A részletes vita

A részletes vita nem maradt incidens nélkül. A parlamenti kisebbség ugyanis nem azt az utat választotta, hogy beterjessze módosító javaslatait, hanem obstrukcióba kezdett. Ennek következtében számos képviselőjét a házszabályok alapján kivezették az ülésteremből, majd ezt követően tiltakozásul a maradék ellenzék is kivonult onnan, és nem vett részt a javaslat részletes vitájában és elfogadásában.

A parlamenti kisebbség lépésére közvetlenül az adott okot, hogy Tisza István miniszterel-nök a Désy-Lukács per felemlegetése kapcsán Désy Zoltán egykori alperest az ellenzék szerint illetlen szavakkal minősítette.²²⁵ A házelnök azonban a miniszterelnököt nem utasította rend-re, vagyis – szólt az ellenzék kifogása – nem mindenkire egyformán alkalmazta a vonatkozó házszabályokat. Miután Andrássy Gyula a házszabályhoz kívánt szólni, de a szót nem kapta meg, a teremben hangzavar keletkezett. Az elnök az ülést felfüggesztette, és a házszabályok 253. §-a alapján Ráth Endre, Kovácsi Kálmán, Barabás Béla, Vázsonyi Vilmos, Huszár Ká-roly, Hédervári Lehel és Fráter György képviselőket a házőrséggel eltávolíttatta. A tárgyalás

221 Uo. 433–434.

222 Uo. 441.

223 KN 1910–1918. XX. köt. 103., XXI. köt. 185.

224 KN 1910–1918. XX. köt. 217., XXI. köt. 444.

225 Tisza István azt mondta: „A zalatnai házak kérdésének felkavarása pedig olyan szégyenteljes felsüléssel végződött, hogy, bocsánatot kérek, ha én valakivel szemben egy olyan megbélyegző vádat felállítok, és azt úgy nem tudom bizonyítani, elbúvok a becsületes emberek szeme elől.” KN 1910–1918. XXI. köt. 426.

folytatása után sem csitultak a kedélyek, Andrássy folyamatosan a házszabályokhoz való hoz-zászólási jogát hangoztatta, ezért az elnök őt, továbbá a tanácskozás zavarása miatt Haller Istvánt és Batthyány Pált is kivezettette a teremből.²²⁶

Ezt követően Apponyi Albert kért és kapott szót a házszabályokhoz való hozzászólásra.

Apponyi szerint a többség az általa helyesnek tartott házszabályt is megsérti, ami a tanácsko-zás „nyugodt és tárgyilagos” folytatását lehetetlenné teszi az ellenzék számára.²²⁷ Majd „rövid kijelentést tett” a parlament kisebbségét alkotó összes párt nevében: „jogaink gyakorlatát ma-gunkra nézve erkölcsi lehetetlenséggé látjuk téve, midőn először ismételve kérünk elégtételt egy minket ért súlyos sérelem tekintetében és ilyent nem kapunk, másodszor tapasztaljuk, hogy a legcsekélyebb inczidensekért, melyek ezen oldalon előfordulnak, mindjárt a házsza-bályok teljes szigorát és az extrém eszközöket alkalmazzák és azokat is személyválogatással.

Ily körülmények közt ebben az atmoszférában, mi annak a súlyos kötelességnek, amelyet eddig teljesítettünk, meg nem felelhetünk. Úgyis tudjuk, hogy annak eredménye nem lett volna, úgy hogy azzal a megnyugvással távozunk el innen, hogy midőn távozásunkkor az itt követett erőszak ellen erélyes tiltakozásunkat fejezzük ki, ezzel nem ártunk a haza ügyé-nek, mert sokkal kisebb szolgálatot tehettünk volna azzal, ha itt folytattuk volna a részletes tárgyalást és mindent eltűrnénk, mint amilyen szolgálatot teszünk, midőn távozásunkkal és ezen nyilatkozatunkkal, melyet az egész ellenzék nevében teszek, kellőképen jellemezzük és megbélyegezzük azt az eljárást, mely velünk szemben követtetett.”²²⁸ A deklaráció elhangzása után az ellenzék elhagyta az üléstermet.

