Péter cár és a „hazai” királyjelöltek

I. Péter cár is utolsó helyen vette számításba a lengyel főurakat, de számolt velük.

Sőt, úgy tekintett rájuk, mint a királyjelöltek tartalékjaira. Elképzelése szerint, ha a trónra meghívott idegen jelöltek nem fogadnák el az invitálást, akkor a konföderáció valamelyik vezetőjét lehetne megválasztatni királynak. Szándéka, több mint valószínű, hogy kiszivárgott, mert gúnyos versike örökítette meg a cár kegyéért versengő mágnásokat. A maró gúnnyal átitatott „költemény” I. Péter kiválasztottjait a kártya négy színével szimbolizálta. Sieniawskit a piros királlyal (czerwienny) azonosította, mert ő a koronahad főparancsnoka és katonáinak a vérével sáfárkodik;

Chomentowskit, a mazóviai vajdát a zöld királlyal (winny), az ősz színével, mert ez a borkészítés időszaka, utalva a pan italozására. Szembeket, az alkancellárt a tök királlyal (dzwonkowy=harangos, átv.: templomos) hozta párhuzamba, mert a papság nem áll mögötte, Denhoffot, a konföderáció marsallját pedig a makk királlyal (żołędny), mert a zsákba kötött malac is makkért sivítozik.¹¹⁴ (Márki Sándor úgy emlegeti őket, mint komolyan szóba jött jelölteket.¹¹⁵)

A dokumentumok egyáltalán nem támasztják alá ezeket a feltételezéseket, az orosz cár „idegenekben” gondolkodott, ismervén azt, hogy a királyuktól elhagyott Rzeczpospolita fő- és köznemessége kizárólag egy tekintélyes, külső nagyhatalom által is támogatott „idegentől” várja a megoldást: a háború lezárását, a Rzeczpospolita területi veszteségeinek a korrekcióját, a nemesi szabadságjogok garantálását. Ezzel a territoriálisan és politikai érdekek mentén feldarabolt országgal és társadalommal nap mint nap meggyűlt a baja I. Péter cárnak. Nem volt elég a konföderáció vezetőivel testületileg rendezni a vitás kérdéseket, azok mindegyike külön-külön kérvényekkel ostromolta a cárt, panaszaik kivizsgálását és orvosolását követelték. Igen, megismételjük, követelték, mert a lublini országos gyűlés – nem országgyűlés=szejm¹¹⁶ – jelentőségével minden fő- és mellékszereplő tisztában volt. A lublini radát azzal a céllal hirdette meg Szembek prímás-érsek, hogy a Rzeczpospolita törvényes működése helyreálljon, vagyis az interregnum hivatalos bejelentésével

114 „Czterej kandidaci podani na tron polski od Carskiego Wieliczestwa A. D. 1707.” – Biblioteka Jagiellońska, rkp. (=kézirat) 184/51. s. (=oldal) 556. – közli KAMIŃSKI: Konfederacja sandomierska 77. Idézzük a versikét:

„Carskie nas Wieliczestwo wolą i ukazem//Żałuje, czterech dając kandydatów razem.//Mogłaby (wszelkie bowiem mieszają się żarty)//Grać czterema królami Polska jako w karty://Sieniawskiego czerwiennym kto nazwie, nie zbłądzi;//Hetman jest, krwią szafuje i wojskami rządzi;//Chomentowski, że się car powrócił, jest winnym,//Toć go trudno kolorem odmalować innym;//Szembek dzwonkowy, jeśli się to nie zda komu//Znać, że nie wie jak wiele duchownych w tym domu;//Na ostatek Denhoffa żołędnym uczynię//Bo w herbie tę co kwiczy i wor drze ma świnię.”

A francia kártya szineivel – kőr=czerwienny, pikk=winny, káró=dzwonkowy, treff=żołędny – kifejezni azt a mérhetetlen megvetést, gúnyos hangvételt, egyszerűen lehetetlen. Az anonim szerző Sieniawskit a katonák vérével kufárkodónak, Chomentowskit iszákosnak, Szembeket üresnek, Denhoffot álmodozónak láttatja.

115 MÁRKI: Nagy Péter czár, 37. – Márki Sándornak nem sikerült beazonosítania St. Chomentowski vajdát, helytelenül „Chementruszky” mazúr-vajdáról írt. Abban is téved a jeles történész, hogy „Wisznevecki litván hetman” szerepelt a királyjelöltek között. – 37., kiegészítve még azzal, hogy Michał Wiśniowiecki litván hetman Szaniszló király táborához, Janusz Wiśniowiecki vilnói, majd krakkói vajda is, a sandomierzi konföderációhoz tartozott. Ez utóbbi 1707-ben ugyancsak átpártolt Szaniszló mellé.

