Példák áT2 lelkületét, gyakorlatát hordozó imaszövegekre

Az elemzés következő szakasza olyan elmélkedéseket, imaszövegeket mutat be, amelyekben áT2 a meghatározó. Ecsedi Báthory István harmincnegyedik caputját összességében áT2-be lehet sorolni. Megszólal benne az áT1-hez tartozó panasz, majd ezt követi a tÁ1-be tartozó szív-letétel. Az Isten hallgatása miatti, áT1-be tartozó panasz jól kifejezheti az ember gyarló és esendő voltát. Ez a bizalmat magában foglaló hang a már meglévő Isten és ember közti kontaktus egy részeleme lehet: „Vr Isten kichioda uagiok enn auagi az enn bünneim, ki zarazz pozdoria es forgachiochika uagiok te ellened, ne haragugial uram en ellenem illien igen, illi nagi niaualiaboll zabadichy ki engemet o en Istenem, ki en tealtalad chiak benned bizom. Vram, Vram, Vram emlekezzell meg rollam fergechkedröl bogarachkadroll, es az te erös karyaidat ne indichi en ram bozzum allasra.”⁴⁴⁰ Az áT2-hez tartozó lelkiség tÁ2-re vonatkozó kérést is kifejez, de nem ezt az állapotot éli meg a szóló a sorok mögött: „Tegi iol uram uelönk te nepeidell az te igaz fogadasid zerent, kiben nekem bizonj ketsegem ninchi de segelied giarlo hitemet uegiglenn”⁴⁴¹

A negyvenkettedik caput áT1 és áT2 átmenetéből fokozatosan áthajlik tÁ1-be. Ezt a folyamatot szépen érzékeltetik a tÁ1 és tÁ2 együttes állapotára utaló gondolatok, ahogy tÁ1-re utaló kérésekbe mennek át. Az áT1 ás áT2 hangnemében folyó ájtatosság összetett érzéseket kifejező sorai ezek: „Es ha neked ez volt kedues, legen hala neked, es ennek utannais az mi       

438ECSEDI BÁTHORY 1984. 7. 

439Uo., 21. 

440Uo., 28. 

441Uo., 30. 

neked kedues miniaionknak üdvösseges, chiak az legienn; Chiak lelkönket tarchi meg pokoltoll karhozattoll o en atiaimnak Istene (…) Mert igenn meg niomorottam, fertelmes bünö zolgad uagiok tellies hazas nepestöl: De noha teboligok es bünösök uagunk mindazaltal minden hozzam tartozokkal chiak tegedett uallunk mi hyu Istenönknek lenni. Ne hagi el en Istenem uram illien nagy zükségimben, kit soha nem hittem hogi kostolliak, az en niomorusagos esetim mia.”⁴⁴²

Az Istenhez föl emelt remensegröl⁴⁴³ című Pécsi-féle elmélkedés áT1-ből áT2-be képez átmenetet. Arról szóló érveket hoz fel, hogy miért tartsa meg őt az Isten: „mert mi haszna leszen teremptesednec, ha rothadasra megyec?”⁴⁴⁴ Hangsúlyozza, hogy Isten teremtette őt, ha nincs mellette, nem képes az életét jól folytatni, kéri, ne hagyja el életében: „Mert uram, valamint nem voltam, es semiböl teremptettel, így ha nem igazgacz, magamban semive valtozom.”⁴⁴⁵ Az Isten felé békességben levő szív bizalommal teli, reménykedő és így egyben nyugodt hangon szól Isten felé: „Uram en eletem, ne vessel el gonossagomban. Ha nem teremptettel volna, nem volnec, hogy alkottal im vagyoc, ha nem igazgacz, mindgyart nem leszec, mert semi erdemim, es iotetemenim nem eröltettenec, hogy teremptenel, hanem kegyességes is voltod, es kegyelmesseged. Uram en Istenem, az a szeretet, mely az teremptesre kisztetet, könyörgöc birion rea, hogy vezerei engemet. Mert mit hasznal szereteted, hog teremptesemre eröltetet, ha nyomorusagimban el kel vesznem, es hatalmas karod nem igazgat engem? Azon irgalmassag eröltessen uram Isten, az meg szabadetasra valamit teremptettel, az mely indetot, hogy terempched, az mi teremptve nem volt.”⁴⁴⁶ Az idézett szövegrészlet a teremtéskori szeretetet kéri, hogy az kísérje végig az életén az embert. A teremtő szeretet teremjen az emberben az Istenben cselekvő, Isten kegyelmét erősebben felhasználó erőket.

