2. Az imádságvégzés történeti alakulása: az ima, a meditáció és a
2.3. Pécsi Lukács és Erdődi János Soliloquia-fordítása
3.1.3. A retorikai beszéd felől értelmezett ars orandi, és a terminológia történeti
megnevezés az imádság műfajának a leírására, amelyet az ars dictaminis (levélírás művészete) és az ars praedicandi alapján alakítottak ki.
azoknak a katolicizmuson belűli devóciós reformtörekvéseknek a jegyében és eredményeként született meg, amelyek a 13. századtól kezdődően az eretnekségek ez irányú követeléseit kivédendő, a szélesebb értelemben vett vallásos irodalmi anyanyelvűséget is mindenütt Európában életrehívták… A devóciós hagyományból átörökölt zsoltárt az új vallás nemcsak, hogy minden korábbi formájában fenntartotta, és a mozgalom célkitűzéseinek megfelelően továbbfejlesztette, hanem a szűkebb értelemben vett felekezeti propaganda céljain túlmenően a reneszánszban megrendült katolicizmus számára is fokozottan népszerűsítette, s ezzel a zsoltárt a vallásosság bensőségesebb egyéni átélésének egyetemes reneszánsz műfajává emelte.” (BÓTA 1978. 165–166.)
191Uo., 166.
192FEKETE 2011. 331–333.
193H. HUBERT 2011. 210.
A 2. században Jusztinusz mártír védőbeszédében megjelenik a „hogyan kell imádkozni”
kérdése a katekumenek tanítása kapcsán, de arról nem adott meg információkat, hogy az imádkozást ténylegesen hogyan kellett művelni. A 2. századtól a 8. századig az imádságról szóló munkákat gyakran nevezték de modo orandinak vagy de orandónak. Ezek leginkább arra koncentráltak, hogy mi az imádság haszna, az elme helyénvaló állapota, a megfelelő idő, hely és testtartás az imádság elvégzésére.194
Az imádság, mint a keresztény élet aktív gyakorlási formája, először Alexandriai Szent Kelemennél (megh. 215) jelent meg. Az első három, ténylegesen az imádságra koncentráló könyv Észak-Afrikában íródott 50 év intervallumában:
1. Tertullianus: Liber de Oratione 200–206 között;
2. Órigenész : De Oratione 231–250 között;
3. Cyprianus: Liber de Oratione Dominica 250 körül.195
Órigenész rendezte először kötelező sorrendbe az imádság részeit, amelyek korábban is ismertek voltak, de nem rendezték el ilyen formában őket. Valószínű, hogy elrendezése mintája a retorikai dispositio volt. Órigenész a cicerói retorikai beszéd tagolását és a korábbi imádságok felépítését összhangba hozta. Érdekes, hogy Az imádságról (De oratione) és A principiumokról című művében más-más imádságképet adott: míg az előbbiben célja volt, hogy az ott olvasottak szélesebb közönség számára is használhatóak legyenek, addig az utóbbiban platonikus-misztikus imádságot mutat be. Órigenészt követően Szent Ambrus De institutione virginis című traktátusában (392) tisztázza, hogy a megfelelő, helyes imádságnak az istendicsérettel kell kezdődnie, és emellett ő is a törvényszéki beszédre alapozott. Egy pszeudo-ambroziánus traktátus (De sacramentis) az 5. vagy 6. századból Szent Ambrushoz képest részletesebben tárgyalja az imádság és a törvényszéki beszéd kapcsolatát. Alcuin (734–804) A zsoltárok használatáról (De Usu Psalmorum) című művével meghatározó lépést képvisel az ars orandi fejlődésében: segítő instrukciókat ad a zsoltárok használatára az egyéni imádkozásban. Nyolc különféle, speciális használatát adja a zsoltároknak az egyéni imádkozás lehetőségeihez. A későbbi karoling kori imádságoskönyvek megőrizték és állandósították Alcuin instrukcióit a zsoltárokra vonatkozóan, hogy azok hogyan használhatóak az egyéni imádkozásban:
1. megfelelő bűnbánat, töredelem elérése 2. az értelem megvilágítása a lelki örömmel
194BRISCOE–H. JAYE 1992. 86.
195Uo., 87.
