A közlésegységek fejlődési mutatója

Minden kísérleti személy beszédében megállapítottuk a közlésegységek fejlődési mutatóját a pontot érő nyelvtani alakok és szerkezetek alapján. A hipotézisünk az volt, hogy az élet-kor növekedésével párhuzamosan a KFM-értékek egyre magasabbak lesznek, ami arra utal-hat, hogy az anyanyelv-elsajátítás egymást követő szakaszaiban a gyermekek beszéde mind összetettebbé válik. Eredményeink szerint ez a feltevésünk igazolódott. A hatévesek be-szédében a közlésegységek fejlődési mutatójának átlaga 14,11 (szórás: 4,20), a hétéveseknél 19,87 (szórás: 2,58), a kilencéveseknél 22,01 (szórás: 5,04), a tizenegy éveseknél 25,72 (szó-rás: 4,86), a tizenhárom éveseknél pedig 26,19 (szó(szó-rás: 5,87). Az életkorral folytonos emelke-dést láthatunk a KFM-átlagokban, és az egyes életkorok eredményeinek mediánja és szórása is azt mutatja, hogy a spontán beszéd hatéves kortól tizenhárom éves korig egyre komple-xebbé válik (9.1. ábra).

10 20 30 40

KFM-érték

6 évesek 7 évesek 9 évesek 11 évesek 13 évesek 9.1. ábra

A KFM-értékek életkoronként

A varianciaanalízis alapján szignifi káns különbséget találtunk az egyes életkorok KFM-értékei között: F(4, 69) = 15,808; p < 0,001 (a parciális η² értéke 0,493, amely azt jelenti, hogy az adatok közel felét magyarázza az életkor mint változó). A csoportok közötti összehasonlításra a Tukey-féle post hoc tesztet alkalmaztuk 95%-os konfi denciaszinten, amely szignifi káns eltérést muta-tott a következő csoportok között (9.1. táblázat): a hatévesek mutatói az összes többi csoporté-tól különböznek, a hétéveseké pedig a ti zenegy és tizenhárom évesekétől. Vagyis az óvodások közlésegységeinek fejlődési mutatója szignifi kánsan eltér az iskolásokétól, iskoláskorban pedig a legfi atalabbak eredményei térnek el szignifi kánsan a felső tagozatos gyermekekétől. A tizen-egy és a tizenhárom évesek eredményei nem különböznek szignifi kánsan; e két csoportban igen hasonló értékeket adatoltunk mind az átlagot, mind a szélső értékeket tekintve.

9.1. táblázat: A korcsoportok közötti szignifi káns eltérések a KFM-értékekben (Tukey-féle post hoc teszt)

Összehasonlított csoportok Szignifi kanciaszint

6 évesek 7 évesek p = 0,014

9 évesek p < 0,001 11 évesek p < 0,001 13 évesek p < 0,001

7 évesek 11 évesek p = 0,012

13 évesek p = 0,005

Az adatok szóródása az öt életkori csoportban közel azonos, a legkisebb egyéni különbsége-ket az iskolakezdő hétéveseknél, a legnagyobbakat pedig a tizenhárom éveseknél tapasztal-tuk (9.2. táblázat).

9.2. táblázat:

Az átlagos, a legalacsonyabb és a legmagasabb KFM-értékek az egyes korosztályokban

Korcsoport KFM-átlag KFM-minimum KFM-maximum

6 évesek 14,11 7,54 20,13

7 évesek 19,87 15,44 22,84

9 évesek 22,01 14,48 30,25

11 évesek 25,72 17,46 36,05

13 évesek 26,19 17,19 38,40

Teljes korpusz 21,58 7,54 38,40

A leggyengébb eredmények a következők voltak: a hatéveseknél a 7,54-es, a hétéveseknél a 15,44-es, a kilencéveseknél a 14,48-as, a tizenegy éveseknél a 17,46-os, a tizenhárom éve-seknél pedig a 17,19-es pontszám. A KFM-módszer magyar fejlesztői a hatéves korban elvár-ható értéknek a 11-es pontszámot jelölték meg az eddigi tapasztalatok alapján (GEREBENNÉ

VÁRBÍRÓ et al. 1996). Anyagunkban három olyan gyermek volt, aki nem érte el ezt a szintet, és kettő olyan, aki épphogy elérte; mind az öten a hatévesek csoportjából valók. Ők az inter-jú során nem hoztak létre összefüggő szöveget, hanem a kísérletvezető kérdéseire támasz-kodtak, és azokra rövidebb mondatokban, egyszerűbb szerkezeteket használva válaszoltak.

Példa egy hatéves kisfi ú beszédéből:

(1) Kv: És mit szoktál játszani?

Gy: Autókkal meg a barátaimmal.

Kv: És mivel szoktatok játszani?

Gy: Egy nagy kamionnal.

Kv: Az milyen?

Gy: Ekkora nagy és nagy kerekei vannak.