A hetvenegyedik caput az állhatatos kegyelemteljes imádságos elmélkedések (áT2) közé tartozik. A bibliai szakaszok és a Jézus szenvedéseiről és tetteiről, istenfiúságáról való anamnézis képez folyamatos magasztalást, hitvallást. Hangoztatja a Szentírás bizonyságtevő hatalmát, aminek következtében az elmélkedő is bizalommal gondolhatja végig a bibliai szakaszokat: „Az teiell mezzel folio födre, kiknek atioknak meg esküttel vala: Terullad uram az tellies Zent iras, oo es vy testamentum bizonsagot teszenn, hogi igaz Isten, s igaz ember legi:

az otestamentom vaart, az vinale meg adattall… Minden irasok erröl teznek bizonsagott, hogi

      

442Uo., 35. 

443PÉCSI 1988. 97r–98r., CAPUT XI. Spes salutis nititur bonitate quae creavit., Soliloquia. In:MIGNE 1887. 972–

973.

444Uo., 97r.  

445Uo., 97v. 

446Uo., 97v. 

valakik chiak tebenned biznak el ne vezzenek meg ne zegienegienek hanem örök eletek legyenn (…) Ki igen igaz vagi bezedidben, az az igiretidbenn: mert te eg es az föld el mulnak meg valtoznak, az te bezedid pedig el nem mulnak meg nem valtoznak.”⁴⁴⁷

Önmagának a bibliai helyet értelmezi, értekező módon magyarázza (lectio és meditáció együttese), bizonyítván, hogy biztos lehet a Szentírás üzenetében: „iöietek en hozam miniaiann akik faradoztok (munkalkottok) es meg vattok terheltetvenn, en meg köniebitlek titeket. Az profetanall igi zollaz, elek en Isten nem kivanom en az meg holtnak (az az, az bünösnek) halalat, hanem hogi meg terien es ellienn.”⁴⁴⁸ Bár az Isten útjai kifürkészhetetlenek, mégis vallást kell tenni sokszorosan megnyilatkozó irgalmáról: „Mert zempillantas vagionn az ö haragiabann, elett az ö haragiabann, elett az ö akarattiaba, estve siralom alutt el, es regell vigassag lezen.”⁴⁴⁹ Újra és újra elismétli, hogy milyen csodálatos az Isten, újabb és újabb dicsőítő és megemlékező elmélkedéseket fűzve hozzájuk. Például az egyik anamnézisben kiemelt szerepet szán Jézus ezen mondatának: „En Istenem, en Istenem, miert hagiall el engemet.” (Mt 27,46) A meditációs gondolatsorban a tÁ2-be sorolható mondat figyelmeztető és megerősítő szándékot fejez ki, hogy nem szabad megijedni, és el kell fogadni azt a helyzetet, amelyben egy ilyen mondat jöhet elő az emberből. Istent a teremtésben is magasztalja, csodálja: „O te igaz tündöklö vilagossag (…) az napot fel giuytad, az holdott fell lobbantaad es az te gyertiaidat az chillagokatt egökke tödd, Az fyas tiukott ky teriezteed, az benne valo zep vilagossagall egietembennn, az egeket es chillagokat planetakatt: es mint igazgatod az egekett, es az földet: Melli hatalmassan bölchienn chiodalatossan tartod taplalod elteted az embereket es az barmokat.”⁴⁵⁰