116 Márki S. országgyűlésként tekint a lublini „walna rada”-ra, a „generalnaja rada-ra” = conventus generalis-ra, az ónodi és a lublini „országgyűlések” összehasonlítását is elvégzi. – MÁRKI: Nagy Péter czár, 36. Ezzel szemben hangsúlyoznunk kell, hogy országos, általános radát=tanácskozást hívott össze Lublinba Szembek prímás, nem szejm-et! Szejm a három rend – a király + szenátorok + „lovagok” (szlachta képviselői) – együttes jelenlétével lefolytatott országos tanácskozás. Az első ordo=a király „híjával” zajlottak az ülések Lublinban.

szabad utat kapjon a királyválasztás ügye. I. Péter cár – láthattuk – úgy tervezte, hogy Lublinban nemcsak az electio-ról születik majd döntés, hanem a koronázás idejéről is.

Világos a szituáció: interregnum bejelentése nélkül nincs electio, nincs coronatio!

Márpedig ha Lublin nem hozza a várt eredményt Oroszországnak, akkor a lengyelek I. Szaniszlóhoz való átpártolása megakadályozhatatlan lesz.

Ki kell mondanunk, hogy I. Péter cár 1707 májusában, júniusában kényszerhelyzetbe jutott, s ebben a szituációban csak kényszerintézkedésekkel, vagy parttalan ígéretekkel tudta pozícióit védelmezni Lengyelországban. Nem riadt vissza a lengyel politikai vezetők korrumpálásától sem. Az 1707-es (május – július) lublini

„szejm” idején például, Jemeljan Ukraincev – I. Péter cár lublini megbízottja – titokban, „ St. Szembek prímásnak, Szaniawski kujáviai püspöknek, Jan Szembek alkancellárnak cár őfelsége jutalmát (zsalovanyje) továbbította az éjjeli órákban”, Denhoff, a konföderáció marsallja csak később vehette át a neki szánt summát, akárcsak Tarlo lublini vajda.¹¹⁷ Egy június 10-én Lublinban kiadott cári adománylevél szerint a Szembek-testvérek és a kujáviai püspök, K. Szaniawski – az electio sikeres befejezése után – évi 10-10-10 ezer rubel honoráriumra jogosultak. Szolgálatukért és hűségükért az érsek-prímás 100 jobbágyportával, a püspök és az alkancellár 50-50 portával gazdagodik a királyválasztás lebonyolításakor. Oroszországba bármikor szabad beutazás illette meg őket, ott tartózkodásuk időtartamát nem korlátozta a cári privilégium.¹¹⁸

Másképpen állt a helyzet a koronahad főhetmanával, Sieniawskival. Vele szabályos

„államközi” tárgyalásokat folytatott I. Péter cár. 1707. május végétől kezdve nagyon intenzív eszmecsere zajlott a főhetman és a cár között. A ránk maradt iratokból kiderül, hogy a hétköznapi, az általános és egyéni jellegű panaszokat (a cári katonák rekvirálásai, a contributio pénzbeli követelése, az erőszakos beszállásolások, az egyházi birtokok kíméletlen fosztogatása stb. stb.¹¹⁹) nem söpörték a szőnyeg alá, mégis inkább az államügyek megvitatása dominált. Erről az a 14 pontos Sieniawski-kérvény árulkodik, amelyre I. Péter cár szokatlanul hamar, a beadástól számított negyedik napon, már június 14-én pozitívan reagált. Ez a kérvény tulajdonképpen nem volt más, mint Sieniawski bełzi vajda, főhetman feltételeinek az összefoglalása, vagyis hogy, milyen körülmények között nem utasítaná el a lengyel koronát. A vajda kikötötte például azt, hogy „cár őfelsége soha nem avatkozhat be a Lengyel korona államügyeibe”, erőszakot nem foganatosít a lengyelekkel szemben a jövőben.

