PORTAI POLITIKÁJA AZ OSZMÁNOK ÁLTAL ELKÖVETETT MAGYARORSZÁGI SÉRELMEK TEKINTETÉBEN 1

a Habsburg országrészben

PORTAI POLITIKÁJA AZ OSZMÁNOK ÁLTAL ELKÖVETETT MAGYARORSZÁGI SÉRELMEK TEKINTETÉBEN 1

A zsitvatoroki béke megkötése (1606. november 11.) és annak ratifikálása (1615) után még többszöri tárgyalásra és módosításra volt szükség, hogy a magyar és tö-rök nyelven megírt eredeti szerződések eltéréseit és hiányosságait, így a „vesze-kedésben lévő falvak” ügyét elintézzék. 1618. február 27-én kelt a komáromi szerződés, a korábbi bécsi megállapodás (1615) pótléka, amely először nevezi meg azt a hatvan, Esztergom-környéki falut, amelyek Komárom, Bars, Nyitra és Hont vármegyékben – messze a magyar határvárak háta mögött – kerülnek osz-mán uralom alá, és szabályozza állapotukat.²

Mind a szerződés ratifikációja, mind az újonnan trónra került II. Oszmán szultán (1618. február 26.)³ ünnepélyes üdvözlése végett – a szokásos diplomáci-ai protokoll értelmében – a bécsi udvarnak speciális küldöttséget kellett a Portára küldenie: erre a szerepre Ludwig von Molarthot (Molardt), Hans von Molarth reinecki és drosendorfi báró, császári táborszernagy, a Haditanács elnöke és tit-kos tanácsos öccsét, a Német Lovagrend fogadalmas tagját választották.⁴ Mo-

1 Dolgozatomban nem kívánok részletesen kitérni Bethlen Gábor teljes portai politikájának, ille-tőleg változásának bemutatására. Erre a nagy témára lásd részletesen és legújabban: Papp Sán-dor: Bethlen Gábor, a Magyar Királyság és a Porta (1619–1621). = Századok, 145 (2011), 4.

sz. 915–973. (továbbiakban Papp, 2011.)

2 Salamon Ferenc: Két magyar diplomata a XVII. századból. Bp., 1878. 263. (továbbiakban Sa-lamon, 1878.) XXI. A falvak név szerinti felsorolása: Uo. VI. irat. 279–280. A falvakat eredeti tulajdonosaikkal felsorolja: Botka Tivadar: Kisfaludi Lipthay Imre Bars és Hont megyék alis-pánjának és országos törökügyi követnek emlékezete. A XVII. századi megyei közélet tanulmá-nyozásául újra átdolgozta Botka Tivadar. Pest, 1867. IX. irat. 79–81. (továbbiakban Botka, 1867.) Lásd erről részletesen: J. Újváry Zsuzsanna: Oszmán–magyar viszony a XVII. század el-ső felében. Megjelenés alatt; Papp, 2011. 916–920.

3 Papp, 2011. 920.

4 Donáth Regina: Egy törökkori forrásgyűjtemény az Egyetemi Könyvtár Kézirattárában. Néhány adat Karakas Mehemed budai pasa történetéhez. In. Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei II. 1964.

Bp., 1964. (továbbiakban Donáth, 1964.) 193–194.

J.ÚJVÁRY ZSUZSANNA

160

larthot orator-nak nevezték, mint az ünnepélyes, rendkívüli küldötteket,⁵ és 1618.

október 4-én indult el hosszú útjára.⁶

Már Thurzó György nádor (1609–1616) is azon munkálkodott, hogy a Portán a magyar ügyek vitelére magyar követ legyen kiküldve, aki az ország viszonyait legjobban ismervén, annak érdekét a leginkább tudná képviselni, az uralkodó azonban nem hajlott a kérés teljesítésére, míg 1619-ben valami megváltozott. Az időközben elhunyt II. Mátyás (1608–1619) helyébe lépő II. Ferdinánd király (1619–1637) országgyűlést hívott össze, bár elsősorban nem a török békepontok megszegését megtárgyalandó – az 1618. évi komáromi pontoknak, miként az előzőknek is, nem volt túl sok foganatjuk –, hanem a csehországi felkelés miatt.