A természet az örök menny mintájára készült, és annak előkészítője lehet, ha azt mulandósága mellett is az ember jól képes felhasználni. Ezt járja körül a Hogy Isten mindent az embernec szolgalatyara rendelt⁴⁵¹ című rész Pécsi pszeudo-ágostoni fordításában. Az alázatos hangú elmélkedés szerint az Isten, bár az örökkévalóság számára teremtette az emberi lelket, itt a földön is sok békességes örömforrást adott, csak nem szabad engedni, hogy a változó világ teljesen elvonja az ember figyelmét Istenétől. Az elpusztuló és változó testnek is megadta a csendes boldogságot, a békességgel teli elmúlás lehetőséget: „De az mi testünknek is, noha meg rothadasba, es nemtelensegbe vagyon, de meg engetted, hogy az egeknec fenyesseget lathassa, meg farradhatatlan szolgaid, az nap, es hold altal, melyec parancholatod szerent eiel, es nappal       

447ECSEDI BÁTHORY 121–122. 

448Uo., 123. 

449Uo., 125. 

450Uo., 129. 

451PÉCSI 114r–115v., CAPUT XX. Quod omnia serviunt homini ut homo serviat Creatori., Soliloquia. In:MIGNE 1887. 881.

szolgalnac: szerelmes fiaid, hogy szelet erezzenec, az levegö egnec tiszta voltat engetted: hogy hallananac az zengeseknec valtozo különbsegeit engetted: hogy az szagoknac gyönyörüsegeit erezzec, az szaglast attad: hogy kostolhatnanac, gyönyörüseges izeket teremptettel: illettesse minden testi temerdekseget engettel: segetsegül szüksegekben barmot attal, az egeknek madarait, es tengernec halait, különb fele gyümölchöt egesegekre rendeltél, Orvossagot az földböl mindenfele rodhadas, es betegseg ellen teremptettel: mindennemü nyomorusagnac ellenkezö vidamsagot keszetettel, mert irgalmas vagy, es kegyelmes, es edenyünket esmerted, mi fazekasunc leven, holot, mint az saar, ollianoc vagyunc kezedben.”⁴⁵² (A következő szövegegység azt feszegeti, hogy ha Isten már annyi jót adott az embernek a földön, a túlvilágon mit készíthet a számára?) Ecsedi Báthory István megfogalmazza, hogy a jót és rosszat is véghezvivő testet Isten nagyszerű ajándékának kell venni: „Testi javaydert, es io tetemenidertis irgalmas úr Isten, kegielmes suytogato ostoriddal egietembenn, halakat adok: Mert miképpen lelkem, azonkeppen testemis tealtalad vagionn.”⁴⁵³

A Hogy sem az belsö, sem az külsö erzekenseggel az Isten meg nem talaltatic⁴⁵⁴ című ágostoni elmélkedés a kegyelem fényében emlékszik meg az Isten kereséséről. A szöveg elbeszélője leírja: Isten csak úgy lakozhat benne, ha kívánja, ha bent keresi és semmilyen teremtményével nem azonosítja. Azok a dolgok vonták el Istentől, melyek nélküle nem léteznének. Ecsedi Báthory István azonban megmutatja, hogy az emberi képzelőerő a körülötte lévő világ alkotórészei, teremtményei alapján rajzolhatja maga elé, fogalmazhatja meg viszonyát Istenével: „Engemet uram erdemtelen bünöst meg segitettel zarnyad alatt: Ugy uram, az mint az io fyas tiuk zokta fiayt tallai es zarniay ala giöteny zoritany, melegevel meleggetny.”⁴⁵⁵ Szent Ágoston elmélkedésében meseszerűen mondja el útkeresését. V.

Proppal⁴⁵⁶ élve, a keresés funkcióját ismétli meg többször, tehát ugyanaz a menet alkot egy narratívasort: „Ertekezem az levegö es eltetö egtöl: minden szep zengö, eneklö külömb fele madarakcal föl ekesetet eg, te vagye az en Istenem: mi te Istenid nem vagiunc niluan hirdetec:

kerdem az menyet, napot, holdot, es chillagokat, azt felelec hogy üc nem en Istenem: föl kialtuan mondec mind azokhoz, melyec testemet körniül vettec mondgyatoc valamit az en Istenem felöl, kit ismertec? nagy kemeny szoual föl iuöltenec, ü teremptet, es alkotot minket.

Ezec utan meg kerdem az földnec nagy temerdekseget, ielenek meg, te vagye az en Istenem

      

452PÉCSI 1988. 115r–115v. 