Így a javaslat részletes tárgyalása az oppozíció jelenléte nélkül folyt le. A kormányoldal csak néhány szakasz vonatkozásában tett módosító indítványt, amelyeket általában el is fogadtak.

Módosult az időszaki lapok kauciójáról rendelkező szakasz (18. §). Hegedüs Kálmán elő-adó ugyanis a „kőnyomati úton vagy más módon, főképpen az időszaki lapok részére készülő hírlaptudósító” újságok részére ötezer korona lapbiztosíték letételének előírást javasolta. A vele egyetértésben előterjesztett módosítást a szakminiszter azzal indokolta, hogy az utóbbi időben a politikai tartalmú és a gazdasági, társadalmi tartalmú kőnyomatosok száma is oly mértékben megnövekedett, hogy az addig kaucióra nem kötelezett valamennyi, nemcsak az időszaki, po-litikai kőnyomatos számára csekélyebb összegű biztosíték előírása vált szükségessé.²²⁹

Viszonylag jelentős változást hozott a helyreigazításra vonatkozó szakasz Kozma Andor által beterjesztett módosítása az új, szövegszerűleg minimális betoldással: „A hatóság vagy az, akiről valamely időszaki lap” helyett „A hatóság, amelyről vagy az, akiről valamely idő-szaki lap”. Az új és elfogadott szöveg szerint ugyanis a hatóság csak azt őt érintő tárgykörben van lehetősége helyreigazítás követelésére, szemben a régi szöveggel, amelynek értelmében bármelyik hatóság bármilyen ügyben helyreigazítási joggal rendelkezett volna.²³⁰ Kozma azt is javasolta, hogy a szerkesztőnek joga legyen helyreigazító közlemény után annyi megjegy-zést tenni, hogy fenntartja-e vagy sem azt a közleményt, amelyre a helyreigazító közlemény vonatkozik. Balogh Jenő annak kiküszöbölése érdekében, hogy ez esetleg valamilyen újabb polémiát indítana el, a módosítást a következő szövegezéssel javasolta elfogadni: „A

helyrei-226 Uo. 464.

227 Uo. 465.

228 Uo. 468.

229 Uo. 469.

230 Uo. 470.

gazító nyilatkozathoz az időszaki lap ugyanazon számában megjegyzést fűzni nem szabad, de a szerkesztő röviden megemlítheti, hogy fenntartja, vagy nem tartja fenn azt a közleményt, amelyre a helyreigazító nyilatkozat vonatkozik”.²³¹

Ugyancsak Kozma Andor módosításával fogadták el a Büntető rendelkezésekről szóló sza-kaszt, tudniillik az is büntetendő, aki a helyreigazítási joggal visszaél, és a helyreigazító nyi-latkozatban „szándékosan valótlan hírt tesz közzé és ezzel kárt okoz”.²³²

Balogh miniszter a részletes szavazás alkalmával is kifejtette, hogy fenntartja a nem vagyo-ni kár esetére is a pénzbevagyo-ni kártérítés lehetőségét (39. és 40. §), annak ellenére, hogy ezzel szemben ellenzéki képviselők, valamint érdekelt körök, többek között nyomdatulajdonosok is aggodalmukat fejezték ki. A szakminiszter szerint az erkölcsi kárért járó kártérítés rendsze-re beleilleszkedik a magyar jog rendsze-rendszerébe, a bírósági gyakorlat is ezt mutatja. Ebben a vo-natkozásban utalt a bűnvádi perrendtartás (1896. évi XXXIII. tc.) 13. §-ára, amely kimondja

