A PNF felbomlását követően PFR néven újjászerveződött párt első, és egyben és utolsó kongresszusát tartotta 1943. november 14-15-én Veronában. A kongresszus érdekessége, hogy szinte jelképszerűen előrevetítette az RSI 19 hónapos ellentmondásos történetét.
Mindenképpen fel kell vázolni a szeptember 8. után feloszlott PNF újjá-, vagy átszerve-ződését. A fegyverszünet első traumáját követően a fasiszta körök megkezdték az újjászerve-ződést. Bíztatást adott számukra, hogy a Duce szeptember 18-án a müncheni rádió hullámain keresztül tudatta, hogy megszervezésre kerül a Köztársasági Fasiszta Párt./PFR/ Az RSI megalakításának szeptember 23-i bejelentése új lendületet adott a szervezéshez. A Corriere della Sera 1943. november 7-i számában már arról olvashattak, hogy november 14-én fog összeülni a PFR 1. kongresszusa Veronában, a régi Castelvecchio vár koncerttermében. A kongresszus feladata a párt jövője, társadalompolitikai koncepciója, valamint az új alkotmány tervezetének megvitatása volt.
A kongresszuson a mintegy 250000 párttag képviseletében pár százan jelentek meg.
A kongresszus munkáját, hangvételét természetesen rendezvényt megnyitó főtitkár, Alessand-ro Pavolini fémjelezte, hatáAlessand-rozta meg. Mussolini személyesen nem jelent meg, azonban üdvözletet küldött a kongresszus küldötteinek. Üzenetében a Duce felkérte a küldötteket az új államhoz és a fegyveres erőihez történő csatlakozásra. Pavolini emellett még kitért a partizán mozgalom várható veszélyeire is.
Pavolini pozícióját erősítette, hogy a PFR vezetésében, új emberek jelentek meg, akik jelenléte természetesen szakítást jelentett a múlttal, a korábbi párttal.
Az új párt létrejöttét, a történelmi klímát úgy határozták meg, hogy szakítást jelent a múlttal, tehát a PFR a proletárok és dolgozók pártja, és egy új történelmi korszak ihletője.
Megnyitó beszédében Pavolini kijelentette: „A kommunizmussal, melyet ismételten a liberálisok hívtak a történelem színpadára, határozott harci elszántsággal fordulunk szembe.
Letörjük az anarchia kitörését...”
Éles hangnemben fordult szembe a liberális kapitalista polgársággal, mely szerinte a belpoliti-kai káosz, a megjelenő partizánmozgalom támogatója, pénzelője volt: „Számos tartományban beigazolódott az a jelenség, hogy a nagytőkések a finanszírozói a lenini bandák fellépésének, támogatói ezeknek a forradalmi bandáknak.”
Jól felépített beszédében, a közhangulatot irányítva vetette fel: „meghosszabbítjuk Badoglio 45 napját..?” Szerinte az államcsínnyel született kormány csak Voltaire tanításait követte:
„Rágalmazzatok, rágalmazzatok, ebből valami megmarad!”
Pavolini ügyesen alakította a bizonyára frusztrált és reményvesztett fasiszták hangulatát, felidézve a kezdeti időket: „Bajtársak, újra kezdjük! Azok vagyunk, mint 1921-ben... A squdrizmus életünk tavasza volt. Aki egyszer squadrista volt, az is marad mindörökké”
Jelképekben is követelte a szakítást a királysággal: „A régi háromszínű lobogóra, mely fehér sávjában címerek nélkül született egy távoli tavaszon, egyetlen szót írunk: becsület!”
Összességében az RSI kiépülését meghatározta, politikájára, társadalompolitikai terveire rányomta bélyegét a veronai kongresszus.
Pavolini élesen antikapitalista hangot ütött meg, ugyanakkor rendkívül határozottan vetette el a marxista szocializmust: „a fasiszta szocializmus nem lehet azonos a marxi szocializmussal,
mely a fizikai munka mellett nem látja és demagóg módon elhagyja a technikai és a szellemi munkát... A mi szocializmusunk nem lehet orosz típusú rendszer, mely ellentétes szelle-münkkel, gondolatiságunkkal, elvetjük az összes gazdasági tevékenység abszurd államosí-tását... a mi szocializmusunk szindikális szocializmus, mely a társadalmi igazság útján halad előre, semmit nem tagadunk meg a ventennio /a 20 év/ alatt elért eredményekből. Ami a magántulajdonra vonatkozik, szemünkben az emberi személyiség kiteljesedése, melyet mi védelmezni és garantálni akarunk, mert az egyéni munkából, az egyéni megtakarításból származik. E tulajdon alapja, magva az otthon, mellyel mindenkinek rendelkeznie kell.”
A kongresszus végül is elfogadta társadalmat átalakítani hívatott 18 pontját. E pontok célul tűzték ki az ipar szocializálását, a munkások és szellemi alkalmazottak önigazgatási szervei létrehozását, a munka és az otthon biztosítását minden állampolgár számára. Az alkotmányo-zás véglegesítését a háború befejezése utáni időszakra napolták.
Az RSI belső konfliktusait, a rendszer értelmezését érdekes módon érintette a létrehozandó fegyveres erők feletti vitában kifejeződött álláspont, mely elvetette a korábbi Királyi Hadseregre /Regio Esercito/ hasonlító hivatásos haderőt: Napirendi pont, szinte jelszó volt:
„Minden hatalmat a milíciának!”
A kongresszus 18 pontban vázolta fel az új állam berendezkedésének legfontosabb elveit, célkitűzéseit.
