Ebben a harmadik szakaszban a mai kor jellemzőit vizsgálva elsősorban a kor megnevezésének pontosítására törekszünk, s annak hatásait a családra nézve fejtjük kielsősorban. A
„posztmodern” (más megfogalmazás szerint „pluralista”) a mai kor jellemzésére használatos kifejezés, elsősorban szociológiai és filozófiai értelmezésekben. Elemzői szerint a szót 1934-ben használták először75 mindarra, ami a modern után következett.
„Modern az a világkorszak, amelyben az európai emberiség – Nietzschével és Heideggerrel szólva – már megölte Istent, hogy magát tekintse Istennek: ez a felvilágosodás kora. A posztmodern nem a modern tagadása, hanem univerzális érvényességének megkérdőjelezése. (…) Aki úgy véli például, hogy a tudomány az egyedül érvényes világértelmezés, az a modernitás álláspontját képviseli. Aki a tudományt hamis világmagyarázatnak tekinti, az premodern állásponton áll. Aki viszont azt állítja, hogy a kétségtelenül érvényes tudományos világértelmezés mellett más világmagyarázatok is lehetségesek és érvényesek, az már a posztmodernet képviseli.”76 Vajon lehetséges-e beszélni általánosságban a posztmodern prófétái által lényeges jegyekként megjelölt jelenségekről: „jelentésvesztés”, a „metafizika” vagy a „kereszténység vége” stb. minden kulturális érték, pl. a család vonatkozásában is? Nem szabad lebecsülni a kulturális változásokkal járó kognitív, tudatátalakító hatásokat, melyet a média szélessége hordoz. Patsch Ferenc cikke józanul közelít a témához: „A szociológusok két egyidejűleg zajló, ám egymással ellentétes irányba ható tendenciára hívják fel a figyelmet: egyszerre zajlik a világ egységesülésének, integrációjának, valamint fragmentalizálódásának, szétaprózódásának folyamata; s ez kétségkívül (fele-) részben igazolni látszik egyes posztmodern teoretikusok
75 A „posztmodern” kifejezést elsőként Federico De Onís (spanyol kritikus) Antologia de la Poesia Españoamericana c. művében használta, még a modernizmuson belül, annak kiritkájaként, Madrid, 1934.
76 Vajda Mihály: A posztmodern Heidegger, in: Lukács Archívum, Századvég Budapest, 1993,9.
28 helyzetfelmérését.”77 Ennek összefüggésében írása az egyházak pozitív hozzáállását erősítheti, amennyiben észreveszi a posztmodernben járható lehetséges új utakat a keresztyénség számára, pl. az ökumenizmusban, vagy a spirituális nyitottság megújulási mozgalmaiban. „Az egyház életének jele a változás, önazonosságának az állandóság. Hűség és kihívás. A kettő kényes egyensúlya immár több mint 2000 éve dinamikus, dialektikus, és dialogikus formában valósul meg.”78 Miközben a nagyobb összefüggésekben az egységesség igénye jelenik meg a keresztyénség egészére nézve, egyre nagyobb a helyi gyülekezetek felelőssége: hogyan válaszolnak a közösségben ez emberek életkérdéseire. „A változatos, multikulturális, multiminden világ nem fog egyszercsak megszűnni. Ez a világ a nekünk szánt jövő.”79 – figyelmeztet Bruce Milne kanadai teológus, de azzal a reménységgel, hogy az egyház jövője továbbra is a mindenható Isten kezében van. Fazakas Sándor előadásában még tovább lép: „A család egyháziasítását felváltotta az egyház «családiasítása», vagyis a keresztyén egyház családi életre gyakorolt hatását felváltotta az egyházi intézményrendszer funkcionalizálása a család érdekeinek és értékrendjének megfelelően.”80 Felveti a kérdést, hogy képes lesz-e az egyház olyan lehetőségeket meglátni ezekben a változásokban, melyek „megfelelő oktatási, pasztorális és gyülekezetépítési koncepcióval alkalmat adnak Isten üzenetének adekvát tolmácsolására.”81 Ennek kifejtésére igyekszünk a továbbiakban.
I.3.1. Család a posztmodern értékrendben
„A család idegen test a posztmodern Gazdaság-társadalom kavalkádjában. Nem víz, nem só, nem oldódik. Szét lehet darabolni, de nem oldódik. (…) A család ma gerillabázis. Az egyetlen reális közösség, amelyben a kor által ránk kényszerített álarcokat sutba vághatjuk, ahol mezítelenek és szabadok lehetünk.”82 – írja Czakó Gábor keserűen, mégis reménységgel a kor jellemzésére.