Egyébként Bécs és a Porta viszonya ebben az időben rendezettnek volt mondha-tó, tehát az uralkodónak nem volt érdeke, hogy a magyar részről felmerült török-ellenes panaszok különös nyomatékot kapjanak Isztambulban. Azonban – miként fentebb említettem – az 1618-ban kitört cseh felkelés miatt megváltozott a hely-zet, s az uralkodónak nem sikerült elérnie azt, hogy a magyar rendek fegyveres segítséget nyújtsanak a csehek ellen. Így II. Ferdinánd értesítette a rendeket, hogy a régóta kért magyar követ elindulhat Konstantinápolyba.⁷ A magyar or-szággyűlés Liptay Imre Bars megyei alispánt, a hódoltsági török ügyekben rég-óta biztosként forgolódó nemest választotta erre a tisztre, akinek 1619. június 8-án, 23 pecsét alatt kiadott utasítást írtak.⁸ A hosszú és részletes írás igen tanulsá-gos, mert abból egyrészt mind a nagyobb, mind az apróbb sérelmek, a minden-napi élet nehézségei kiderülnek, és az erre válaszként adott, a budai pasának szó-ló szultáni parancslevelek pedig megvilágítják Liptay Imre követségének eddig dokumentálatlan eredményességét, már ami annak elvi részét illeti.

Az országgyűlési utasítás szerint a követnek a királyi méltóság növelése mel-lett az ország megmaradását kell szem előtt tartania. Útjában Budára, Nándorfe-hérvárra kell betérnie, majd Konstantinápolyban a császári orátort megfelelően kell informálnia. Ezután a konkrét sérelmek következnek, amelyek orvosoltatása

5 Salamon Ferenc szerint a konstantinápolyi követség háromféle volt: 1. internuntius: állandó kö-vet, két küldött megérkezése között 2. legatus: az alkalom szerint küldött kökö-vet, 3. orator: rend-kívüli, ünnepélyes követ. Salamon Ferencz: Magyarország a török hódítás korában. Bp., (má-sodik javított kiadás) 1886. 109–110. (továbbiakban Salamon, 1886.)

6 Vö. részletesebben: Papp, 2011. 920–921. Molarth Konstantinápolyba december végén érkezett meg. Bevonulásáról az akkori erdélyi állandó követ, Borsos Tamás is beszámolt. Vö. Borsos Tamás: Vásárhelytől és Fényes Portáig. Emlékiratok, levelek. Szerk. Kocziány László. Buka-rest, 1972. 175. (továbbiakban Borsos, 1972.)

7 Botka, 1876. 32. Ludwig von Molarth 1618. október 29-én érkezett meg Nándorfehérvárra, majd december 21-én Konstantinápolyba. Papp, 2011. 921.

8 Az utasítást kiadta Nagy Iván: Liptay Imre török követsége 1619-ben. = Magyar Történelmi Tár, 1855. 195–210. Csakhogy a kéziratlapok összekeveredése miatt ez hibásan jelent meg. (to-vábbiakban Nagy, 1855.) A javított utasítást Botka Tivadar adta ki: Botka, 1867. Okmánytár XIII. 84–90.