„sértett az, akinek bármely jogát sértette vagy veszélyeztette az elkövetett vagy megkísérlett bűncselekmény”, vagyis nem csak anyagi tekintetben ért sérelmekről szól. Arra a felvetésre, hogy a nem vagyoni kár kérdését nem itt, hanem a készülő polgári törvénykönyvben kellene rendezni, az igazságügyi miniszter azt válaszolta, hogy a jelenlegi politikai viszonyok között különösen nehezen megjósolható, hogy a Ház előtt fekvő, 1980 szakaszból álló polgári tör-vénykönyv tervezete mikor kerül elfogadásra. Balogh azt azonban elismerte, hogy az ő hibá-jából maradt ki a javaslatból a kártérítési felelősség idejének szabályozása. Mivel szerinte sem helyes, ha a hatályos magánjogban levő túl hosszú elévülés vonatkozik ezen esetre is, ezért a javaslat a miniszter módosításával úgy került elfogadásra, hogy az elévülési időt három évben határozták meg.²³³

A javaslat 63. §-ával kapcsolatban – az igazságügyi miniszterrel egyetértésben – Kenedi Géza olyan módosítást nyújtott be, amely pontosabban fejezi ki, hogy a sajtótörvény elfoga-dásával mely korábbi jogszabályok vesztik hatályukat.²³⁴ Így a „hatályukat vesztik mindazok a rendelkezések, amelyek az e törvényben foglalt jogszabályokkal ellenkeznek vagy azoktól eltérnek” szöveg helyett a „hatályukat vesztik a törvényeknek, rendeleteknek, szabályrende-leteknek mindazok a rendelkezései, úgyszintén a szokásjognak mindazok a megállapításai, amelyek megegyeznek vagy ellenkeznek azokkal a jogszabályokkal, amelyeket a sajtójogra, különösen a sajtórendészetre, a sajtójogi felelősségre, a sajtóeljárásra, úgyszintén az időszaki lap kiadója és szerkesztőségének tagjai közt fennálló jogviszonyra vonatkozólag ez a törvény tartalmaz” szövegezés lépett.²³⁵

Kenedi Géza módosító javaslatának megfelelően módosult az utolsó, 64. § is. A törvény végrehajtásával Fiume város és kerületének vonatkozásában az ország egyéb területeitől elté-rően nem az igazságügyi minisztert és a belügyminisztert, hanem a „minisztériumot” (mi-nisztertanács) bízták meg. A szakminiszter ezt azzal indokolta, hogy „a sajtójog bizonyos részletes szabályai, különösen, amelyek az iparral, a házalásra vonatkozó rendelkezésekkel

231 Uo. 470–471.

232 Uo. 472.

233 Uo. 473–475.

234 Az elfogadott törvény expressis verbis kimondta, hogy a hatósági hirdetések jogellenes megrongálására, il-letve eltávolítására, továbbá a tiltott tartalmú hirdetések tudatos közzétételére vonatkozó büntető rendelkezések hatályban maradnak (1879. évi XL. tc. 47. és 48. §).

235 KN 1910–1918. XXI. köt. 476.

függenek össze, olyan joganyagot tartalmazhatnak, amelyeket a gyakorlati szükséghez képest Fiume városában és kerületében a részletekben esetleg eltérő módon kell szabályozni”.²³⁶ A törvényjavaslatot harmadszorra a Képviselőház 501. ülésén, 1914. január 24-én olvasták fel és fogadták el.

*

Az ülésnap végén Tisza István miniszterelnök összegezte megjegyzéseit a törvényjavaslat képviselőházi vitájáról. Tisza elismerte, hogy az általános vitában részt vett mintegy ötven ellenzéki szónok között voltak olyanok, akik „értékes anyaggal gyarapították a kérdés meg-oldásához szükséges ismereteket, érveket és fejtegetéseket”. De már az általános vita első sza-kaszában is többen – alig néhány ellenzéki képviselő jelenlétében – nyilvánvalóan időhúzás céljával sokszor órákig tartó beszédet tartottak. Ezzel a taktikával azonban nem sikerült bebi-zonyítaniuk álláspontjuk igazát a nemzet előtt, még úgysem, hogy a sajtó – „és ezt egyáltalán nem veszem rossz néven – ebben a kérdésben sokkal nagyobb egyoldalúsággal, mint más kérdésekben szokott, állott az ellenzék oldalán”.

