Az imádság műfaja a vallási kiadványok között

86TÜSKÉS 1997. 21–22. 

87Uo., 22. 

88Uo., 29. 

89Uo., 29–30. 

Heltai János a 17. század első felében használatos műfajok kérdéskörét alapos rendszerezettséggel járja körül.⁹⁰ Az egyházi-vallási kiadványok szövegképező és szövegalkotó forrása elsődlegesen a Biblia volt. A műfajok a vallási önmeghatározás, hitterjesztés, hitvédelem és a közösségi vagy egyéni áhítatgyakorlás mentén formálódtak és váltak szükségessé. Például a következőkre gondolhatunk: Biblia-fordítások, hitvallások, katekizmusok, vitairatok, prédikációk, énekes- és imádságoskönyvek. A reformáció vallásgyakorlatát tárgyalva a jelen fejezet szempontjából is fontos összefüggéseket ír le: „ A reformáció vallásgyakorlatának másik nagy újítása pedig az volt, hogy a gyülekezetet a korábbinál erősebben vonta be az istentiszteletbe. Az igére a gyülekezet énekléssel vagy imádsággal válaszolt. Tehát az énekeskönyv és imádságoskönyv a másik két ide tartozó fontos kiadványtípus. Mindkét kiadványtípus szolgálhatja azonban a magánáhítatot is, amelynek meghatározóbb műfaja mégis az elmélkedés.”⁹¹

A 16. századi elmélkedések esetében nem beszélhetünk teljesen meghatározott írásmódról. Többé-kevésbé azonosak, hasonló hatásmechanizmussal dolgoznak, de mindegyik a maga struktúrájában egyedi. Az imának megvannak a maga részei, azokat nagyrészt egységesen, hasonló rendben használhatják fel az imák szerzői. Az imádság különböző részei együttesen jelennek meg attól függetlenül, hogy éppen az ima melyik része a meghatározó a többihez képest. Georg Plasger röviden megfogalmazza, hogy az imádság három mozzanatból áll: kérés, köszönet, dicsőítés.⁹² Utána viszont igyekszik jól érzékeltetni, hogy az imádság különböző beszédaktusai milyen árnyaltan jelenhetnek meg sorrendiségben, és egymással a különböző megszólalási módok milyen viszonyokat alkothatnak. Abból indul ki, hogy a kérés az imádság lényegi jellemzője, amiből három dolog következik: ha az ember Istenhez való viszonyát kérésként éli meg, akkor elismeri önmaga kicsinységét és azt, hogy szüksége van a kérésre, mert Isten elé üres kézzel járul. A második szempont ebből következik: az imádságban, mint kérésben az ember lesz jelenlevő, az Istenre való ráutaltsága egyetemes. Tehát az imádságban az ember önmagát teljesen föltárva lesz ott Isten előtt. A harmadik szempont pedig arra utal, hogy a kérésben megnyilvánuló rászorultság azt is kifejezi, hogy az ember csak Istenben bízik, és ez a bizalom reményteljes. Ezzel már Plasger el is jut a kérés formájának egy másik összetevőjéhez: „Istentől kérni azt jelenti, dicsőíteni őt azért, ami ő. Aki Istentől kér, elismeri, hogy Isten minden jónak a forrása. És ezzel dicsőíti őt.”⁹³ További példaként hozza,       

90HELTAI 2008. A témánál fontos megemlítenünk 20. század első felében íródott két összefoglaló munkát a 16.

és a 17. századi katolikus és református imádságos könyvekről: GAJTKÓ 1936.; INCZE 1931. 

91Uo., 35–36. 

92PLASGER 1998/2. 92–97., 95. 

93Uo., 95. 

hogy az Isten jótéteményeire, teremtésére és megváltására való visszaemlékezés, azaz hálaadás után a kérésnek kell következnie, mert a kérés a kegyelmet és Isten malasztját magára váró ember megszólalási módja.⁹⁴Edgar Josef Korherr is lényegében ezt írja le, mert az anamnézist a hálaadás és a dicsőítés követi, de ő is hangsúlyozza, hogy ezek egymással összefonódva jelennek meg. A keresztény imádság három alkotórészét különíti el, s a következőképpen jellemzi azokat. Az emlékezés (anamnesis) során a Szentírás és életünk alapján Istenre figyelünk, bizonyossá lesz előttünk jelenléte a történelemben. A saját életünk értelme is megvilágosodik a jelenben, ahogy figyelemmel kísérhetjük, hogy életünkben irány és értelem van. Az emlék remény forrásává lehet az ember jövőjében. Tehát Istennek a saját életünkbeli működését kapcsoljuk össze a jelennel és a várható jövővel, az üdvtörténeti folytonosságra tekintve.

