„A római történelem leírásába kezdve szükségesnek tartom felsorolni azoknak a népeknek a határvidékeit, amelyek fölött a rómaiak uralkodnak. Ezek pedig a következők: az Ókeanosban a britek legnagyobb része, Héraklés oszlopain ke-resztül e tengerbe hajózva – s körutat téve –, ugyanazokig az oszlopokig vissza-térve valamennyi szigeten ők uralkodnak, és a tenger mentén lévő összes száraz-földön is. Ezek közül az első jobb kéz felől a maurusiosok tengerparti népe, és más libyai népek egészen Karthágóig, tőlük a szárazföld irányában a nomádok, akiket a rómaiak numidáknak neveznek, s vidéküket Numidiának. Aztán más li-byaiak, akik a Syrtisek körül laknak, egészen Kyrénéig, aztán maga Kyréné, és a marmarisiak és az ammóniosok és a Mareia-tavánál lakók, aztán a hatalmas vá-ros, amelyet Alexandros alapított Egyiptom partvidékére, aztán maga Egyiptom, a Níluson felhajózva egészen a keletre lévő aithiopsokig, a tengerparton haladva pedig Pélusionig. A hajózás irányát megváltoztatva, körben haladva Syria és Pa-laistiné, s fölöttük Arabia egy része következik. A palaistinéiek után a partvidéket a phoinikiaiak lakják, a phoinikiaiak mögött Koilé-Syria található, s a tengertől az Euphratés-folyóig fölfelé haladva a palmyraiak földje, és a palmyrai homoksiva-tag fekszik, amely elnyúlik az Euphratésig. A syriaiak után a kilikiaiak követ-keznek, az ő szomszédaik a kappadokiaiak, s az armeniaiak országának egy ré-sze, amelyet Kisebbik-Armeniának neveznek. Az Euxeinos-tenger mentén más pontosi népek is laknak, akik a rómaiak alattvalói. A syriaiak és a kilikiaiak erre a (ti. a Földközi-) tengerre néznek, az armeniaiak és kappadokiaiak területe azonban a pontosi népekig és a szárazföld felé az úgynevezett Nagy-Armeniáig terjed. Ez az ország nem a rómaiak alattvalója, hogy adót kellene fizetnie nekik, hanem lakói maguk állítják királyaikat országuk élére. Kappadokiából és Kili-kiából leereszkedve Iónia felé hatalmas félszigetet találunk, amelynek jobb olda-lát az Euxeinos, a Propontis és a Helléspontos határolja, aztán az Égei-tenger, bal oldalon pedig a Pamphyliai- vagy Aigyptosi-tenger (mindkét néven említik) öleli körül a félszigetet. Ennek egyes vidékei az Aigyptosi-tengerre néznek, így Pamphylia, Lykia és utánuk Karia egészen Ióniáig, mások pedig az Euxeinosra, a Propontisra és a Helléspontosra, így a galaták, a bithyniaiak, a mysök és a
phry-gök hazája, a szárazföld belsejét pedig a pisidiaiak és a lydök foglalják el. E né-pek lakják a félszigetet, s ők valamennyien a rómaiak alattvalói.”1
A 2. században Appianosz ezekkel a szavakkal kezdi római történeti művét, amelynek fennmaradt részei a kezdetektől a polgárháborúk koráig adják elő a rómaiak történetét. A mű narratívája a rómaiak háborúi, illetve földrajzi egysé-gek szerint szerveződik, amivel Appianosz minden bizonnyal hérodotoszi és polübioszi mintát követ. A császári adminisztrációban is feladatokat vállaló szerző előszavában felvázolja, feltérképezi az ő korában fénykorát élő Római Bi-rodalom hatalma alá tartozó népeket, területeket. A részletes felsorolás a törté-netírói előképekre való versengő utalás szándéka mellett jól mutatja, hogy a ró-maiak elképzelései az őket körülvevő világról inkább a népekre, semmint terüle-tekre koncentráltak,2 valamint azt a büszkeséget, hogy a birodalom az ismert vi-lágot vagy legalábbis annak nagyobb részét magában foglalja.
