Róma a pun háborúk során vált tengeri hatalommá. Az első pun háborúban a dél-itáliai görög szövetségesek segítségével újabb és újabb flottákat épített a pu-nok által elpusztítottak helyett, míg csak flottafölényük révén meg nem nyerték a háborút.19 A második pun háborúban a tengeri hadviselés csak mellékes szerepet játszott, mivel Róma egyértelműen erősebb hadiflottával és jobb stratégiai hely-zettel rendelkezett (ezek korábban mind a punok uralma alatt álló területek vol-tak, Szardínia, Korzika, Szicília). A hellénisztikus háborúkban is érvényesült a római flottafölény, az egyetlen ütőképes ellenfél, a Ptolemaida Egyiptom flottája, Kr. e. 31. szeptember 2-án Actiumnál az ókor utolsó nagy tengeri ütközetében ve-reséget szenvedett az Agrippa által vezetett római hadiflottától. Ettől kezdve a ró-maiak jogosan nevezhették „Mare Nostrum”-nak, vagyis a mi tengerünknek a Földközi-tengert, hiszen valamennyi partmenti terület a birodalmukhoz tartozott, és ezzel egy a történelemben többször meg nem ismétlődő mediterrán egységet te-remtettek meg. A római tengeri thalassokrácia csaknem ötszáz évig állt fent, ad-dig, amíg az Észak-Afrikát elözönlő vandálok át nem vették az afrikai római flot-tát és 455-ben egy tengeri invázióval Geiserich ki nem fosztotta Rómát.
Augustus a katonai reformjai során a hadiflotta helyzetét is rendezte. Hadiflottá-val rendelkező ellenséges államok nem voltak a Földközi-tenger medencéjében, csupán bizonyos területeken volt jelentős kalóztevékenység. A kalózok sajátos hely-zetben voltak, ugyanis a rómaiak félig-meddig megtűrték őket, hiszen a hódító há-borúk megszűnésével ez vált a római gazdaság számára nélkülözhetetlen rabszolga-utánpótlás legfontosabb forrásává.20 Augustus két birodalmi flottát hozott létre, az Itália nyugati partvidékét és a Nyugat-Mediterráneumot védő Classis Misenensis-t és az Adriai-tengert, valamint a Kelet-Mediterráneumot védő classis Ravennatis-t.
A két itáliai flotta egyben a császárok számára rendkívüli helyzetben felhasználható haderőt is jelentett, hiszen a római törvények szerint Itáliában nem állomásozhatott hadsereg.21 Mindkét flottának Róma városában is voltak egységeik, amelyeket a
19 Polybios történeti művében leírja hogyan tanultak meg hajózni a rómaiak: Polyb. I. 20–21.
20 Maróti Egon: Kalózkodás a római polgárháborúk korában. Bp. 1972.
21 A római tengeri haderőhöz lásd Tac. Ann. IV. 5.; Suet. Aug. 49.; Az augustusi hadseregreform haditengerészeti vonatkozásaihoz és a földközi-tengeri római védelmi politikához Chester G. Starr: The Roman Imperial Navy. Cambridge 1960.; Dennis. B. Saddington: Classes. The
császárok rendkívüli helyzetben katonai erőként használtak fel.22 Ezt történt pél-dául a 68–69-es polgárháborúban is, amikor a két itáliai flotta legénységéből szerveztek új legiókat, a későbbi legio I és II adiutrix-et.23
A két birodalmi flotta mellett, kevésbé jelentős, de egy-egy terület védelme szempontjából fontos provinciális tengeri és folyami flották is voltak.24 A föld-közi-tengeri hajózás biztonságának fenntartásában a két nagy itáliai flotta mellett részt vett még az Antiochiában állomásozó korábbi Szeleukida flotta, a classis Seleuceana, valamint a gabonaszállítmányok biztosítása szempontjából kiemel-kedő jelentőségű Alexandriában állomásozó korábbi Ptolemaida flotta, a classis Augusta Alexandrina. Ugyancsak jelentős volt Commodus korától a korábbi kar-thágói flottaközpontban a classis Africana Commodiana. Különleges szerepe volt a Gallia és Britannia közötti hajózást biztosító (elsősorban