Tisza szerint, amikor a parlament kisebbség érezte, hogy a közvélemény többsége nem támogatja, és nincs [törvényes] alapja annak a törekvésnek, hogy a törvényjavaslat képviselő-házi tárgyalását megakadályozza, nem azt az utat választotta – amely a miniszterelnök szerint – „hivatása és kötelessége” lett volna, hogy tudniillik a részletes vitában érvényesítse azokat az „objektív kifogásokat”, amelyeket az általános vita során felhozott,²³⁷ hanem helyette az ellenzék utolsó szónoka az általános vitában „felkavarta az utolsó évek politikai életében rejlő mindazt a gyúanyagot, amellyel […] izgalmat előidézni […] lehetett”. Ez aztán odavezetett, hogy az ellenzéki képviselők olyan magatartást tanúsítottak, amivel szinte kiprovokálták, hogy kiutasítsák őket az ülésteremből, ürügyet keresve arra, hogy „ebből a nevetséges helyzet-ből szabaduljanak […] Felszólalásomat azzal végzem, hogy, amint láthatták a képviselő urak két év óta, ha ők itt vannak, vagy nincsenek, ha teljesítik kötelességüket, vagy ha megszöknek kötelességük teljesítése elől: ez nem fog bennünket megingatni a magunk rendületlen lelki nyugalmában, kötelességérzetében és abban az erős elhatározásunkban, hogy velük vagy nél-külük vagy ellenük, ahogy az nekik tetszik, de azt, amivel az országnak tartozunk, teljesíteni fogjuk.”²³⁸

236 Uo. 477.

237 Uo. 484.

238 Uo. 485–486.

a Nagy Háború éveiben

A kiegyezéstől az első világháború kitöréséig a magyarországi sajtó szabadon működhetett.

Az 1848. évi sajtótörvényt, amely paragrafusainak mintegy felét az időközben elfogadott büntetőtörvénykönyvek és az azokkal kapcsolatos egyéb törvények már amúgy is hatályon kívül helyezték –, 1914 áprilisában új sajtótörvény váltotta. Az 1914. évi XIV. törvénycikk a sajtótóról továbbra is deklarálta a sajtószabadságot – „Sajtó útján mindenki szabadon kö-zölheti és terjesztheti gondolatait” –, még ha bizonyos szigorítást hozott is a korábbi állapo-tokhoz képest.¹

A háborúra azonban nemcsak a katonák készültek, hanem a politikusok is. Az 1912. évi LXIII. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről szólt. Ennek 11. §-a² le-hetővé tette a sajtó előzetes ellenőrzését és a „hadvezetés érdekeit” veszélyeztető sajtótermékek megjelenésének és terjesztésének betiltását is.

1 A sajtóval való visszaélés visszaszorítását kívánta szolgálni a helyreigazítási jog bevezetése: az, akiről idő-szaki lap nyíltan vagy burkoltan „valótlan tényeket” közölt vagy „való tényeket hamis színben” tüntetett fel, helyreigazító nyilatkozat közzétételét követelhette. A törvény ugyanakkor a helyreigazítási joggal való visszaélést is büntetni rendelte (20–25. §.). Részletesebben szabályozta a fokozatos felelősség elvét (32–44. §). A kiadót a sajtóbeli közleménnyel okozott kár megtérítésére lehetett kötelezni, olyan esetekben is, amikor a sajtóközlemény tartalma egyébként nem volt bűncselekmény (39. §). Vö. Buzinkay Géza: Harc a sajtóreform körül, 1914. In:

Pusztai Bertalan (szerk.): Médiumok, történetek, használatok – Ünnepi tanulmánykötet a 60 éves Szajbély Mihály tiszteletére. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2012. 282–292.

és Buzinkay Géza: Sajtóreform 1914-ben. In Medias Res, 2013/1. 1–21.

2 Az 1912. évi LXIII. tc.11. §-a kimondta: „A ministerium elrendelheti, hogy az időszaki lapoknak és más sajtótermékeknek a sajtóügyi közvádlóhoz benyújtandó sajtórendészeti köteles példányait a szétküldés előtt kell a legközelebbi kir. ügyészségnek, illetőleg rendőrhatóságnak kézbesíteni és hogy a szétküldés, a mennyiben a kir. ügyészség vagy a rendőrhatóság korábban meg nem engedik, időszaki lapoknál csak a sajtórendészeti köteles példány kézbesítésétől számított három óra múlva, más sajtótermékeknél a kézbesítés napjától számított egy hét múlva veheti kezdetét.