Sieniawski megígértette a cárral, hogy az „új electus” király szabadon érintkezhessen a szomszédos országokkal, cár őfelsége engedélye nélkül, de tudtával köthessen szövetségeket. Az „új electus rex” nevével és pecsétjével ellátott okmányokat, főleg az útleveleket (pasporti) minden cári katona tiszteletben kell hogy tartsa, érvényességét el kell fogadnia akár személyek utazásáról, akár áruk szállításáról is legyen szó. Az útiokmányok mind szárazföldi, mind vízi közlekedés – szállítás esetében érvényesek. A leendő király biztonságáról – magára is vonatkoztatva – úgy igyekezett gondoskodni a konföderáltak hadának a főparancsnoka, hogy cár őfelsége

„sajátkezű aláírásával és pecsétjével megerősítve” vállalta a királyról való gondoskodást akkor is, ha a hadiszerencse mellé pártol, akkor is, ha szerencsétlenség következne be. Kifejezetten a családi érdekekről intézkedett a 8. pont: Ha a „korona

117 Piszma i bumagi t. V. 686., SZOLOVJOV: Isztorija Rossziji. VIII/15. 197.

118 Piszma i bumagi t. V. 304-305.

119 Ua. 296-299., 674., 684-685., 687-688., GIEROWSKI – GRODZISKI: Wielka historia Polski, 269-270.

elfogadása miatt a bełzi vajda feleségének a birtokai kárt szenvednének az ellenségtől”

cár őfelsége a kártérítésről kezeskedik.¹²⁰

Az egész I. Péter cár és Sieniawski egyezkedés lényegét a 11. pont foglalja magába. „… cár őfelsége hozzájárul ahhoz, hogy a Bełzi vajda őméltósága az előbbi feltételekkel aláírja a korona elfogadásáról szóló szerződést, amennyiben cár őfelségének és a köztársaságnak nem születne meg a közös békéje a Svéddel, továbbá Rákóczi vagy más egyéb királyjelölt visszalépne, cár őfelsége a maga részéről ígéri, hogy ezt a szerződést megerősíti s amennyire lehetséges, megvalósítja.”¹²¹

Ezekkel a sorokkal a főhetman végérvényesen odaláncolta magát a cárhoz. Igaz, hogy többszörös féket épített be a királyjelöltségéhez vezető úton, de királyjelölésének a valószínűsége 1707 júniusában egyáltalán nem volt csekély. A Sobieski-fiúk elzárkóztak a felkínált lehetőségtől, Savoyai Jenő sem kapkodott a lengyel koronáért.¹²² Amikor Sieniawskiné tudomást szerzett a férje cárral kötött megállapodásáról, szabályos dührohamot kapott. Éppen a Wrocławhoz közeli Spytkowiciben (Sziléziában, a zatori hercegségben), messze a politikai nyilvánosság szintereitől tárgyalt I. Szaniszló bennfentesével, Jan Stanisław Jablonowski vajdával arról, hogy férje bizonyos feltételekkel kész I. Szaniszlóhoz csatlakozni. Férjének elhamarkodott és buta lépését goromba levéllel jutalmazta a feleség. „…láttam én már Lvovban” (vagyis 1707 tavaszán), hogy a cár Denhoff kardhordozón kívül másokat is a „cár bolondjává” akar tenni, s ez most férje urával is megesett. Vajon, milyen cári biztosítékok vehették le a lábáról az urát? „…rejtjel nélkül írok, mert amit mondani kívánok, azt magának a cárnak is kész vagyok megírni;” (bez cyfer piszę, bom gotowa mówić, i do samego cara pisać) – zúdította a haragját Sieniawskiné a korábban mindig hezitáló, a feleség nélkül semmiben nem döntő bełzi vajdára. Ismernie kellene a cárt annyira, hogy tudja: a cár úgy gondoskodik majd „Magáról, mint a harmadik lábáról”

(on tak będzie dbał o Wazseci jako o trzecią nogę)… Ja durakiem carskim być nie chcę, żebym ze łbem związanym za nim miała chodzić, żebrać nie nauczyłam się,…”

(én a cár bolondja nem akarok lenni, hogy bekötött fejjel mögötte járhassak, koldulni sem tanultam meg)¹²³- összegezte lesújtó véleményét a büszke „Asszony” (ahogyan őt Rákóczi nevezte) a cári bolonddá lett férjének.

A lublini rada tényleges munkája a Sieniawskival kötött háttéralkuval vette kezdetét, mivel a május 23-i ülés – a távollévők nagy számára való tekintettel – az ülésszakot az azonnali halasztás kimondásával felfüggesztette. Az első érdemi tanácsülésre csak június 12/23-án került sor. Golovkin kancellár őszintén lelkendezett,

120 Piszma i bumagi t. V. 694-697.

121 „… carszkoje velicsesztvo szoizvoljajet, dabi jevo miloszty goszpogyin vojevoda Belszkij traktat o voszprijatyiji koroni pod takoju kondicijeju podpiszal, jezseli mir obscsej u carszkovo velicsesztva sz recsju poszpolitoju sz Svedom nye ucsinyitszja i Rakocij ili inoj kotorij kondidat nye bigyet, i obescsajet i jevo carszkoje velicsesztvo sz szvojej sztrani tot traktat podtvergyity i privogyity k gyejsztvu v csom vozmozsno.” – Ua. 696.

