Közismerten, (szilágy)somlyói Báthori István volt az a személyiség, akit először a lengyel nemesség 1576-ban a Henrik-i cikkelyek alapján királyává választott és koronázott. Ám a kelet-európai nagyhatalom élére való kerülése – a közfelfogástól eltérően – egyáltalán nem volt problémamentes.
Amikor 1574. június 18-ról 19-re virradóan Valois Henrik lengyel király elszökött a krakkói királyi várból, a Wawelből és szökevényként kimenekült királyságából, a Rzeczpospolita az egy évvel korábbi, a királynélküliség állapotába jutott vissza. A Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság (res publica) újra az interregnum nehéz időszakát élte. Állami élete megbénult, a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás gépezete egyaránt működésképtelenné vált. Elegendő csak arra utalni, hogy a király joga volt az országgyűlés összehívása és a legfontosabb „miniszterek” (kancellár, kincstárnok stb.) kinevezése. Világossá lett, hogy a Henrik-i articulusokkal gúzsba kötött központi hatalom nélkül a Rzeczpospolita is kiszolgáltatott helyzetbe került, a király a res publica nélkül, – a res publica a király nélkül magatehetetlenné vált. A helyzet lényegéből fakadt, hogy a királyát vesztett országban azonnal felütötte fejét az anarchia. Az első interregnum idején, 1572-1573-ban egymással viaskodó francia és
„német” párt vezetői most, Henrik elszökése után összecsaptak. Főleg a Henrik megválasztását szorgalmazó Andrzej Opaliński udvari marsallnak, Stanisław Karnkowski kujáviai püspöknek és Piotr Zborowski krakkói vajdának jutott ki a szidalmazásból. Hol van a „francia” törvénytisztelete, amire olyan büszkén hivatkozott maga Henrik és támogató köre a választás során? – gúnyolódtak a habsburgiánusok az egy évvel ezelőtti győztesek felett. Ezek után, hogyan biztosíthatja magát a Rzeczpospolita a törökök ellenében Franciaországgal? Továbbra is igaz – szegezték a kérdést a kujáviai püspöknek –, hogy a „Lengyel a Némettel” soha nem békül meg, akárcsak a svédek a dánokkal, az itáliaiak a spanyolokkal, a magyarok minden más natio-val?1 Lám, bebizonyosodott, hogy Franciaországban hinni nem szabad, a lengyeleknek, litvánoknak Henriknél érdemesebb uralkodóra van szükségük.
Megindult az erőszakos korteskedés, az újra pártokba tömörült nemesi fegyveres csoportok az ellenpártiak embereit, birtokait zaklatták. Leginkább Krakkóban és környékén bomlott fel a közrend. Összecsaptak a katolikusok a nem katolikusokkal, és vallási alapon zajlottak az erőszakos birtokfoglalások stb. A kis-lengyelországi zavargások Nagy-Lengyelország só ellátását veszélyeztették. Ráadásul a tatárok is támadtak. Kíméletlen rablóportyáikkal nemcsak felégették Podóliát, hanem sok
1 ORZELSKI, Świętosław: Interregni Poloniae Libros, 1572-1576. In: Scriptores rerum Polonicarum.
t. XXII. (Wydał: KUNTZE, Edward) Kraków, 1917. 113-114., (ORZELSKI: Interregni, 1572-1576);
Świętosław Orzelski (1549-1597?) „nyolc könyvben” (Liber primus, 1572 júliusa – 1573. május 20.
– Liber octavus, 1576 februárja-1577.) dolgozta fel a Rzeczpospolita I. és II. interregnum periódusát. A Krakkóban, az Odera menti Frankfurtban és Wittenbergben tanult Orzelski az adott négy év valamennyi országgyűlésén személyesen részt vett. A kaliszi jegyzőként (pisarz), majd
„szolgabíróként” (sędzia) emlegetett Orzelski könyvei forrásértékűek
DUBAS-URWANOWICZ, Eva: Bezkrólewie – czas integracji czy podziałów? In: Przegląd Historyczny (PH) 1994/1-2. 35-43., Lásd még: BUES, Almut: Die habsburgische Kandidatur für den polnischen Thron während des Ersten Interregnums in Polen 1572/73. Wien, 1984.