Ha az első bekezdés értelmében kijelölt kir. ügyészség vagy rendőrhatóság a rról győződik meg, hogy valamely sajtótermékkel oly bűncselekmény követtetnék el, a mely a hadviselés érdekeit érinti, a sajtóterméknek szétkül-dését megtilthatja. […]

A ministerium intézkedhetik, hogy egyes belföldi időszaki lapoknak, a mennyiben közleményeik a hadviselés érdekeit veszélyeztetik, megjelenése és terjesztése eltiltassék.

A ministerium intézkedhetik, hogy a külföldről érkező sajtótermékek rendeltetési helyükre juttatás előtt, el-lenőrzés a lá vétessenek és a mennyiben tartalmuk a hadviselés érdekeire veszélyes, lefoglaltassanak. Külföldi időszaki lapoknak behozatala és terjesztése egészen is eltiltható.

A ki az első bekezdés alapján kibocsátott rendelet megszegésével a sajtórendészeti köteles példány beszolgáltatá-sát elmulasztja vagy a sajtótermék szétküldését a megállapított idő előtt megkezdi, valamint az, a ki a negyedik és ötödik bekezdés alapján eltiltott időszaki lapot kiad, terjeszt vagy behoz, a mennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.”

1. Sajtórendeletek és a sajtóellenőrzés szervei

A kormány a Szerbiának küldött hadüzenetet megelőzően az illetékes közigazgatási hatósá-gokhoz „Szigorúan titkos, bizalmas” feliratú Tájékoztatót juttatott el, amely már tartalmazta azokat a rendeleteket, amelyek ténylegesen a hadüzenettel egy időben kerültek kibocsátásra, nagyrészt július 27-ei dátummal.³

Miniszterelnöki rendelet írta elő, hogy az „Osztrák-Magyar Monarchia mindkét állama”

fegyveres erejével kapcsolatos sajtóközlemények csak akkor jelenhetnek meg, ha azok a ma-gyar miniszterelnökség sajtóosztálya, a hivatalos lapok útján, a mama-gyar honvédelmi miniszter, a közös Hadsereg-főparancsnokságának hadisajtószállása vagy a közös hadügyminisztérium sajtóirodája engedélyével jutnak nyilvánosságra (5.482/1914. M. E. számú rendelet). Egy má-sik rendelet – néhány nappal később – a Monarchia fő szövetségese, a Német Birodalom fegyveres erejéről szóló közleményekkel kapcsolatban vezetett be hasonló tiltást (5.081/1914.

M. E. számú rendelet).

Egy igazságügyminiszteri rendelet az „arra okot szolgáltató és (külön megjelölendő)” saj-tótermékek esetében bevezette a terjesztés megkezdése előtti bemutatás kötelezettségét (a cenzúrát) (12.001/1914. számú I. M. E. számú rendelet). Eszerint az érintett sajtótermékek esetében a sajtórendészeti kötelespéldányt már a terjesztés megkezdése előtt be kellett nyújta-ni az illetékes ügyészségnek. A terjesztést abban az esetben, amennyiben az ügyészség vagy a rendőrhatóság korábban nem engedélyezi, időszaki lapoknál csak a kötelespéldány benyújtá-sától számított három óra múlva, más sajtótermékeknél a benyújtástól számított egy hét múl-va volt szabad megkezdeni. Ha az ügyészség úgy látta, hogy az adott sajtótermék tartalma „a hadviselés érdekeit” sérti, annak terjesztését megtilthatta. A rendelet azt is tartalmazta, hogy a hadviselés érdekeit érintő kérdésekben a vizsgálatot végző hatósági személy köteles az azzal megbízott katonai szakértő véleményét kikérni és fi gyelembe venni.