A Római Birodalom az 1. és 2. században az akkori világ népességének szá-mottevő hányadát foglalta magába, a világ talán legfejlettebb gazdaságát működ-tette, lakói számára pedig maga volt az ismert világ vagy világmindenség. A ró-maiaknak ugyan voltak gyér ismereteik a Távol-Keletről, s benne a Han-dinasz-tia Kínájáról, de az messze kívül esett politikai és gazdasági földrajzuk horizont-ján. Közvetlen és intenzívebb kereskedelmi kapcsolataik a mai indiai partvidé-kig, Ceylon szigetéig terjedtek.3 Északon a rejtélyes Thule szigete alkotta a ha-tárt.4 A rómaiak földrajzi horizontja meglehetősen szélesnek nevezhető, nem is beszélve a közvetlen uralmuk alatt álló birodalomról, amely magában foglalta a Földközi-tenger teljes partvidékét, s nagyjából 9 millió négyzetkilométert tett ki.
A rómaiak mentális térképén birodalmuk tér és időbeli határok nélkül létezett, egyszerűen szólva végtelen és örökkévaló volt.5 E gondolat ellenére figyelem-reméltó erőfeszítéseket tettek a hatalmas terület lehatárolására, felmérésére és nyilvántartására. Appianosz (és mások) szövege mellett közismert tárgyi példája ennek Agrippa világtérképe vagy a Peutinger-térkép (Tabula Peutingeriana).6
Miközben makroszinten a térképek és útvonalhálózatok, addig mikroszinten a földmérők tevékenysége a példa arra, hogy a rómaiak megkísérelték rendezett
1 Appianosz: Rhóm. praef. 1–2. (Németh György fordítása)
2 Daniel J. Gargola: The Shape of the Roman Order. The Republic and its Spaces. Chapel Hill 2017. 55.
3 Székely Melinda: Kereskedelem Róma és India között. Szeged 2008.
4 Grüll Tibor: Orbem terrarum subicere. Világbirodalmi törekvések és földrajzi ismeretek az ókori Rómában. Ókor 17/1. (2018) 71.
5 Kozák Dániel: Imperium sine fine. A világbirodalom ígéretének intertextuális háttere Vergilius Aeneisében. Ókor 17/2. (2018) 60–70. és Grüll T.: Orbem i. m. 61. skk.
6 Grüll Tibor: Ubique fines. Határok és határkövek a Római Birodalomban. Ókor 12/1. (2013) 48–53. Grüll T.: Orbem i. m. 66–70. Agrippa térképéhez lásd még Mary T. Boatwright:
Visualizing Empire in Imperial Rome. In: L. L. Brice – D. Slootjes (eds.): Aspects of Ancient Institutions and Geography. Leiden–Boston 2015. 235–237.
formában számontartani a hatalmuk alatt álló területet. A termőföldek és az újonnan alapított telepes városok (colonia) területének felmérése egy jellegzetes rend-szert dolgoztak ki, amely centuriatio néven ismert. Ennek a párhuzamos és me-rőleges mezsgyékre épülő parcellázási módnak a nyomai szinte az egész biroda-lomban megtalálhatók, és a régészeti feltárásoknak köszönhetően egyre újabb esetei kerülnek elő.7
A földmérési vonalhálózatokon túl a feliratok is arról tanúskodnak, hogy a földmérők tevékenysége az egész birodalomra kiterjedt. Számtalan epigráfiai emlékünk van Hispaniától Dalmatián át Krétáig, amelyek bizonyítják vagy erő-sen valószínűsítik földmérők tevékenységét. Területrendezések és határviták,8 valamint a földmérők sírfeliratai9 mutatják, mennyire elterjedt volt birodalom szerte a földmérők munkája. A szakma gyakorlati művelői az egész birodalom terüle-tén nyomokat hagytak maguk után.