BETHLEN GÁBOR, MINT VÁLASZTOTT MAGYAR KIRÁLY PORTAI POLITIKÁJA 161 lett Liptay egyik legfontosabb feladata (5. pont). E fő részt alpontokra bontották, ahol általában a hódoltsággal kapcsolatos visszaéléseket sorolják fel: a szpáhik, pasák és bégek a szegény községet – a sok rendbéli végzés ellenére – a régi, szo-kott summájában és adózásában nem tartják meg, „hanem naponkent azokat ne-velik es fellieb verik;” igaz dézsmájukkal meg nem elégednek, hanem azért sok pénzt vesznek; a dézsmát hamis mértékkel (kilával és „jeccével”)⁹ veszik be; a pasa és vajda (!) ajándékát, amely korábban csak akkor volt szokásban, ha új pa-sa érkezett, most minden évben, sőt néha esztendőnként kétszer-háromszor is be-szedik; a szegénységet állandó, szünet nélküli szolgálatra kényszerítik úgy, hogy az egyik munkásembert csak a másik válthatja ki személyében; egyes törökök nemcsak maguknak, hanem saját hasznukra, pénzért és fizetésért másoknak is szolgálatot követelnek a jobbágyoktól. A zsitvatoroki végezés 15. articulusa el-len vétvén, a törökök sokakat nemcsak behódoltatnak és adózásra kényszeríte-nek, hanem a nemesek házaira is „rámennek”, akik közül nem keveset megölkényszeríte-nek, marhájukat felprédálják és megégetik. Az 5. rész 4. alpontja számon kéri a zsit-vatoroki szerződés 15. és a bécsi 3. pont betartását; ugyanis e végzések ellenére a törökök „eginehani száz falukat és Varasokat marhaioknak el haitasauall Embe-reknek le vaghasauall beholdoltattanak es most is naponkent holdoltattnak. Hogi azertt effele be hodoltatott faluk es Varasok, az Végezés szerént az holdolasra felzabadulianak, efficialni¹⁰ kelletik az portan es az Passakon Bekekre, Izpaihak-ra¹¹ ezen dologroll ereös parancsolatokat hozni.”¹² A barsi tárgyalások során beadott hatvan falu sérelmeit is előszámlálják, és a hajdú palánkok megmaradása ügyében is kap Liptay instrukciót.

A magyar országgyűlés igen fontosnak találta a hajdúság és palánkjaik vé-delmét, s a Liptaynak adott követutasításban ezért sorolják hosszasan, név szerint a Bocskai által letelepített hajdúk falvait, amelyek akkor puszta telkek voltak, de azóta palánkok védik azokat. A zsitvatoroki béke óta felépített palánkok lerom-bolását már kezdettől fogva követelte az oszmán fél, és ezt a bécsi megállapo-dásba is belefoglalták. Ez ügyben Liptaynak a bécsi végzés 5. pontjához kellett ragaszkodnia, amely szerint a biztosok erről később intézkednek majd. (A komá-romi végzés 2. articulusa értelmében az erődöket le kellett volna bontani. Sem Bécs, sem követe nem látott vagy nem akart látni reményt arra, hogy a hajdúpa-lánkokat megtartsák. Azonban Liptay nem adta fel: Molarth-tal együtt sok ezer

9 Kila: török száraz űrmérték, amelyet a hódoltsági területen használtak. 1–3 pozsonyi mérő, 46,5–241,7 l, 34,9–181,2 kg. Jecce: icce, 0,65–1,67 l. Bogdán István: Régi magyar mértékek.

Bp., 1987. 96., 87. (továbbiakban: Bogdán, 1987.)

10 Végrehajtani.

11 Izpahi, iszpahia, iszpaja: a szpáhi elnevezés délszláv közvetítéssel meghonosodott változata a korabeli magyar nyelvben.

12 Nagy, 1855. 204.

J.ÚJVÁRY ZSUZSANNA

162

tallér kölcsönt vett fel, hogy szétosszák a pasák között.¹³ A pénznek meglett a ha-tása: a hajdúpalánkok elbontásának végrehajtását több hónapra elnapolták.¹⁴)

A rendek az utasításban azt is Liptay kötelességévé tették, hogy a Portára mindegyik békeszerződést vigye magával; ekkor már köztudomású volt, hogy azokkal az oszmánok milyen manipulációkat követtek el. A pasák megvesztege-tésére illendő ajándékok szétosztásáról is gondoskodnia kellett. Az utasítás sze-rint az 1618-ban, az egri törökök által megrablott Homonnay Györgyöt is meg kell elégíttetni, s a kanizsaiaknak az elmúlt évi kártételét,¹⁵ amikor „Egerszeg vá-rosa” (Zalaegerszerg) ellen mentek, is orvosolni kell. Végül a követnek azt is el kell érnie, hogy a pasák, bégek és szpáhik ne akadályozzák a Somogy és Baranya megyei jobbágyok dicájának és tizedének beszedési jogát.