3. Isten dicsőítése
4. ha kísértések kínoznak
5. ha undort érzel a jelen élettel szemben
6. ha azt gondolod, hogy elhagyatott vagy Istentől és lelki kínokban vagy 7. miután megérkezett a csendesség
8. az ember tulajdon bensőjében gyakorolja önmagát az isteni dicséretben.196
A 12. és 13. században az imádság írásának és az alkotóelemeinek a leírásának két nagy változata különíthető el: a székesegyházi iskolák, egyetemek hátterével a skolasztikus vizsgálat és a retorikai szabályok felhasználása; az egyházi rend számára hogyan lehet és kell az áhítatukat szolgáló imádságokat megírni. A harmadik nagyobb vonulat a 14. században alakult ki, amely a laikusok egyéni áhítatát kívánta szolgálni.197
Szent Anzelm a körülbelül 1080 előtt írt Imádságok és meditációk (Orationes et meditationes) című művével példát akart szolgáltatni az egyéni imádságok írására. Bár az imádságait retorikai eszközökkel, instrukciókkal látta el, a retorikai terminusokat a Narratio és a Petitio kivételével nem használta fel a kompozíció részeinek a leírására.198 Chanter Péter (megh. 1197) a bűnbánatról szóló munkájában írt az imádságról, amelynek végzése az ő szemében egyfajta művészi tevékenység. Bár H’ Jaye az imádság leírásának történeti alakulását bemutatva Gunther Cisterciensis 1205-ben írt munkáját (De oratione, Jejunio, etEleemosyna) ars orandinak nevezi, Bartók István Eckart Conrad Lutz könyve nyomán utal arra, hogy Lutz az első ars orandinak Guilielmus Alvernus 1240 körül keletkezett művét tartja.199 A beszéd fajtáit négy csoportba sorolja, ezek: oratio grammatica, dialectica, rhetorica, catholica. Az imádság az utolsó típusba sorolható. A beszédrészek számait tárgyalva az imádság esetében nem határozza meg pontosan, hogy az hány részből állhat. A kérések száma bőven lehetőséget adhat a variációkra.
Guilielmus Alvernus ars orandija, a Rhetorica divina sive ars oratoria eloquentiae, párizsi püspöksége (1242–1249) alatt, 1240 körül keletkezett. Előszavában az isteni retorika szükségességét az imádság megkonstruálásában és megformálásában betöltött szerepének fontosságával magyarázza. Az első részben leírja a témávalkapcsolatos személyes véleményét,
196Uo., 88–89.
197Uo., 90.
198Uo., 89–90.
199 BARTÓK 1998. 159.
miszerint az imádság annyira fontos, hogy ugyanolyan figyelmet érdemel, mint a grammatika és a logika. Az imádság, mint az igazság, isteni ajándék, és ahogy az igazság irányítható és megvilágítható a jogtudománnyal, az imádság is irányítható és megvilágítható a tanulmányozással. Az imát (oratio) úgy különbözeti meg a könyörgéstől (deprecatio), hogy míg az előbbi a jó elnyeréséért szól, addig az utóbbi valamilyen rossztól való elfordulásért, attól való megszabadulásért szól.
A 38. fejezetben foglalkozik azzal, hogy az imádság olyan, mint egy üzenetküldés Istenhez. Ennek a keresztény lelkiségtörténetben nagy hagyománya volt. Alvernus a hasonlatot Szent Ágostontól vette.200
3.1.4. Az ars orandi lehetséges részei
Bartók István Eckard Conrad Lutz alapján ismerteti Órigenész és Alvernus imádságmodelljének egymással jól megfeleltethető részeit. Én mindkét szerkezeti séma jelölő megnevezéseit használom a prózai imádságrészletek vizsgálatánál, bemutatásánál. Egyrészt árnyaltabban mutatható meg vele az imádságrészek megjelenési formája, hiszen a konkrét egyezéseken túl több esetben távolabbról figyelhető meg az egyes imádságrészek közötti átfedés, összeegyeztethetőség. Másrészt a korai keresztény és zsidó imák az órigenészi összeállítás részeinek megfeleltethetőek, és bár nem kifejtve, de ez a séma is, mint Alvernusé, a retorikai beszéd elméletén nyugszik.201
G. Alvernus ars orandijának a részei
lehetséges alrészei Az órigenészi modell megfeleltethető részei
Exordium invocatio, captatio
benevolentiae
Doxologia, Eucharistia
Narratio anamnesis Exomologesis, Eucharistia
Petitio Aitesis
200Uo., 93–96.
201BARTÓK 1998. 157–162.
Confirmatio Conclusio
Az első magyar nyelvű, tényleges ars orandi is a megfelelő terminológiai megkülönböztetéssel érzékelteti, hogy a szinonimaként használt könyörgés és imádkozás fogalmak mennyiben jelentenek mást. A könyörgés-kérés behatároltabb megnyilatkozási mód az Isten felé, az imádkozásnak pedig egyik lényeges alkotó része lehet.202