Az imádkozó megvallással (homologia) és dicsőítéssel (doxologia) jeleníti meg imádsága helyszínén Istent, akinek létéről az anamnézisben már megbizonyosodott. Didaktikai szempontból különbséget kell tenni, hogy a megvallás során magunkat valljuk-e valaminek, vagy pedig vallomást teszünk valaki előtt. De a kettő megfelelő esetben szorosan összefügg. A helyes befelé fordulás során már a lélek kifelé, Isten felé is kezd vallomást tenni. Az ember, ahogy önmagára tekint Isten előtt, csak őszintén szólhat magáról és tiszta szándékkal. A dicsőítés helyes megvalósulásában is fontos, hogy érezzük, azt Isten előtt tesszük. Az imádkozás alatt Isten közreműködésének eredményeképpen a Szentlelket hívjuk kérés formájában (epikloris). Az elmélkedések mind formailag, mind terjedelmileg jóval meghaladják az imák, rövidebb könyörgések formáit. Az elmélkedések közvetlenül Isten előtt vagy Istenhez szóló formája eleve magában hordozza az ima különböző beszédmódjait, és megtalálható a zárt imádságok sorrendben álló összetevőinek a követése. De fontos jellemző az is, hogy nem azonosulnak az imák kerek, zárt formájával, hanem azt szétbontják, az ima egy-egy része az elmélkedésben sokkal összetettebb struktúrát valósíthat meg.⁹⁵

Kálvin kétféle imádságot különít el, miszerint egyrészt minden pillanatban törekednünk kell az imádságos lelkület megteremtésére.⁹⁶ Másrészt, amikor valamit külön kérünk, amikor valamilyen szükséghelyzetben vagyunk, akkor is szólunk Istenhez. Az Institutio III. részének 20. fejezetében négy dolgot tart szükségesnek a helyes imádkozás gyakorlásához:

1. Isten a Szentlélek által segíti a helyes imádkozást

94Uo., 95. 

95KORHERR 38–42. 

96KÁLVIN 1993. 237. 

2. Komolyan érezzük azt, hogy szükségünkben rászorulunk Istenre 3. Isten előtt teljes alázat szükséges, méltóságunk elhagyása

4. Teljes alázatossággal, de mégis a meghallgatás biztos reményében kezdjünk el imádkozni.⁹⁷

Kálvin megjegyzi, hogy Isten a nem tökéletes hitből vagy a nem tökéletes bűnbánat hangján megszólaló imákat sem utasítja el, mivel az ilyen imák által is fejlődhet a hit. Az ötödik zsoltár magyarázata kapcsán ezt írja: „Az imádság értéktelen mindaddig, amíg nincsen kapcsolatban a reménységgel, mely értelmünket a várakozás magasságába emeli (...) Dávid azt akarja mondani, hogy miután gondját Isten szívére helyezte, feszülten várja, míg valóban meg nem mutatkozik, hogy Isten meghallgatta őt (...) Ha valaki Isten kegyelmére hagyatkozik és azt kívánja, az vár is arra türelemmel.”⁹⁸

Szenci Molnár Albert Imadsagos könyvecskéjében⁹⁹ öt dolgot sorol fel, ami a keresztyéni imádsághoz (mely az Isten előtt kedves) szükséges:

1. Az Istennek ígéreteit kell meggondolni

Eszünkben kell tartani, hogy ígéretünk van Istentől

Eszünkben kell tartani, hogy ígéretünk van Istentől, hogy könyörgéssel fordulhatunk hozzá, és meg fog minket hallgatni. Isten ígéretében nem szabad kételkedni, hanem a könyörgésben szükséges arról megemlékezni, mert ebből nagyobb bátorságot és bizodalmat vehet a hívő könyörgése. Hangsúlyozza, hogy az Isten sokkal igyekvőbb az embereknél: „hogy ő sockal szorgalmatosb mi erettünk és haylandob s készeb az meghalgatásra, hogynemmint mi volnánc az kérésre és elvétekre.”¹⁰⁰ Kiemeli, hogy a hatásos könyörgéshez kell, hogy Istenben semmiképp ne kételkedjünk. Az erős hit szükség idején is nyugodalomban és csendben tartja a szívet, hogy elvehesse az Istennek ajándékát.