A posztmodernnek nevezett időszakban is már – a hetvenes évek végétől – újabb szemléletváltás következett be.83 Legfőbb vonása a minden korábbi – hagyományos és modern – érték szinte automatikus tagadása, elbizonytalanítása, ezen túl pedig a spontaneitás útkeresése, az élmények által vezérelt esztétikai érték-elv. A technika ugrásszerű fejlődése és
77 Patsch Ferenc: Totalitás és fragmentáció, in: Vigilia, 2004/5 sz.5.
78 Patsch, 7.
79 Milne, Bruce: Sokféleség az egységben, Harmat, Budapest, 2016, 220.
80 Fazakas Sándor: A család családfája – szociokulturális fejlődéstörténet, in: Confessio 2004/3, 41.
81 Fazakas: A család, 43.
82 Czakó Gábor: Mi a helyzet? Gazdaságkor titkai, IGEN, Katolikus Kulturális Egyesület, Budapest, 1995, 175.
83 Maga a posztmodern kifejezés csak azt jelzi, hogy a modernitáshoz képest, és után valami minőségi változás következett, melyet ezzel a szóval próbálnak megközelíteni és leírni. Kulturális Enciklopédia: internetes forrás:
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Posztmodern.htm
29 általánossá válása a fiatal nemzedékek számára új távlatokat nyitott, s erősen meggyengítette a korábbi nemzedékek világának érvényességét. A modern korban megkérdőjeleződött életre szóló kapcsolati minták: pl. család, nemzet; tovább töredeznek a posztmodernben.84 Az önző, versengő, kizárólag külső értékek alapján vezérelt párkapcsolatokra nehéz családot építeni.
Az elemzők közül Ulrich Beck (1944-2015) találó megfogalmazását idézem, mely szerint a posztmodernben egy ún. „kockázattársadalommal”85 szembesülhetünk, ahol a jóléti társadalom is válságba kerül. Török Emőke a posztmodernt összegezve írja: „A posztmodern a társadalmi struktúra tekintetében az osztályok és rétegek helyett individualizálódó élethelyzeteket és életutakat, a «nagycsoportok» végét jelenti, a család összefüggésében a
«normál» kiscsalád helyett az életformák sokféleségét, a nemi szerepek vonatkozásában pedig a korábbi merev férfi és női szerepek fellazulását.”86 Növekszik a szinglik tábora, a homoszexuális párok száma, s az általános instabilitásban maga az emberi szubjektum is meggyengül. Siba Balázs találóan jellemzi e kor emberének magatartását: „A gyenge szubjektum tulajdonképpen egy megküzdési stratégia. Az instabilitás, az árral úszás teszi képessé az embert a túlélésre, a környezethez való alkalmazkodásra.”87 Ha családról beszélünk, akkor a posztmodern jellegzetes családmintájává válik a „patchwork-család”, vagy magyarosan: „mozaik-család”. A válás után újraházasodott férfi/nő új családja, ahol a második férj/feleség hozza magával az első házasságából származó gyermekét/gyermekeit. S lehet még az új párnak közös gyermeke is. Ezért a kifejezés jelzi azt a helyzetet, ami a párhuzamosan jelenlévő/távollévő „több apa” (igazi és pót), „több anya” (igazi és pót) és a testvérek/féltestvérek együttélésére adott új megnevezés. „Megfelelő érettségre lenne szükség minden érintett részéről, hogy a gyerekek nyerjenek, de legalább ne veszítsenek a helyzetből.
Ők akarva, nem akarva követik szüleik döntéseit, és időre és türelemre van szükségük, hogy a képbe kerülő új család-szereplőkben ne a betolakodót lássák.”88
I.3.2. Generációk együttélése a posztmodern korban
A generációk megkülönböztetése a tudományos elemzésekben azon alapult, hogy azonos életkorokban milyen eseményekkel és döntésekkel kellett szembenéznie egy-egy embernek, egy-egy családnak. Karl Mannheim (1893-1947) megahátorzó elmélete szerint azok tartoznak
84 Pál apostol is figyelmezteti Timóteust a változásokra, a nehéz időkre, melyekben az értékek megkérdőjeleződnek: 2Tim 3,1-5
85 Beck, Ulrich: Risikogesellschaft – Auf dem Weg is eine andere Moderne, Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1986