embert rabságba is elhurcoltak. A király nélküli országban – a törvény szerint – interregnum állt be, s ilyenkor az interrex = a lengyel prímásérseké (a gnieznoi érsek) volt a kezdeményezés joga. Miután a szejm által megszabott félév lejárt, amit nagyvonalúan Henrik visszatérésére még biztosított, cselekednie kellett. Mindennél égetőbb feladat volt az új király kiválasztása a jelöltek közül, majd annak a megválasztása és megkoronázása.
A királyjelöltekből nem volt hiány! A Habsburg-házat eleve három jelölt képviselte.
II. Miksa császár (1564–1576) mellett fia, Ernő és I. Ferdinánd (1526–1564) morganatikus házasságban élő fia, Ferdinánd főherceg is a kandidálók között volt.2 IV. (Rettegett) Iván orosz cár (1533-1584) ugyancsak a lengyel trón elnyerésére pályázott. Merész tervét arra alapozta, hogy a livóniai háború kezdeti szakaszában elfoglalt Rzeczpospolita területek visszaadása fejében bizakodhat elsősorban a litván főurak támogatására, s rajtuk keresztül a korona elnyerésében. Egyszerűen szólva:
területekért koronát várt cserébe. Elképzelését a litván nemesség nagy része támogatta, Litvánia az Oroszország-pártiak központja lett.3 A Jagelló-dinasztia nőági vonalán rokon svéd király Jagelló Katalin férje, III. János sem maradt ki a vetélkedők sorából. Ugyancsak a Jagellók nővonalán rokon, cseh Wilhelm Rosenberg – anyósa a harmadik Jagelló lány, Hedvig,4 apósa a brandenburgi választófejedelem, Johann Georg volt – a sziléziai lengyelek támogatásában reménykedhetett. A ferrarai Alfons d' Este herceg gazdagsága és a pápai tekintély miatt jöhetett szóba a királyválasztáson. Előkerültek a „Piastok”, azaz a nemzeti király jelöltek nevei is, Jan Kostka sandomierzi, Mikołaj Mielecki podóliai, Andrzej Tęczyński bełzi vajdáké stb.
Utolsóként, s talán utolsó sorban is, Báthori István erdélyi fejedelem merész, királyi aspirációit említhetjük. Elfogultság nélkül le kell szögeznünk, hogy Báthori Istvánnak gyakorlatilag semmi esélye nem volt a Piastok, Jagellók trónjára! Mégis a javára dőlt el ez a játszma 1574 szeptembere és 1576 februárja között.
2 LUBIENIECKI, Andrzej: Po1oneutychia. (Opracowali: LINDA A. – MACIEJOWSKA M. – TAZBIR J. – ZAWADZKI Zd.) Warszawa-Łódź, 1982. 65. (LUBIENIECKI: Poloneutychia);
Andrzej Lubieniecki (1551-1623) lengyelek története – a Piastok, a Jagellók, az interregnumok és III. Zsigmond király uralkodásának története – azért különösen érdekes a számunkra, mert egy ellenreformációs időszakban élő protestáns (ariánus=unitárius) szerző jeleníti meg és magyarázza saját korának eseményeit. Amíg Báthori Istvántól – ariánus létére – diplomáciai feladatokat kapott, állami szolgálatban hasznosították tudását, addig III. Zsigmond király éppen vallási meggyőződése miatt mondott le az alkalmazásáról. Sőt, az ariánusok elleni pogromokat szorgalmazta is. A
„Lengyel Testvérek” (Bracia Polscy) központját, Rakow városát többször is feldúlták a katolikus fanatikusok (1612.,1619.,1620.), a rakowi akadémia, a könyvtár, a nyomda működését ellehetetlenítették. A lengyel ariánus mozgalomról és képviselőikről lásd: „Studia nad arianizmem”
(Pod red.: CHMAJA L.) Warszawa, 1959., TAZBIR, Janusz: Stanisław Lubieniecki – priwódca ariańskiej emigracji. Warszawa, 1961., Uő: Arianie i katolicy. Warszawa, 1971., az ariánus Lubieniecki-család tagjairól In: Polski Słownik Biograficzny. Tom XVII/4. Wrocław-Warszawa-Kraków-Gdańsk, 1972. 602-607.