A gyakorlati alkalmazáshoz elméleti irodalom is társult, amelyet egy, a késő ókorban összeállított, manapság Corpus Agrimensorum Romanorum címen szá-montartott gyűjtemény formájában maradt az utókorra. Első fennmaradt kézirata egy 6. századi kódex. Ebben a gyűjteményben különböző hosszúságú, tárgyú és műfajú munkák találhatók. A terjedelmesebb alkotások szerzői: Frontinus, a két Hyginus, Siculus Flaccus és Balbus mind a Római Birodalom fénykorában (Kr.
u. 1–2. század) alkották meg értekezéseiket, amennyire a rendelkezésünkre álló elszórt adatokból, utalásokból kikövetkeztethető.10
Egy részük saját maga is működött gyakorlati földmérőként, legalábbis erre utal, hogy olykor egyes szám első személyben nyilatkoznak földmérési tevékeny-ségről. Hyinus pályafutása során például kapcsolatba került a Vesta szüzekhez tartozó földekkel, illetve azok térképi rögzítésével (84, 14–15C). Járhatott Cyre-ne tartományban (88, 33C), amellyel kapcsolatban az ún. királyi földekről ad le-írást, továbbá Samniumban (96, 30C), ahol a Vespasianus féle területrendezés sajátosságait írja le. Pannoniáról is vannak ismeretei (88, 10–21C), amelyekről, bár igen részletesek, nem derül ki, vajon első kézből, saját tapasztalatból
7 Luciano Bosio: La centuriazione romana della X Regio. In: Aquileia nella „Venetia et Histria”.
(Antichita Altoadriatiche 28.) Tipografia Chiandetti, Udine 1986. 143–156.; Marianna Bres-san – Gaspare De Angelli: L’agro di Concordia Sagittaria in etá romana. Nuovi dati sulle strade per il Norico, la via Annia e la centuriazione. In: Percorsi nel passato. Miscellanea di studi per i 35 anni del gravo e i 25 anni della fondazione Colluto. Ed. Alberto Vigoni. Fonda-zione Antonio Colluto – Gruppo Archeologico del Veneto Orientale. Rubano 2018. 102–105.;
Maurizio Buora – Stefano Magnani – Caterina Previato – Sabrina Zago: Il sistema di smaltimento delle acque di Aquileia tra vecchi e nouvi dati dagli scavi per le fognature moderne (1968–1972). In: Antichita Altoadriatiche 87. Trieste 2018. 71–72.
8 Például: CIL 3. 14377 és AE 1974, 682 (Kréta). CIL 3. 6872 (Galatia). CIL 3. 9864a (Dal-matia). CIL 10. 1018 (Itália). CIL 2.2349 (Hispania). Vö. Brian Campbell: The Writings of the Roman Land Surveyors. London 2000. 454–467.
9 Például: CIL 8. 12639. CIL 5. 6786. AE 1980, 0053.
10 A szerzőkhöz általában Campbell, B.: The Writings i. m. xxvii skk.
maznak-e. Cyrene (Africa) és Samnium (Itália) esetében viszont az egyes szám első személyű igealak, valamint az aprólékos leírás megkockáztathatóvá teszi azt a feltevést, hogy ezeken a tájakon Hyginus személyesen is megfordult.
Siculus Flaccus a parcellák határolásáról szóló szövegben két problémát em-lít: a szomszédok elszántják, felismerhetetlenné teszik a telekhatárokat; valamint az egyes gazdák földdarabjai nem egy tagban, hanem szétszórtan helyezkednek el (118, 10–20C). A konkrét földrajzi helyhez nem kötött, tkp. tankönyvszerű le-írásban Siculus Flaccus végig többes szám első személyben ír, ami máshol is előfordul szövegében. A többes szám első személy ellenére azokon a helyeken következtethetünk személyes bevonódásra, tapasztalatra, ahol a megadott hely-szín részletekbe menő leírását adja. Ilyet találni Pisaurum (ma: Pesaro, Olaszor-szág) territoriuma esetében, ahol arról ír, hogy a folyó medrét kivették a felmé-résből (124, 11–22C). Hasonló a helyzet Beneventumnál (ma: Benevento, Olasz-ország), ahol a felmérésnél alkalmazott mértékekről ír (126, 15–16C).