II. Oszmán szultán, a sérelmeket orvosolandó, 1619 decemberében öt pa-rancslevelet adott ki a budai vezérpasának.¹⁶ Nem tudhatjuk pontosan, hogy a

13 Vö. 1622:45. tc. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1608–1657. évi törvényczikkek.

Szerk. Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen. Bp., 1900. 216–217. (továbbiakban CJH)

14 Botka, 1876. 37. Molarth bizonyítványt állított ki arról, hogy Liptay Imre követ az utasítást né-mely ponton kénytelen volt módosítani, de különben tisztében hűen járt el. A módosítás éppen a hajdúpalánkok kérdése körül mozgott; „et hac de causa particularem informationem de Haido-nibus et statu Palankarum pro tempore non necessariam, sed una cum dilatione usque ad tem-pus demolitionis ipsosque commissarios esse differendam.” (L. von Molarth, Konstantinápoly, 1619. október 13.) Botka, 1867. Okmánytár XIV. 92.

15 Az instrukció szerint a rablás az elmúlt évben, 1618-ben történt, de a valóságban 1616-ban.

16 A parancslevelek magyar fordítását Kassa Város Levéltárában, a Bethlen Gábor-féle országgyű-lési iratok között találtam meg. Egyrészt úgy kerülhetett oda, hogy Liptay Imre jó viszonyba ke-rült Bethlen Gáborral, átállt hozzá, s a fejedelem hű embereként halt meg. Másrészt, mint alább látni fogjuk, a fejedelemnek is foglalkoznia kellett a magyar sérelmekkel, amelyeket a megszál-lók követtek el ellenük. Az iratokat Illésy János tolmács fordította magyarra: „27. Decembris Anno 1619. Ezek az parancsolatoknak az mása, melyeket Liptay uram az Portárúl hozott, mely parancsolatoknak az originálisa az budai vezérnek küldettenek, hogy az parancsolatoknak continentiája szerint minden dolgokat effectuáljon, ezek az copiák penig hogy igazak, az fű Gőrögh országhi bíró, Kaszi Leskertű [által] subscribáltatott és pecsíteltetett.” (Kassa Város levéltára, Archívum Mešta Košice, Diétai iratok. A továbbiakban: KVLvt., diétai iratok) Do-náth Regina 1964-ben, az Egyetemi Könyvtár kézirattárában lévő, Hans von Molarth, Ludwig von Molarth és Johann Ludwig Kuefstein császári politikusok és diplomaták tekintélyes irat-mennyiségéből közölt leveleket. Ezek éppen Ludwig von Molarth konstantinápolyi követségé-vel kapcsolatosak. A török panaszokat útközben, 1618. október 16-án, Budán, a kajmakámtól vette át, aki azokat nyilván a vezérpasa megbízásából tizennégy pontba foglalta össze. A ma-gyar sérelmekről is kaphatott valamiféle listát, különösen vonatkozik ez az említett Homonnay-esetre, hiszen ő maga is összeállított egy német nyelvű jegyzéket az elrabolt kincsekről, de a tárgyalások során még inkább lehetett segítségére a magyar rendi országgyűlés küldötte, Liptay Imre, akinek részletes követutasítása tartalmazza a súlyosan vitatott palánkok ügyét és egyéb visszaéléseket. A Molarth-féle anyagban szerepel az az öt parancslevél, amelyet a szultán adott ki Karakas Mehemed budai vezérpasa számára 1619. október végén, a magyar sérelmek orvos-lására. A levelek olasz nyelvűek, nyilván a Molarth kíséretében lévő olasz titkár fordította le azokat. A levelekből kiadott okmányokat lásd Donáth, 1964.