Ez a rendelet tehát csak a sajtótermékek meghatározott csoportja vonatkozásában vezette be a terjesztés előtti cenzúra intézményét, általános érvényű cenzúra nem volt Magyarorszá-gon az első világháború időszakában. Ez eltért Ausztriától, ahol előzetes cenzúra volt érvény-ben.⁴ Emiatt voltak olyan hangok Ausztriában, amelyek szerint a cenzúra terén is paritást kellene létrehozni a Monarchia két fele között, vagyis Ausztriában és Magyarországon azonos elvek alapján kellene működtetni a sajtó ellenőrzését. Az osztráknál egyébként a szövetséges Német Birodalomban is enyhébb volt a cenzúra.⁵

Egy másik miniszterelnöki rendelet a belügyminiszternek adta meg a felhatalmazást, hogy a „hadviselés érdekeit veszélyeztető” sajtótermékek megjelenését és terjesztését megtiltsa (5.484/1914. M. E. számú rendelet).

3 „J. 25. b.” jelzésű szolgálati könyv (tájékoztató). Minisztertanácsi jegyzőkönyv (a továbbiakban: Mtj.) 1914.

július 23. 21. jkv. 2. pont. Közli Iványi Emma (összeállította): Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1960. 61. Vö. M. Kondor Viktória: Adalékok az első világháború alatti sajtó és cenzúra történetéhez. Törvények és a cenzúra szervezete. Magyar Könyvszemle, 1975/1. 76.

4 Vö. Gustav Spann: Das Zensursystem des Kriegsabsolutismus in Österreich während des ersten Weltkrieges 1914–1918. In: Symposion – Zensur in Österreich 1780 bis 1989 am 24. und 25. Oktober 1989. Justiz und Zeitgeschichte VIII. Veröff entlichungen des Ludwig-Boltmann-Institutes für Geschichte und Gesellschaft.

Wien–Salzburg, Geyer-edition, 1991. 34.

5 Th omas Olechowski: Die Entwicklung des Preßrechts in Österreich bis 1918. Ein Beitrag zur österreichischen Medienrechtsgeschichte. Wien, Manz Verlag, 2004. 515.

Ugyancsak rendelet tiltotta meg a Monarchia ellen hadat viselő Szerbiából érkező időszaki lapok terjesztését, a nem időszaki sajtótermékek esetében pedig a terjesztést a miniszterelnökség előzetes ellenőrzéséhez és jóváhagyásához kötötte (5.485/1914. M. E. számú rendelet). Ugyan-ez a korlátozás lépett életbe egy jó héttel később az Oroszországból származó sajtótermékek vonatkozásában is, majd 1915 májusában a többi ellenséges országból érkező sajtótermékekre is kiterjesztették a tilalmat (5.858/1914. M. E. és 1.809/1915. M. E. számú rendeletek).

Rendeletben szabályozták, hogy a hadműveletek területén működő posta- és távírdahivatalok kötelesek a katonai hatóságoknak a postaküldeményeket (levelezőlapokat, sajtótermékeket is) az azokba való betekintés végett a postán átengedni. A posta- és távírdahivatalok azokat a leveleket és csomagokat, amelyek feltételezhetően tiltott nyomtatványokat, vagy az „állam biztonságát, vagy a hadviselés érdekeit veszélyeztető iratokat tartalmaznak”, csak közigaz-gatási hatóság jelenlétében kézbesíthették. A rendőri hatóság a keresztkötéses nyomtatványt tartalmazó küldemények tartalmát megtekinthette (5.478/M. E. számú rendelet).

A külföldről érkező sajtótermékek ellenőrzését már 1914. augusztus 5-től rendelet írta elő.

Amennyiben tartalmuk a hadviselés érdekeire veszélyes, azokat le kellett foglalni (5.720/1914.

számú M. E. számú rendelet). Ezt a feladatot a miniszterelnökség kebelében felállított, a buda-pesti Főposta épületében elhelyezett Külföldi Sajtótermékeket Ellenőrző Bizottság⁶ látta el.