a mai La Manche csatorna területét védő) gessoriacumi (a mai Boulogne) flottának (classis Britan-nica), amelyet a Britanniát elfoglaló Claudius hozott létre. A birodalom európai határvonalát képező két nagy folyamon is állandó római flottajelenlét volt, a Rajnán a classis Germanica, a Dunán pedig a classis Pannonica. Mindkettő ala-pítása Augustus nevéhez fűződik. Ahogy a Földközi-tenger Mare Nostrum volt, úgy a Flaviusok korától a császárok a Fekete-tenger teljes partvidékét is uralmuk alá akarták hajtani. Ezt a célt két flotta is szolgálta. Az Al-Duna vidékét és a kete-tenger nyugati partvidékét a noviodonumi classis Moesica, valamint a Fe-kete-tenger keleti partvidékét és a keleti limest biztosító trapezusi classis Pontica volt. A tanulmány ezen utóbbi flottával kapcsolatos ismereteket foglalja össze röviden. A provinciális flottáktól függetlenül léteztek expedíciós hadiflot-ták is, amelyeket egy konkrét feladatra hoztak létre, ezek teljesen függetlenek voltak a két birodalmi és a provinciális flottáktól.25
A Fekete-tenger stratégiai és gazdasági jelentőségét már az archaikus kori gö-rögök is felismerték. Milétos a Kr. e. 8. századtól kezdve apoikiák sokaságát alapította a partvidéken egészen Kolchisig.26 A klasszikus korra a térség
Evolution of the Roman Imperial Fleets. In: Paul Erdcamp (ed.): A Companion to the Roman Army. Oxford 2011. 201–218.
22 Ios. Flav. Ant. Iud. 19. 253.
23 Tac. Hist. I. 6.; Plut. Galba 15.
24 Saddington, D. B.: Classes. i. m. 213–215.; D. B. Saddington: The Origin and Character of the Provincial Fleets. Limes 15. (1991) 397–399.; Everett L. Wheeler: Roman Fleets in the Black Sea.
Mysteries of the Classis Pontica. Acta Classica (South Africa) 55. (2011) 119–154. (főleg 122.)
25 Saddington, D. B.: The Origin and Character i. m. 399.; D. B. Saddington: The Roman Naval Presence in the East. Archäologisches Korrespondezblatt 31. (2001) 581–586.; Wheeler, E. L.:
Roman Fleets i. m. 122.
26 Közülük néhány fontos apoikia: Trapezus Kr. e. 756, Olbia Kr. e. 647 (régészetileg 600 k.), Sinópé Kr. e. 631, Apollónia Pontika Kr. e. 600 k., Phasis és Dioskurias egyaránt a Kr. e. 6. sz.
folyamán. Németh György: A polisok világa. Bp. 1999. 190.; Gocha R. Tsetskhladze: The Black Sea. In: Kurt A. Raaflaub – Hans van Wees (eds.): A Companion to Archaic Greece. Ox-ford 2009. 330–346.
ban a területileg hatalmasra nőtt Athén élelmiszer- és nyersanyagigényeit elégí-tette ki, ezért Athén a Délosi Szövetség flottájával uralma alá is vonta a térséget és a fekete-tengeri városokat Athénnal összekötő tengeri útvonalat. Bár a pelo-ponnésosi háború végén egy időre felszámolta az athéni thalassokráciát, a Kr. e.
4. században folytatódott a kereskedelmi kapcsolat a térség és Hellas között.27 A főbb árucikkek a gabona, az élőállat, a bor és a különféle fémek voltak. A Feke-te-tenger partvidéke a római császárkorig sohasem tartozott egyetlen állam uralma alá. A Kis-Ázsia északi partvidékén fekvő területek a görög archaikus és klasszikus korban előbb a Lyd Királysághoz, majd a Perzsa Birodalomhoz tar-toztak. Nagy Sándor világbirodalmának szétesését követően ebben a térségben több kisebb utódállam jött létre. Míg az északnyugati területeken a Bithyniai, addig az északkeletieken a Pontusi Királyság uralkodott, a délnyugati részeken az ezen királyságok közül leghamarabb római uralom alá kerülő Pergamoni Ki-rályság, a délkeleti részen pedig a Kappadókiai Királyság. A Kr. u. 1. század kö-zepétől ezek a Róma-barát vazallus királyságok mind beolvadtak a birodalomba.