BETHLEN GÁBOR, MINT VÁLASZTOTT MAGYAR KIRÁLY PORTAI POLITIKÁJA 163 szultán mennyire gondolta komolyan, miszerint egy frontvonalbeli országban be lehet tartani a teljes nyugalmat, s a falvak további hódoltatásának tilalmát, ami-kor mind az üres kincstár, mind az itt állomásozó bégek, szpáhik és katonák ér-deke ennek éppen az ellenkezőjét kívánta. Mindenesetre 1618-ban, Bethlen Gá-bor erdélyi fejedelem (1613–1629) portai követe, Borsos Tamás azt írta, hogy Jenő várának megszerzéséért a nagyon óhajtott békességet is képesek akár fel-bontani. Viszont mind az öt parancslevél vége a következőképpen szól: „És min-den hadamnak úgy viseld gondját, hogy semmikíppen nem engedjen [!], hogy az békesség ellen senki semmit ne cselekedjék; azért úgy viselj [!] magadot, hogy az békesség megmaradjon, azt megoltalmazd, ez parancsolatom szerint cselekedjél!

Parancsolatot Constantinopolban, Seuvald havának fogytán.”¹⁷ Vagyis a szultá-ni parancs szerint a békét mindenképpen meg kell tartaszultá-ni a Habsburg uralkodóval.

1619-ben az események igen felgyorsultak: közismert, hogy Bethlen Gábor belépett a csehek oldalán a háborúba, s maga szorgalmazta a Habsburg uralkodó ellen viselt első háborújában (1619–1621) a Portával kötött szövetséget, vagyis oszmán részről a béke felbontását. Új portai követének, Mikó Ferencnek – Bor-sos Tamás mellett – legfontosabb megbízatása az volt, hogy megszerezze a feje-delem számára a szultáni, vagy a nagyvezíri engedélyt arra, hogy a Magyar Ki-rályság területén hadakozhasson II. Ferdinánd ellen: „… de az magyar nemzet régen végére ment ennek, hogy az német eladta s elárulta az kevés magyar nem-zetet, hogy hamar üdőn módot keresvén benne, elkezdje az hajdúságon és azt el-fogyatván, pusztítván, kergetvén az többit is elfogyassa, és így álljon bosszút az Bocskai feltámadásáért. Azért éntőlem higgye azt nagyságod s őnagyságok is, hogy ha az én uramnak mostani kévánságára az hatalmas császár és fényes Por-ta nem néz is, de most alkalmatosságok lévén hozzája az csehek zűrzavara miatt, soha fejekre nem várják, hanem bizony eleit veszik, az csak magától is feltámad az magyar nemzet […]. Szinte itt kell ám idején való gondviselés. Ím ezt látja az én uram, és azért kénálja meg alkalmatossággal az fényes Portát…” – érvelt Borsos Tamás Mehmed pasa előtt 1619 júliusában.¹⁸ Mindenesetre – legalábbis a propaganda szintjén – 1619 őszén már igen előkészítették Bethlen magyar király-lyá koronázását és ezzel a Habsburg-török béke felbontását, azonban ennek lehe-tőségét 1619 novemberében a Portán mégis leállították; vagyis a legfelső oszmán vezetés inkább kivárt. A nagyvezír leállította a Bethlen királyi méltóságának megerősítésére küldendő hatalmi jelvények átadását is.¹⁹ Ezért is szólt a fentebb elemzett szultáni öt parancslevél mindegyike a béke erős megtartása mellett.