453ECSEDI BÁTHORY 1984. 19. 

454PÉCSI 1988. 128v–134v., CAPUT XXXI. Ubi Deus habitet. Quod per sensus non invetiatur Deus. Quid Deum quaeramus. Creaturarum de Deo Testimonium., Soliloquia. In: MIGNE 1887. 887–890.

455ECSEDI BÁTHORY 1984. 17. 

456PROPP 2005. 27–114. 

vagy nem? Erös szozattal felele, en nem vagyoc, hanem altala teremptettem (…). Azert az teremptet allatoknac kerdesec, es esmeretsegec igen meliseges feleltec, es bizonsag tetelec az Isten felöl nagy, miuel hogy egyenlökeppen kialtiac, az Isten teremptet minket.”⁴⁵⁷

Megfogalmazza, hogy Isten megismerésével jutott el önmaga ismeretéhez. De milyen ez az ismeret? „Nem vgy esmertelec mint vagy magadnac, hanem esmertelec valamint ennekem vagy (…) es nem nalad nekül, hanem te benned.”⁴⁵⁸Hálát ad, dicsőít, kontemplatív módon bemutatja Istent, de egyre fokozódik a bűnbánat érzése is, a meghajlás e mindenható Isten előtt:

„Egedül chac temagad neuesztettel az Szent Irasban mindenhato Istennec.”⁴⁵⁹ A szóló egyre inkább érzi az elpazarolt idő vétkét. A saját életút alapján megfogalmazott elmélkedés beszélője leírja, hogy neki már kötelessége hirdetnie az Istent. A megformált elmélkedés az olvasók felé ezt végre is hajtotta, és hogy ténylegesen kimondta a hithirdetés feladatát, az olvasók is megérezhették az élő hit hiteles üzenetét: „de bizonyara vram, iay az kic felöled halgatnac, mert nalad nekül az chachogoc meg nemulnac. En sem halgatoc vram Istenem.”⁴⁶⁰

Az imádságos elmélkedés hosszú folyamatában újra és újra vallomást tesz rövid tagmondatokban a megváltottságáról. A rákövetkező rész teljes hittel való vallástétel és dicsőítés. Az Istennec külömbfele io tetemeniröl⁴⁶¹ című fejezet hálaadó öröm és csodálkozás az ember teremtett léte felett. A csodálat és a magasztaló csodálkozás örömteli hangján mondja el, tisztázza önmaga előtt, egyben rajongó alázattal is szólva, hogy a teremtő mennyire és hogyan szerette őt mindig, és szereti a jelenben is: „tellies szivemböl szeretni foglac tegedet, tellies elmem, es minden belsö es kilsö tagaimnac reszeivel, mert elöször szerettel engemet: Es honnan vagyon ez ennekem ö mennec földnec, es az melisegnec teremptöie, ki semmi iosagomnekül nem szükölködöl? honnan vagyon az, hogy szerettel engemet? O bölcheseg ki az nemaknac szaiokat föl nytod: kialtal lettec mindenec, nilatkoztasd meg szamat, es adgy dicheretre valo szozatot, hogy hirdethessem minden io tetemenidet, melyekt velem chelekettel kezdettul fogva.”⁴⁶² Isten adta a létét, de nem akármilyen létet adott neki! „Akartad, hogy legyec azoc közül, kiknec engettetetet hogy legyenec, mert en vagyoc, es azoc közül kiknec engettetet hogy legyenec, nevekedgyenek, mert vagyok, es nevekedem.” Az önmagára való rácsodálkozás rácsodálkoztatja Istenre is. Látja, hogy egészben nem tudja megérteni, fölfogni, hogy Isten teremtése mért olyan, amilyen. Csodálkozva felkiáltó kérdéseket tesz fel: „Honnan vagyon       

457PÉCSI 1988. 130r–130v. 

458Uo., 134r. 

459Uo., 132v. 

460Uo., 133v. 

461PÉCSI 1988. 90v–92r., CAPUT VII. Amor Dei beneficiorum intuitu exeitatur. Creationis beneficium. Homo quatenus angelis inferior., Soliloquia = MIGNE, J.–P., PL, XL, Paris, 1887, 869–870.