3 UMANYEC F. M.: Russzko-litovszkaja partyija v Polse l574–1576 goda. = Zsurnal Minisztersztva Narodnovo Proszvescsenyija. SPb., 1875. 11. otgyel 235., FLORIA B. Ny.: Rosyjska kandydatura na tron polski u schyłku XVI wieku. In. „Odrodzenie i reformacja w Polsce” Warszawa, 1971. 85-95., Uő: Magnateria litewska a Rosja w czasie drugiego bezkrólewia. In: „Odrodzenie i reformacja w Polsce” Warszawa, 1977. 143-158.
4 SZÁDECZKY Lajos: A Habsburg-ház lengyel királyságra törekvése a XVI. században. In: Erdélyi Múzeum IX. k. I. füzet Kolozsvár, 1892. 36.; Lásd még: SLACH, M.: Kandidatura Viléma z Rožemberka na polský trůn v 1573-1575. In: Jihočeský Sbornik Hist. 1964. 130-148. – Rožemberk felesége Brandenburgi Zsófia (II. Joachim választófejedelem leánya), I. Öreg Zsigmond lengyel király unokája volt.
Báthori István lengyel trónra kerülésének történetével – a magyar historikusok közül – legteljesebben és legalaposabban Szádeczky Lajos és Veress Endre foglalkozott. A 19. század végén Szádeczky Lajos monográfiát szentelt Báthori István lengyel királlyá választásának,5 akárcsak lengyel kollégája, Wincent Zakrzewski tíz évvel korábban.6 Veress Endre – sajnos alig-alig idézett híres történészünk pedig – egész életét a Báthori-kutatásnak szentelte.7 Vitathatatlan érdemeiket nem csorbítva meg kell mondanunk, hogy történeti elemzéseiken át-átsüt a magyar elfogultság, s Báthori István sikerén keresztül az Erdélyi Fejedelemség európai politikában játszott szerepének felnagyítása. Legutóbb a Nagy László által szerkesztett, Báthory István emlékezete című könyv emelte ki somlyói Báthori Istvánt a „történelmi félárnyékból”, hozzátéve, hogy immár hat évtizede nem készült Magyarországon róla egy tudományos életrajz.8 A lengyel történetírás nem bánt és bánik ilyen mostohán nagyhírű királyával. Benne az erőskezű uralkodót, a sikeres hadvezért, a Rzeczpospolita aranykorának (wiek złoty) kiemelkedő személyiségét tisztelték és tisztelik.9
Az 1571-ben fejedelemmé választott, – de Bécsben csupán vajdaként elismert – Báthori István már 1573-ban nemzetközi törökellenes szövetség titkos tervezetén fáradozott. Valois Henrik lengyel király 1573-as krakkói koronázásán Erdélyt Forgách Ferenc tudós-püspök képviselte, akinek a reprezentáción túl az is a feladata volt, hogy a Báthori-tervvel megismertesse a Franciaországból Lengyelországba került ifjú uralkodót. Az erdélyi fejedelem egy francia–lengyel–orosz–erdélyi koalícióban gondolkodott. Szándékának komolyságát igazolja az a tény, hogy Báthori házasságot akart kötni egy hozzávaló, előkelő francia hölggyel. Itt nem részletezhető okok miatt meghiúsult a házasság, és a tiszavirág életű Henrik-i országlás sem kedvezett a nagyszabású politikai kombinációnak. Franciaország „kivonulása”
Lengyelországból egyértelműen a szomszédos nagyhatalmakat, a Habsburgokat és Oroszországot juttatta helyzeti előnyhöz a Rzeczpospolitában, ez pedig az Erdélyi Fejedelemségre nézve hátrányokkal járt. A Habsburgok lengyel trónra kerülését megakadályozandó Báthori a lengyel diplomáciát három hónappal (!) megelőzve már 1574 júliusában tájékoztatta a Portát „Lengyelország megüresedéséről”. Rácz Péter nevű követe által azt is a díván tudomására adta – szándékos dezinformációt alkalmazva –, hogy lengyel királyként vagy a moszkvai nagyfejedelmet, vagy az egyik