A legjobb teljesítmény óvodáskorban 20,13, a hétéveseknél 22,84, a kilencéveseknél 30,25, a tizenegy éveseknél 36,05, a tizenhárom éveseknél pedig 38,40 volt. A legfi atalabbak (6 évesek) körében is született olyan eredmény, amely a legidősebbek (13 évesek) értékei-hez közelít, és a legidősebbek között is volt egy olyan gyermek, akinek értéke a hatévesek csoportjának értékeihez illeszkedik (9.2. ábra). Ez felveti a nyelvi előny vagy hátrány kér-dését, hiszen a beszédben megmutatkozó gyengébb teljesítmény hatással lehet a tanulás eredményességére.

0

Az eredményeket összehasonlítottuk korábbi szakirodalmi adatokkal. Egy 6 éves óvodá-sok körében végzett kísérletben (HORVÁTH 2006) a gyermekek fejlődési mutatójának átlaga 14,84 volt, az ott részt vevő gyermekek 62,5%-a érte el a 11-es ponthatárt. A jelen kísérlet óvodásainak eredményei is hasonló képet mutatnak (átlageredményük 14,11, a gyermekek 21,4%-a nem érte el ezt a szintet, 14,3%-a épphogy elérte). Egy másik kutatásban a hatéves nagycsoportos óvodások átlaga 16,73, míg az 1. osztályosoké 17,98, a 2. osztályosoké pe-dig 23,52 lett (LACZKÓ 2011). A jelen kísérlet résztvevői közül az óvodások gyengébben, az 1. osztályosok jobban teljesítettek (átlagos eredményük 19,87), mint az idézett kísérlet alanyai.

Érdekes eredményeket hozott egy középiskolások körében végzett vizsgálat (HORVÁTH–IMRE

2009). A középiskola első osztályában (vagyis feltehetően 14-15 éves korban) a diszlexiás tanulók KFM-átlaga narratívában 14,89, képről alkotott mesében 18,78 lett, míg a kontroll-csoporté narratívában 21,75, mesében pedig 32,07. Összehasonlítva az eredményeket azt lát-hatjuk, hogy a diszlexiás tanulók eredményei a jelen kísérlet tipikus fejlődésű 6–7 éveseinek eredményeihez, a nem diszlexiás 9. osztályos diákok eredményei pedig a két évvel fi atalab-bakéhoz, a 7. osztályosok eredményeihez állnak közelebb. Az előbbi a lemaradás tényét jelzi, az utóbbi pedig arra utalhat, hogy az általános iskola végére a tanulók spontán beszédének összetettsége eléri, de legalábbis megközelíti a későbbi életkorban mutatott értékeket.

A korábbi pszicholingvisztikai kutatások tapasztalatai szerint a lányok anyanyel-vi szintje az egyes életkorokban magasabb, mint a fi úké, de a legjobb és a leggyengébb

(vagyis a szélsőséges) eredmények általában a fi úknál mutatkoznak (GÓSY 2005; HORVÁTH

2006). A jelen kísérletben részt vevő lányok közléseinek átlagos mutatói minden életkor-ban magasabbak voltak, mint a fi úkéi (9.3. táblázat). A varianciaanalízis azonéletkor-ban nem mu-tatott szignifi káns eltérést a nemek között (p > 0,05), valamint a csoport és a nem interak-ciójában sem mutatható ki szignifi káns hatás a KFM-értékekre (nem × csoport p > 0,05).

A szélsőséges értékeket a hat- és hétéveseknél a fi úk produkálták, a kilenc- és tizenegy éveseknél a leggyengébb teljesítményt a fi úk, a legjobbat a lányok, a tizenhárom évesek között pedig a legalacsonyabb és a legmagasabb KFM-érték is egy-egy lány szövegéhez rendelhető.

9.3. táblázat: A KFM-értékek az életkor és a nem függvényében

Korcsoport Lányok Fiúk

Átlag Szórás Átlag Szórás

6 évesek 14,90 3,77 13,52 4,65

7 évesek 20,05 2,10 19,69 3,16

9 évesek 22,59 4,24 21,23 6,29

11 évesek 27,79 4,19 21,98 3,78

13 évesek 26,54 7,95 25,85 3,33

A közlésegységek fejlődési mutatóját a beszédben produkált szavak szófajai, a bővítmények és nyelvtani szerkezetek alapján határozzuk meg. Kiszámításához a közléseket mondatnyi egységekre kell osztanunk. A gyermekek spontán beszédének szófaji megoszlását az előző fejezetben tárgyaltuk (lásd 8.4. fejezet), és az egyes korcsoportok beszédében közel azonos szófaji arányokat adatoltunk. A továbbiakban a KFM-értékeket meghatározó szószerkezete-ket és közlésegységeszószerkezete-ket vesszük górcső alá.

9.3. A gyermekek spontán beszédének szintaktikai