462PÉCSI 1988. 91r–91v.

Uram ennekem ez, hogi fiad lehetec, mely üc nem lehetnec? (…) Egyetembe teremtetted az embert, es oktalan allatokat, köveket, es az földnec szep zöldülesit. Egyenlöc voltacteremptet allatid az erdemekben, mert semmi erdemec nem volt. Mert talaltatot azert bevebben az okos allatban, hogy semmint az töb teremtet allatoban?”⁴⁶³

Mind Pécsi Lukács, mind Ecsedi Báthory István művében található egy hasonló elmélkedésszakasz, amelyek a 22., illetve a 71. zsoltáron is alapulhatnak. Mindkettőben a jelen nehézségeiközepette emlékezik meg arról a beszélő, hogy Isten eddig végigkísérte életét, és szeretné, ha életében végig mellette lenne Isten. Az ágostoni Soliloquiában így hangzik ez a szakasz: „en remensegem voltal, anymnac emleitül fogua, elöl veven engemet, utaimat igazgatuan melyeken iarnec hogy dichösegednec hazahoz intnec minec elötte annyamnac mehebe formalnal, esmertel engemet, minec elötte születtetnem, valami neked teczet, mind az rendeted felölem, el titkolt vegezesidben”⁴⁶⁴ Ecsedi Báthorynál így hangoznak az összehasonlításba bevonható sorok: „ Ki az en Atiamat epyted, es az en zegeny aniamat te zegeni zolgalo leanidat zolitad mikoron kedeeg meg nem elnek es nem volnak. Ki parancholad es ottan fogantatam, mondad s ottan zülettem, akarad, es legottan közönseges iyett vökk, gondom viseled míg teneked ugi laccek: (…) Fel tortottal fel neueltell, daykalodall mint tefiaddall, kit zületesemtöl fogva sok niavaliakonn haboztattal.”⁴⁶⁵

5.2.3. Elsősorban tÁ1 lelkiségét és gyakorlatát megmutató imaszövegek

A következőkben tÁ1 felé nyitó imádságos elmélkedéseket fogok jellemezni. Ecsedi Báthory István a hetvenkettedik caputban a töredelmesség gyakorlatának eszközeit kéri, hogy tÁ1-be juthasson. A kegyelemre kevésbé és jobban megnyílt imavégzések megvalósításához is kéri az erőt. Minél inkább áT2 és tÁ1 állapotára koncentrál, annál inkább fohásszá válik a töredelmességet és imádságos lelkületet kérő szó. Leginkább áT1 állapotára vonatkozik a kérés:

„Isteni zentsegess buzgosagokatt, iaigtasokat, syrasokat poenitenciatt, chiak az Christus altall       

463Uo., 94r. 

464Uo., 121v. 

465ECSEDI BÁTHORY 1984. 87. 

te benned valo bizodalmatt indichi erösichi mind vegiglen.”⁴⁶⁶ Ahogy a töredelmesség gyakorlására vonatkozó kéréseken végigmegy, egyre inkább a bensőségesebb áhítati állapothoz jut el. Melyben az ember a maga esendőségét látván egyre inkább odaadja bizalommal az Istennek az életét. Kéri, hogy bármilyen módon is fordul Isten felé, az teljes szívből történjék, a Szentlélektől áthatva tegye azt. Külön kéri, hogy a Szentírás szavaival szólhasson. A lectio, az imádság és a meditáció gyakorlata szépen ötvöződik ebben a szövegrészletben. „Hogi az en imatsagaimnak ideienn, kik vagi nielvemmell vagi irasommal vagi fohazkodasimmal uagy te zentsegettöll inditatott gondolatimbol leznek es voltanak, En ream ugiann ream forrianak, buzogianak lelkemben zivemben, zolassimis az zep zentirasok zerent legenek es formaltassanak uram tölled (…) mikoron en imatkozom, ne en zolliak hanem en zent atiamm az te zent lelked zollion en bennem.”⁴⁶⁷ Kéri, hogy minden képmutatás nélkül végezze a tudatos bűnbánati gyakorlatot: az Istenhez forduló lelkület egyik előkészítő és megújuló eszközét, és a kegyelemre nyitottságot előhívó eszközt: „Orcamon hipocritasag neküll ualo syrasomnak ala foiasaual könihullatasimnak ala görgeseuel.”⁴⁶⁸ Végül az fogalmazódik meg, hogy mindig szólhasson, és így egyben bármikor az Isten töltse be őt, megoltalmazza az önmagában gyenge embert: „Mikor enn nem aluszom, az en bünös elmem chiak tegedet uigiazzon, es almomban tegedett erezzelek (…) es az ö ruhaianak zenteges zegeliehez kapdoshassak (…) Ö felsége altal agiad ha ki zörgethessek es örökke kerhessek lelki kenieret, testitis eltembenn mind efelkor es mindenkor.”⁴⁶⁹