Tehát az RSI alkotmányos berendezkedésének végleges államjogi szabályozását a háború utáni időszakra szándékoztak elnapolni. Társadalompolitikai céljaikban ugyan elismerték a magántulajdon szabadságát, de kilátásba helyezték a stratégiai üzemek (pl. FIAT) államosí-tását, az üzemi bizottságok önigazgatási tanácsokká történő szervezését, így a dolgozói ön-igazgatás létrehozását. Elismerték az egyének jogát a lakáshoz, munkához, méltányos jövede-lemhez. E programpontok, a fasizmus eredeti célkitűzéseit tükrözték és a széles néptömegek megnyerését voltak hivatottak szolgálni.
A nézőtér hangulata először Galeazzo Ciano neve említésekor lobban lángra, majd ezt követően mikor nyilvánosságra hozták, hogy a szomszédos Ferrarában hat pisztolylövéssel megölték Igino Ghisellini (1895-1943) pártvezetőt.
A sokszorosan kitüntetett katona, pártvezető egyébként a fegyverszünet kihirdetését követően tárgyalásokat kezdeményezett a helyi antifasisztákkal.
Meggyilkolása körülményei, a tett elkövetői a mai napig homályban maradtak, utólag szinte már kideríthetetlenek. Bizonyos verziók beszéltek radikális fasisztákról, belső riválisokról. A ferrarai kommunista ellenállók egyik veteránja az 1980-as években megjelent visszaemléke-zéseiben a helyi kommunista csoport tetteként állította be a merényletet.
Annyi azonban valószínűnek tűnik, hogy a merényletet követő leszámolásnak nem a merénylet elkövetői estek áldozatául.
A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy fasiszta pártvezetők milyen lelkiállapotban voltak 1943 őszén.
Bár létrejöhetett az RSI, mely az ország még nagy részét uralta, megkezdődött annak a másfél évig tartó gyilkos testvérháborúnak a nyitánya, mely mindkét oldalon tízezrek életét köve-telte.
A hangulat kiéleződésében szerepe volt a Badoglio kormány karhatalmának is, ők ölték meg augusztusban Ettore Mutit, a népszerű fasiszta katonai és politikai vezetőt, akiről az feltételezték, hogy katonai akciót fog szervezni a kormány ellen.
A fegyverszünet hírére aktivizálódtak a kommunista és ellenzéki csoportok, a keleti területeken pedig a szlovén és horvát partizánok.
Az ellenállási mozgalom első csoportjai is megjelentek: ezek voltak a GAP és a SAP /Gruppi d’Azione Pattriotica és a Squadre d’ Azione Pattriotica/. Magyar jelentésük Hazafias Akciócsoportok és Hazafias Akció Osztagai. Mint nevük elárulja, egyenlőre csoport, vagy inkább sejt jelleggel működtek. Tevékenységük első időszakában főként merényleteket, gyilkosságokat követtek el fasiszta vezetők ellen. Szeptember és november között 63 le-számolást hajtottak végre, vagyis szinte mindegyik napra jutott egy merénylet.
Tehát ez a pszichózis uralhatta a veronai kongresszus résztvevői hangulatát.
A gyilkosság hírét Pavolini jelentette be a küldötteknek: „Ghisellini bajtársat, a ferrarai szervezet vezetőjét, akinek itt kellett volna velünk lennie, hat pisztolylövéssel megölték.
Emeljük fel hozzá gondolatainkat! Halála meg lesz bosszulva!”
A kijelentés hatására a pártkongresszus résztvevői elkezdtek kiabálni: „Ferrarába, Ferrarába!”
Pavolini támogatta a büntető akció igényét, melyet mint mondta: „kíméletlen stílusunkban el fogjuk végezni.” Ezt követően intézkedett a ferrarai squadristák elindításáról, majd kijelen-tette a kongresszus küldöttei előtt:
„Nem lehet egy halott jelenlétében kiáltozni, minden fegyelmezett módon történik. A munkálatok folytatódnak. Ferrara képviselői városukba érkeznek. Velük mennek a veronai rendőrség egységei és a padovai squadristák.”
A kiküldött egységek miután Ferrarába érkeztek, abban a városrészben, ahol a gyilkosság történt nagyszámú antifasisztát tartóztattak le, másokat a börtönből hoztak ki. A letartóztatott 75 fő közül 11 személyt november 15-én éjjel agyonlőttek, mások a börtönben haltak meg.
Mindez úgy történt, hogy Ghisellini megölése elkövetőit pontosan nem azonosították.
Az RSI és a PFR belső ellentmondásait mutatta két vezető véleménye e tragikus eseményről.
Roberto Farinacci az Il Regime Fascista című lapban a következőképpen fogalmazott: „A rend szava a következő volt: szemet szemért, fogat fogért. Azt hitték, talán nincs erőnk és bátorságunk reagálni? Immár a tettek beszéltek.”
Ettől az időszaktól kezdve a köztársasági sajtóban, a hasonló akciókra elterjedt a „ferrarizá-lás” kifejezés. Tehát az ellenállók akcióra történő ilyen jellegű válasz, megoldás, reakció.
Indro Montanelli történész szerint a fanatizmus még olyan érzékeny és művelt emberek esetében is, mint Pavolini erőszakot és kegyetlenséget váltott ki.
A Duce a ferrarai megtorlást kegyetlennek és haszontalannak látva, félve a testvérgyilkos háborúba történő zuhanástól, határozottan bírálta: „Ostoba és brutális cselekedet volt”
A „ferrarizálás”, tehát a kétoldalú erőszak elszabadulása rányomta bélyegét a következő másfél évre.