Kis-Ázsia területén hat római provinciát hoztak létre, nyugatról kelet felé halad-va, Bithynia et Pontus, Asia, Galatia, Lycia et Pamphylia, Cilicia és Cappadocia tartományokat. A hellénisztikus korban a Fekete-tenger kis-ázsiai partvidékén kívül jelentősebb állam csak a Krím-félszigeten alakult ki, a kimmériai Bospo-rusi Királyság, illetve keleten a Kolchisi Királyság.28
A Kr. e. 2. századi hellénisztikus háborúkban aratott győzelmek során a Föld-közi-tenger keleti medencéjében egy időre hatalmi vákuum keletkezett, ami a kalózkodás megerősödését okozta. Ezzel kapcsolatban több történet is fennma-radt, az égei-tengeri kalózok még olyan híres személyiséget is fogságba ejtettek, mint Iulius Caesar.29 De a kalózhelyzet vezetett Pompeius rendkívüli felhatalma-zásához, amelynek célja éppen a Földközi-tenger keleti medencéjében uralkodó zűrzavaros állapotok felszámolása volt. VI. Mithridatés pontusi király a Kr. e. 1.
század első felében kísérletet tett a Fekete-tenger teljes partvidékének megszer-zésére, azonban a rómaiak több háborúban is legyőzték.30
A köztársaság kor végén a Fekete-tengeren a szövetséges államok tartották fenn a rendet. Kr. e. 14-ben Agrippa egy szövetséges flottával (amelynek egy ré-szét Nagy Heródes adta) avatkozott be Scribonius és a későbbi I. Polemón bos-porusi király háborújába az utóbbi oldalán, ebben az időben ugyanis még nem
27 Michael Rostovtzeff: Pontus, Bithynia and the Bosporus. The Annual of the British School at Athens 22. (1916–1918) 4–9.
28 Anne-Maria Witke – Eckart Olshausen – Richard Szydlak (Hrsg.): Historischer Atlas der antiken Welt. Der Neue Pauly Supplemente 3. Stuttgart–Weimar 2007. 158–159. (a Fekete-tenger vidéke a Kr. e. 2–1. században) és 182–183. (Kis-Ázsia római uralom alá kerülése).
29 Plut. Caes. 1–2.
30 VI. Mithridatést végül Pompeius győzte le. Plut. Pomp. 30–42.
volt római flotta a térségben.31 Kr. u. 46-ban III. Rhometalkes thrák király halá-lát követően a rómaiak megszervezték Thracia provinciát, ezzel a korábbi királyi flotta is római flottává vált, így Róma vette át a Fekete-tenger nyugati partvidé-kének ellenőrzését.32 Saddington szerint a classis Moesica megnevezés, Flavia kitüntető jelzővel, először egy Kr. u. 92-ben kiadott katonai diplomán szerepel, amelynek tulajdonosa Kr. u. 66-ban léphetett be a flotta kötelékébe, Nero csá-szár uralkodása alatt.33 Ez nyilván egybeesett a Nero korabeli keleti irányú római terjeszkedéssel, amikor Domitius Corbulo több hadjáratot is viselt a parthusok ellen az armeniai vazallus királyság megerősítése érdekében.34
A Fekete-tenger déli partvidékén két városnak volt különleges stratégiai je-lentősége, Sinópénak és Trapezusnak. Sinópé (a mai török Sinop) egy kisebb félszigeten fekszik, szemben a Krím-félszigettel, így a legrövidebb tengeri útvo-nal itt található a tenger északi és déli partvidéke között.35 Éppen ezért indította innen Iulius Aquila procurator a Kr. u. 44–49 közötti bosporusi háborúba a ró-mai csapatokat. Trapezus (a ró-mai török Trabzon) a legkeletibb komoly kikötővel rendelkező város, amely a Kr. u. 1. század végétől formálódó keleti limes északi kezdőpontja is volt. Stratégiai jelentőségét az adja, hogy innen induló limes út-ból ágaztak keleti, délkeleti irányba a Mezopotámia területe irányába haladó he-gyi átjárók. Nem véletlen, hogy a különféle parthus és perzsa háborúkban ez volt a római csapatok kiindulási bázisa (Traianus, Lucius Verus, Septimius Severus, illetve Valerianus idején).36
A classis Ponticát minden valószínűség szerint a classis Moesicához hasonló-an a Nero alatti keleti hadjáratok idején szervezték meg. A flotta magját II.
