Közlésegységek a gyermekek spontán beszédében

A KFM-értékek meghatározásához a közlések egységekre bontása szükséges. A spontán be-széd mondatnyi egységekre való szegmentálása több problémát is felvet, hiszen nagyok le-hetnek az egyéni különbségek az úgynevezett virtuális mondatvégek észlelésében (vö. GÓSY

2003; VÁRADI 2008; NEUBERGER 2012b). Az egyes beszélők szövegeit mondatnyi hosszúságú egységekre, a továbbiakban: közlésegységekre osztottuk a szövegek folyamatos auditív ellen-őrzése mellett. A közlésegységek határainak megállapításához a közlések tartalmát (szeman-tikát), a szintaktikai egységeket és a szupraszegmentális jellemzőket (szünetezést, hanglejtést) vettük alapul. Ha beszélőváltás történt, a gyermek adott közlésegységének határát a szóátvé-telnél húztuk meg. Külön egységnek tekintettük a gyermek egyszavas válaszait, például:

(2) Kv: Szereted az állatokat?

Gy: Igen.

Nem tekintettük azonban önálló egységnek a nonverbális válaszokat, a nemleges vagy igenlő hümmögéseket. Mind a hetven gyermek beszédét egy személy (a szerző) szegmentálta, aki minden esetben azonos stratégiát követett a tagoláskor.

A teljes korpuszban összesen 2618 közlésegységet különítettünk el (9.5. táblázat). Átla-go san a gyermekek 37 közlésegységből álló spontán szöveget hoztak létre. A legkevesebb közlésegységre azoknak a gyermekeknek a szövege volt bontható, akiknél 16 egységet talál-tunk (a hat-, a tizenegy és a tizenhárom éves korcsoportban is volt ilyen gyermek). A legtöbb közlésegység egy gyermek szövegében 68 darab volt (egy kilencévesnél fordult elő). Az öt életkori csoport közül a kilencévesek fejezték ki magukat a legtöbb közlésegységben (egy gyermek átlagosan 45-öt produkált), míg a tizenhárom évesek a legkevesebb közlésegység-ben (egy tizenhárom éves átlagosan 33-at produkált). Természetesen ez a szám nem függet-len a létrehozott beszéd hosszától.

9.5. táblázat: A közlésegységek száma az egyes korcsoportokban

Teljes korpusz 2618 37 12 16–68

Az időegységre eső közlésegységek száma a következőképpen alakult a csoportok be-szédében: a hatévesek átlagosan 9,78 közlésegységet produkáltak percenként, a hétévesek 9,09-et, a kilencévesek 8,15-öt, a tizenegy évesek 8,02-t, a tizenhárom évesek pedig 8,38-at (9.6. táblázat).

9.6. táblázat: A közlésegységek percenkénti előfordulása Korcsoport Átlag

13 évesek 8,38 1,96 5,15 12,25

Teljes korpusz 8,68 2,10 5,15 14,89

Abban tehát nem látható jelentős különbség, hogy az egyes korcsoportokba tartozó gyerme-kek percenként hány egységgel fejezik ki mondanivalójukat. Az egytényezős ANOVA sze-rint sincs szignifi káns különbség a csoportok között (p > 0,05), bár a hat- és a hétévesek be-széde valamivel több közlésegységet tartalmazott percenként. Ez feltehetőleg abból adódik, hogy ők rövidebb közlésegységeket produkáltak, mint az idősebb gyermekek.

A nemek között nem találtunk szignifi káns különbséget a közlésegységek percenkénti számában (az átlageredményeket lásd a 9.7. táblázatban). A varianciaanalízis alapján kimu-tatható, hogy a nem mint független változó az életkorral való interakcióban sem hatott szig-nifi káns mértékben a közlésegységek gyakoriságára (p > 0,05).

9.7. táblázat: A közlésegységek percenkénti száma a nem és az életkor függvényében

Korcsoport Lányok Fiúk

Átlag (db/perc) Szórás (db/perc) Átlag (db/perc) Szórás (db/perc)

6 évesek 10,05 3,03 9,58 2,53

7 évesek 9,78 1,73 8,70 1,57

9 évesek 7,96 2,47 8,40 2,79

11 évesek 7,77 1,05 8,47 1,04

13 évesek 9,21 1,80 7,55 1,87

A percenkénti legtöbb közlésegység a hatéves lányokra volt jellemző (10,1 közlésegység/perc), míg a legkevesebb a tizenhárom éves fi úkra (7,6 közlésegység/perc). Ez az eredmény azon-ban nem árulja el, hogy azért osztható kevesebb közlésegységre a beszédük, mert hosszabb, több szóból álló, összefüggőbb egységeket hoztak létre, vagy azért, mert ténylegesen kevesebb mondatban fejezték ki magukat, és esetlegesen hosszabb szüneteket tartottak. A pontosabb eredmények érdekében megállapítottuk a közlésegységre eső szavak számát is, illetve hogy egy közlésegység átlagosan hány szóból állt. A szavak számításakor fi gyelembe vettük a különféle megakadásokat (például a töltelékszavakat vagy az ismét léseket, vagyis amennyiben nem szó-töredék jelent meg a felszínen), illetve a diskurzusjelölőket is. A közlésegységek szószáma kö-zepesen erős, negatív összefüggést mutatott a percenkénti előfordulásukkal (Pearson-féle kor-relációelemzés: r = −0,647; p < 0,001), vagyis a közlésegységek gyakoriságát az is befolyásolta, hogy hány szóból álltak; a kevesebb szóból álló egységekből több előfordulás jutott egy percre.