86 Török Emőke: Munka és társadalom, L’Harmattan, Budapest, 2014, 111.
87 Siba Balázs: Isten és élettörténet, Loisír Kiadó, Budapest, 2010, 15.
88 Satir: A család, 106.
30 közös nemzedékbe, akik sorsközösségben élnek. Ez a „lenyomat hipotézis”89, melyben egy nemzedék legfontosabb szociológiai vonása az összetartozás, a korosztály „mi-tudatának”
szövetét alkotja. Olyan lelki valóság alakul ki ebből, ami közös orientáción és közös élményeken alapul. Az „élethosszig tartó tanulás” korszakában azonban szinte minden korábbi nemzedéki meghatározás elmosódik. Somlai Péter például tanulmányában90 végigvezeti, hogy milyen következményei vannak, ha az emberek nem egy alkalommal választanak pályát. A család egészét is ilyen újrakezdések jellemzik a válások-újraházasodások mentén, melyek átrendezik a társadalom egészét. Idézi Ulrich Beck írását: „Az életutak »önreflexívvé« válnak:
a társadalmilag eleve adott életút önállóan létrehozott és létrehozandó életúttá alakul át”91 E döntések során az egyén egy-egy építőkockából, az „életútbeli kombinációs lehetőségekből”
hozza létre életútját, s ezért „barkácsolt életútnak” nevezi ezt. Az identitás megtalálásának útja ebben a korban a teológus Henning Luther szerint már nem egy folyamatos fejlődés és kiteljesedés – ahogyan azt Erikson identitáselmélete feltételezte92 –, hanem épp töredezettségének elfogadása és a sokféleséget integrálni tudó rugalmassága.93
A posztmodern szemléletnek egyik fontos szempontja lehet számunkra, hogy a kimondja a modern kritikáját is: a puszta tények nem jelentenek semmit. Mert – ahogy David J. Bosch írja – „Ma már tudjuk, hogy nincsenek «puszta tények», hanem csakis «értelmezett tények» vannak. Ezt az értelmezést pedig mindenekelőtt a kutató «plauzibilitási struktúrája», fogalmi sémája határozza meg – ami viszont társadalmi és kulturális beidegződésekből ered.”94 Művében kifejti, hogy milyen lehetőségeket lát a posztmodern plauzibilitásában. „Az elkülönülés pszichológiája helyett a részvétel episztemológiájára van szükség, az «én nemzedékemet» a «mi nemzedékünknek» kell követnie. A felvilágosodás instrumentális logikáját egy kommunikatív logikával kell felváltani, mert az emberi lét lényege szerint interszubjektív létezés.”95
89 Mannheim Karl: A nemzedékek problémája, in: Mannheim, Karl: Tudásszociológiai tanulmányok, Osiris, Budapest, 2000, 235.
90 Somlai Péter: Nemzedékektől életszakaszokig, Történeti vizsgálódás eltolódó szociológiai témákról és szempontokról. Tanulmánya az OTKA K 81285. nyilvántartási számú támogatásával készült, 2014. Forrás:
https://www.demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografuskonyvtar/.../2605
91 Beck, Ulrich: Kockázat társadalom, Budapest, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság - Századvég, 2003.
92 Erikson, Erik H.: A fiatal Luther és más írások, Gondolat, Budapest, 1991, 437-497.
93 Luther, Henning: Leben als Fragment – Der Mythos von der Ganzheit, in: Wege zum Menschen, 43. Jahrgang, 1991, 262-273.
94 Bosch, David J.: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Harmat-PMTI, Budapest, 1991, 330.
95 Bosch: Paradigmaváltások, 334.
31 A családra nézve ez azt jelenti, hogy együtt élnek az egészen másként szocializálódott generációk, melyeknek már külön elnevezéseik is vannak.96 Hazánkban a generációk megnevezésére és jellemzőik felismerésére Tari Annamária népszerű könyvei segítik a családokat, keresve az utat a kapcsolatok megőrzésére.97 A média hatásai, a web 2.0. a Z és Alfa generációkra egyelőre felmérhetetlenek, bár vannak, akik ezt csak olyan agyfunkció-formálásnak tekintik, mint amilyen a térkép, vagy az óra megjelenése volt az emberi közösségekben.98 A megnövekedett életkor lehetősége nagy kihívás, mert eggyel több generáció kell, hogy a családi szerepekben, az együttélésben, gondoskodásban részt vállaljon.