17 A szultáni parancslevél II. parancsolata, KVLvt, diétai iratok.

18 Borsos, 1972. 288–289. Mikónak át kellett adnia a fejedelemtől származó megbízólevelét mind a Habsburg főkövetnek, Ludwig von Molartnak, mind az állandó ágensnek, Michael Starzernek.

Erről lásd részletesen Papp, 2011. 925.

19 Lásd erről részletesen: Papp, 2011., 933–936.

J.ÚJVÁRY ZSUZSANNA

164

Bethlent 1620-ban, a besztercebányai országgyűlésen magyar királlyá válasz-tották, s noha nem koronázták meg, immáron magyar királyként a magyar rendek érdekét és a hódoltságbeliek sérelmét is képviselnie kellett a Porta felé. Így, mint választott magyar király a maga és a magyar rendek nevében Rimay Jánost és Dóczy Istvánt, mint erdélyi fejedelem Balassa Ferencet²⁰ küldte a Portára. Együtt indult el velük a cseh konföderáció követe, Johann Khölln is.²¹ Bethlen Beszter-cebányán, 1620. augusztus 30-án keltezett, Dóczyhoz és Rimayhoz címzett utasí-tásában a következőket jelölte meg elérendő eredményként:²² 1. A Fényes Porta és a budai vezér a magyar nemzet és a Konföderáció ellen a némettel soha ne traktáljon, hanem inkább azok ellen segítsen; 2. Most minél több haddal segítse a vezér a felkelőket, s a sereget ne Kanizsához, hanem őhozzá küldje; ha a török fél hivatkozna a Ferdinánddal addig kötött béke meglétére, „felelet csak az lehet, hogy Ferdinánddal hatalmas császárnak frigye külömben semmi nem volt, ha-nem mint Magyarország királyával. De az ország ha-nem akarván tovább őtet ural-ni az megspecificált sok excessusiért,²³ mostan hatalmas császárnak egy csepp frigye ővélle nincsen; hanem az országgal vagyon, és az országot tartozik köte-lessége szerént segíteni, ótalmazni – amennyiben az ország őhatalmassága jó akaratját és segítségét kévánja.” Bethlen harmadik feltétele lesz számunkra iga-zán érdekes, s vethető össze az 1618-ban Liptay Imre követ számára kiadott or-szággyűlési utasítással: ez a hajdúsági palánkok megmaradásáért történő erőfe-szítés; „holott [azok] bizonyosan nem palánkok, hanem csak valami kertekkel, tövissel kerítették be azokat a helyeket, mint Debrecent s több azon a földön való falukat szoktak békeríteni. Ezeket az német miért ígírte volt az elrontásra, az instructiókból eléggé declarálhatják: […] látván az linzi gyűlésben…” – Bethlen itt joggal utalt a bécsi és komáromi végzések azon pontjaira, amelyekben az uralkodó ígéretet tett a békeidőben épített váraknak, így a hajdúság palánkjainak lerombolására, amelyet a magyar rendek, illetve az országgyűlés ellenük történő fellépésnek vettek, s igyekeztek azt elodázni. Mint fentebb említettem, az 1619.

november végi öt szultáni parancs újabb tíz hónap haladékot adott, amely azon-ban éppen ekkortájt – amikor Bethlen írta követeinek a levelet – járt le.

A fejedelemnek, mint választott magyar királynak azonban a törökök ellené-ben is meg kellett védenie az országot, mégpedig úgy, hogy közellené-ben – tervei

20 Balassa Ferenc 1621. január 4-én meghalt, helyébe a már korábban kiküldött Tholdalagi Mihály lépett. Erdélyi Történelmi Adatok. Szerk. gróf Mikó Imre. Kolozsvártt, 1855. I. köt. 346. (to-vábbiakban ETA I.) A korábbi követ, Borsos Tamás 1620 márciusában fejezte be követségét, kapitihaságát, s 1620. április 28-án ért haza Marosvásárhelyre. Borsos, 1972. 408.