Az áT1, áT2 illetve tÁ1 típusú imádságos elmélkedésekben is megtalálható a mélyebb töredelem kérése. Az áT2-ben a kegyelemre már valamennyire kinyílt az Isten felé törekvő ember. Az áT1 állapotán túljutva feltételezhetjük, hogy elvileg a megfelelő töredelmességi, ájtatossági hang kialakult. De mégis sok esetben ott van az áT2-ben a megfelelő töredelmesség kérése Istentől. Ebből két dologra lehet következtetni. Egyrészt a megfelelő imádkozás, elmélkedés és a töredelmes lelkület az Isten kegyelme által működhet az emberben, így ehhez is kérni kell ismételten Isten kegyelmét. Másrészt pedig, ha úgy értelmezzük, hogy az imádságos elmélkedésben a beszélő az áT1 állapotát kéri, azt láthatjuk, hogy a léleknek abban, hogy teljesen az Istennek adhassa figyelmét, ilyen nehezebb töredelmességi fázisokra is szüksége van. Ebből szintén két következtetést lehet levonni. A bűnbánatot jobban hangoztató szövegek fakadhatnak ténylegesen nehéz helyzetből, úgy, amikor a szóló Istentől is távol érzi

      

466Uo., 135. 

467Uo., 135. 

468Uo., 135. 

469Uo., 135–136. 

magát. Ugyanakkor az ilyen típusú megszólalás vagy szövegek tudatos eszközül szolgálhatnak a mélyebb töredelmességre. A léleknek ezt a fajta figyelmét és megindultságát akarják ilyen módon a vallási életükben gyakorolni. A protestánsok a bűnvallást mint Isten felé fordulási módot eleve kiemelik, a katolikusoknál a gyónás szentségére készülés lehet erre kiemelten kedvező alkalom.

Az Idvössegünknec keszetteseröl⁴⁷⁰ című Pécsi-féle elmélkedés következő sorai vonatkozhatnak mind a négyféle lelkiségre. A tudatos áT1-beli állapottal céljukat elérni kívánva: „adgy nekem töredelmesseget, es könyühullatasimnac kutfeiet fökeppen mikor köniörgesimet, es imadsagimat elödben viszem”.⁴⁷¹ Az ezután jövő sorok pedig inkább áT2 és tÁ1 állapotára vonatkoztathatóak: „midön dicheretedre enekelec, midön valtsagunknac eltitkolt rendit, irgalmassagodnac nilvan valo ielet, elö hozom, es rola emlekezem, midön az szentoltaroknal, noha meltatlan alloc, kiuanvan fölsegednec aldozni, amaz chudalatos, es menyei aldozattal.”⁴⁷² Az egység a áldozásra való előkészületként is felfogható a szentségre utalás révén: „hogy lelkednec idvössegere, ehessem szent testednec eledelet.”⁴⁷³

Másutt is előfordul az áT1-re jellemző sajátság mindenféle ájtatossági állapotra (gondolhatunk a lectio divina lépéseire is) való kiterjesztése: „cheleked ez irgalmassagot uelem (…) hogy valamikor felöled gondolkodom, szolloc, iroc, auagy olvasoc, felöled beszellec, valamikor emlekezem, elötted alloc, dicheretet, imadsagot, es aldozatot chelekszem, mindenszer szent szined elött, nagy könyühullatassal sirhassac”⁴⁷⁴; „enged az siralomnac malaztyat, melyet fölött igen kiuan az en lelkem.”⁴⁷⁵