Ez egyidejűleg azonban lehetőség is a nagyobb közösségek új kapcsolódási pontjaihoz.
A generációk közötti különbségeket és „mégis-azonosságokat” jól illusztrálja egy miskolci egyetemi felmérése, ahol azt kutatták, hogy milyen a generációk közötti kommunikáció. Az Y generáció tagjai így jellemezték a szüleik és saját generációjuk közötti különbségeket: „más korban, más társadalmi, kulturális, technológiai körülmények között szocializálódtak, így eltérő a világról alkotott képük. Más a napirendjük, gondolkodásmódjuk, mások az igényeik és értékeik (…) az idősek túl merevek, rugalmatlanok, maradiak, nehezen tudnak lépést tartani a világ változásaival, megriadtak a technikai fejlődéstől, nehezen tanulják meg az informatikai dolgokat”99 150 egyetemi hallgató töltötte ki a kérdőívet, s válaszaik szerint a legnagyobb gond az az értékválság, melyben a család szerepe háttérbe szorult. A generációk közötti szakadék áthidalására családi programok szervezésére tettek javalatot, melyet ők (!) feladatuknak is tekintenek. Dobos Csilla a kérdőívek elemzésében rámutat, hogy ők a „fordított szocializációs generáció”, akik legalább annyi tudást adnak át az idősebbeknek, mint amennyit ők kaptak tőlük. Hogyan élhet egy Y generációs szülő X generációs nagyszülőkkel és Z, ill. Alfa generációs gyermekekkel? A generációk együttélésének segítése az egyik legfontosabb szempontja a dolgozat kazuális szolgálatokról szóló részének, így annak kifejtése ott szélesedik tovább.
96 (1) Építők vagy más néven csendes, illetve veterán generáció (1925–1945 között születettek), (2) Baby boomerek vagy magyar terminológiával a Ratkó-korszak generációja (1945–1964 között születettek), (3) X generáció (1965–1979 között születettek), (4) Y generáció (1980–1994 között születettek), (5) Z generáció (1995–2009 között születettek), (6) Alfa generáció (2010 után születettek). Megjegyzés: A generációk születési idejének pontos meghatározása a szakirodalomban nem egységes, ezért a fenti adatok az egyik lehetséges felosztást mutatják be.
97 Tari Annamária: Y generáció, Jaffa kiadó, Budapest, 2010; Z generáció, Tericum kiadó, Budapest, 2011;
Generációk online, Tericum kiadó, Budapest, 2015.
98 Carr, Nicolas: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? A sekélyesek kora, HVG könyvek, Budapest, 2014.
99 Dobos Csilla: Generációk közötti kommunikáció és tudástranszfer sajátosságai, in: Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, XI. évfolyam, 1. szám, 2016, 29–39
32 A posztmodernben megkérdőjeleződött a hagyományos „szülő-szerep”. A szülők nem csak elbizonytalanodtak, hogy „szabad-e hatalmat gyakorolniuk” gyermekeik felett, hanem hogy egyáltalán kell-e „nevelniük” gyermekeiket. Már a 60-as években figyelmeztetett ennek a jelenségnek a hátrányaira James Coleman (1926-1995) szociológus, amikor azt elemezte, hogy a fiatalokra a kortárs-kapcsolatok nagyobb hatással vannak, mint eredeti családjuk.100 Akkor ezt a szakmai körök nem vették komolyan, mára azonban hatalmas irodalom bontakozott ki a „szülők felelősségéről”, a „jelenlétük, jelentésük” biztonságot adó szükségességéről – a
„kötődés-elméletek” összefüggésében.101 Erről még a továbbiakban több szó esik majd.
Összegezve ezt a vázlatos kitekintést a posztmodern világban élő családra, azt láthatjuk, hogy az egyén felelőssége nőtt, s tudatosult benne, hogy tetteinek következménye több további nemzedék életére nézve van hatással. A töredezettségben megélt negatív következmények felelősség- és közösségvállalásra is vezethetnek, s ezen belül a kisközösségek, mint pl. egy jól működő család és gyülekezet nagy hatással lehetnek környezetükben. Más nézőpontból viszont egyre inkább nagy egészként mozdul az egész emberiség: akár a problémák elviselése, akár a lehetséges utak megtalálása közös kell, hogy legyen.