5 SZÁDECZKY Lajos: Báthory István lengyel királlyá választása. 1574–1576. Bp. 1887.
6 ZAKRZEWSKI, Wincent: Po ucieczce Henryka. Dzieje bezkrólewia, 1574-1575. Kraków, 1878.
(ZAKRZEWSKI: Po ucieczce Henryka); Lásd még: HÜPPE, Siegfried: De Poloniae post Henricum interregno, 1575-1576. Vratislaviae, 1866.
7 VERESS Endre: Báthory István király. (Terror Hostium) Budapest, 1937. (VERESS: Báthory István király). Európa szinte valamennyi levéltárából összegyűjtött, a Báthori-érára vonatkozó, számos forráskiadvány ugyancsak Veress Endre érdeme. A témához kapcsolódóan szükséges kiemelni: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése. I–II. k. Közrebocsátja:
VERESS Endre. Kolozsvár, 1944. (VERESS: Báthory István levelezése)
8 Báthory István emlékezete. (A bevezető tanulmányt és az epilógust írta, valamint a regesztákat és a kötetet szerkesztette NAGY László.) Bp., 1994. 5.
9 Lásd a Magyar és a Lengyel Tudományos Akadémiák közös kiadványát – Etienne Báthory. Roi de Po1ogne, prince de Transylvanie. Cracoviae, 1935. Itt magyar és lengyel, LUKINICH Imre, illetve Casimir LEPSZY által közzétett részletes bibliográfia olvasható. BAZYLOW, Ludwik: Starania Stefana Batorego o koronę po1ską. Jelenia Góra, 1948., OLEJNIK, Karol: Stefan Batory, 1533-1586. Warszawa, 1988. (OLEJNIK: Stefan Batory), BESALA, Jerzy: Stefan Batory. Warszawa, 1992. (BESALA: Stefan Batory)
Habsburgot vették számításba. Sőt, Rácz megjegyezte: vannak olyan hangok is Lengyelországban, amelyek Báthori Istvánt szeretnék a trónra.10
Ebből, a minden valóságot nélkülöző sztambuli felvetésből eredeztethető Báthori királyságba vezető útja!
Az Erdélyből érkezett hír azonnal működésbe hozta a török diplomáciai gépezetet.
A Portának tudniillik bármelyik nagyhatalom lengyel térnyerése elfogadhatatlan volt, mert az mindenképpen Habsburg–Oszmán, vagy török–tatár–orosz háborúba torkollott volna. Ezért a díván Szokollu Mohammed nagyvezírrel az élen úgy döntött – még a lengyel követ Sztambulba érkezése előtt –, hogy haladéktalanul Varsóba indítja csauszát a Porta lengyel királyválasztásról kialakított nézetének közlésére. Már 1574. szeptember 10-én a lengyel szenátorok Varsóban megtudhatták, hogy a Porta egyáltalán nem nézné jó szemmel sem a Habsburgokat, sem a moszkvai nagyfejedelmet a Rzeczpospolita élén, ellenben király jelölteknek el tudná fogadni a
„Piastok” közül Jan Kostkát, vagy a svéd királyt, és nem emelne kifogást Báthori István, a szultán hű alattvalójának személye ellen sem.11 Itt és most, nem árt hangsúlyozni azt a nem mellékes körülményt, hogy a Porta az előbb ismertetett sorrendben – tehát harmadikként, mintegy mellékszereplőként – javasolta Báthorit lengyel királynak, és nem egyetlen jelöltként, ahogyan azt a magyar közvélemény számon tartja.
Az akkor 42 éves Báthori Istvánról addig mindössze a határmenti körzetek nemesei hallhattak. Számukra a „vojevoda Transylvaniae” nem jelentett többet, mint akármelyik lengyel vajdaság urát, azaz egy helyi közigazgatási egység vezetőjét.