122 1707. július 8-án Bécsben kitérő választ adtak a cárnak. Jenő herceg szolgálatait a császár a háború idején nem nélkülözheti, ám a háború befejezése után nem gördít akadályt a szolgálatból való kilépés elé. – Piszma i bumagi t. V. 550-551., ARNETH, Alfred: Prinz Eugen von Savoyen. 1. Bd. 1663-1707. Wien, 1858. 421-422.; Savoyai Jenő Milánóból 1707. május 29-én többek között ezt írta I. József császárnak: –

„Ich aber habe Meiner Seiths nichts anders gethan als zu was mich meine Schuldigkeit, mit welcher E. K.

M. Ewig verpflichtet lebe,… zwainzig Jahr alss ich die Allerhöchste Gnad geniesse, in E. K. M. Diensten zu stehen, dergleichen zu thuen niemahlen habe Einfahlen, noch will weniger durch Eine Eytle Ambition hier zu werde verleiten lassen, E. K. M. in allerunterthänigkeit bittend, Sye geruhen Allergnädigst dissfals auf mich weithers die geringste Consideration nicht zu haben sondern auf dassjenige Allergnädigst zu gedenken, was Sye für Dero Selbsteigne Convenienz Erachten …” – Ua. 486.

123 E. Sieniawska do A. M. Sieniawskiego, 1707. július 7. (Sieniawskiné levele férjéhez) – Biblioteka Czartoryskich w Krakowie 5943 l. 37168. – közli POPIOŁEK: Królowa bez korony, 64.

mert „sok szenátor” megjelent a radán s így biztosan végbemehet a „törvényes királyválasztás” (csajem, csto volnümi glaszi izberut szebje zakonnovo korolja).¹²⁴ Alig néhány napra volt szükség ahhoz, hogy az orosz kancellár öröme aggódásba csapjon át, ti. a jelenlévők a rada feloszlatásának a gondolatával foglalkoztak. A Varsóból ide, Lublinba rendelt orosz követ úgy értesült, hogy a lengyelek semmiképpen sem akarják kinyilvánítani az interregnumot, csak az „új kalendárium szerinti” július 2-ára összehívandó országos gyűlésben.¹²⁵ Kudarcokkal teli heteket élt át Lublinban I. Péter cár. Ugyanúgy, mint márciusban-áprilisban fogadnia kellett az elégedetlenkedő konföderáció újabb küldöttségét. Feltűnő, hogy az igazán neves és befolyásos szenátorok a nyárra már „kikoptak” a vezetésből, az 1707. június 21-én megjelent delegációt már harmadrendű szenátorok vezették. Wacław Wielohorski volhíniai kastellán (castellanus), Tomasz Głuski gostyń-i kastellán, Kazimierz Pociej vityebszki vajda, Stefan Potocki korona pohárnokmester stb. 18 pontos megbízatásuknak közel a fele a lengyelek elszenvedett sérelmeit taglalta. A küldöttek igen merészen a cár szemére lobbantották ígéreteinek a be nem tartását. Elmaradt az ukrajnai várak visszaadása, az ágyúk és egyéb katonai felszerelések átadása, a lengyel koronahad cári fizetése. A cári reguláris katonák és a kozákok, kalmükök erőszakoskodásainak a konkrét példáival szembesítették az uralkodót. Konkrét eseteket soroltak fel a követek arról, hogy a cár tisztjei, a lengyel bíróságokat mellőzve, hogyan ítéltek és büntettek meg lengyel alattvalókat, nemeseket, városiakat egyaránt. A cár hatékony intézkedését hiányolták és az „általános gyűlés”

szétoszlásával fenyegetőztek, ha a cár nem fékezi meg élelmiszerbiztosait, katonáit.¹²⁶ Nem csekély veszedelmet hordozott magával az az I. Szaniszló király táborából érkezett javaslat, amelyet St. Szczuka terjesztett megfontolás céljából a sandomierziek elé. A Rzeczpospolita minden bajából kigyógyulna, ha a kezdeményezést a maga kezébe venné és nem vonna be idegeneket, Oroszországot, Svédországot, a lengyel problémák rendezésébe. A Rzeczpospolita lehetne az az egyetlen ország, amely sikeresen közvetíthetne békét az orosz-svéd háborúban, csak a lengyel-litván megbomlott egységet kellene helyreállítani. A pillanatnyilag hiányzó társadalmi egység éppen a sandomierziek által követelt új királyválasztással lenne megteremthető, viszont az electio végeredménye nem lehet más, mint a II. Ágost-i lemondás után megüresedett trón I. Szaniszló javára szóló voksolás – nyújtotta a megoldás kulcsát az egyébként litván főúr. I. Szaniszló megválasztásával, törvényes királyként való elismerésével az ország aktív szerephez juthatna a külpolitikában. Ha például az orosz-svéd háború lecsendesítése lengyel mediátorsággal kudarcot vallana, úgy a Rzeczpospolita semlegesnek is nyilváníthatja magát, kiugorhatna a háborúból presztízsveszteség nélkül.¹²⁷

