zárt szerkezet jellemzi. A mondat a legnagyobb nyelvi egység, amely a nyelv sza-bályai, mintái szerint nyelvi elemekből megszerkeszthető. Egyben a legkisebb nyelvi egység, amely egy adott beszédhelyzetben közlésegységgé (a nyelvi kommunikáció egységévé) válhat”

(KUGLER 2000: 371). A spontán beszédben azonban annak korábban tárgyalt sajátosságai miatt úgynevezett virtuális mondatokról beszélhetünk, amelyek „többé-kevésbé azonos paraméte-rekkel jellemezhetők, s ezeket a paramétereket a hallgatók képesek tagoló funkcióban használni

a spontán közlések hallgatásakor” (GÓSY 2003a: 22). A hallgatók a szegmentálást a tartalmi sajátosságok, a szintaktikai szerkezet és bizonyos szupraszegmentális tényezők mentén végzik, utóbbiak közé sorolható a szünet, az alaphangmagasság változása, az intenzitás csökkenése vagy a szünet előtti utolsó szó időtartamának növekedése (KLATT 1975; LEHISTE et al. 1976;

STREETER 1978; CARLSON et al. 2005; TRAINOR–ADAMS 2006). A korábbi elemzések kimutat-ták, hogy a beszélt nyelvi mondatok szintaktikai struktúrája és a prozódiai megvalósítás között szoros, de nem mindig tökéletesen megvalósított a kapcsolat, és hogy a szemantikai és prozó-diai koherencia a döntő a hallgatók észlelésében (CUTLER et al. 1997; FRAZIER et al. 2003; GÓSY

2003a; VÁRADI 2009; MARKÓ 2010). A mondatnyi egységek elkülönítése spontán beszédben azért is különösen problematikus, mert a gondolatok azonnali nyelvi formába öntésekor a be-szélő gyakran él változtatásokkal. Ezenkívül a tervezési és a kivitelezési folyamatok párhuza-mos működése különféle diszharmonikus jelenségeket okoz a felszíni szerkezetben, amelyeket összefoglaló néven megakadásjelenségeknek nevezünk.