Minden bizonnyal a gyakorlati tevékenységet folytatók közé tartozik az egyik legbiztosabb datálású szerző, egy bizonyos Balbus, aki hadmérnökként vett részt a dák háborúkban. Ő egy bizonyos Celsushoz levél formában írt értekezésében11 semmilyen földrajzi helyet nem nevez meg, leszámítva persze azt, hogy említi a dák háborút (imperator victoria Daciam proxime reservavit), illetve azt, hogy bizonyos mértékegységek, dimenziók nevénél megadja, hogyan nevezik azt a görögök (Graeci, Graecorum stb.).
Hyginus, Siculus Flaccus és Balbus működése leghamarabb Domitianus ural-kodására vagy inkább valamivel későbbre, a második század első felére keltez-hető. Felületesen nézve földrajzi horizontjuk Daciától és Pannoniától Italián át Cyrenéig terjed, de vélhetően személyes tapasztaláson alapuló utalásaik zöme tkp. az Appennini-félszigetre korlátozódik. Pisaurum az Adriai-tenger partján ta-lálható, Beneventum a közép-itáliai Samnium térségének egyik városa volt, ahol a rómaiak Kr. e. 264-ben alapítottak coloniát.12
Az említett három szerző idősebb kortársa lehetett az a náluk jóval ismertebb Sex. Iulius Frontinus, akinek szintén tulajdonítanak 4 rövidebb értekezést a föld-mérés tárgyában. Frontinus a Kr. u. 1. század második felében fényes politikai kar-riert futott be. Több éven át kormányozta Britannia tartományt, harcolt Domitia-nus germán háborúiban, majd Asia helytartójaként is feltűnik egy kis-ázsiai fel-iraton. Élete során háromszor viselte a consulságot (Kr. u. 73, 98, 100), és különö-sen nagy szerepe lehetett a Domitianus meggyilkolását követő másfél évben
11 Dan Sebastian Crisan – Calin Timoc: Inginerii imparatului Traian (I). Mensorul Balbus. Die Ingenieure Kaisers Trajan (I). Balbus der Mensor. Analele Banatului 12–13. (2004–2005) 157–169.
12 Gérard Chouquer – François Favory: Les paysages de l’Antiquité. Terres et cadastres de l’Occident romain. Paris 1991. 130.
zajlott dinasztiaváltásban. Tevékenységére a korabeli irodalom alkotói is reflek-táltak; Tacitus, ifj. Plinius, Martialis munkáiban rendre feltűnik Frontinus neve.13
Fontinus nevét – politikai pályafutása mellett – saját művei is fenntartották.
Mindhárom munkája, köztük a Strategemata című hadtudományi összefoglalás, technikai jellegű volt. 97-ben Frontinus viselte a curator aquarum tisztségét, va-gyis ő volt a Róma városának vízellátásáért felelős tisztségviselő. E feladatához kapcsolódóan írta meg De aquaeductu urbis Romae vagy röviden De aquis cí-men ismert értekezését. Ha ebben vizsgáljuk, milyen földrajzi horizontra figye-lemmel alkotta meg munkáját Frontinus, azt találjuk, hogy Róma környéki topo-gráfiai pontok adják a földrajzi nevek zömét. Itália egyes városai, tájai (Capua, Apulia) említés szintjén előfordulnak e munkában.