Polemónnak, az utolsó pontusi királynak a flottája alkothatta.37 Feladata elsősor-ban a kis-ázsiai partvidék védelme, a Fekete-tenger délkeleti medencéjének el-lenőrzése volt.
A classis Pontica megszervezéséhez fontos forrás II. Agrippa zsidó király be-széde, amelyet Kr. u. 66 augusztusában tartott Jeruzsálemben. A király a felke-lésre kész zsidókat akarta meggyőzni a rómaiak elleni harc kilátástalanságáról. A beszédet Josephus Flavius közölte, ebben a király, többek között, a
31 Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 122.
32 Julia Valeva – Emil Nankov – Denver Graninger (eds.): A Companion to Ancient Thrace. Ox-ford 2015. 76.
33 CIL XVI. 37. Saddington, D. B.: Classes i. m. 214.
34 A. B. Bosworth: Arrian and the Alani. Harvard Studies in Classical Philology 81. (1977) 227.
35 Strab. XII. III. 11.; M. P. Speidel – D. French: Bithynian Troops in the Kingdom of Bosporus.
Eastern Anatolia 6. (1985) 100.; Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 120.
36 Strab. XII. III 17.; Arr. Perip. 1–2.; Forisek Péter: Arrianos Trapezusban. In: Bihari Nagy Éva – Keményfi Róbert – Kavecsánszki Máté – Marinka Melinda (szerk.): Diptichon. Tanulmá-nyok Bartha Elek tiszteletére. Debrecen 2016. 293–298.
37 II. Polemónt Kr. u. 62-ben Nero lemondatta a trónjáról, királysága így római provinciává vált.
Suet. Nero 18.
ger mentén fekvő területek és törzsek feletti római uralomra utal: „Hát Ázsia 500 városa nem hódol-e egyetlen úrnak és a konzulok hatalmának, mégpedig anélkül, hogy római helyőrség volna bennük? Minek emlegessem a héniochoso-kat és kolchisiahéniochoso-kat és a taurisiahéniochoso-kat, Bosporos lakosait és a Pontos és a Maiótis-tenger mentén lakó törzseket, akiknek valamikor még nemzeti uralkodóik sem voltak: íme most 3000 nehézfegyverzetű féken tartja őket, az egykor járhatatlan viharos tengeren pedig 40 hadihajó vigyáz a békére.”38 A negyven hadihajó az egykori pontusi királyi flotta hajói lehettek, amelyek már római parancsnokság alatt hajóztak.
A Nero halálát követő polgárháborúban Anicetus, a pontusi királyi flotta ko-rábbi parancsnoka megtámadta a trapezusi római kikötőt és felgyújtotta a hajó-hadat, valamint lemészárolta a várost védő római helyőrséget és végigrabolta a partvidéket. Vespasianus Virdius Geminust küldte ellene, aki gyorsan egy invá-ziós flottát épített, legyőzte Anicetust, aki a kaukázusi Ibériába menekült, ahol a sedochezusok királya elfogta és embereivel együtt átadta a rómaiaknak, akik ki-végezték őket.39
A történethez tartozik, hogy a trapezusi flotta egy része ekkor Byzantionban állomásozott, készen arra, hogy beavatkozzanak a polgárháborúba Vespasianus oldalán. Mint láttuk a classis Ponticát nem sokkal korábban szervezhették meg, miután a Pontusi Királyságból római provinciát szerveztek és ekkor a flotta fő kikötője Trapezus (a mai török Trabzon) volt. A Byzantionba vezényelt flotta-egység parancsnoka Mucianus is innen indult el a 69-es polgárháborúban Illyri-cum, illetve Italia felé.40 A flotta legénységét Cappadocia provincia két legió-jából a XII Fulminatából és a XV Apollinarisból toborozhatták.41
A Kr. u. 2. század elején fontos forrásunk Flavius Arrianos leírása a Fekete-tenger vidékéről, aki Cappadocia provincia frissen kinevezett helytartójaként egy tengeri expedícióval végigjárta a Fekete-tenger partvidékének keleti felét.42 Ezt