Báthori kis-lengyelországi reputációját nagymértékben a Bekes-válság kemény megoldása növelte meg. Arról van szó, hogy a krakkói vajda, Piotr Zborowski testvére, Samuel Zborowski, aki Valois Henrik elől Erdélybe menekült – Báthori megbízásából lengyel zsoldosokat toborzott a Bekes Gáspár elleni összecsapáshoz.
Ezeknek a zsoldosoknak a segítségével nagyszerű győzelmet aratott a Miksa császár és magyar király támogatását élvező, a fejedelemséget elvitató vetélytársa felett, 1575.
július 8-án a Maros menti Kerelőszentpálnál. A lengyel katonák hazatérve Báthori István hadvezéri képességeiről, műveltségéről, mély vallásos meggyőződéséről, s nem utolsó sorban bőkezűségéről, Erdély gazdagságáról áradoztak. Akarva-akaratlanul a Báthori-név a Zborowskiakon keresztül a nagypolitikába is beszivárgott. A Zborowskiak neve a Báthori-kutató Szádeczky Lajos, Veress Endre előtt ismert, a Nagy László szerkesztette Báthory István emlékezete című könyvből sem hiányzik, ám a nyolc Zborowski fiú közül csak öt Zborowski fivér pályafutása érdekes a témánk szempontjából, akik az országos politikában szóhoz jutottak. A legmagasabb állami tisztségben a Valois Henriket támogató, a korábban említett Piotr szolgált. Krakkói
10 BESALA: Stefan Batory, 94–95.; Kőváry László ezt a tényt kissé elnagyolétzan ekképpen fogalmazta meg: amikor Henrik „a lengyeltrónt ott hagyta” (1574. június 18.), s majd trónvesztettnek nyilvánították (1575. május 26.), „Báthori most helyzete egész súlyát mérlegre vetheté.”, tehát a lengyel királyság dolgát Báthori kezdeményezte. – KŐVÁRY László: Erdély történelme. IV. k. A Báthoriak, Bocskai és Bethlenek kora. Pest, 1863. 29.
11 Relacje nuncjuszów apostolskich i innych osób o Po1sce od roku r. 1548 do 1690. (Wyd.:
RYKACZEWSKI, Edward) t. 1. Berlin–Poznań, 1864, 238. – közli BESALA: Stefan Batory, 95.;
Orzelski arról tudósít bennünket, hogy az 1575 májusában Varsóba érkezett török csausz már csak a véd királyt és az erdélyi fejedelmet ajánlotta a szejm figyelmébe megválasztandó királyokként. „ut futura electione Poloni horum aliquem in regem acciperent, nempe aut ex medio sui quempiam aut Sueciae regem aut Transylvaniae Principem (kiemelés tőlünk – G. S.), de creando Turcico hoste aliquo, praesertim Austrio vel Mosco Duce omnem cogitationem averterunt,…”- ORZELSKI:
Interregni, 1572-1576. 310.
vajda lévén azzal a kiváltsággal rendelkezett, hogy a világi szenátorok közül másodikként nyilváníthatott véleményt és szavazhatott a szenátusban. Henrik Lengyelországból való kiszökése után erkölcsi tekintélyét elveszítette, a háttérből a testvér, Andrzej udvari marsall elképzelését támogatta. Melléjük sorakozott fel Jan testvérük, a gnieznói kastellán (várnagy) is, de ő is egyelőre a háttérben maradt. A Zborowskiak teljes nyíltsággal nemigen támogathatták Báthori Istvánt, mert a gyilkosság miatt az országból örökre száműzött Samuel fivérük12 Báthori seregében harcolt az általa összegyűjtött lengyel zsoldosok élén Kerelőszentpálnál. Báthori a Miksa által erdélyi fejedelemnek szánt Bekes Gáspáron aratott győzelme, hadvezéri méltatása, sőt országának gazdagsága a Zborowskiak révén vált ismertté Kis-Lengyelországban, s ezáltal akarva-akaratlanul a Báthori név beszivárgott az országos politikába. Báthori István tulajdonképpen a három Zborowski – Andrzej, Samuel, Piotr – ösztönzésére kapcsolódott be a királyválasztási küzdelmekbe. (Az ötödik Zborowski fiú, Krzysztof Bécsben élt, ő mindvégig hű maradt Miksa császárhoz.)