Ez az itáliai fókusz önmagában is érthető lenne egy olyan szakmunkában, amelynek tárgya Róma városának vízvezeték-hálózata. De Frontinus némi biro-dalmi gőggel átitatva fejezi ki, hogy ez a földrajzi „szűklátókörűség” nem csupán a mű tárgyából fakad. Jóllehet vízvezetékek nem csak Itáliában voltak, s nem csak a rómaiak hoztak létre lenyűgöző műszaki megoldásokkal dolgozó vízvezeték- vagy öntözőrendszereket, Frontinus már műve elején belefojt az olvasóba a római felsőbbségét illetően felmerülő minden kétkedést, amikor azt írja, hogy a pirami-sok és a görögök minden találmánya haszontalan a rómaiak vízvezetékeivel ösz-szevetve (1.16). Ilyen elvi hozzáállás után nem meglepő, hogy a munka földrajzi horizontja lényegében Róma környéke. Frontinus azonban karrierje során szá-mos tartományban megfordult, ezért joggal várhatnók, hogy más szerzőkhöz ha-sonlóan ez az ismeret megjelenik a nem Róma specifikus munkáiban.14
A jelen tanulmány további részében Frontinus mellett a Hyginus Gromaticus-nak nevezett szakíró munkája szolgál a részletesebb vizsgálat tárgyául. Hyginus Gromaticus, aki a melléknevét csupán a másik Hyginustól való megkülönbözte-tés miatt kapta a modern szakirodalomban, biztosan Nero kora után élt, ugyanis idézi munkájában Lucanus eposzát. A szakírók közül az ő munkája követi végig a leginkább összefüggő módon a földmérés folyamatát, legalábbis ami a centu-riatio kivitelezését illeti.
Frontinus és Hyginus Gromaticus földmérési szakmunkáiban összesen negyven-nél több helynévi vonatkozású megjelölés található, amelyek között van olyan, amelyik nem köthető konkrét geográfiai ponthoz. A földmérők földrajzi horizontja
13 Werner Eck – Andreas Pangerl: Sex. Iulius Frontinus als Legat des niedergermanischen Heeres.
Zu neuen Militärdiplomen in den germanischen Provinzen. ZPE 143. (2003) 209–210. Alice König: Reading Frontinus in Martial’s Epigrams. In: Alice König – Christopher Whitton (eds).: Roman Literature under Nerva, Trajan and Hadrian. Literary interactions, AD 96–138.
Cambridge 2018. 233–259.
14 Brian Turner: The Provinces and Worldview of Velleius Paterculus. In: L. L. Brice – D.
Slootjes (eds.): Aspects of Ancient Institutions and Geography i. m. 262. kimutatta, hogy Velleius Paterculus történeti munkájában éppen ez történt, vagyis utazásai erősen befolyásol-ták történeti művének földrajzi látószögét.
szempontjából irreleváns például három tribus megnevezése (Pollia, Stellatina, Terentina), amelyek mind egyetlen Hyginus Gromaticus helyen fordulnak elő (158, 8–9C). A tribus megjelölése a hivatalos római név egyik eleme volt; ilyen minősé-gében fordul elő az adott szöveghelyen is, ami egy kataszteri térképen (forma) sze-replő adatok, nevek tankönyvszerű példája. A tribusok, bár eredeti formájukban, megalapításuk idején területhez köthetők, a későbbiekben tagjaik az egész biroda-lomban megtalálhatók, így aligha alkalmasak valamilyen földrajzi lehatárolásra.
Hasonló mondható, bár más szempontból, a népnevekről is. Az arabok, indu-sok vagy éppen Egyiptom említése egy olyan részletben fordul elő, ahol a szerző a nap égen megtett pályájáról, valamint arról értekezik, melyik tájon hogyan ala-kul az árnyék mozgása, esése. (Hyg. Grom. 148C). A görögök (Hyg. Grom. 146, 18C) feltűnése is csupán terminológiai jellegű: a bolygók távolságát a görögök egy (hemi)tonon nevű mértékegységgel adják meg. Az itáliai népnevek közül az etruszkok találhatók meg Frontinus és Hyginus Gromaticus munkáiban. Az et-ruszkok mindkét szerzőnél a földmérés tudományának feltalálóiként kerülnek elő. (Front. 8,23C; HG 134,8C) Egy műveltségében Frontinushoz vagy Hyginus Gromaticushoz fogható szerző tájékozott lehetett nem csak az etruszkok, görö-gök és egyiptomiak, hanem a birodalom határain (részben) kívül lakó arabok és indusok hozzávetőleges földrajzi elhelyezkedéséről, lakóhelyéről is, vagyis men-tális térképén nyilvánvalóan szerepeltek ezek a népek, területek, mégpedig min-den bizonnyal földrajzi konnotációkkal. Az említett példák viszont meglehetősen általánosak, nem utalnak mélyebb, behatóbb – netán személyes – ismeretre, sőt az etruszkok és görögök esetében még a térbeliség kérdése sem vethető fel.