38 Ios. Flav. Bell. Iud. II. 366–367. (Révay József ford.); Saddington, D. B.: Classes i. m. 215.
39 Tac. Hist. III. 47–48.; Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 122.
40 Tac. Hist. II. 83. Michael Pitassi: The Navies of Rome. Woodbridge 2009. 242–243.; Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 126.
41 Everett L. Wheeler: Legio XV Apollinaris from Carnuntum to Satala – and beyond. In: Y. Le Bohec – C. Wolff (edd.): Les légions de Rome sous le Haut-Empire. Paris 2000. 277.
42 Az expedíció pontos időpontját nem ismerjük, Arrianos azt írja, hogy kimmériai Bosporus uralkodója, Kotys épp a felderítő akció idején halt meg. A görög szerző meg is említi, hogy a térséget azért deríti fel, hogy ha Hadrianus tervez valamit a királysággal kapcsolatban, akkor a rómaiaknak megfelelő helyismerete legyen. Arr. Perip. 17. Kotys halála Kr. u. 131/132-ben történt, ez alapján tudjuk viszonylag pontosan datálni a Periplust, illetve Arrianos cappadociai helytartóságának kezdetét. A. Silberman: Arrien, Périple du Pont-Euxin. Essai d’interprétation et d’évaluation des données géographiques et historiques, In: ANRW II. 34. 1. Berlin–New York 1993. 284–285., további adatok Arrianoshoz: Forisek Péter: Arrianos görög és római identitása a Periplus Ponti Euxini alapján. In: Tóth Orsolya (szerk.): Biográfia és identitás.
Debrecen 2020. 95–101.
követően egy latin nyelvű jelentésben leírta Hadrianus császárnak a hajózása so-rán megismert vidékeket, majd később egy görög nyelvű művet is készített Periplous Euxeinou Pontou címmel (A Fekete-tenger körülhajózása). A Periploust Hadrianus császárnak címezte, aki maga is nagy gondot fordított arra, hogy bi-rodalma minden provinciáját személyesen járta be, hogy ellenőrizze a tartomá-nyok hadseregeit és védelmi készültségüket.
Láttuk, hogy Trapezus nemcsak flottabázis volt a Kr. u. 1–2. század forduló-ján, hanem egyben a keleti limes északi kezdőpontja is. Arrianos leírásából tud-juk, hogy a limestől keletre a vazallus területeken, a Fekete-tenger partján három római erőd is volt római helyőrséggel. Ezek közül az első Hyssou Limen (ma Sürmene Törökországban) fekszik a legközelebb a limeshez. Az erőd közvetle-nül a tengerparton feküdt, földrajzi adottságai jobbak voltak Trapezusnál, ezért a keletrómai időszakban Hérakleios császár uralkodása alatt Trapezus helyett ez volt a flottakikötő. Hadrianus korában egy gyalogos cohors állomásozott itt húsz lovassal.43 A késő antikvitásban a Cohors Apuleia civium Romanorum állomá-sozott itt.44 A következő erőd Apsaros (ma Gonio Grúziában). Ez sem a tenger-parton feküdt közvetlenül, így jó stratégiai fekvése volt. Itt már öt cohors állo-másozott Hadrianus korában.45 Az erődről az idősebb Plinius is írt, a katonaság római veteránokból állt.46 A Phasis folyó (ma Rioni Grúziában) torkolatánál fe-küdt a hasonló nevű település és erőd (ma Poti), amelyet Hadrianus korában egy 400 fős vexillatio védett.