Július 13-án a kerelőszentpáli győztes, „erdélyi vajda” – egyelőre ezt a titulust használta a keresztény külföldön – megtette az első császárellenes lépését ahhoz, hogy Lengyelországban a Habsburg vetélytársak tekintélyén csorbát ejtsen. Levélben hívta fel a lengyel szenátus figyelmét arra, hogy Miksa császár és magyar király uralkodói szavát megszegve bátorította Bekest ellenében, és Erdélyt a törvény és jog megsértésével neki ígérte. Ezt az akcióját Báthori már a hivatalosan kihirdetett (1575.
május 12.) interregnum idejére időzítette, amikor már Jakub Uchański (1502-1581) prímásérsek az október 3-i királyjelölő szejm nyitónapját is közhírré tette. Báthori lépése arra enged következtetni, hogy ekkor szánta el magát végérvényesen a koronáért zajló versenyen való részvételre. Az ellenfelek diszkreditálásával saját befolyását akarta növelni a lengyel politikusok között, újabb támogatókat igyekezett szerezni..
A Zborowskiak ösztönzésére Báthori István direkt módon is bekapcsolódott a választási küzdelmekbe. Híveinek számát gyarapítandó Lengyelországba küldte orvosát, Giorgio Blandratát, aki a lengyel viszonyokat jól ismerte. I. (Öreg) Zsigmond (1506–1548) második feleségének, Bona Sforzának udvari orvosaként, majd lányuknak, Izabellának – Szapolyai János feleségének – és unokájuknak, János Zsigmondnak, Erdély első fejedelmének orvosaként hol Lengyelországban, hol Erdélyben praktizált. János Zsigmond halála után az ariánussá lett orvos Báthori udvarában folytatta gyógyító mesterségét. A nagy ismeretséggel rendelkező Blandrata 1575 augusztusától szépszóval és pénzzel13 szervezte a Báthori-pártot.
A varsói királyválasztó szejm lefolyásáról pontos ismereteink vannak, hiszen Báthori titkárainak (pl Reinhold Heidenstein királyi titkárnak), vagy idevonatkozó feljegyzései, könyvei épségben fennmaradtak.
A Habsburgok (Miksa, Ernő, Ferdinánd) követeinek bemutatkozó beszéde után a svéd király, majd a ferrarai herceg szószólói következtek a szejmben. Báthori
12 SZÁDECZKY: A Habsburg-ház lengyel királyságra törekvése a XVI. században. In: Erdélyi Múzeum IX. k. I. füzet Kolozsvár, 1892. 44.45., VERESS: Báthory István király, 13–24.
13 Orzelski megjegyzése 1575. november 12-én: „néhány nappal ezelőtt Varsóba jött” Georgius Blandrata, „Italus, doctor physicus insignis, sed Arriana lue iam dudum infectus primusque fere eiusdem haereseos in Ungaria et Polonia aetate nostra auctor.” – ORZELSKI: Interregni, 1572-1576. 378.; Blandrata Piotr Zborowskinak 20 ezer, Jan Zborowskinak 8 ezer, Andrzej Zborowskinak 35 ezer aranyat adott át, hogy a Zborowski testvérek segítsenek a Báthori-párt tömegesítésében, főleg a litvánok megpuhítására szánva ezt a hatalmas summát. – BESALA:
Stefan Batory, 101.
képviseletére Berzeviczy Márton és Giorgio Blandrata indult útnak, de Berzeviczy betegsége miatt csak Blandrata szónokolhatott az erdélyi fejedelem mellett. Nem volt éppen a legszerencsésebb követválasztás Báthori részéről. Ugyanis az ariánus Blandrata hogyan is képviselhette őszintén katolikus urának ügyét egy katolikus országban?14 A lengyelországi viszonyokban jártas „ariánus orvos” első pillanattól fogva kettős diplomáciát folytatott. Nyíltan a Habsburg-párti szenátorok jóindulatát kereste, a kulisszák mögött éppen ellenkezőleg. Mindent elkövetett, hogy a császár oldaláról elvonja a szenátorokat, akár vesztegetéssel is.