A kontemplatív elmélkedés jellemző megnyilvánulási módjait gyűjti egybe ez az elmélkedésrészlet: „Kedvem vagyon hogy fölsegednec fenyesseget szemlellyem, midön mindenfele iauaid szivemet gyönyörködtettic, mentül inkab gondolkodom felöled, es nezlec, anal inkab szeretetedben vgan meg lankadoc, kiuansagodban szüntelen, es edes emlekezetedröl fölötte igen gyönyörködöm.”⁴⁷⁶ A magasztalásnak, a dicsőítésnek, a hálaadásnak, a kontemplációnak van áT2-be vagy tÁ1-be tartozó megnyilvánulása. Az adott elmélkedés fakadhat kifejezetten az állhatatosság élményéből, de az ünneplő elmélkedés tartozhat a kegyelemre boldogan megnyílt, természetesen az állhatatosságot is tartalmazó állapotba, csak éppen nem annak felszabadító öröme jelenik meg, hanem a kegyelemben teljes lélek Istenhez       

470PÉCSI 1988. 158r–159r., CAPUT IX. In iis solamen ex Deo non deest., Manuale. In: MIGNE 1887. 955–956.

471PÉCSI 1988. 158v. 

472Uo., 158v. 

473Uo., 159r. 

474Uo., 61r. 

475Uo., 61v. 

476Uo., 33v. 

való vigassága. Ezzel összefüggésben idézek egy gondolatot: „Az emberi sziü, ha az örökeualosagnac kiuansagában nem foglalatos, soha alhatatos nem lehet.”⁴⁷⁷ Ez magában foglalja azt, hogy az igazi állhatatossághoz szükséges az örökkévalóság gondolata is, de magában az erre irányuló tiszta vágy inkább áT2-be és nem tÁ1-be tartozik.

Az Isten megismerhetőségére vonatkozó néhány jellemző szövegrészletet mutatok be az alábbi idézetekben, melyekben a lectio divina elemei nagyon szépen együtt vannak: „Kivanok felöled szollani, boldogsagod es dichöseged felöl naponkent olvasni, es az mit ollvastam gyakorta sziuemben forgatnom (…) Ez az oka, hogy az szent irasnac gyönyörüseges mezeiben be lepec, szep zöld füveit szaggatuan, es szeduen, oluasuan eszem, gyakorta azt kerö, es vegezetre öszue gyüituen emlekezetre elmemnec fö szekiben helheztetem, hogy ez keppen edessegedet meg kostoluann, ez nyomorult vilagnac keserüseget annira ne erezzem.”⁴⁷⁸ Az értekezés 25–26. oldalán írtam a korai szerzetesség Szentírással való kapcsolatának néhány olyan alapfogalmáról, mint a meditáció, rumináció és ide kapcsolódóan az Isten igéjével való folyamatos foglalkozásról. A pszeudo-ágostoni fordítás előbbi szövegrészlete ezt a témakört nagyon szépen megmutatja előttünk. A lectio divina eszközeivel történik meg Isten mélyrehatóbb megismerése.

A következő idézet azt foglalja magában, hogy az emberi bölcselet, tudomány bármekkora legyen is, Istenről kellő tudással, teljességgel még sem szólhat. A mindenható Isten mibenléte nem írható meg vagy mondható el az emberek által: „Embernec elmeie meg nem foghattya, semmi ekessen szolasnac beüseges igei, ki teryesztet beszedi, auagy könyüuekenec

A következő idézet azt foglalja magában, hogy az emberi bölcselet, tudomány bármekkora legyen is, Istenről kellő tudással, teljességgel még sem szólhat. A mindenható Isten mibenléte nem írható meg vagy mondható el az emberek által: „Embernec elmeie meg nem foghattya, semmi ekessen szolasnac beüseges igei, ki teryesztet beszedi, auagy könyüuekenec

In document Péntek Veronika Meditáció és devóció. (Pldal 146-160)