21 Papp, 2011. 955.

22 Bethlen Gábor levele követeihez, Dóczy Istvánhoz és Rimay Jánoshoz. Besztercebánya, 1620.

augusztus 30. In. Bethlen Gábor emlékezete. Szerk. Makkai László. Bp., 1980. 244–250. (to-vábbiakban Bethlen emlékezete, 1980,); ETA I. 321–324.

23 Meghatározott sok kihágásaiért.

BETHLEN GÁBOR, MINT VÁLASZTOTT MAGYAR KIRÁLY PORTAI POLITIKÁJA 165 rint – oszmán szövetséggel, vagyis részben oszmán pénzen és vérrel billentse ki Ferdinándot végleg a magyar, sőt a német-római császári trónszékből. Ehhez meg kellett ígérnie Vácot. Bethlen ravaszul csak annyit ígért, hogy törekszik Vác megadását elérni, de a magyar királyok „egy talpalatnyi földet” sem adhatnak másnak az ország híre és akarata nélkül, sőt azokat erősen meg is esküdtetik arra, hogy az ország határait el nem idegenítik, hanem inkább igyekeznek tovább ter-jeszteni azt – hangoztatta magyarázatként. „Mert az magyar nemzet országát vé-re hullásával szevé-rezte, és bizony könnyen másnak nem adja.”²⁴

A fejedelem portai követei addig Jenőnek erdélyi kézben való megmaradásá-ért küzdöttek,²⁵ ekkorra viszont Vác megtartása lett a legfőbb, ám teljesíthetetlen feladatuk. A követek, noha igyekezzenek azt inkább pénzzel kiváltani – hangzott az utasításban –, ígéretet szerezzenek arra, hogy a törökök „Vácnak megadásával több falukat, várasokat az béhódolásra soha ne kévánjanak, hanem elégedjenek meg azzal, amely számtalan faluk, városok eddig béhódolva vannak.” A fejede-lem minderről ahdnámét kívánt, miképpen ő is megígérte, hogy a zsitvatoroki békében belefoglaltak és az azóta beadott hatvan falu adóját is hagyják beszol-gáltatni: „Mi is készek vagyunk levelet adni mindezekről, és valamely faluk az Sit-vai-Torokban az béhódolásra rendeltettenek, együtt az 60 falunak rendelt adó-jokkal summájok béadásával mi tőlünk is béhódolni engedtenek.”²⁶ A fejedelem Vácért azonnali segítséget kért; Budáról, Esztergomból, Pestről legalább 2000 fő kopjást, majd azután hamarosan az egri pasát vagy akármelyik beglerbéget maga mellé, legalább 10 000 lovassal. Bethlen az 1620. szeptember 17-diki keltezésű levelében a feltételeket újra megismételte: 1. A Porta a német királlyal ellene ne traktáljon, hanem késedelem nélkül küldjék a segítséget, hogy a Dunán általmenve egyenesen Bécs alá mehessen; 2. A hajdúság lakóhelyeit, amelyeket palánkoknak neveznek, ne kívánják lerombolni; 3. A meghódított magyar falvak, városok

24 Bethlen Gábor s. k. levele Dóczy István és Rimay János portai követekhez. Nagyszombat, 1620.

szeptember 18. ETA I. 324–332.

25 Bethlen Lippát kénytelen volt 1616-ban, saját katonáit kiostromolva átadni a szultánnak. A helyzete akkor igen nehéz, szinte penge élen táncoló volt. A korábban megkötött nagyszombati egyezményben kénytelen volt a magyar király előtt megalázkodni, s a következő évben pedig Lippát átadni a törököknek. Lásd erről részletesen: Oborni Teréz: Bethlen Gábor és a nagy-szombati szerződés (1615). = Századok, 2011. 4. sz. 874–914.; J. Újváry Zsuzsanna: „Utolsó veszedelmünk eltávoztatásáért” Adalék Lippa 1616-os átadásának történetéhez. In. A Ráday

In document Bethlen Gábor képmása (Pldal 159-179)