A területek, térségek említése részben magyarázó jellegű. Ilyen található pél-dául Admedera városának szóba hozásakor, amikor Hyginus Gromaticus (142, 31C) hozzáteszi, hogy ez a település Africa tartományban van. Hasonló Umbria említése is (Hyg. Grom. 142, 24C), ami Hispellum városának elhelyezkedését adja meg. Ugyanez tapasztalható az itáliai Minturnae és Anxur városoknál, ame-lyeket Hyginus Gromaticus az in Campania kitétellel lokalizál. (142, 8C és 142, 27C), amelyet egyébként Frontinus is használ (2, 7C) Suessa Aurunca városának közelebbi meghatározására.
Campania, mint területi egység nem csak ilyen módon jelenik meg a két szer-zőnél. Ez persze nem véletlen, hiszen Campania kedvező adottságú volt mind mezőgazdaságilag, mind kereskedelmileg, s kiemelt szerepet játszott a római földkérdés történetében is. Frontinus (4, 34–35C) például megemlíti, hogy az egy tulajdonba eső szántók és erdők olykor egymástól távol esnek, mások bir-toktesteinek közbeékelődésével, ami nehézséget jelent jogviták esetén. Hyginus Gromaticus (136, 25–26C) pedig leírja, hogy a Capua körül elterülő campaniai földön a centuriatio vonalhálózatának két főtengelye, a kardo és a decumanus el-térő irányzású. Ugyanezt közli Frontinus (10, 4–5C) is, ami arra utal, hogy ez az információ egyfajta szakmai közkincs része lehetett. Campania jelentőségét mu-tatja azonban, hogy a szakíróknak részletes ismereteik voltak az itteni
viszo-nyokról. A már említett Suessa Aurunca (Frontinus 2, 7C) területén a parcellák egy részét a rigor nevű kiterjedés nélküli határvonal osztja részekre. Hyginus Gromaticus pedig Minturnae és Anxur viszonyait ismerteti. Előbbi több földosz-tás tárgyául szolgált, s ennek nyomai Hyginus Gromaticus számára is felismer-hetők. A Liris folyón túl eső részeket a centuriatio vonalhálózata tagolja, a folyó város felőli oldalán viszont a tulajdonosok bevallásai alapján állapítják meg a határokat. (142, 7–11C)15 Anxur városa esetében pedig arról ír, hogy a decuma-nus nevű főtengely irányzása a via Appia vonalát követi, vagyis maga az út szolgál tengelyül a felméréshez. Jóllehet az első telepítés (Kr. e. 329) megelőzte a via Appia építését (Kr. e. 312), de a területen több földosztás nyomai kimutat-hatók. Mindkét város esetében a második triumviratus földosztásainak nyomai-ról lehet szó, amelyre nemcsak a szöveg egy pár sorral korábbi megjegyzése, hanem régészeti leletek is utalnak.16
Ugyanebben a kontextusban fordul elő az umbriai Hispellum (142, 24–25C) városa, ahol a főtengelyek helyének kijelölésére azt az elvet választották, hogy a legjobb minőségű földterületen legyen azok metszéspontja. Hispellum (ma:
Spello, Olaszország) nem messze feküdt a via Flaminiától, amelyet az idősebb Plinius is említ, mint Umbria egyik beljebb fekvő városát.17 A földmérők tenge-lyeiről tesz említést Frontinus egy másik umbriai hely kapcsán. Fanum Fortunae környékén a tenger felé néző mezsgyéket „tengeri” (maritimus) melléknévvel je-lölik meg (10, 14–15C). A szomszédos Picenum települései is feltűnnek Fronti-nusnál egy sajátos helyzet bemutatására. Interamna Praetuttiorum (ma: Teramo, Olaszország) város területének egy része Asculum város (ma: Ascoli, Olaszor-szág) territoriumához tartozik.18 A sajátos helyzet a Kr. e. 1. század valamelyik polgárháborús konfiskációjának a következmények lehetett, talán azé, amelyre Florus is utal történeti művében.19
Campania mellett a római kolonizáció másik jól ismert célterülete a Pó-síkság térsége volt, ahol a rómaiak intenzív telepítési programot hajtottak végre, s – mint az például Vergilius eclogáiból és életrajzából ismert – kedvelt területe volt a földosztásnak, köszönhetően a terület föld- és vízrajzi adottságainak.