A háború kitörésekor az esküdtszékek működését is felfüggesztették az ország területének nagy részén. Mivel a sajtóperek egy része az esküdtbíróságok előtt folyt, ezért a rendelkezés a saj-tót is érintette (5.487/1914. M. E., 5.735/1914. M. E. és 6.082/1914. M. E. számú rendeletek).

A fi lm sem maradt ki a szabályozás alól. Igaz, csak 1918 nyarán állítják fel az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottságot, amelynek engedélye nélkül mozgóképet előadni nyilvánosan nem volt szabad. A Bizottság általi ellenőrzés célja a törvénybe, a közrendbe vagy a közerköl-csiségbe ütköző, vagy a honvédelem érdekét sértő mozgóképek (fi lmek) nyilvános vetítésből való kizárása volt (44.965/1918. B. M. számú rendelet).

Nemcsak tiltórendelkezések születtek azonban. Az újságok irányába a kormányzat gesztuso-kat is tett. Elrendelte, hogy a politikai napilapogesztuso-kat a posta térítésmentesen szállítsa (72.550/1914.

K. M. számú rendelet). A belügyminiszter feloldotta egyes lapok utcai árusításának tilalmát, (így például 1913 januárja után 1914. szeptembertől újra lehetett utcán is terjeszteni a Népsza-vát).⁷ Ugyancsak az utcai árusítást segítetté elő, hogy a belügyminiszter lehetővé tette, hogy a hadbavonult hírlapárusítók előbb 14 évnél, majd 10 évnél idősebb hozzátartozói is utcai árusí-tóként tevékenykedjenek (14.450 V-a/1914. és 83.234/1917. B. M. számú rendeletek).

A lapok munkatársai többsége felmentést kapott a katonai szolgálat alól, illetve többük a sajtó-hadiszálláson kapott beosztást.

A kivételes rendelkezések kezelésére, az ezzel kapcsolatos információk koordinálására a hon-védelmi minisztérium kebelében felállították a Hadifelügyeleti Bizottságot (HFB), a Bécsben megszervezett Kriegsüberwachungsamt (Hadfelügyeleti Hivatal) magyar párjaként.⁸ A bécsi Cs. és Kir. Hadügyminisztériumban felállított Hadfelügyeleti Hivatal hatáskörét a hadvezetés

6 Siklós András: A magyarországi sajtó a forradalmak időszakában 1918–1919. Magyar Könyvszemle, 1963/1–2. 73.

7 Mucsi Ferenc: Sajtó, cenzúra Magyarországon az első világháború idején. Történelmi Szemle, 1984/1–2. 195–196.

8 Vö. Tamara Scheer: Kontrolle, Leitung und Überwachung des Ausnahmezustandes während des Ersten Weltkrieges. Ausnahmeverfügungen und Kriegsüberwachungsamt. Wien, Dissertation, 2006. 64., Christian Schwendinger: Kriegspropaganda in der Habsbugermonarchie zur Zeit des Ersten Weltkrieges. Eine Analyse anhand fünf ausgewählter Zeitungen. Hamburg, Diplomica Verlag GmbH, 2011. 57–59. és M. Kondor i. m. (3. lj.) 79.

megkísérelte kiterjeszteni a magyar korona országainak területére is. Ez ellen azonban Tisza Ist-ván magyar miniszterelnök közjogi szempontból kifogást emelt, mert az új közös központi szerv létrehozását eredményezte volna. Ezért mindkét állam külön-külön szervet, hivatalt állított fel.

Az osztrák és a magyar szerv közötti zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekben – ami nem mindig sikerült – Radiwoj Nikolich alezredes, majd Barkóczy-Klopsch Béla honvéd alezre-des személyében magyar összekötő tisztet vezényeltek a bécsi Hadfelügyeleti Hivatalhoz.

A mindenkori magyar kormány korábban is következetesen elzárkózott azoktól a

A mindenkori magyar kormány korábban is következetesen elzárkózott azoktól a

In document TANULMÁNYOK A MAGYAR SAJTÓSZABADSÁG TÖRTÉNETÉHEZ 1867–1944 (Pldal 97-105)