A hatévesek közlésegységei átlagosan 8,80 szóból álltak, a hétéveseké 9,19-ből, a kilenc-éveseké 11,57-ből, a tizenegy kilenc-éveseké 11,35-ből, a tizenhárom kilenc-éveseké pedig 12,05 szóból (9.8. táblázat). Az átlag- és a szélső eredmények a közlésegységek hosszának növekedését jelzik az életkor előrehaladtával.

9.8. táblázat: A közlésegységeket felépítő szavak száma

Korcsoport Átlag (db) Szórás (db) Minimum (db) Maximum (db)

6 évesek 8,80 2,21 5,55 12,72

7 évesek 9,19 2,28 6,72 15,86

9 évesek 11,57 2,82 7,87 15,79

11 évesek 11,35 2,01 8,22 14,27

13 évesek 12,05 2,29 9,32 17,75

Teljes korpusz 10,59 2,63 5,55 17,75

A statisztikai elemzés szignifi káns különbséget mutatott a korcsoportok között a közlés-egységeket felépítő szavak számában: F(4, 69) = 5,668; p = 0,001 (egytényezős ANOVA), a Tukey-féle post hoc teszt alapján pedig elmondható, hogy a hatévesek mondatonkénti

szavainak száma szignifi kánsan eltér a kilencéves és annál idősebb gyermekek mondaton-kénti szavainak számától (minden esetben p < 0,05), valamint a tizenhárom éveseké a hat- és a hétévesekétől (mindkét esetben p < 0,02). Az anyanyelv-elsajátítás során hétéves kortól tizenhárom éves korig a közlésegységek fokozatosan több szóból épülnek fel, hosszabbak (és összetettebbek) lesznek (9.4. ábra).

6 évesek 7 évesek 9 évesek 11 évesek 13 évesek Szavak száma közlésegységenként (db) 4

6 8 10 12 14 16 18

9.4. ábra

A közlésegységeket felépítő szavak száma

Nagy egyéni különbségeket találtunk abban, hogy egy személy milyen hosszú közlésegy-ségekben fejezi ki magát. Az egyéni különbségek kilencéves korban voltak a legnagyobbak.

A résztvevők között volt olyan gyermek, aki rövidebb egységekben beszélt, felsorolásszerű megnyilatkozásokat tett, például (a központozás a közlés szemantikai és szintaktikai struk-túrájának, illetve prozódiai megvalósításának együttes értékelése alapján történt):

(3) Hát az iskolában a szünetekben osztálytársaimmal beszélgetünk, hülyéskedünk.

Amikor hazamegyek ööö tanítás után, akkor a kutyát leviszem vagy görkorizok.

Megcsinálom a házit, lemegyek a játszótérre, gépezek, tévézek. Úgy mindig mást.

(Tizenegy éves lány.)

Másoknál a több szóból álló, összetett mondatok voltak jellemzőek, például:

(4) Csak a tanárokat nem szeretem, mert ők ööö mindig így ránk így ööö ok nélkül is valamikor ránk szólnak, úgyhogy szabadid- szabadidőben szinte semmit nem tudunk csinálni, főleg a hogyha a folyosón vagyunk, mert ööö mindenki itt ööö

rosszalkodik, és akkor van, hogy a tanárok már így oda se néznek, hanem már hall-ják, hogy mit csinálunk, és akkor már rögtön megtiltják. (Tizenegy éves lány.) A beszéd nyelvtani összetettsége nemcsak attól függ, hogy a beszélő hány szóból építi fel

közléseit, hiszen állhat két megnyilatkozás ugyanannyi szóból, mégis egyszerűbb vagy bo-nyolultabb grammatikai viszonyok lehetnek a szavak között. A szószám azonos a következő két megnyilatkozásban: Látok egy macskát, egy kutyát és egy tehenet és Látok egy macskát, amely a kutya mellett áll, szintaktikai összetettségüket tekintve azonban jelentősen különböz-nek (CRYSTAL 2003). Kutatásunkban a mondatonkénti szavak száma erős, szignifi káns, pozitív korrelációt mutatott a KFM-értékekkel (Pearson-féle korrelációanalízis: r = 0,812; p < 0,001), ami azt jelzi, hogy minél több szóból áll egy gyermek közlésegysége, annál valószínűbb, hogy komplexebb szerkezetekkel fejezi ki magát. Azok a beszélők, akik hosszabban, több szóból építették fel közlésüket, magasabb KFM-értéket kaptak, így a beszédük morfológiai-lag-szintaktikailag összetettebbnek mondható. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon a közlések nyelvtani összetettsége és a beszéd időviszonyai milyen összefüggéseket mutatnak.

9.5. A grammatikai komplexitás és a temporális