Frontinus és Hyginus Gromaticus egyaránt megemlítik a Pó partján található Cremona városát. Mindkét szerző arra körülményre hívja fel a figyelmet, hogy
15 Campbell, B.: The Writings i. m. 387–388. Chouquer, G. – Favory, F.: Les Paysages i. m. 101.
16 Campbell, B.: The Writings i. m. 389. Chouquer, G. – Favory, F.: Les Paysages i. m. 135.
17 Plinius N. H. 3.113.
18 Frontinus 6, 15–16C. A territoriumok különlegességeihez lásd Kent J. Rigsby: Cnossus and Capua. Transactions of the American Philological Association 106. (1976) 313–330.
19 Florus 2.16. Lásd még Campbell, B.: The Writings i. m. 323.
ennél a városnál a centuriák 210 iugerumos egységek a szokásos centuria méret helyett.20
Az itáliai régiók és városok mellett maga Itália is megjelenik a földmérők munkáiban. Frontinus (4,38C) arról ír, hogy a közösen birtokolt legelőket (com-pascua) Itáliában sok helyen a communia névvel illetik. Hyginus Gromaticus (136, 2C) pedig arról tájékoztat, hogy a centuriatio vonalhálójában középen el-helyezkedő mezsgyék Itáliában a limites subruncivi nevet viselik a szokásos li-mites linearii helyett. Ezek azonban nem különösebben részletező tkp. termino-lógiai megjegyzések, amelyekben nincs pontosan referált földrajzi pont, sem pe-dig személyes helyismertre történő utalás.
Az Itálián kívüli „helyneveket” végignézve az látható, hogy a mai Spanyolor-szág délnyugati része jelenik meg hangsúlyosan Frontinus és Hyginus Gromaticus munkájában. Többször kerül elő példaként Augusta Emerita (ma: Mérida, Spa-nyolország) települése. Emerita Augusta városát az első princeps alapította ki-szolgált katonái számára. A colonia telepítője (deductor) P. Carisius, a cantabriai hadjárat egyik eredményes hadvezére, volt, amit az általa vert pénzeken kívül az is igazolni látszik, hogy nem messze Méridától ma is létezik egy Carija helynév.
A colonia jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy vízvezetéke, színháza és kb.
15 000 nézőt befogadni képes amphitheatruma volt. A város a Guadiana (az ókorban: Anas) folyó partján terült el, amelyen egy híd ívelt át, ami az egyik városi főútban folytatódott. A híd vonala adta meg a városi decumanus maximust.21
A várossal kapcsolatban Hyginus Gromaticus megemlíti (136, 30C), hogy Augustus a szokásostól eltérően 400 iugerumos centuriákat méretett fel. 22 Ennek egyik oka lehetett, hogy Frontinus szerint Emerita területén (in Lusitania finibus Augustinorum) még a centuriatio után is bőven állt rendelkezésre föld (agrorum immanitas).23
A földmérési szakírók nem csupán az általános információkat adják meg,
A földmérési szakírók nem csupán az általános információkat adják meg,