A limesen kívül fekvő erődök folyamatos római katonai jelenlétet jelentettek, ami egyértelművé teszi, hogy a classis Pontica folyamatosan jelen volt a térség-ben. Többek között ezért is nevezi Reddé a kis-ázsiai szárazföldi és a fekete-tengeri komplex védelmet „pontusi limes”-nek.47
Egy feliratról ismerjük a flotta egyik 2. századi parancsnokát, Lucius Iulius Vehilius Gallus Iulianust. A jelentős birodalmi karriert befutó parancsnok egy segédcsapat, a cohors tertia Augusta Thracum praefectusaként kezdte katonai pályafutását és a császári testőrség parancsnokaként (praefectus praetorio) fejez-te be Commodus uralkodása alatt.48
Kr. u. 175 körül a Dacia provincia északi határán élő costobocusokra rátá-madtak az astingusok és elűzték őket szálláshelyükről. A vándorló costobocusok
43 Arr. Perip. 3.
44 Not. Dig. Oriens XXXVIII. 34.
45 Arr. Perip. 6.
46 Plin. Nat. Hist. VI. 12. Az erődnek Hadrianus korában fontos szerepe lehetett a szomszédos vazallusállam, a kaukázusi Ibéria felügyeletében. Lásd Forisek Péter: Arrian and Colchis. Some Datas about the Religion and Culture of Colchis in the Early 2nd Century AD according to the Periplus by Flavius Arrianus. Apulum (Series Historia & Patrimonium) 56. (2019) 161–170.
47 Michel Reddé: Mare Nostrum. Rome 1986. 442–443.
48 CIL VI. 41271; ILS 1327.
nemcsak a Balkán-félsziget római provinciáit fosztogatták, hanem a Fekete-ten-ger nyugati partvidékét is.49 Mivel a classis Moesica egyedül nem tudta megaka-dályozni kalózkodásukat, ezért Marcus Aurelius a classis Pontica egyes egysége-it a Márvány-tenger déli partvidékén fekvő Kyzikosba vezényelte át, hogy meg-akadályozzák a costobocusok átjutását a Dardanellákon keresztül az Égei-ten-gerre. Az akció sikeres volt, a rómaiak a szárazföldön is győzelmet arattak a be-törők felett és visszaűzték őket korábbi lakóhelyükre.50
A 193/194-es polgárháborúban a Fekete-tenger déli partvidéke ismét stratégi-ai fontosságúvá vált a dunstratégi-ai csapatok által támogatott Septimius Severus és a ke-leti csapatok jelöltje, Pescennius Niger közötti küzdelmekben. A cappadociai csapatok és a classis Pontica Septimius Severus oldalán harcolt, így kapta meg a flotta a Severiana kitüntető jelzőt.51
A Kr. u. 3. századtól kezdve nincsenek adataink a classis Pontica működésé-ről, de az egység valószínűleg továbbra is védte a partvidéket. A Kr. u. 3. század második felétől, a népvándorlás korától kezdve a Fekete-tenger északi partvidé-ke (a Krím és az Azovi-tenger vidépartvidé-ke) zűrzavaros területek lettek, a rómaiak ka-ukázusi befolyása meggyengült azzal, hogy Colchisban a lázok átvették az ural-mat. A classis Ponticát utoljára Zósimos említi meg a flotta egy a Phasisnál tör-ténet expedíciója során.52
49 A costobocusok sikere rámutatott Balkán keleti fele, illetve a Fekete-tenger nyugati partvidék-ének gyenge védelmi képességére; A vándorlás hátteréhez lásd Makkay László – Mócsy And-rás (szerk.): Erdély története. I. A kezdetektől 1606-ig. Bp. 1986. 70.
50 Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 126–127.
51 Saddington, D. B.: The Roman Naval Presence i. m. 583. A kis-ázsiai hadműveleteket Héró-dianos írta le (III.2.)
52 Zósim. II. 33.; Ilkka Syvanne: Military History of Late Rome 284–361. Barnsley 2015. 200.;
Wheeler, E. L.: Roman Fleets in the Black Sea i. m. 147.
TAKÁCS LEVENTE