2. A könyörgésnek méltóságárul

Nem azt kell nézni, méltóak vagyunk-e Isten elé járulni könyörgéssel vagy sem. Hanem „az Isten ígéreteinek állhatatos igasságában”¹⁰¹ kell Istenhez fordulnunk. Ugyanakkor azért leszünk méltóvá a meghallgattatásra, „mert az mi méltatlanságunkat érezzüc és esmerjüc, és magunkat       

97Uo., 232–233. 

98Uo., 240. 

99SZENCI 2002. 

100Uo., 30. 

101Uo., 30. 

egyedül az Istennec jóvoltára irgalmára bizván, jó hittel és bizodalommal merünc könyörgeni.”¹⁰² Szenci ezt is megfogalmazza: „noha te méltatlan vagy, de ö téged ugyan mégis meghalgat, hogy megtartsa és meg állya az mit ö igért és fogadott.”¹⁰³

3. Az Istennel szembeni magatartásunk

Az imádkozó hívőnek bizalommal kell fordulnia Isten gondviselése felé, akkor is, ha a kéréseit nem úgy teljesíti, ahogy azt a fohászkodó hívő elsőre elgondolja, szeretné. „Így tanít Szent Pál Apastal is: hogy az Istennec ez szokása, hogy ő minden dolgokat sockal különben, más módon és sockal jobban czelekedjéc meg, hogynem az mint mi ötet kérjüc, avagy a dolgot érthessöc, (...) és megtudgyuc azt, hogy igen kiczinyec és értéktelenek vagyunc mi arra, hogy mi az Úr Istennec az mi könyörgésünkbe, valami tzilt, időt, helyet, módot, utat és egyeb környül állást adhatnanc és szabhatnanc eleibenn.”¹⁰⁴

4. Az könyörgésnec ideje

„Szüntelen és minden idöben szükség az embernek könyörögni”,¹⁰⁵ de mivel ezt nehéz az emberi gyengeség miatt megtartani, fontos, hogy legyen a napjainkban tudatosan az Isten felé fordulásra meghatározott időnk. Ezért fontos, hogy be legyenek illesztve az imák a mindennapi általános tevékenységeink mellé. De ezeket nem igazán áthatónak tartva kiköti, hogy igenis naponta külön az Istenre is szánjunk időt. S ha magunk vagy felebarátunk valami szükséghelyzetben van, amennyire csak lehet, szüntelen kell könyörögni. (Ehhez lehet jó segítség az imádságos könyv, mely az olvasás révén tudja segíteni a kellő figyelem felkeltését, ébrentartását.)

5. Az imádság lehetséges legteljesebb formája

A Mi Atyánk a legteljesebb formája a könyörgésnek, összességében a benne foglaltaknak elégnek is kellene lenniük az emberek számára. De Szenci írja, hogy a Szentírásban is vannak más imádságok, és az istenfélő lelkek is megfogalmaznak a Szentlélektől áthatott könyörgéseket, melyek lényegükben ugyanazt mondják. Mivel a Mi Atyánk minden olyat magába foglal, ami egy embernek a javára szolgál, legyen példa abban, amikor valaki tulajdon szívével imádkozik, hogy ebben az összhangban tudjon Istenhez szólni, és hogy a megfelelően

102Uo., 30. 

103Uo., 31. 

104Uo., 33. 

105Uo., 34. 

megfogalmazott imával a lelkét minél nagyobb megnyugvással tehesse le.¹⁰⁶ Korherr jelzi, hogy már Pál Apostol is ír a rómaiakhoz címzett levelében egy imádságpedagógiai szempontból fontos tapasztalatról: „mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk”¹⁰⁷ (Róm 8,26).

Az imádság így bizonyos értelemben keresés, „keressük”, hogy miért imádkozunk, és kutatjuk, hogy imádkozzunk.”¹⁰⁸ Isten hallgatásáról pedig ezt írja: „Isten hallgatása többet jelent, mint hogy Isten nem hallgatja meg kérésünket, vagy nem vigasztal minket, vagy nem válaszol imádságunkra.”¹⁰⁹