A szejmi ülésen Blandrata a fejedelem szép emberi tulajdonságainak (okos, művelt, tudományszerető, buzgó katolikus, bátor, katonai dolgokban tapasztalt, igazságszerető stb.15) számbavétele mellett, elismerte ura lengyel nyelvben való járatlanságát. De ez nem akadályozza az államügyek intézését – folytatta a szejm küldöttek meggyőzését Blandrata –, mert a szenátorok és a képviselők latinul értenek, a hivatalos iratok egyébként is latinul készülnek a kancellárián. Amikor török alattvalónak és haradzs fizetőnek nevezték Báthorit, Blandrata ügyesen replikázott.
Először is nem Báthori István kezdte el a haradzs fizetését a Portának, hanem Izabella királynő és János Zsigmond, tehát Báthori csupán örökölte elődei szokását.
Másodszor a haradzs az nem adó, inkább ajándék. Az évi járandóság azért vált szokássá, mert Izabella és hároméves kisfia, János Zsigmond Erdélyt ajándékba kapta Szulejmán szultántól. Vajon a lengyel rendek visszautasítanák a haradzs megadását, ha Moldvával ajándékozná meg őket a szultán? („Non ipsum tributum dare coepisse, sed quod a Regina Isabella et filio Ioanne Sigismundo, quibus Imperator (=szultán) Transylvaniam dono dederat,…; quod, ni fallor, facerent et Regni huius ordines, si illis Moldaviam Imperator dono daret.” 16- – vágott vissza a gyanakodó lengyeleknek az erdélyi követ. Báthori vállalta a lengyel jogok és szabadságok megőrzését, tiszteletben tartását, a belső és a külső béke megteremtését. Ez utóbbi az Oszmán Birodalommal és a Krími Kánsággal kötendő szerződésekre utalt. Egy ilyen választási ígéret reálisnak látszott egy török „adófizetőtől”, mint ahogyan az is, hogy a „Moszkóvia”
által elhódított balti területek visszaszerzése rövid időn belül megvalósítható a király költségén szolgáló zsoldosokkal megerősített lengyel-litván haderővel. Csábítóan hangozhattak Blandrata szavai akkor is, amikor Báthori István nevében kijelentette, hogy a királyjelölt megválasztása esetén kifizeti a lengyel királyok adósságait, sőt még plusz „800 ezer aranyat” hajlandó áldozni a határok védelmére és egyéb hadikiadásokra. Attól sem zárkózott el az erdélyi fejedelem választási ajánlataiban, hogy meghitelezze a tatár rabságba került lengyel foglyok kiváltását.17
14 OLEJNIK: Stefan Batory, 42-43.
15 Báthori tulajdonságai: „summa pietas fideique catholicae conscientia, educatio ingenua, insignis eruditio, mores candidi, modestia et humanitas incredibilis, sagax liberalitas, rerum humanarum longa experientia et disciplinae militaris ingenita peritia, par in bellis geredis, in pace iustitiaque servanda, et felix promptitudo, par laboris et inediae toleratia; consilio gravis et profundo iudicio tenacique memoria donatus, corporis vero forma, fortitudo et sanitas admiranda, quae in rege potissimum requiruntur.” – ORZELSKI: Interregni, 1572-1576. 388.
16 ORZELSKI: Interregni, 1572-1576. 388., ALBERTRANDI kéziratai alapján kiadta (Wydał:
ONACEWICZ, Żegota): Panowanie Henryka Walezyusza i Stefana Batorego. Kraków, 1849. 42.
(ALBERTRANDI: Panowanie Batorego)
17 ALBERTRANDI: Panowanie Batorego, 42-43.; Orzelski 200 ezer forint felajánlásáról tud: „CC florenorum milia … finibus et aliis futuris necessitatibus prospiciatur,…”- ORZELSKI:
Interregni, 1572-1576. 389.