I. Péter cár lengyel politikája bármely pillanatban zátonyra futhatott. Kenyérrel vagy korbáccsal célba kellett juttatni az interregnum ügyét. Június végén, július első napjaiban már beérte ennek a deklarálásával is, beletörődött immár a királyválasztás határidejének az elhalasztásába is. Ellenben dolga végezetlenül nem széledhet szét a lublini országos tanácskozás, mert az, az orosz politikai tervek összeomlásához vezetne. Tisztában volt I. Péter cár a helyzet súlyosságával, illetve Lublin vissza nem téríthető jelentőségével. Ezért mindenáron együtt akarta tartani a conventus

124 Piszma i bumagi t. V. 659.

125 Ua. 688.

126 Biblioteka Czartoryskich w Krakowie, rkps. 451. s. 405-412. – közli KAMIŃSKI: Konfederacja sandomierska 100-101

127 Stanisław Szczuka programját ismerteti KAMIŃSKI: Konfederacja sandomierska 113. oldalon.

t, azt a fórumot, amely a legégetőbb problémát – minimálisan az interregnum kimondását – megoldhatta. A sandomierzi konföderáció cárhű ötösfogata – St.

Szembek prímás-érsek, K. Szaniawski kujáviai püspök, J. Szembek királyi alkancellár, St. Denhoff a konföderáció marsallja (=választott elnöke), A. Sieniawski a konföderáció hadseregének főparancsnoka – a Szaniszló-i ellenpropagandát és az elégedetlenkedők akaratát mellőzve, legalább 50%-ban mégis teljesítette a cári elvárásokat. 1707. július 7-én Szembek érsek hivatalosan bejelentette: a Rzeczpospolitában ezzel a nappal kezdetét veszi az interregnum – kihirdetve 11-én – és a királyválasztó gyűlést augusztus 8-ra tűzi ki.¹²⁸

Az interregnum kihirdetését – magától értetődően – nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Egy politikában járatos, névtelen rímfaragó, többes szám első személyben megírt verse metaforával érzékelteti a Lublinban történteket. A ”Prímás a Kardhozóval együtt” szabta ki azt a sapkát (kaptur=fejfedő) a lengyeleknek, amit az orosz hadakkal küldtek el ajándékba. A sapkát erőszakkal, szigorú parancs alapján nyomták a lengyelek fejébe, még a fejüket sem ránthatták félre.”¹²⁹ A tetszik – nem-tetszik helyzet legitimálta a Rzeczpospolita királynélküliségét (bezkrólewie) és ezzel előkészítette az újabb alkotmányos fázist, a királyválasztási periódust. I. Péter cár is, a sandomierzi konföderáció is lépéskényszerben találta magát. A cár ezt egyáltalán nem bánta, hiszen a potenciális királyjelöltjei közül a porondon egy jelölt még maradt, Rákóczi Ferenc. Ebből a kényszerhelyzetből fakadóan a konföderáció is felgyorsította az eseményeket, Rákóczival a királyválasztásról egyeztetett. 1707 július végén – ahogyan azt már az előző fejezet végén jeleztük – sikeresen lezárultak a cár és a fejedelem közötti tárgyalások, de a fejedelem és a Nemesi Köztársaság megállapodása nem született meg! Így válik érthetővé, hogy noha az augusztus 8-ra elnapolt ülésszak – Szembek prímás-érsek ígéretéhez híven – folytatta a júliusban félbehagyott munkáját, egyáltalán nem a királyválasztás napirendi ponttal foglalkozott. A lvovi, a lublini forgatókönyv ismétléseképpen most is csak a panaszlista összeállításában és a cárnak való átadásában merült ki a jelenlévők tevékenysége. A minden eddiginél terjedelmesebb, 44 pontot, azaz sérelmet felsoroló kérvénynél is súlyosabb tett az volt, hogy az electio-ra hivatott gyűlés augusztus 24-én feloszlott és az országos ügyek tárgyalásának következő fordulóját attól tette függővé, hogy a cár mit válaszol a 44 pontra, illetve hogyan teljesíti a korábbi, írásban adott vállalásait.¹³⁰